TUDOMÁNY

Kérjük, tartózkodjanak a varangyok nyalogatásától! Állatok, amiktől beállsz

Túl sokan próbálnák ki a coloradói folyami varangy váladékának hallucinogén hatását.
Címlapkép: Wikipédia - szmo.hu
2023. május 30.


Link másolása

Az USA Nemzeti Park Szolgálata kénytelen volt kiírni a Facebookra, hogy a látogatók: „tartózkodjanak a varangy nyalásától”. Ez néhány hónappal azután történt, hogy megjelent egy cikk a New York Timesban arról: növekszik az érdeklődés a coloradói folyami varangy által termelt pszichedelikus vegyület iránt. Ez pedig az állatok illegális csempészését és egyre nagyobb mértékű befogását vonja maga után.

A Science Newsnak nyilatkozó szakértő ugyanakkor annyiban pontosított, hogy az emberek nem nyalni szokták a varangyot, ha csapni szeretnének egy görbe estét, hiszen a váladéka ebben a formában mérgező, és rendkívül veszélyes mellékhatásai lehetnek.

Ezzel szemben évtizedeken át összegyűjtötték és kiszárították a váladékot, majd – hasonlóan a marihuánához – elszívták. Belégzésekor a benne lévő 5-MeO-DMT vegyület olyan erőteljes hallucinációkat okozhat, hogy „isteni molekulának” is nevezik.

Szegény béka erről mit sem tud, és nem is tehet róla. Rajta kívül is vannak még azonban olyan állatok, amelyeket az emberek drogként használtak a történelem során, vagy használnak ma is.

Coloradói folyami varangy (Incilius alvarius)

Élőhely: Sonora-sivatag, USA délnyugati és Mexikó északi része

Minden varangy bőre kiválaszt méreganyagokat. A váladék összetétele fajonként eltér, és az evolúció során valószínűleg az volt a szerepe, hogy nedvesen tartsa az állatok testét. Később ezek a váladékok önvédelmi célokat kezdtek szolgálni. A coloradói folyami kétéltű esetében ez egy lépéssel tovább fejlődött.

Az egyik legnagyobb testű észak-amerikai varangy egy olyan enzimet termel, amely a más varangyoknál is megtalálható bufotenint 5-MeO-DMT-vé alakítja. Ez egy DMT (dimetiltriptamin) nevű pszichoaktív alkaloidhoz köthető hallucinogén.

Ha egy ilyen varangy megijed, a szemei mögött lévő fültőmirigyekből és a lábain található mirigyekből kibocsátja ezt a méregkeveréket, ami tartalmazza az 5-MeO-DMT-t. Ezzel tulajdonképpen azt közli: „Kérlek, ne egyél meg, nem vagyok finom!” Ha ezt a támadó nagy mennyiségben lenyeli, kómába eshet, megállhat a szíve, sőt bele is halhat. A tudósok egylőre nem tudják megmondani, hogy ez a varangy miért termel 5-MeO-DMT-t, és azt sem, hogy a többi varangy miért nem.

Kaliforniai aratóhangya (Pogonomyrmex californicus)

(Fotó: Wikipédia)

Élőhely: USA délnyugati része, Észak-Mexikó

A kaliforniai aratóhangya mérge olyan enzimekből áll össze, amelyek önmagukban nem okoznak hallucinációkat. Közép-Kalifornia őslakói azonban különös rituálé keretében fogyasztották őket.

Miután egy közeli hangyabolyból összegyűjtötték az állatokat, az úgynevezett „hangyadoktor”

a hátára fektette a jelentkezőt, és gyakorlatilag erőszakkal lenyomott a torkán nagy mennyiségű élő hangyát, amiket nedvesített sas pehelytollból készült golyókon gyűjtött össze.

A vezető az adagolásnál figyelt a külső jelekre, ha a hangyanyelő ember szemei például bevörösödtek, akkor abbahagyta az etetést. A belső hangyacsípések okozta fájdalom, a hideg, a koplalás és olykor az alvásmegvonás valóban okozhatott olyan hallucinációkat, amelyek során a résztvevőknek spirituális élményeik voltak.

Ennek a hangyának a csípése nem hasonlítható össze a méhcsípéssel. A fájdalom zsigeri, intenzív és hullámokban érkezik. A 4-8 órán át tartó fájdalmat a csípés helyén zsibbadtság kíséri. Az adagolással óvatosan kell bánni: ezer hangya elfogyasztása már valószínűleg halált okoz.

Aranycsíkos tengeri durbincs (Sarpa salpa)

Fotó: Wikipédia

Élőhely: Afrika atlanti partvidékétől a Földközi-tengerig, mérsékelt és trópusi vizekben

Már az ókori Rómában is ismerték a Sarpa salpának a hallucinogén tulajdonságát, álomhalnak nevezték. Napjainkban 2006-ban publikáltak egy hasonló mérgezéses esetet:

miután egy férfi sült Sarpa salpát fogyasztott, azt tapasztalta, hogy üvöltő állatok és hatalmas ízeltlábúak veszik körül a kocsiját.

36 óra elteltével, orvosi felügyelet mellett múltak el a tünetei. A tudósok nem tudják pontosan, mi okozhatja a hasonló mérgezéseket. Feltételezhetően ezek a vegyületek a hal táplálkozása során keletkezett melléktermékek.

(Via: Science News, Ethnobiology)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


TUDOMÁNY
Brutális erekcióval járhat, ha megcsíp ez a pók
A tudósok rájöttek, hogy a merevedést a BZ371A nevű peptid okozza, amit laboratóriumban is sikerült előállítani. Ha a tesztek sikeresek lesznek, akkor egy új impotencia elleni gyógyszer készülhet belőle.

Link másolása

Jó ideje nagy divatja van a természetes gyógymódoknak, vannak egyesek, akik szerint az ördögtől való gyógszerekre rá se nézzünk, mert a természet mindenre bekészítette az orvosságot is. Viszont nem biztos, hogy minden természetes gyógymódot ki kellene próbálni. Ha például valaki erekciós zavarokkal küszködik, bármennyire is csábító, de ezt azért ne próbálja ki.

Hogy mit?

A brazil vándorpókot (Phoneutria nigriventer). Az állat arról híresült el, hogy csípése erekciót okoz. Pontosabban:

hosszú és fájdalmas erekciót, ami már nem játék.

Amellett, hogy egy ilyen, többórás mutatvány meglehet az utolsó erekciója is lehet a szerencsétlen áldozatnak, mivel ez az állapot visszafordíthatatlanul károsíthatja a péniszt. A többi tünet, ha tetszik mellékhatás erős fájdalom, remegés, görcsök, izzadás, gyengeség és pulzusszám-változás lehet, de akár halálos kimenetelű is lehet a találkozás.

A tudósoknak azonban szöget ütött a fejébe ez a brutális erekció, és elkezdték kutatni, milyen hatóanyag okozza a merevedést. Ez a BZ371A nevű peptid, amelyet laboratóriumban is sikerült előállítani. Az egereken végzett tesztek után remélhetőleg a vegyületet II. fázisú klinikai vizsgálatokban is kipróbálhatják, bevonva merevedési zavaroktól szenvedő klienseket. Nem tablettát terveznek, hanem helyi kezeléssel,

a péniszbe dörzsölve használnák, ami a pókméreg mellékhatását kiküszöbölve is képes merevedést előidézni.

A vegyület, az eddigi kísérletek tanúsága szerint minimális mennyiségű alkalmazással biztonságosan működik, és alig mutatható ki a véráramban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
TUDOMÁNY
A Rovatból
Ide csapódott be az orosz Luna 25 – a NASA holdszondája megtalálta
Nagy valószínűséggel azonosították a Luna-25 becsapódása által keltett kis holdkrátert.
Kép: NASA - szmo.hu
2023. szeptember 13.


Link másolása

A holdért folytatott versengés szomorú epizódja volt, amikor az orosz Luna 25 szonda 2023. augusztus 19-én, egy pályamódosítási manőver után, egy nappal később a Holdba csapódott, s ezzel nem sikerült a puha landolás, az orosz visszatérés a Holdra.

A Csillagászat.hu írta, hogy az amerikai LRO, (Lunar Recconnaissance Orbiter) holdszondája LROC NAC kamerájával 1 méteres felbontású, igen részletes képfelvételeket készített a becsapódás helyéről. Az eszköz folyamatosan pásztázza a holdfelszínt, s a különböző időkben felvett fotók elárulják az ott bekövetkezett változásokat is, mint például új meteorbecsapódások nyomait, a felszínre simán leszállt vagy éppen becsapódott holdszondák nyomait.

2023. augusztus 22-24-én az LRO nagyfelbontású felvételeket készített a Luna-25 lehetséges becsapódási helyének területéről. A képek elemzésekor kiderült, hogy egy korábban, 2020-ban készült fotóhoz képest a mostani változaton

megjelent egy kb. 10 méter átmérőjű kisebb kráter, illetve a becsapódás következtében kidobódott világos, nagy fényvisszaverő képességű friss regolit.

Az új becsapódási kráter helye megegyezik a Luna-25 utolsó leszállási manővere utáni pályájával, továbbá a mérete is a leszállóegység méretéből, tömegéből és pályabeli sebességéből elvárható. Azaz komolyan feltételezhető, hogy a Luna-25 becsapódási helyét találta meg a NASA LRO szondája.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TUDOMÁNY
A Rovatból
Egy Földnél is nagyobb titokzatos égitest létezhet a Naprendszerben
Tudósok szerint ez magyarázhatja a Kuiper-öv objektumainak különös mozgását. Az azonban biztos, hogy ez nem a sokat emlegetett „9. bolygó”, az ugyanis jóval messzebb lehet.

Link másolása

Furcsa mozgást tapasztaltak a tudósok a Kuiper-övben, úgy vélik, hogy ennek oka a Földnél mintegy másfélszer-háromszor nagyobb bolygó lehet.

A szakértők magyarázata szerint arra már képesek vagyunk, hogy egy csillag fényváltozásaiból megállapítsuk, van-e körülötte olyan égitest, ami a mi Naprendszerünk gázóriásához hasonlíthat. De ezzel csak az exobolygókat (idegen csillag körül keringő bolygókat) lehet felfedezni. A Naprendszerünkön kívüli bolygók kutatásához a már ismert égitestek mozgása segíthet. Így fedezték fel például a Neptunuszt.

Ezt a módszert használták kanadai és japán kutatók is, akik a The Astronomical Journalban írt tanulmányukban arról értekeztek, hogy

a Kuiper-öv objektumainak mozgása alapján valahol lennie kell egy viszonylag nagy égitestnek a Naprendszerben.

Patryk Sofia Lykawka, a Kanadai Egyetem tudósa, valamint Takashi Ito, a Japán Nemzeti Csillagászati Obszervatórium kutatója szerint egy legalább Föld méretű bolygó magyarázhatja a Neptunusz pályájánál jóval messzebb lévő objektumok viselkedését.

Ez a bolygó mintegy másfélszer-háromszor akkora lehet, mint a Föld és közel 30 fokos pályán kering. Ez a bolygó azonban nem a "titkozatos 9. bolygó". Az ugyanis messzebb van és a tömege is jóval nagyobb lehet a Földnél.

Forrás: hvg.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TUDOMÁNY
A Rovatból
Fotók: Fényes tűzgömb szelte át az eget napkelte előtt
Budajenőn és Tokodon is elcsípte egy-egy webkamera az égi jelenséget.

Link másolása

Kedden hajnali 5 óra 27 perckor egy meteor húzott el fölöttünk. Az eseményről az Időkép számolt be. Két webkamerájuk is megörökítette a látványt.

Egyik olvasójuk, aki pont látta az égi jelenséget, azt mesélte: "Ma reggel 05:27-kor egy erős fényű meteoritot láttam az autóból nyugati irányban. Zsámbokról haladtam Vácszentlászló irányába".

A meteort két webkamerának is sikerült elcsípnie, mégpedig Budajenőn és Tokodon:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk