SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Szekér Gergő a volt szeretőjéről: Anno itt feküdt az ágyamban, most pedig ott ül a politikusok között

Az énekes a coming out óta sokkal felszabadultabb, és ma már boldog párkapcsolatban él. Nemrég össze is költözött szerelmével.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. március 19.



Szerepelt A Dalban és a Voice-ban is, de az X-Faktornak köszönhetően ismerte meg az ország Szekér Gergő nevét. Az énekes egy éve vállalta fel, hogy a saját neméhez vonzódik. A Blikknek adott interjúban azt mondta, hogy a coming out óta sokkal jobban érzi magát. Állítása szerint több kormánypárti politikus is megfordult az ágyában:

„Óriási a különbség Magyarország és a világ más pontjai között. Itthon a kormány azt mondja, amit a többség hallani akar, a melegséggel pedig nem voltak az emberek annyira megbarátkozva, nem volt annyira ismert régebben, így ördögtől való dolognak tekintik. Nem szimpatikus, ha folyamatosan azt hajtják, hogy dőljön meg minden meleg.

Hány olyan embert tudnék mondani, aki anno itt feküdt az ágyamban, most pedig ott ül a politikusok között és a nyilvánosság előtt az ellenkezőjét állítja a cselekedeteinek.”

Az énekes most azonban boldog párkapcsolatban él nála négy évvel fiatalabb szerelmével.

„Simonnal 2 éve vagyunk együtt, most március 17-én volt az évfordulónk. Mi összefutottunk korábban már sok helyen, én pedig hiszek a sorsszerűségben, hogy az emberek akkor találkoznak a megfelelő személlyel, amikor készen állnak rá. Társkeresőn folyton egymásba botlottunk, de soha nem találkoztunk, ezért mondtam neki, hogy jöjjön el A Dalba, fel tudok ajánlani egy randit, megnézheti a próbámat, aztán ihatunk valamit közösen. Onnantól kezdve együtt vagyunk. Az első két hónap nem alakult túl derűsen, de összeszoktunk és azóta jó működik a kapcsolatunk. Általa szárnyalok, tényleg nagyon sokat köszönhetek neki” – mondta Szekér Gergő.

Azt is elárulta, hogy nemrég szintet lépett a kapcsolatuk.

„Tavaly nyáron összeköltöztünk, addig is együtt laktunk, csak az én fővárosi lakásomban, és onnan bútoroztunk át a nagy családhoz vidékre. Én mindig is nagyvárosi gyereknek éreztem magam, szerettem a nyüzsgést, és nem tudtam elképzelni, hogy vidékre költözzek, viszont olyan nyugodt vagyok most. Csodálatos helyeket fedezünk fel ketten, Magyarország eldugott kis zugait, boldogok vagyunk együtt!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
18 éves lett Várkonyi Andrea lánya – Fotón megmutatta lányát és a családi köszöntést is
Bochkor Gábor és Várkonyi Andrea lánya, Nóra a felnőtt korba lépett. Természetesen nem maradt el a családi ünneplés sem, volt torta és ölelés is.
F. O. - szmo.hu
2025. április 21.



„Nem tudom mikor történt, hogy eltelt 18 év!

Felnőtt lettél! Boldog vagyok, hogy 18 éve az anyukád vagyok!! Maradj mindig ilyen, nagyon szeretünk!

Boldog szülinapot itt is kislányom!!” – írta Facebook-posztjában Várkonyi Andrea, akinek Bochkor Gábortól született gyermeke, Nóra élete egyik jeles dátumához érkezett.

A bejegyzésben található fotók egyikén az látszik, hogy Várkonyi Andrea, majd férje, Mészáros Lőrinc is felköszöntötte a születésnapos lányt, és át is ölelte őt a családi ünnepségen. Egy képen pedig az ünnepi torta is látható.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Aurelio elsírta magát a Nagy Duett adásában – egy börtönt idéző díszletben kellett fellépnie
Nótár Mary oldalán rappelte el T. Danny slágerét a ValóVilág egykori győztese. A közönség tombolva ünnepelt, a zsűritagok pedig állva tapsolták meg a szívszorító előadást.


A Nagy Duett húsvétvasárnapi adásában Aurelio és Nótár Mary közös produkciója kapta a legnagyobb figyelmet. A páros T. Danny Az életem című dalát adta elő, a stúdió pedig egy valódi börtön hangulatát idézte – írta meg a Blikk.

Aurelio a dal előtt elmondta, hogy nem szégyelli a múltját, és szeretné, ha története másoknak is tanulság lenne. Tavaly februárban, két nehéz év után szabadult a börtönből.

A produkció után a közönség hatalmas tapssal jutalmazta őket, Kasza Tibi és Horváth Tomi pedig állva tapsoltak.

A ValóVilág egykori győztese annyira meghatódott, hogy már a zsűri értékelése előtt sírni kezdett, majd az elhangzott szavak után még jobban zokogott.

Szabó Zsófi így fogalmazott: „Régóta ismerünk téged, Aurelio, és kevés ennyire szerethető alak van a médiában, aki ilyen hülyeségeket követ el, mint te, és bárcsak minden bűnöző annyira lenne bűnöző, mint te.... Csináltál hülyeségeket, a kisfilmedben azt mondtad, hogy megtanultad a leckét, meg is van neked adva erre a lehetőség: a csodálatos kislányod, életed, barátaid.... ez egy nagyon szép produkció volt”.

Kasza Tibi a maga stílusában reagált:

„Lebilincselő produkció volt. Csak azt akartam mondani, hogy rabul ejtett. Fantasztikus volt, megható volt”.

A zsűri végül 40 ponttal jutalmazta az előadást.

Videón Aurelioék produkciója

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ilyen még nem volt A Nagy Duettben - A nézők visszatapsoltak egy kiesett párost
A nézők kezébe került a döntés, hogy az énekesek visszakerülhetnek-e a műsorba. A villámszavazás nagyon egyértelmű eredményt hozott.


Radics Gigi és Visváder Tamás a vasárnapi adásban búcsúztak A Nagy Duett színpadától, hétfőn azonban váratlan fordulat következett: a TV2 bejelentette, hogy a műsor történetében először a nézők dönthetnek egy kiesett páros sorsáról – egész konkrétan a visszatéréséről.

A csatorna villámszavazást tartott, amelyben hat korábban kiesett párosra lehetett voksolni: Szorcsik Viki és L.L. Junior, Molnár Anikó és Nagy Feró, Schmuck Andor és Sári Évi, Geszler Dorottya és Stohl András, Gáspár Győző és Dér Heni, valamint Radics Gigi és Visváder Tamás szerepelt a listán.

A hétfő estig tartó, ötórás szavazás tétje az volt, hogy a legtöbb voksot begyűjtő páros teljes jogú versenyzőként visszatérhet a műsorba.

A TV2 Instagram-posztja szerint egyértelműen Radics Gigi és Visváder Tamás aratott, megszerezve a szavazatok 47 százalékát, így vasárnap este újra színpadra léphetnek A Nagy Duettben.

(24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megint beszólt egy celebnek Hajós András - A Nagy Duettben egy dal kapcsán jutott eszébe odaszúrni egyet
A TV2 népszerű műsorában húsvétvasárnap már csak öt sztárpár maradt versenyben, de ez nem lassította le a tempót.


Hajós András ismét megosztó kijelentést tett egy élő tévéműsorban. Ezúttal Pataky Attilára utalt A Nagy Duett vasárnapi adásában, amikor Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence az Edda „Őrült” című dalát adták elő.

A produkció után Hajós így fogalmazott: „Milyen lehet az a nő, aki még Pataky Attilánál is őrültebb?” A megjegyzést a Story szúrta ki.

A tévés személyiség nemrég kért bocsánatot Balázs Klárinak tett korábbi beszólása miatt. Most ismét egy ismert magyar előadóval kapcsolatban fogalmazott meg hasonlóan szókimondó véleményt.

A TV2 népszerű műsorában húsvétvasárnap már csak öt sztárpár maradt versenyben, de ez nem lassította le a tempót. A párosok látványos előadásokkal próbálták elnyerni a zsűri és a közönség tetszését.

Kérdés, hogy Pataky Attila válaszol-e Hajós kijelentésére, vagy inkább elengedi azt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: