HÍREK
A Rovatból

Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebb fog menni

A politológus igyekezett megfejteni, hogy mi a Fidesz és a Tisza párt célja a felbolydult tavaszi politikai időszakban. Magyar Péter látványos távolmaradásáról is gondolkozott.


Ahogy arról kedden írtunk, elfogadta a Parlament a Pride magyarországi betiltásáról szóló törvényt. Az ellenzéki képviselők egy része füstgyertyával tiltakozott a teremben, majd a Kossuth téren tüntetést tartottak. Később a demonstrálók a Margit-hídhoz vonultak, ahol mintegy négy órán keresztül blokkolták a forgalmat, időnként lökdösődésbe kezdve a rendőrökkel.

A helyszínen többen hiányolták Magyar Pétert és a Tisza szimpatizánsait, és az ellenzéki politikus utolsó – új barátnőjét bemutató – posztja alatt is szóvá tették, hogy nem volt kinn a tüntetőkkel.

Török Gábor még kedd este próbálta megfejteni a történteket Facebook-oldalán. Posztja elején azt fejtegeti, mi volt a hasonló helyzetek menete 2024-ig, Magyar Péter feltűnéséig. Mint írja, ekkor „a Fidesz legnagyobb versenyelőnye az volt, hogy az általuk felépített, alapvetően aszimmetrikus politikai térben a hatalmi és anyagi erőforrásokban, a politikai tudásban és képességekben meglévő jelentős előnyüket kihasználva képesek voltak még a nehezebbnek ígérkező helyzetekben is "eljátszadozni" az ellenzéki szereplőkkel. Uralták a politikai napirendet, ügyesen választották a témákat, és ezek segítségével irányítani tudták az ellenzék megszólalásait, cselekedeteit. A Fidesz volt a magyar politika rendezője, az ellenzék pedig egyre elkeseredettebben, egyre reménytelenebbül hajtotta a mókuskereket. Cinikus hatalommérnökök játszottak hisztérikus amatőrökkel, és ebből a meccsből mindig előbbiek jöttek ki nyertesen.”

2024 tavasza óta ugyanakkor ez megváltozott. „Nem a Fidesz erőfölénye vagy politikai tudása tűnt el, csak megjelent a színen egy új szereplő, akivel szemben hosszú ideig semmi sem működött. Elveszett a napirend feletti kontroll, a kományoldal számára kellemetlen, a mindennapi élettel kapcsolatos témák sokasága jött elő egy olyan helyzetben, amikor az emberek többsége egyre borúsabbnak látta saját helyzetét. Ráadásul - és szerintem ez (volt) a legveszélyesebb a kormányoldalra nézve - az új ember folyamatosan arra törekedett, hogy bejöjjön a Fidesz gondosan ápolt úgynevezett védett ideológiai törzsterületére, megszólítsa azokat a szavazókat is, akiket az itteni kerítések tartottak a rendszerben” – írja Török Gábor hozzátéve, hogy ebben a helyzetben valamit tenni kellett.

A jelenlegi folyamatot „nagy tavaszi kísérlet”-ként definiálja, aminek szerinte célja a korábbi képlet visszaállítása. A napirendet uraló kormánnyal, erős – ha kell: nagyon erős – ideológiai megosztással és az ellenzéket folyamatosan védekezésbe, sőt hisztériába kergető témákkal. Amit ma láttunk a parlamentben, az pontosan ez a régi képlet: a karaván halad, a kutyák vadul ugatnak, kicsit talán harapnak is.

A Fidesz problémája csak az, hogy az új szereplő még nincs ott a képen, nem az ő kezében van a füstbomba, nem ő menetel a betiltott Pride élén, hanem próbálja magát távol, korábbi témáit pedig életben tartani.”

Török Gábor szerint a tét világos: „a Fidesz akkor hibázik, ha túl messzire megy, olyan messzire, ahol már a potenciális szavazói sem biztos, hogy követik (a Pride betiltása – bármit is gondoljunk róla személyesen – nem ilyen döntés, a miniszterelnök ünnepi, többes számban előadott poloskázása azonban – ahogy az ezt követő kormánypárti kommunikáció igazolja – már határeset lehet), a Tisza pedig akkor, ha felveszi az elé dobott kesztyűt, beáll a korábbi ellenzéki pozíciókba és eljátssza a Fidesz által neki megírt szerepet.

A játék logikája is kiszámítható: minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebb fog menni, minél messzebb megy a Fidesz, annál nehezebb lesz a Tiszának nem beszállni, ám annál esélyesebb, hogy a határátlépés már a Fidesznek árthat”

– fogalmaz az elemző.

Szerinte „2026 tavaszáig [...] egyetlen este sem hirdetnek győztest, akkor sem, ha a beszélő fejek azért minden órában megteszik”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Novák Előd: Nem a putriban vagy! - Lőcsei Lajos: Kussolj, te náci kutya!
A Mi Hazánk alelnöke beszólt a roma származású momemtumosnak, aki csípőből lenácizta. Így ért véget a Parlamentben a gyülekezést szigorító törvény szavazása kedden.


Elszabadultak az indulatok kedden a Parlamentben, miután a Fidesz mellett a Mi Hazánk és a Jobbik képviselői megszavazták a Pride betiltását célzó törvényt. A szavazás után a Momentum képviselői füstgyertyákat gyújtottak az ülésteremben, miközben felcsendült a szovjet himnusz, és a karzatról Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin csókolózós képét szórták le.

A szürreális jelenetsor közben döntött úgy Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke, hogy elhagyja az üléstermet. Távozás közben odavetette a Momentum füstgyertyázó, roma származású képviselőjének, Lőcsi Lajosnak, hogy:

„Nem a putriban vagy!”

Erre Lőcsei azonnal válaszolt:

„Kussolj, te náci kutya!”

Az éles szóváltásról videó is készült, amit Lőcsei Facebook-oldalán lehet megnézni:

A gyülekezési törvény szigorítását 136 igen és 27 nem szavazat mellett fogadták el. A szavazást követően a Momentum tüntetést szervezett, melynek résztvevői a befejezést követően lezárták a Margit hidat.

(visa hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Trump leállíthatja az mRNS vakcinakutatásokat - a rák és az AIDS gyógyszere is kútba eshet
Tudósokat utasítottak, hogy töröljék pályázataikból az mRNS-vakcinákra való hivatkozást. Milliárdokat érinthet, hogy mi lesz a korszakalkotó kutatások sorsa.


Két kutató szerint az amerikai Országos Egészségügyi Intézet (NIH) munkatársai arra kérte őket, hogy távolítsanak el minden mRNS-vakcinák technológiájára vonatkozó utalást a pályázataikból. Ez arra utalhat, hogy az intézet elfordul ettől az ígéretes orvosi kutatási területtől, amely idővel akár az influenza, az AIDS és a rák végső gyógyszerét is eredményezné.

Mint ismert, a Nobel-díjas Karikó Katalin magyar tudós közreműködésével kifejlesztett mRNS-technológiát a legszélesebb körben a koronavírus elleni vakcinák kifejlesztése során használták. Ezek az oltások csak az Egyesült Államokban hárommillió életet mentettek meg, és ezzel az eredménnyel Donald Trump elnök is villogott az első ciklusa alatt. Ehhez képest most betiltja ezeket a kutatásokat.

A Scientific American arról számolt be, hogy egy philadelphiai kutató e-mailben tudatta egy kollégájával, milyen utasítást kapott az NIH egyik projektfelelősétől. Az intézet tisztviselői New York államban egy olyan vezető kutatónak is szóltak, aki ugyan nem végez mRNS-vakcina-kutatást, de korábban pályázatokban megemlítette azok hatékonyságát. Arra kérték, hogy a jövőbeni pályázatokból távolítson el minden ilyen hivatkozást.

A tudósok névtelenséget kértek, mert attól tartanak, hogy a Trump-kormányzat szakmai megtorlással lépne fel ellenük.

A Nemzeti Rákkutató Intézet egyik magas rangú tisztviselője megerősítette: az NIH megbízott igazgatója, Matthew Memoli e-mailben utasította az intézet munkatársait, hogy jelentsenek minden mRNS-vakcinákkal kapcsolatos pályázatot, szerződést vagy együttműködést az Egészségügyi és Humánszolgáltatások Minisztériumának, Robert F. Kennedy Jr. irodájának és a Fehér Háznak. Az eset azért váltott ki megütközést a tudóstársadalomból, mert Memoli korábban szintén küldött hasonló üzenetet, más kutatásokkal kapcsolatban, amelyeket aztán töröltek is.

A rákkutató intézet tisztviselője szerint „van értelme feltételezni, hogy az mRNS-vakcina-kutatás lesz a következő”.

A NIH legutóbbi éves költségvetése kb. 17 ezer milliárd forint volt. Ez az intézet a világ egyik legfontosabb forrása az alapkutatások finanszírozásában. Most pedig a Trump vezette Fehér Ház és az Elon Musk irányítása alatt működő Kormányzati Hatékonysági Minisztérium (DOGE) is vizsgálja a működését. Ez utóbbit elnöki rendeletben hívták elétre, és egyes szövetségi hivatalokat már utasított arra, hogy készüljenek fel nagy létszámleépítésekre.

A NIH jelenleg legalább 130 olyan kutatást finanszíroz, amelyek a Pfizer-BioNTech és a Moderna által kifejlesztett koronavírus elleni mRNS-vakcinák technológiáját vizsgálják. Ezeket a vakcinákat világszerte több milliárd ember kapta meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kényszerhelyzetben a Spar? Havi másfél milliárdos veszteség, kemény lépések jöhetnek az árrésstop miatt
A Spar vezetősége belső levélben figyelmeztette dolgozóit: az árrésstop miatt változtatniuk kell a kereskedelmi gyakorlatukon. Ha a helyzet romlik, még keményebb lépésekre kényszerülhetnek.
F. O. - szmo.hu
2025. március 19.



A Spar Magyarország vezetősége belső levélben tájékoztatta munkatársait az árrésstop bevezetésének hatásairól. A cég szerint az intézkedés havi szinten 1,5 milliárd forintos veszteséget jelent számukra, ezért változtatásokat terveznek a kereskedelmi gyakorlatukban. Ha ezek a lépések nem bizonyulnak elegendőnek, további intézkedéseket is bevezethetnek, írta a Pénzcentrum.

A dolgozóknak küldött levelet Heiszler Gabriella elnök-ügyvezető igazgató és Vonier Eduard ügyvezető igazgató írta. A dokumentumban felhívták a figyelmet arra, hogy

az elmúlt években több olyan gazdasági intézkedés is nehezítette a vállalat működését, amely jelentős hatással volt a cég eredményére.

Kiemelték, hogy 2024 már a harmadik egymást követő év, amikor a Spar veszteségesen működik.

A levélben hangsúlyozták, hogy az árrés és a profit nem azonos fogalmak. „A maximum 10% árrésből, ha levonjuk a kiskereskedelmi különadót, alig valamivel több mint 5% marad csupán” – írták. Hozzátették, hogy ez az összeg elegendő az áruk boltokba szállítására, de nem fedezi a bérköltségeket, a rezsiköltségeket, a további közterheket vagy az üzletek bérleti díját.

A vezetők arra kérték a dolgozókat, hogy támogassák az előttük álló változtatásokat. „Az elkövetkező időszakban érezni fogjátok, hogy a kereskedelmi gyakorlatainkon változtatásokat fogunk eszközölni. Kérjük, hogy fogadjátok ezeket a változásokat nyitottan, hogy gyorsan beépülhessenek a mindennapi gyakorlatba” – áll a levélben.

A cég hosszú távú stabilitásának biztosítása érdekében a vezetők jelezték, hogy ha a szabályozási környezet nem javul, vagy tovább romlik, további intézkedések meghozatala válhat szükségessé. Ugyanakkor bizakodásra ad okot, hogy az év első két hónapja eredményes volt, és ezt a teljesítményt pozitív jelnek tekintik.

A kormány által bevezetett árrésstop egyelőre május végéig van érvényben, de akár meghosszabbíthatják.

A rendelet szerint a kijelölt termékek árrése nem haladhatja meg a 2025. januárjában alkalmazott átlagos árrés mértékét, és legfeljebb 10% lehet. Ha egy terméket 2025 januárjában nem árusítottak egy adott üzletben vagy online felületen, akkor az utolsó havi átlagos árrést kell alkalmazni, legfeljebb 10%-os határig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Trump elszólta magát: rendszeresen beszélhet Putyinnal az amerikai elnök
Kétszer már biztosan beszéltek az utóbbi hetekben, de Trump elszólása alapján ez ennél több is lehetett. Legutóbb kedden telefonáltak, aminek egy részleges tűzszünet lett az eredménye.


Donald Trump elárulta, hogy az elmúlt hetekben többször is beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, írja a Meduza. Március 18-án a két elnök hivatalosan beszélt egymással telefonon, ami után Trump azt mondta:

„Ez egy nagyon jó telefonbeszélgetés volt. Úgy gondolom, ez valami jó dolog kezdete. Három-négy héttel ezelőtt kezdődött. Tudják, sokszor beszéltem Putyinnal, nem ez volt az első hívás. Voltak más beszélgetéseink is.”

Így derült ki, hogy a két vezető már egy ideje rendszeresen egyeztet.

Nem világos, hogy pontosan hányszor beszéltek, de az biztos, hogy február 12-én és március 18-án hivatalosan is tárgyaltak. Trump február 8-án azt mondta, hogy telefonon egyeztetett Putyinnal az orosz-ukrán háború lezárásáról, de nem árulta el, hogy ez hány alkalommal történt: „Inkább hallgatok” – válaszolta újságírói kérdésre. A Washington Post forrásai szerint Trump már 2024 novemberében, röviddel a választási győzelme után is beszélt Putyinnal, de ezt a Kreml tagadta.

A legutóbbi, keddi telefonbeszélgetésük után Putyin beleegyezett abba, hogy az orosz csapatok harminc napig nem támadják Ukrajna energetikai infrastruktúráját. Ez egy apró előrelépés lehet a háború lezárása felé, bár az ukrán vezetést nem vonták be a tárgyalásokba, és úgy tűnik, Putyin nem tett komolyabb engedményeket. Az ideiglenes tűzszünet kizárólag az energetikai célpontokra vonatkozik, a harcok más területeken tovább folytatódnak. Erre utal az is, hogy néhány órával a telefonhívás után Kijevben már megszólaltak a légvédelmi szirénák az orosz dróntámadások miatt.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET: