TUDOMÁNY
A Rovatból

Galaxis útikalauz ET-nek, avagy hogyan adnánk idegeneknek útbaigazítást a Földre?

Az univerzum felfoghatatlanul nagy és elképesztően régi. Figyelembe véve ezt az időt és teret, szinte biztos, hogy valahol, valamikor az intelligencia egy másik szikrája már létrejött.


De ha vannak intelligens lények valahol odakint, hogyan tudnánk kapcsolatba lépni velük, és feltételezve, hogy barátok akarunk lenni, hogyan adnánk nekik útmutatást bolygónkhoz?

Számos technika létezik, amellyel a tudósok útbaigazítást küldhetnek távoli idegeneknek, de ami még fontosabb, a kutatóknak ki kell találniuk, hogyan küldhetnek egy olvasható galaktikus térképet vendégeinknek - ami több, mint bonyolult.

„Ha megpróbálod elmondani valakinek, hogy hol vagy, kell néhány közös referenciapont, igaz? Ideális esetben rögzített referenciák" – mondta Héctor Socas-Navarro, az Atlanti-óceán spanyol szigetvilágának, a Kanári-szigetek Asztrofizikai Intézetének asztrofizikusa a Live Science-nek.

De semmi sincs rögzítve a galaxisban. A csillagok és a bolygók helyzete folyamatosan változik, lassú kozmikus keringőben mozognak egymás körül. Azonban ebben a hömpölygő galaxisban is van néhány mód a tudósok szerint, hogy megmutathassuk helyünket valakiknek, akik odakint vannak.

„A legtöbb ember azt mondaná, hogy egy erős rádióhullámot sugározzunk ki' – mondta Martin Rees, az Egyesült Királyság királyi csillagásza a Live Science-nek.

Az elektromágneses sugárzás, amely mindent magában foglal a látható fénytől a rádióhullámokon át az infravörösig, az első számú választás volt a Földről szóló információk kozmoszba való sugárzására. Az elektromágneses hullám frekvenciájának finom modulálásával a tudósok egyszerű bináris kóddal összetett üzeneteket küldhetnek. És mivel az elektromágneses hullámok irányítottak, minden intelligens idegen, aki elkap egy ilyen jelet, egyszerűen visszavezetheti a Földre.

Az elektromágneses hullámok különböző típusai közül a rádióhullámok használatosak egy ilyen kommunikációhoz.

Ez , a NASA szerint azért van, mert ezek frekvenciája kitölti az elektromágneses spektrum azon részét, amelyet "vízlyuknak" neveznek. Ezen a frekvencián – 1420 és 1720 megahertz között – a víz két összetevője, a hidrogén és a hidroxil (kötött oxigén és hidrogén) molekulák egyfajta kémiai "hangszigetelésként" működnek, elnyelik az alacsonyabb és magasabb rezgéseket, és viszonylag mentesek a kozmikus háttérzajtól. A vízlyuk feletti és alatti frekvenciák viszonylag "zajosak", mert tele vannak kvantumrezgésekkel és kozmikus háttérsugárzással.

A tudósok a múltban rádióhullámokat használtak a földönkívüliekkel való kommunikációs kísérletre. 1974-ben a kutatók rádiófrekvenciás üzenetet sugároztak a Puerto Rico-i Arecibo teleszkópról az M13 csillaghalmaz felé, körülbelül 21 000 fényévnyire. Az üzenet egy egyszerű bináris piktogram volt, amely többek között egy DNS molekula, a Naprendszerünk és egy pálcikaember-figura ábrázolását tartalmazta. Azóta számos rádióüzenetet sugároztak az űrbe, köztük a NASA „Across the Universe" jelét 2008-ban, amely teljes egészében a Beatles névadó dalából állt.

Videó: A rádióüzenetként sugárzott Beatles-dal

A rádióhullámokkal az egyik lehetséges probléma azonban az, hogy utazás közben gyengülnek vagyis szélesednek, hasonlóan a vízben táguló hullámhoz. Ez azt jelenti, hogy túlságosan halványak lehetnek ahhoz, hogy észrevehető üzenetet hordozzanak, mire elérik a távoli galaxist, állítja MIT Lincoln Laboratóriuma. Célzottabb üzenetért, mondta Svetlana Berdyugina, a németországi Leibniz Napfizikai Intézet asztrofizikusa, látható lézerfény segítségével kell sugároznunk.

A polarizált lézerfényből vagy fényből készült célzott üzenet, amelynek rezgései egyetlen síkon fordulnak elő, sokkal messzebbre utazhat, mint egy rádiójel, anélkül, hogy elenyészne. Mivel azonban az optikai hullámok szorosabban csomagolt jelek, nagyon keskenyek. A tudósoknak hihetetlen pontosságot kell használniuk, amikor elküldik őket. Más szavakkal, már tudnunk kell, hol vannak az idegenek, mielőtt lézeres útbaigazítást küldhetünk nekik.

Egyes tudósok más megközelítést alkalmaztak a csillagközi kommunikációhoz, olyasmit, mint egy kozmikus palackposta, mondta Socas-Navarro. A leghíresebb az arany „Pioneer plakett", amelyet Carl Sagan és Frank Drake asztrofizikusok csatoltak a Pioneer 10 szondához 1972-ben, írja a Planetary Society. A következő évben egy második, azonos plakettet is szereltek a Pioneer 11-re. Ezek a lemezek két emberi figurát ábrázolnak – egy férfit és egy nőt –, valamint egy „térképet", amely a Naprendszerünk felé mutat 14 ismert pulzár segítségével meghatározva annak helyét.

A pulzárok (a pulzáló rádióforrás rövidítése) rendkívül sűrű, halott neutroncsillagok forgó maradványai, amelyek elektromágneses sugárzás sugarait bocsátják ki pólusaikból.

Ahogy forognak, ezek a sugárnyalábok úgy tűnik, hogy periodikusan felvillannak, pontosan úgy, ahogy a világítótorony forgó jelzőfényét villogni látjuk. Mivel a pulzárok ritka metronómszerű pontot jelentenek a galaxisban, rendkívül hasznosak a navigációhoz, mondta Berdyugina. Valójában a NASA azt tervezi, hogy a pulzárokat egyfajta kozmikus GPS-ként használja a jövőbeni legénységgel rendelkező küldetésekben a mélyűrbe, írja a Nature. Az egyes impulzusok érkezésének enyhe változásainak mérésével három vagy több pulzárból egy űrhajó háromszögeléssel meghatározhatja helyzetét a galaxisban.

A Pioneer plaketten minden pulzárt egy vonal jelöl, amely jelzi a Földtől való távolságát, valamint egy sor csík jelzi, hogy milyen gyorsan forog.

A pulzárok azonban adott polaritásúak, s ahogy a világítótornyot is csak a fénynyaláb síkjából látjuk, a villanás sem látható minden szögből. Tehát, ha egy idegen civilizáció meg is találná a Pioneer plakettet, és úgy olvasná, mint egy térképet, „ki kellene találniuk, hogy mit látnak", mondta Berdygina a Live Science-nek. Amikor megtervezték a plakettet, Sagan és Drake biztosak voltak abban, hogy bármely civilizáció, amely elég fejlett ahhoz, hogy megtalálja és elfogja a Pioneer szondát, elég alapos tudással rendelkezik a pulzárokról ahhoz, hogy megértse, amit lát.

De a Pioneer plakett nemcsak egy üzenet a palackban, hanem egy időkapszula is. A pulzártérképen lévő csíkozások az egyes pulzárok forgási sebességét jelzik úgy, ahogy azokat a Fóldről 1972-ben láttuk.

De a gyorsan forgó pulzárok idővel lelassulnak. Több százmillió év múlva néhányuk már egyáltalán nem forog. Ahogy Socas-Navarro rámutatott, ennél sokkal tovább tarthat, amíg egy intelligens civilizáció megtalálja a szondát, így az útmutatás megértése kétséges.

Tehát, bár számtalan módja van annak, hogy az emberek útmutatást adjanak az idegeneknek a bolygónkhoz, de a keresés másik kulcsfontosságú összetevője egy olyan dolog, mely néha nagyon is hiányzik a földről, és ez nagyon is emberi dolog: a türelem.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


TUDOMÁNY
A Rovatból
Úgy fortyog a jég Grönland alatt, mint a láva – a felfedezés átírhatja a tengerszint-emelkedésről szóló jóslatokat
Ez az új mechanizmus alapjaiban változtathatja meg a jégolvadásról szóló eddigi előrejelzéseket.


Úgy fortyog a jég Grönland mélyén, mint a láva a Föld köpenyében. Norvég kutatók modellezése szerint a több kilométer vastag jég belsejében hőkonvekció zajlik: az alulról melegedő, lágyabb jég lassú, felfelé irányuló oszlopokat képez. Robert Law, a Bergeni Egyetem gleccserkutatója szerint ez olyan, „mint egy izgalmas természeti csoda”.

A felfedezés egy több mint egy évtizedes rejtély végére tehet pontot, és kulcsfontosságú lehet a jövőbeli tengerszint-emelkedés pontosabb előrejelzéséhez.

A grönlandi jégtakaró ugyanis a sziget 80 százalékát borítja, és bolygónk egyik legnagyobb fagyottvíz-készlete, amelynek olvadása alapvetően befolyásolja a világ partvidékeit.

A tudósok jégbe hatoló radarral vizsgálják a jégtakaró belső szerkezetét, amely kirajzolja az évezredek alatt lerakódott és jéggé tömörödött hórétegeket. Már 2014-ben észleltek különös, felfelé púposodó struktúrákat mélyen az észak-grönlandi jégben, amelyek nem követték az alattuk lévő alapkőzet domborzatát, ez pedig komoly fejtörést okozott a kutatóknak.

A megoldást most egy számítógépes modell hozta el – írta a ScienceAlert. Law és kollégái egy geodinamikai modellező programot használtak, amellyel általában a Föld köpenyének mozgását szimulálják.

Egy 2,5 kilométer vastag jégszeleten tesztelték, hogy az alulról érkező hő okozhat-e olyan feláramlásokat, amelyek egyeznek a radarképeken látottakkal. „Annak felfedezése, hogy a hőkonvekció egy jégtakarón belül is megtörténhet, némileg ellentmond az intuíciónknak és a várakozásainknak” – mondta Law.

A modellben a jellegzetes, oszlopszerű feláramlások csak akkor jöttek létre, ha a jégtakaró alján lévő jég a korábban feltételezettnél melegebb és lényegesen lágyabb volt. A folyamathoz szükséges hőt a Föld belsejéből folyamatosan áramló geotermikus hő biztosítja. Ez a hő a kőzetekben lévő elemek radioaktív bomlásából és a bolygó kialakulásából visszamaradt hőből származik.

Ez a hatás ugyan csekély, de egy hatalmas, szigetelő jégréteg alatt évezredek alatt elegendő lehet a jég alsó részének felmelegítéséhez és meglágyításához.

„A jégre jellemzően szilárd anyagként gondolunk, ezért az a felfedezés, hogy a grönlandi jégtakaró egyes részei ténylegesen hőkonvekción mennek keresztül, ami egy forrásban lévő tésztásfazékra emlékeztet, éppoly vad, mint amilyen lenyűgöző” – nyilatkozta Andreas Born, a Bergeni Egyetem klimatológusa.

A jelenség ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a jég kásás vagy gyorsabban olvadna. Továbbra is szilárd halmazállapotú, és csak több ezer éves időskálán mozog. A korábbi magyarázatok között szerepelt az olvadékvíz visszafagyása a jégtakaró aljára, illetve a jég alatti csúszós területek vándorlása is.

A mostani felfedezés egy új, erős magyarázattal szolgál, de további vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy megértsük, a konvekció miként befolyásolja a jégtakaró egészének viselkedését. „Minél többet tudunk a jégben zajló rejtett folyamatokról, annál felkészültebbek leszünk a világ partvidékein bekövetkező változásokra” – tette hozzá Law.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
TUDOMÁNY
A Rovatból
Íme a csecsemők titkos világa: már két hónaposan sokkal többet tudnak, mint hittük
A Trinity College Dublin kutatói 130 csecsemő agyi aktivitását mérték fMRI-vel. Eredményeik szerint a vizuális kategorizáció már ekkor megjelenik, ami átformálhatja a koragyermekkori nevelést.


A legtöbben azt gondolnánk, egy két hónapos csecsemő csak eszik, alszik és sír, de a valóság ennél sokkal összetettebb. Agyuk már ekkor elkezdi kategóriákba rendezni a világot, megkülönböztetve az állatokat, játékokat és a hétköznapi tárgyakat. A Trinity College Dublin kutatói funkcionális MRI-vizsgálatok és mesterséges intelligencia segítségével mutatták ki, hogy a vizuális észlelés alapvető építőkövei a vártnál sokkal korábban jelennek meg – írja az egyetem február 5-i közleménye.

A Nature Neuroscience című tudományos folyóiratban publikált tanulmány új betekintést nyújt a csecsemők gondolkodásába, jóval azelőtt, hogy beszélni vagy tudatosan mozogni képesek lennének.

A FOUNDCOG nevű kutatócsoport 130, két hónapos csecsemőt vont be a dublini Coombe és Rotunda kórházak közreműködésével. A babák egy puha babzsákon feküdtek zajcsillapító fejhallgatóban, miközben 15-20 percen keresztül élénk, színes képeket néztek 12 kategóriából, köztük macskákról, madarakról, gumikacsákról és bevásárlókocsikról. Az fMRI-vel rögzített agyi aktivitásmintákat ezután mesterségesintelligencia-modellekkel elemezték, hogy dekódolják, az agy hogyan képviseli az egyes vizuális kategóriákat. Korábbi, viselkedéses vizsgálatok 3-4 hónapos kort tartottak a kategorizáció kezdetének, az új eredmények ezt az időpontot hozták előrébb.

„A szülők és a tudósok régóta töprengenek azon, mi jár egy csecsemő fejében, és mit látnak valójában, amikor a világot szemlélik. Ez a kutatás rávilágít az agyműködés gazdagságára az élet első évében” – magyarázta Dr. Cliona O’Doherty, a tanulmány vezető szerzője.

„Bár két hónaposan a csecsemők kommunikációját korlátozza a nyelv és a finommotoros kontroll hiánya, elméjük már nemcsak azt reprezentálta, hogyan néznek ki a dolgok, hanem azt is kitalálta, melyik kategóriába tartoznak. Ez azt mutatja, hogy a vizuális megismerés alapjai már nagyon korán és a vártnál sokkal hamarabb kialakulnak.”

A kutatás nemcsak elméleti szempontból jelentős. „Ez a tanulmány a legnagyobb longitudinális vizsgálat éber csecsemők funkcionális mágneses rezonancia képalkotásával (fMRI). Az agyi aktivitást rögzítő gazdag adathalmaz teljesen új módot nyit a csecsemők gondolkodásának mérésére nagyon korai életkorban. Rávilágít a neuroimaging és a számítógépes modellek diagnosztikai eszközként való felhasználásának lehetőségére is nagyon fiatal csecsemőknél” – mondta Rhodri Cusack professzor, a kutatás vezetője. A szakember hozzátette, a babák sokkal gyorsabban tanulnak a mai MI-modelleknél, és ennek tanulmányozása hatékonyabb mesterséges intelligenciák kifejlesztését inspirálhatja.

A felfedezés gyakorlati haszna a korai fejlesztésben és a klinikai diagnosztikában is megmutatkozhat.

„Az első év a gyors és bonyolult agyfejlődés időszaka. Ez a tanulmány új alapvető ismereteket nyújt, amelyek segítenek a koragyermekkori nevelés irányításában, tájékoztatást adnak a neurofejlődési rendellenességek klinikai támogatásához, és biológiailag megalapozottabb megközelítéseket inspirálnak a mesterséges intelligenciában” – hangsúlyozta Dr. Anna Truzzi, a tanulmány társszerzője. Ezt erősítette meg Eleanor Molloy professzor, neonatológus is: „Sürgető szükség van a neurofejlődési rendellenességek korai agyfejlődésre gyakorolt hatásának jobb megértésére, és az éber fMRI-nek jelentős potenciálja van ennek kezelésére.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TUDOMÁNY
A Rovatból
Évtizedes tévhit dőlt meg: a gyerekek fele már négyévesen algoritmusokban gondolkodik
A Kaliforniai Egyetem kutatói egy táblagépes játékkal bizonyították, hogy az óvodások is képesek a szisztematikus problémamegoldásra. A Nature-ben közölt eredmény átírhatja a korai fejlesztés módszereit.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2026. február 17.



Egy friss amerikai kutatás alapjaiban rengeti meg a gyerekek gondolkodásáról alkotott, évtizedek óta kőbe vésett elméletet. A pszichológia ugyanis sokáig úgy tartotta, hogy a gyerekek nagyjából hétéves korukig nem képesek szisztematikus stratégiákat alkalmazni a problémamegoldásban, helyette inkább véletlenszerűen próbálkoznak. Ezt a nézetet a 20. század egyik legmeghatározóbb fejlődéspszichológusának, Jean Piaget-nek az 1960-as évekbeli megfigyeléseire alapozták.

Ezt az alapvetést cáfolták meg a Kaliforniai Egyetem, Berkeley kutatói a Nature Human Behaviour című tudományos folyóiratban közölt kísérletükkel.

A vizsgálatba 123, négy és kilenc év közötti gyereket vontak be, akiknek egy táblagépen kellett magasság szerint sorba rendezniük nyuszifigurákat. A feladatot nehezítette, hogy a figuráknak csak a cipőjét láthatták, így nem tudhatták, melyik milyen magas. A megoldáshoz az egyedüli támpontot az jelentette, hogy ha két figurára koppintottak, azok csak akkor cseréltek helyet, ha valóban rossz sorrendben álltak.

A véletlenszerű próbálgatás ebben a helyzetben nem vezetett eredményre, a gyerekeknek logikai következtetéseket kellett levonniuk a sikeres és sikertelen cserékből. A kutatók legnagyobb meglepetésére a gyerekek több mint fele már négyévesen képes volt a strukturált, algoritmikus gondolkodásra. Önállóan, mindenféle külső segítség nélkül fedezték fel a számítástudományban is használt hatékony válogatási algoritmusokhoz hasonló megoldási stratégiákat - írta a hvg.hu.

A friss kutatás, amelyre a HVG is felhívta a figyelmet, éppen ezért nem azt sugallja, hogy minden kisgyerek zsenipalánta, hanem sokkal inkább azt, hogy a korábbi tesztek feladatai nem adtak lehetőséget ezen képességeik megmutatására. A kísérlet egyértelműen bizonyította, hogy az algoritmikus gondolkodás már óvodáskorban is megjelenhet, ha a feladat világos és egyértelmű szabályrendszeren alapul.

Az amerikai kutatók éppen ezért azt javasolják, hogy a gyerekek minél korábban kapjanak olyan játékokat és feladatokat, amelyek ösztönzik a logikát, a tervezést és a következtetést. Ha a gyerekek már korán esélyt kapnak az elvont gondolkodás gyakorlására, az nemcsak a későbbi természettudományos, matematikai vagy informatikai képességeiket fejlesztheti, de a mindennapi élethelyzetekben felmerülő összetett problémák megoldásában is segítheti őket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TUDOMÁNY
A Rovatból
Fél tucat bolygó parádézik szombat este: mutatjuk, hova kell nézned, hogy a legtöbbet lásd
A legtöbben a Jupitert és a Vénuszt könnyen kiszúrják, de a teljes sorhoz már távcső is kell. A legfontosabb, hogy tiszta, nyugati horizontot találjon!


Szombaton este egyetlen rövid időablakban fél tucat bolygó feszül végig az égen: a Merkúr, a Vénusz és a Szaturnusz alacsonyan nyugaton, a Jupiter pedig magasan délkelet felé ragyog, miközben az Uránusz és a Neptunusz optikai eszközökkel vadászható.

A jelenség csúcsa február 28-án, szombaton várható, a legjobb észlelési ablak pedig a helyi napnyugta utáni első órában nyílik. Az Egyesült Királyságban élőknek érdemesebb március 1-én próbálkozniuk.

A nyugati horizont felé nézve a Merkúr, a Vénusz és a Szaturnusz hármasa bukkan fel.

Velük egy vonalban, de jóval magasabban, a délkeleti égen ragyog a Jupiter, amelyhez feltűnően közel lesz a majdnem telihold. A halványabb Uránusz délnyugaton, a Plejádok csillaghalmaz közelében található, a Neptunusz pedig a Szaturnusz mellett, tőle mindössze egyfoknyi távolságra helyezkedik el. A szakértők szerint nem érdemes mind a hat bolygót hajszolni.

Remek eredmény, ha látjuk a Jupitert és a Vénuszt, jó, ha ehhez hozzá tudjuk adni a Szaturnuszt és/vagy a Merkúrt, a kihívás pedig az Uránusz és a Neptunusz megtalálása.

A sikeres észleléshez tiszta, fák vagy épületek által nem takart nyugati horizontra van szükség. A megfigyelést érdemes azonnal szürkületkor elkezdeni, mivel a bolygók közül a Merkúr és a Vénusz nyugszik le a leggyorsabban.

„A Merkúr a »pislogsz‑és‑elszalasztod« bolygó: nagyon alacsonyan van, és gyorsan lebukik napnyugta után” – figyelmeztetnek a csillagászok.

Míg a Jupiter, a Vénusz, a Szaturnusz és jó körülmények között a Merkúr is szabad szemmel látható, az Uránuszhoz legalább egy látcső, a Neptunuszhoz pedig távcső szükséges.

A jelenséget gyakran bolygóparádénak nevezik, ami valójában egy látóirányból adódó hatás: a bolygók a Földről nézve látszanak egy vonalban az ekliptika mentén, nem pedig a világűrben állnak egyenes sorba.

Az esemény különlegességét az adja, hogy több fényes, szabad szemmel is látható bolygó egyszerre figyelhető meg egy kényelmes, esti időpontban. Az este előrehaladtával a Merkúr és a Vénusz tűnik el elsőként, őket a Szaturnusz és a Neptunusz követi, míg a Jupiter látható a legtovább.

Forrás


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk