TUDOMÁNY
A Rovatból

Atomakku, ami ötven évig működik, és még környezetbarát is

Még ne rohanjon a boltba az örökéletű akkumulátorért, a jelenleg elérhető 100 mikrowatt teljesítmény semmire sem elég. Ha a cég törekvései eredményt hoznak, csak egy kérdés marad: milyen áron?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. január 12.


Link másolása

Az Independent szerint egy kínai startup bemutatott egy új akkumulátort, amely állítása szerint 50 évig képes áramot termelni töltés vagy karbantartás nélkül.

A pekingi székhelyű Betavolt közölte, hogy

nukleáris akkumulátora az első a világon, amely megvalósította az atomenergia miniatürizálását,

63 nukleáris izotópot helyezve egy érménél kisebb modulba.

A vállalat szerint a következő generációs akkumulátor már kísérleti tesztelési szakaszba lépett, hogy végül tömegesen gyárthassák, például telefonokhoz és drónokhoz.

„A Betavolt atomenergia-akkumulátorok többféle területen hasznosak lehetnek, például repülőgépiparban, AI-berendezésekben, orvosi berendezésekben, mikroprocesszorokban, fejlett érzékelőkben, kis drónokban és mikrorobotokban”

– állt a cég sajtóközleményében.

Az akkumulátor úgy működik, hogy a bomló izotópok által felszabaduló energiát villamos energiává alakítja egy olyan folyamat során, amelyet először a 20. században fedeztek fel. A Szovjetunió és az Egyesült Államok tudósai ugyanis már képesek voltak kifejleszteni az űrhajókban, víz alatti rendszerekben és távoli tudományos állomásokban használható technológiát, azonban ezek a termonukleáris akkumulátorok költségesek és terjedelmesek voltak.

A nukleáris akkumulátorok miniatürizálására és kereskedelmi forgalomba hozatalára irányuló törekvés Kína 14. ötéves tervének részét képezi, miközben az Egyesült Államokban és Európában is kutatóintézetek dolgoznak a fejlesztésükön.

A Betavolt első nukleáris akkumulátora 100 mikrowatt teljesítményt és 3 V feszültséget képes leadni,

miközben 15x15x5 milliméter méretű, de 2025-re már 1 watt teljesítményű akkumulátort terveznek gyártani.

A vállalat olyan mobiltelefonokat képzel el, amelyeket soha nem kell tölteni, drónokat, amelyek örökké repülhetnek. Réteges kialakítása azt is jelenti, hogy amennyiben hirtelen kell nagy teljesítményt leadnia, akkor sem gyullad ki és nem robban fel, állítja a Betavolt, miközben -60 ° C és 120 ° C közötti hőmérsékleten is képes dolgozni.

„A Betavolt által kifejlesztett atomenergia-akkumulátor teljesen biztonságos,

nincs külső sugárzása, és alkalmas olyan orvosi eszközökben való használatra, mint a szívritmus-szabályozók, vagy más mesterséges implantátumok az emberi testben” - mondta a vállalat.

"Az atomenergia-akkumulátorok környezetbarátak. A bomlási időszak után a 63 izotóp stabil rézizotóppá alakul, amely nem radioaktív és nem jelent veszélyt vagy szennyezést a környezetre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


TUDOMÁNY
Geomágneses viharra figyelmeztetnek a szakértők, szombaton lesz a legintenzívebb
A csütörtöki napkitörés szele szombaton éri el a Földet. Ha még napkelte előtt ideér, akkor akár szabad szemmel is látható lesz a sarki fény.

Link másolása

A csütörtök reggeli X2.2-es intenzitású napkitörés az előzetes várakozásoknál hevesebb turbulenciákat okozhat majd a Föld mágneses terében. A NOAA űridőjárással foglalkozó osztálya, az SWPC friss előrejelzésében extrém, 8,33-as Kp indexet vár a szombat reggeli órákra – írja az idokep.hu.

G4-es erősségű geomágneses viharra adtak ki figyelmeztetést, amire legutóbb 2005-ben volt példa.

Hazánkból általában 5-6-os Kp index esetén hosszú expozíciós fényképezőgépekkel már látható a sarki fény, ennél magasabb érték esetén nem kizárt, hogy akár szabad szemmel is látható legyen a jelenség.

A legintenzívebb időszak szombaton reggel 8 és 11 óra között várható, de már az azt megelőző három órás időablakban is 7-es értéket várnak a szakemberek. A jelenség megfigyelésében így a korai napkelte lesz a legnagyobb akadály.

Ugyanis holnap Budapesten 5:12-kor kel a Nap, viszont körülbelül már másfél órával korábban világosodni kezd. Az égboltot ráadásul szórványos felhőzet is takarhatja.

Az ideális megfigyelőhely Amerikában lesz, de kis szerencsével már az éjjeli órákban látható lesz a jelenség hazánkból is.

A Nap péntek reggel újabb, X3.98-as kitörést produkált, így további turbulenciák várhatók a következő napokban a Föld mágneses terében.

A kitörésről látványos grafikát készített a HUXt napszél-modellje, amelyet itt lehet megnézni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

TUDOMÁNY
A Rovatból
Napfényből cseppfolyós üzemanyagot állítanak elő szegedi tudósok, a Mol is együttműködik velük
Először áramot termelnek, azzal részeire bontják a vizet, majd szén-dioxidot adnak hozzá – így lesz belőle nyers benzin vagy kerozin. Az olajcég már együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Egyetemmel.

Link másolása

Napfényből állítanak elő cseppfolyós üzemanyagot a Szegedi Egyetem energetikai tesztállomásán, amit a napokban adtak át. Először áramot termelnek, azzal részeire bontják a vizet, majd szén-dioxidot adnak hozzá – így lesz belőle nyers benzin vagy kerozin. A Mol már felfigyelt a kísérleteikre, az olajcég együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Egyetemmel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TUDOMÁNY
A Rovatból
Rejtélyes föld alatti építményre találtak a gízai piramisok mellett régészek egy földradarral
A kutatók szerint – bár a radaradatok alapján nem lehet biztosat mondani – feltehetőleg egy sírkamrát rejt a piramisok mellett a föld mélye.

Link másolása

Egyiptomban, a gízai piramisok környékékén a régészek egy L alakú építmény jelenlétét mutatták ki földradarral – írja a Heritage Daily. A kutatók úgy hiszik, hogy a föld alatti építmény megközelítőleg két méter mélyen helyezkedik el, és valószínűleg homokkal van tele.

Az L alakú struktúra csupán egy bejárat lehet – gondolják a kutatók –, amely egy sokkal mélyebbre vezetítő építményhez vezethet. Ezt bizonyítja az is, hogy a kutatók által használt földradar a L alakú struktúra alatt 3,5-11 méter mélyen anomáliákat észlelt.

Ugyanakkor a mérési eredmények szerint nem lehet biztosat mondani, ám a régészek úgy hiszik, hogy a piramisok mellett fekvő föld alatti építmény meglehet, hogy egy mészkőből épült sírkamra lehet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


TUDOMÁNY
A Rovatból
Megvizsgálták Beethoven hajtincseit, és kiderült, hogy miért süketülhetett meg
A tanulmány szerzői a német zeneszerző két hajtincsének vizsgálatát végeztek el. Az ólom mellett az arzén és a higany is toxikus mennyiségben volt jelen.

Link másolása

Nagy mennyiségben mutattak ki nehézfémeket Ludwig van Beethoven hajszálaiban, kutatók szerint mérgezés okozhatta a zeneszerző süketségét és más betegségeit is – írja a Telex a Clinical Chemistryben közölt tanulmányra hivatkozva.

A tanulmány szerzői a német zeneszerző két hajtincsének vizsgálatát végeztek el, és felfedezték, hogy veszélyesen magas volt

a hajszálaiban az ólomkoncentráció, de emellett az arzén és a higany is toxikus mennyiségben volt jelen.

Az egyik tincsben 380, a másikban 258 mikrogramm per gramm ólmot mutattak ki, miközben ma a 4 mikrogramm vagy kevesebb a határérték. Az arzén a mai normál értékek tizenháromszorosát, a higany a négyszeresét mutatta.

„Ezek a legmagasabb értékek a hajban, amelyeket valaha láttam. A világ minden tájáról kapunk mintákat, és ezek az értékek egy nagyságrenddel magasabbak”

– mondta a New York Timesnak Paul Jannetto, a tanulmány társszerzője, a Mayo Klinika patológusa.

A kutatók úgy hiszik, hogy a zeneszerző szervezetében jelenlévő mérgező fémek magyarázhatják azt, hogy a művész miért szenvedett több betegségben. A hallását a húszas éveiben kezdte elveszíteni, és bő két évtized alatt teljesen megsüketült. Emellett emésztőrendszeri problémái voltak, kétszer sárgaságot kapott, ami a májbetegség egyik tünete.

Az ólom dokumentáltan okozhat gyomor-bélrendszeri és májbetegségeket, és a csökkent halláshoz is hozzájárulhat. Vélemények szerint Beethovennél az ólomszint nem volt annyira magas, hogy önmagában az okozza a zeneszerző halálát.

Az ólommérgezéses elmélete nem új keletű, ugyanis egy korábbi tanulmány is ezt valószínűsítette, azonban ott kiderült, hogy a vizsgált hajminták egy zsidó nőé voltak. A mostani kutatás esetében viszont biztosan Beethoven hajszálaival dolgoztak a kutatók. A kezükre játszott, hogy a korszak szokásaihoz tartozott az, hogy a szerelmesek egymásnak tincseket küldözgettek, és a hírességek fürtjeit a rajongók is gyűjtötték.

Korábbi hajvizsgálatok azt mutatták ki, hogy Ludwig van Beethovennek valószínűleg örökletes hajlama volt a májbetegségekre, hónapokkal a halála előtt pedig hepatitis B fertőző májgyulladásban szenvedett.

Számos feltételezés övezi a zeneszerző halálának okát. Az egyik szerint Beethoven nagyon szerette a bort, gyakorta megivott egy palackkal naponta. A mértékletesség problémája mellett nagyobb gondot jelenthetett az az ólom-acetát, amelyet abban az időben a bor tartósítására és édesítésére használtak. Magából az üvegpalackból is kioldódhatott ólom, mert annak a gyártásához is használták a fémet.

Az arzén és a higany feltételezések szerint a Dunából kifogott halakból kerülhetett Beethoven szervezetébe, hiszen Bécsben a különböző gyárak a folyóba eresztették a mérgező melléktermékeiket.

Az 1827-ben elhunyt Beethoven süketségének okát nemcsak hajtincsek segítségével próbálták megfejteni, hanem koponyájának megmaradt darabjaiból is próbálnak rájönni, mi okozhatta betegségét.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk