Érdemes lesz az esti eget lesni április 10-én, mert ritka égi jelenséget láthatsz, a következőre 71 évet kell várni

Állatkísérletekben hetek alatt visszafordították a porckopást egyetlen, lassú hatóanyag-leadású injekcióval, amely a szervezet saját sejtjeit ösztönzi a károsodott ízület helyreállítására.

A terápia lényege egyetlen, az ízületbe adott injekció, amely lassan és célzottan adja le a hatóanyagot.

A kutatók két irányon dolgoznak: egy gyógyszer-szállító rendszeren, amely ráveszi a porc- és csontsejteket a javításra, valamint egy szintén injekciózható, de a helyszínen megkötő „implantátumon”, amely sejteket toboroz a porchiányok betömésére.

Az első állatkísérletes szakasz már lezárult, a csapat most a második, a biztonságosságot és toxikológiát vizsgáló fázisra készül, amely már az emberi tesztek előszobája.

„Két év alatt sikerült eljutnunk egy holdraszállás-szerű ötlettől a terápiák kifejlesztésén át odáig, hogy bebizonyítsuk: állatoknál visszafordítják az oszteoartritiszt” – mondta Stephanie Bryant, a Coloradoi Egyetem vegyész- és biomérnök professzora. Hozzátette, a céljuk nem csupán a fájdalom csökkentése és a romlás megállítása.

„Jelenleg sok beteg számára vagy egy hatalmas, drága műtét az opció, vagy a semmi. A kettő között nincs sok lehetőség”.

Fontos azonban, hogy a most bemutatott eredmények egyelőre állatkísérletekből származnak, és független szakmai lektoráláson még nem estek át. A humán klinikai vizsgálatok megkezdésének tervezett 18 hónapos időtávja is attól függ, hogy a következő biztonsági tesztek milyen eredménnyel zárulnak.

A Stanford Egyetem kutatói nemrég egy, az öregedéssel összefüggő fehérje gátlásával értek el porc-regenerációt állatokban, míg a testsúlycsökkentő hatásáról ismert semaglutid hatóanyag (az Ozempic és a Wegovy összetevője) szintén ígéretesnek bizonyult a porc egészségének megőrzésében.

Via ScienceAlert

A világűr vákuumában a hang nem terjed, így ha valaki űrruha nélkül sodródna a csillagok között, teljes csendben érné a vég.

Mégis van mód arra, hogy „meghalljuk” akár egy fekete lyukat is.

A megoldás nem a hanghullámok közvetlen észlelésében, hanem más kozmikus jelek lefordításában rejlik.

A csillagászok az univerzumból érkező jelek többségét az elektromágneses spektrum különböző tartományaiban (például rádióhullámként vagy röntgensugárzásként), plazmahullámként, vagy a téridő szövetének fodrozódásaiként, gravitációs hullámként érzékelik. Ezeket az adatokat a kutatók képesek a hallható tartományba átültetni. A folyamatot adatszonifikációnak nevezik.

Más esetekben a hullámadatokat képezik le hallható frekvenciákra. Ilyenek például a szupernagy tömegű fekete lyukak körüli forró gázban terjedő nyomáshullámok, vagy a Föld mágneses mezejének erővonalai mentén futó plazmahullámok.

A Naprendszer égitestjei is egyedi „hangképeket” adnak. A Nap felszínén fortyogó, Texas államnál is nagyobb konvekciós cellák zaja a becslések szerint fülsiketítő, 100 decibeles bömbölésként hallatszana, ha a hang terjedhetne az űrben.

Az első ilyen jellegű észlelést Karl Guthe Jansky csillagász végezte 1933-ban, amikor egy forgatható rádiótávcsővel azonosította a Tejútrendszer központjából érkező, állandó sziszegő rádiózajt.

A kutatók számára ez egy újfajta módszer az adatok megtapasztalására, ami segíthet olyan finom részletek vagy mintázatok felfedezésében, amelyek a vizuális ábrázolásokon esetleg rejtve maradnának.

Via ScienceAlert

Kórházi csúcstechnológiával, roncsolás nélkül vizsgálják Budapesten az ókori egyiptomi múmiákat: a felvételek egy korábban madárnak hitt leletről kimutatták, hogy valójában egy felnőtt ember lába, egy másik leleten pedig csontritkulás jelei látszanak.

A Semmelweis Egyetem legújabb, fotonszámlálós CT-jével készítettek részletes felvételeket több, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban őrzött egyiptomi maradvány belső szerkezetéről. A vizsgálatról a ScienceAlert számolt be a Semmelweis Egyetem közleménye alapján.

A korszerű berendezés a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központjához tartozó múzeum leleteit világította át, lehetővé téve, hogy a kutatók a pólyák megbontása nélkül jussanak új adatokhoz.

Bár a múzeum leleteit korábban is vizsgálták, a mostani technológia teljesen új lehetőségeket nyit meg. Scheffer Krisztina, a gyűjtemény kurátora szerint „a mostani felvételek minden eddiginél részletesebb képet nyújtanak, és várhatóan új, tudományosan megalapozott eredményeket hoznak az évtizedek óta őrzött maradványokról.”

Az első eredmények máris igazolták a várakozásokat. Egyik legérdekesebb lelet egy bepólyált köteg volt, melynek tartalmát eddig csak találgatták.

Egy másik, mumifikált lábról készült felvétel arra utal, hogy az egykori tulajdonosa csontritkulásban szenvedett.

A múzeum a vizsgált maradványokhoz az 1965-ös alapítása idején jutott hozzá. Hat leletet vetettek alá radiokarbonos kormeghatározásnak, de csak három esetben kaptak megbízható eredményt. Ezek közül a legrégebbi maradvány Krisztus előtt 401 és 259 között élt emberé volt.

A kutatók a további elemzésektől azt várják, hogy még többet elárulnak majd az egyének életéről és a testüket megőrző eljárásokról. A kurátor szerint a módszer „képes olyan információkat feltárni több ezer éves leletekben, amelyek anélkül válnak láthatóvá, hogy kárt tennénk bennük.”

Német mérnökök sikeresen teszteltek egy új típusú repülőgépszárnyat, amely repülés közben, a külső körülményekhez igazodva képes megváltoztatni az alakját.

A Német Űrkutatási Központ csapata áprilisban, a cochstedti kísérleti központban végezte el a repüléseket a Proteus nevű, pilóta nélküli géppel. Az összehasonlítás érdekében a drónt felszerelték egy hagyományos, valamint az új, adaptív szárnnyal is, és mindkettővel repültek.

A morphAIR nevű projektben fejlesztett technológia a HyTEM nevű rendszeren alapul, amely lehetővé teszi, hogy a szárny hátsó éle zökkenőmentesen és rések nélkül deformálódjon. Martin Radestock, a projekt vezetője szerint ezzel a megoldással kiválthatók a hagyományos, mozgó felületek.

– mondta Radestock.

Ez az elv komoly előnyökkel jár az aerodinamika és a repülésmechanika számára. A folytonos felület kulcsfontosságú a repülésbiztonság növelésében. Mivel nincsenek különálló mozgó alkatrészek, a szárny finomabban képes alkalmazkodni a turbulens légáramlatokhoz, így a repülőgép könnyebben irányíthatóvá válik.

A mesterséges intelligenciával támogatott repülésirányító rendszer folyamatosan a körülményekhez igazítja a szárny alakját, ami a légellenállás csökkentésével a hatékonyságot is javítja.

Bár a sikeres repülési tesztek újdonságnak számítanak, a Német Űrkutatási Központ már a kilencvenes évek óta foglalkozik alakváltó szárnyak kutatásával. A mostani eredmény egy hosszú kutatási program újabb mérföldköve, több évtizedes fejlesztés csúcspontja.

A kutatók az eredményeket biztatónak tartják, és a következő fázisban a technológia skálázhatóságát vizsgálják, vagyis azt, hogyan lehetne nagyobb méretű repülőgépeken is alkalmazni. A fejlesztés várhatóan az UAdapt nevű projektben folytatódik, az elveket a jövőben a kereskedelmi repülésben is hasznosíthatják.

A sikeres tesztek azt mutatják, hogy az „alakváltó” szárny már nem csupán egy elméleti koncepció, hanem egy, a levegőben is bizonyított technológia. Bár egyelőre egy kis méretű, pilóta nélküli platformon vizsgálták, a tapasztalatokat a jövőben hasznosíthatják a biztonságosabb és hatékonyabb légi közlekedés érdekében.

A repülőt és a szárnyat az ebben a cikkben található videón láthatod.

Via hvg.hu