Kőhalmi Zoltán: „Vannak mániáim, amiket színpadra viszek, és ott derül ki, hogy mást is érdekel, vagy magamra maradok”
Kőhalmi Zoltánnal nagyon sokáig párhuzamosan haladt a pályánk, hisz mindketten az 1998-as Humorfesztiválon kezdtük, és jó tíz évig dolgoztunk együtt Fábry Sanyi gegcsapatában. Örülök, hogy végre interjút is készíthettem vele.
- Mostanában mindenkitől megkérdezem, hogy áll vírusilag, hogy vészelte át a karantént.
- Átvészelésről még nincs szó. Valamiért kialakult bennünk az az érzés, hogy valamin túl vagyunk, pedig egyáltalán nincs így.
Legfeljebb az első hullám átvészeléséről beszélhetünk.
Az első hullám alatt, azt kell mondjam, nagyon jól éreztem magam. Általában úton vagyok, keveset találkozom a gyerekekkel. Ez most megfordult. Otthonülők lettünk. Igyekeztem a helyzet jó oldalát nézni. Belefogtam furcsa projektekbe. Például a hangyás ismeretterjesztő sorozatomba. Írogatni otthon is tudok.
- Ha jól emlékszem, amúgy sem szeretsz utazni.
- Utazni nem. Pontosabban úton lenni. Ott lenni már nagyon szeretek. Csak rákészülni, elindulni és visszaindulni nem. Azt az utazást sem szeretem, amit az emberek nyaralásnak hívnak. A munkám sok utazással jár. De még azt sem mondhatom, hogy a vezetés élményét megadja, mert az autópályán megyek. Aki szeret autózni, azt szokta mondani, hogy a dombok között jó vezetni, a szerpentineken. Én általában csak azt látom, hogy megyek az autópályán, és néha vannak benzinkutak és művelődési házak. Ezt nem panaszkodásból mondom, ez ilyen. Így lehet lejutni Nyíregyházára.
- A humorfesztiválon 1998-ban még szerzőként indultál. Nem is akármilyen szerző voltál, benned láttuk a hazai abszurd humor következő nagy dobását. Aztán mintha elvágták volna. Mi történt?
- Volt pár évem a Humorfesztivál után, amikor a humor elképzeléseim finoman szólva nem találkoztak a közönség igényeivel. Sőt, többnyire a megvalósításig sem jutottak el, mert már a szerkesztőknek sem tetszettek. Talán túlságosan abszurdan gondolkoztam. Nem tudom.
Minden esetre számomra nagyon nagy élmény volt, hogy színpadra állva, és kicsit hétköznapibb dolgokról beszélve egymásra találtunk a közönséggel, és így a Rádiókabaré ajtaja is újból megnyílt előttem. Végre tudtam olyat csinálni, ami nekem is jó, a szerkesztőknek is jó, és a közönségnek is jó.
Nagyon hétköznapi témákkal indítottam, de mára igencsak elmerészkedtem abszurdabb területekre. Hogyha megkedvel a közönség egy előadót, akkor hajlandó követni elvetemültebb területekre is. Be tudja vonzani őket a saját univerzumába, amibe most már teljesen belefér, ha arról beszélek, hogy mit csinál napközben a TV Maci, vagy miről beszélnek a fák.
Egy kollégám azt mondta, ilyesmikről csak én beszélhetek. Ha ő kiállna ugyanezzel, azt mondanák, hülyeségekről beszél.
- A frappáns című A férfi, aki megölte a férfit, aki megölt egy férfit című regényedben viszont alaposan kiélhetted magad.
- Igen. Azt hiszem, az is gyomorszájon vágott egy-két hagyományosabb könyvekhez szokott olvasót.
Kérdés, hogy ki mit várt, amikor meghallotta, hogy írtam egy könyvet. Nyilván ez egész más, mint ami a színpadon történik. De meghallgatva sok véleményt úgy látom, hogy van, akinek a regény nagyon sűrű volt.
Elsőkönyves betegség, vagy szokás, hogy az ember úgy áll hozzá, mintha azt az egy könyvet írná, mindent abba akar beletenni, mindent ki akar próbálni. A második könyvem viszont egészen másmilyen lesz, de erről egyelőre nem mondanék többet.
- Kicsit mindig is úgy éreztem, hogy kívülálló vagy a Dumaszínházban. Nem szerepeltél bankreklámban, nem írtál sit comot. Sőt emlékszem, volt egy év, amikor minden második stand upos könyvet írt, valóságos divat volt. Te akkor még ellenálltál a kísértésnek. Szándékosan maradsz kicsit kívül, vagy csak nem érdekelnek ezek a dolgok?
- Ezt mástól is megkaptam már. Talán ilyen alkat vagyok. Rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok feltétlenül csapatjátékos. De azért nagyon sokat fejlődtem. Remélem. Meg kellett tanulnom a Dumaszínházban, de a HVG címlapkészítő csapatában is, hogy közösen hozunk létre egy kész terméket. Élvezem ennek az előnyeit is, de azért a mai napig minden kérdést, kérést aszerint gondolok végig, hogy kell-e ez nekem.
Nyilvánvaló, hogy ha olyan műsort készítünk, ahol többen vagyunk színpadon egymás után, akkor egymásért is felelünk. Ha például felkonferálok valakit, akkor azon dolgozom, hogy a lehető legnagyobb tapsra léphessen be.
Ezzel együtt magányos harcos vagyok. Például sosem szerepelek a színpadon másokkal egyszerre. Az egy teljesen más szakma, úgy figyelni a másikra, úgy összeszokni, ahogy mondjuk a Duma aktuált vagy a DumaJamet csinálják mások.
- Amiben ugyancsak különbözöl a többiektől, hogy míg Litkai és KAP híradó paródiákat készít, Bödöcs a köztársasági elnököt parodizálja, te nem igazán nyilatkozol a politikáról.
- Nyilván mindenkinek van politikai véleménye. Nekem is van, amit családi és baráti körben hangoztatok is. De nem érzem, hogy előadóként ez lenne a feladatom, nem erről szól a színpadi jelenlétem. Sosem ez határozta meg az életemet. Nagyon átpolitizált az életünk, és örülök, ha meg tudom mutatni, hogy lehet érdekesen, viccesen gondolkozni másfél órán át politika nélkül is.
A színpadi politizálásnak nagyon nagy veszélye, világnézettől függetlenül, hogy az ember elkezdi azt hinni, hogy igaza van, és nem veszi észre, amikor már nem poént mond, hanem csak a véleményét. Az emberek nem azt várják az előadótól, hogy megmondja a tutit.
Viszont, ha valaki színpadon áll, és a véleménye összekeveredik a szórakoztatással, és ezért megtapsolják, akkor hajlamos azt hinni, hogy a véleménye miatt hallgatják.
- Említetted a HVG címlap készítését. Ez olyan része a pályafutásodnak, amit még mindig sokan nem ismernek...
- Volt olyan kommentelő, aki meggyanúsított, hogy eltitkolom. Pedig ahol tudom, mindenütt elmondtam.
- Remekül rajzolsz, a könyvedet is Te magad illusztráltad. Úgy tűnik, humorod is van. Nem gondoltál még rá, hogy karikatúrákat készíts?
- Zsenge gyerekkoromban a kettő abszolút egybeforrt. Anyukám a mai napig azt mondja, hogy jó-jó ez a színpadi bohóckodás, de igazán a karikatúrához lenne tehetségem.
Mindig nagyon szerettem rajzolni, most is sokat rajzolgatok, de azért vegyük észre, azt nem engedik, hogy én rajzoljam a HVG címlapját.
Én ötletfelelős vagyok. És persze rajzolva ötletelünk, én is firkálok, de nem az valósul meg.
A rajzkészségemet sosem fejlesztettem. A könyvbe is csak azért kerültek be a rajzaim, mert megmondtam a kiadónak, hogy anyukám boldogsága kedvéért be kell tenniük őket.
Viszont nem gondolom, hogy például rajzolhatnék bárki más könyvébe. Nem vagyok grafikus. Egy grafikus sokféleképpen tud rajzolni, és tudja, hogy az adott feladathoz milyen stílus illik. Én viszont úgy rajzolok, ahogy rajzolok.
