KULT
Nemzedékének egyik legnagyobb sztárja és tehetsége volt, a rendezők mégis menekültek előle, annyira lehetetlen volt vele dolgozni. Egy problémás ember tragédiákkal teli élete.
KULT
Kraven saját kalandja sajnos nem tudta belefojtani a szót az őt előre eltemetőkbe: sokat hozzátesz ahhoz, hogy a „képregényfilm” lassan szitokszó legyen.
KULT
Lepd meg idén karácsonykor a mozirajongó szeretteidet egy Cinema City ajándékutalvánnyal, amit bármelyik filmre beválthatnak – és ha igazán különleges ajándékot keresel, dobd fel egy menő díszdobozos csomaggal is!
KULT
Tilda Swinton várja a halált, Julianne Moore pedig próbál jó arcot vágni ehhez. Tragédiában ismerszik meg a jó barát, Almodóvar első angol nyelvű filmje pedig rendesen összezavarja majd az érzelmeinket.
KULT
Állítólag Shakespeare összes drámáját fejből tudja szavalni, nem véletlen tehát, hogy ő az angol színház királynője, aki 60 is elmúlt, amikor végre filmsztár lett belőle.
KULT
Nosza, érdemes seprűre pattanni és ellátogatni Smaragdvárosba, Óz, a nagy varázsló palotájába, és rádöbbenni arra, hogy a Gonosz Nyugati Boszorkány nem is annyira gonosz…
KULT
Ki mástól várnánk, hogy legyőzi az őt egyszerre legyűrni próbáló rákot és a Covidot? A Tökit nem olyan fából faragták, hogy csak úgy feladja. Egy hollywoodi sztár, aki beleszületett az iparba, és sosem tűnt el a süllyesztőben.
KULT
Na ezért kell időnként kilépni a komfortzónánkból. A romkomok egykori királya ezúttal fiatal hittérítő lányokara ácsingózik, de nem úgy, ahogy gondolnánk.
KULT
Egy remek remake, avagy a Valami Amerika-filmek, a Kincsem és a Toxikoma rendezője független színekben szól a szívünkhöz, és dolgoztatja meg a rekeszizmainkat.
KULT
Se kapcsolatok, se pénz, se filmsztár alkat… Ő mégis megmutatta mind a 147 centijével, hogy a legnagyobbak közt a helye. Színészkét, rendezőként és producerként is sikert-sikerre halmozott.
KULT
Ez már nem a Jumanji. Dwayne Johnson és Chris Evans egy karácsonyi akciófilmben utálják egymást, de azért nekiállnak együtt megkeresni az elrabolt muszklimikulást. Vesztünkre.
KULT
November 7-10. között olcsóbban nézhetsz magyar és nemzetközi filmeket minden Cinema City moziban. Mutatjuk a részleteket.
KULT
Sokáig híres és fiatalon elhunyt bátyja, River határozta meg az életét, majd ő lett az egyik legnagyobb és legelismertebb filmsztár. Életét azonban végig botrányok és tragédiák kísérték.
KULT
Nem azt kapjuk, amit várunk, Joaquin Phoenix és Lady Gaga őrült románcában azonban sokkal több van, mint ami elsőre látszik.
KULT
Közel 50 évébe és 120 millió dollárjába került A keresztapa-filmek rendezőjének, hogy valóra váltsa régi álmát, ami viszont a nézők számára könnyen rémálommá válhat.
KULT
Izgalmas és látványos is az első trailer, de a film műfajának meghatározása nem lesz egyszerű feladat. A naptárba november 28-át kell bevésni.
Népszerű
Ajánljuk