Édeshármas klónokkal? Trump-paródia? Robert Pattinson csillagközi inváziója? A Mickey 17 az év legfurább sci-fije
A dél-koreai Bong Joon Ho rendezői karrierjét két részre lehet bontani. Egyrészt ott vannak a hazájában forgatott koreai darabjai (Amelyik kutya ugat, az nem harap, A halál jele, A gazdatest, Madeo, Élősködők), 2013-tól kezdve pedig angol nyelvű, amerikai pénzből készült filmeket is készít (Snowpiercer: Túlélők viadala, Okja, Mickey 17). Azért is különíthetők el könnyen a koreai és az amerikai rendezései, mivel az előbbiekben jobban az elevenünkbe vág, ezek a szerzőibb filmek (A gazdatest talán csak az egyedüli, ami egy kissé hollywoodiasabb közülük), az amerikaiak pedig jóval játékosabbak, s ezek sokkal inkább rámennek a látványra is. Az viszont kétségtelen, hogy a társadalmi mondanivalót sosem hagyja ki.
Bong 2020-ban Oscar-történelmet írt, amikor az Élősködők megnyerte a legjobb film díját is, mivel ez lett az első idegen nyelvű mozgókép, ami ebben az elismerésben részesülhetett, korábban elképzelhetetlen volt, hogy ne egy angol nyelven beszélő film győzedelmeskedjen. Ráadásul teljesen megérdemelt volt az Élősködők diadalmenete.

Nos, a Mickey 17 az első projekt azóta, vagyis majdnem hat évet kellett várni Bong nyolcadik egész estésére. A film nem volt egyszerű szülés, hiszen már 2022 őszén leforgatták, vagyis egy igen hosszú utómunkafázis során állt végül össze ez a Bong Joon Hótól megszokott furcsa műfajhibrid. Ezúttal nem kútfőből dolgozott, Edward Ashton Mickey7 című, 2022 februárjában megjelent könyvét dolgozta filmmé. Igen, jól látjuk, a regény megjelenése után kb. fél évvel már el is kezdett forogni a belőle készült mozgókép. Gyors karrier, annyi szent.
Az alapsztori szerint 2054-ben Mickey Barnes (Robert Pattinson) és a barátja, Timo (Steven Yeun) egy sikertelen üzleti vállalkozás után menekülni kénytelenek egy gyilkos uzsorás elől, ezért jelentkeznek egy űrhajóra, amely a Földet elhagyva a fagyos Niflheim bolygó (a norvég mitológia szerint Niflheim a két ősi világ egyike volt, Muspelheim, a tűz birodalma mellett) kolonizálására indul egy gazdag és híres mecénás/politikus/bájgúnár/diktátor házaspár, Kenneth Marshall (Mark Ruffalo) és Ylfa (Toni Collette) vezetésével. Timo pilótaként, Mickey pedig az űrhajó egyetlen „feláldozhatójaként”.

Az utazás során románc alakul ki Mickey és az egyik biztonsági ügynök, Nasha (Naomi Ackie) között. Négy évvel később az űrhajó megérkezik Niflheimbe. A tudósok több Mickey egymás utáni felhasználásával oltóanyagot fejlesztenek ki a bolygó kórokozói ellen, a 17. Mickey-verzió pedig azt a feladatot kapja, hogy ejtse foglyul Niflheim hernyószerű (vagy ászkarákszerű) életformája, a creeperek egy példányát. A küldetés során azonban a lények fészkébe esik egy jéghasadék mélyére, ám a creeperek nem eszik meg, sőt, megmentik, kiemelik a szakadékból. Visszatérve a bázisra azonban Mickey 17 megdöbbenve tapasztalja, hogy mivel azt hitték róla, halott, kinyomtatták belőle a 18. verziót, aki teljesen más személyiség, mint ő (erőszakos és céltudatos), ugyanakkor két klón egyidejű létezése szigorúan tilos. Ha ilyesmi előfordul, mindkét testet likvidálják, az emlékeket pedig kitörlik…
Bong Joon Ho elmondása szerint azért változtatta meg az eredeti regény címét, a Mickey7-et Mickey 17-re, mivel így még 10 Mickey-t megölhetett a filmben. Nos, ebben benne van minden.
Az pedig komoly bátorságról tanúskodik a stúdió (és Bong) részéről, hogy egy ekkora költségvetésű (kb. 118 millió dollár) filmet nem éppen a széles moziba járó közönség igényeihez igazítanak. A látottak alapján legalábbis a Warnernél abszolút hagyták Bong Joon Hót érvényesülni, ami egyrészről nem feltétlenül kedvez egy átlagos hollywoodi sci-fi-rajongó elvárásainak, másrészről viszont eléri, hogy a film ne süllyedjen el a felejtés mocsarában.
A Mickey 17 ennek tükrében pedig valóban egy emlékezetes darab, telis-tele üdítően elidegenítő jelenetekkel és karakterekkel, amelyek és akik sok esetben Terry Gilliam filmjeit juttathatják eszünkbe. Valóban sok a hasonlóság a két auteur extravagáns és a tömegízlésre fittyet hányó stílusa között. Bongnál is mindig provokatív a felszín, tisztán érezni a szatirikus hangvételt, a gonosz karakterei sokszor karikaturisztikusak (Kenneth Marshall sok hasonlóságot mutat pl. Donald Trumppal, bár a rendező szerint Ruffalo karaktere nem egy Trump-paródia), a stílusa hihetetlenül pofátlan, sőt, már-már operai, és ahogy fentebb említettük, ugrabugrál a műfajok között. Nem való mindenkinek, ez egyértelmű.
Bong talán ezúttal túl sok mindent próbált markolni, nem kevés tematika szorult a sztori 137 percébe (dehumanizálás, emigráció, kolonizálás, elnyomás, környezetvédelem), amelyek egy kissé kioltják egymást.
Mintha évek óta várta volna, hogy végre kivetkőzhessen magából, és most eleresztették a láncairól.

Végső soron tehát a Mickey 17 egy több mint szórakoztató és emlékezetes (főleg az első fele) sci-fi-menet, amely kellőképp megdolgoztatja minden érzékszervünket, s közben még az agyunkat is műküdésre bírja. Az ilyen csemegéket pedig meg kell becsülni.