JÖVŐ
A magyar természetvédelmi, energetikai és éghajlatvédelmi szakpolitikák nem működnek összehangoltan. Ha a jelenlegi szemléletmód nem egészül ki az éghajlatvédelmi és a biodiverzitás megőrzésére irányuló törekvésekkel, akkor azzal már középtávon mind rosszul járunk.
JÖVŐ
Az egyre népszerűbbé váló mezőgazdasági forma rengeteg lehetőséget rejt, de akad néhány árnyoldala is. A Másfélfok cikke.
JÖVŐ
A szerkesztőségek szerint a befolyt összegből azokat a kis országokat kellene támogatni, melyek leginkább megszenvedik a klímaváltozás hatásait.
JÖVŐ
A Homo sapiens megjelenésétől nagyjából 300 ezer év telt el, mire a Föld népessége elérte az 1 milliárd főt. És mindössze 11 év kellett ahhoz, hogy 7 milliárdról 8 milliárdra nőjön.
JÖVŐ
Kiszáradt Róma, apokalipszis, fenyegető jövőkép – Sara Serraiocco színésznő a Szárazság című filmről
A film azzal a gondolattal játszik el, hogy mi lenne, ha Rómában három évig nem esne az eső, és már csak néhány napig működne a közüzemi vízellátás.
JÖVŐ
Ahogy gyarapodik az emberiség, úgy egyre megosztottabbá is válik – figyelmeztetett az ENSZ főtitkára.
JÖVŐ
Több világkupát is el kell halasztani, mivel hónak nyoma sincs a hegytetőkön, ahol egyelőre nyári meleg uralkodik.
JÖVŐ
A 1,5 Celsius-fokos emelkedés mára szinte elérhetetlenné vált. A megoldás mára a társadalmak gyors átalakítása maradt a tudósok szerint.
JÖVŐ
Senki nem tudja, hogyan kellene a témához nyúlni, ezért alig van szó a filmekben és sorozatokban a bolygót lassan teljesen megváltoztató éghajlatváltozásról. Pedig komoly hatást lehetne elérni vele.
JÖVŐ
A gazdasági veszteségek és károk mellett a családtagok elvesztése, a kultúrák és életmódok eltűnése, vagy a kényszerű elvándorlás traumája is Damoklész kardjaként lebeg a fejlődő országok felett.
JÖVŐ
A természettudós szerint ahol nem tudunk saját magunk cselekedni, ott nyomást kell gyakorolni a felelősökre. Sokakat meghatott erős szavaival, amelyeket közvetlenül a kamerába mondott.
JÖVŐ
Komoly gondok látszanak már most is, például az ivóvízbizonytalanság, amely 2040-re várhatóan több európai országot érint majd, egyebek között Görögországot és Olaszországot is.
Népszerű
Ajánljuk