JÖVŐ
A Rovatból

Ketyeg az óra: alig maradt időnk a klímakatasztrófa megelőzésére, állítja az IPCC

Azonnali drasztikus lépésekre lenne szükség, hogy ne lépjük át már a 2030-as évek első felében a 1,5 C fokos küszöböt, ami után vízhiány, alultápláltság, halálos hőhullámok és a tengerszint emelkedése fenyegeti az emberiséget.
Fotó: Pexels képe a Pixabay -en. - szmo.hu
2023. március 22.


Link másolása

Még van lehetőségünk arra, hogy elfogadható szinten tartsuk a globális felmelegedést, de egyre fogy az idő: Földünk egy évtizeden belül elérhet arra a kritikus pontra, ahonnan már nincsen visszaút – ezt a baljós jövőképet tárta elénk az Éghajlatváltozási Kormányközi Testületnek (IPCC) hétfőn közzétett jelentése.

Az ENSZ által létrehozott szakértői csoport szerint amennyiben nem csökkentjük azonnal drasztikusan szén-, olaj- és földgázfelhasználásunkat, már a 2030-as évek első felére elérjük az ipari forradalom átlaghőmérséklete feletti 1,5 C fokot.

A felmelegedés fenntartására tett ígéretet gyakorlatilag a világ valamennyi országa a 2015-ös párizsi klímaegyezményben. A tudósok szerint ugyanis e felmelegedési szint felett katasztrofális hőhullámok, árvizek, szárazság, élelmiszerhiány és számos élőlény kipusztulása fenyeget, és a helyzet egyre kezelhetetlenebbé válhat az emberiség számára.

Csakhogy a Föld felmelegedése már elérte a plusz 1,1 C fokot, miközben újabb rekordot értek el tavaly a fosszilis tüzelőanyagokból származó káros kibocsátások a koronavírus-világjárvány miatti átmeneti csökkenés után

– idézi a New York Times.

Talán van még egy utolsó esély a folyamatos megfordítására, de ehhez az kell, hogy a fejlett ipari országok azonnal fogjanak össze, hogy 2030-ra csökkentsék felére az üvegházhatású gázok kibocsátását, majd a 2050-es évek elejére szüntessék be teljesen. Ebben az esetben még marad 50%-nyi esély arra, hogy a felmelegedést 1,5 C fokra korlátozzuk, de már néhány évi késedelem is tarthatatlanná teheti ezt a célkitűzést – figyelmeztet a dokumentum, amely egyúttal összegzi az IPCC 2018 óta kiadott valamennyi jelentését.

„Amit eddig tettünk és a jelenlegi tervek elégtelenek a klímaváltozás megfékezésére. Sétálunk, amikor sprintelnünk kellene” – jelentette ki Hö Szong Li dél-koreai közgazdász, az IPCC soros elnöke.

Antonio Gutteres ENSZ-főtitkára az új szénerőművek építésének leállítására, és az újabb olaj- és gáztervek elvetésére szólított fel.

Ezzel szemben a 195 ország által aláírt jelentés felhívja a figyelmet arra is, hogy a világ két legnagyobb szennyezője, Kína és az Egyesült Államok újabb fosszilis tüzelőanyag-projekteket indított el.

Tavaly Kína 168 különböző méretű széntüzelésű erőmű működésére adott engedélyt. A múlt héten az amerikai kormány egy óriási olajkitermelési tervet hagyott jóvá Alaszkában. És a magyar kormány is bejelentette három új gázerőmű építését.

Már a jelenlegi és a tervezett fosszilis tüzelésű infrastruktúrák – a szénerőművektől az olajkutakon át a személy- és tehergépkocsikig – is annyi szén-dioxidot termelnek, amelytől bolygónk átlaghőmérséklete még ebben az évszázadban 2 C fokkal melegebb lesz.

Számos tudós hangsúlyozza ugyan, hogy a 1,5 C fokos küszöb átlépése nem jelenti az emberiség végét, de minden tizedfoknyi melegedés súlyosbítja az olyan veszélyeket, mint a vízhiány, az alultápláltság, a halálos hőhullámok és a tengerszint emelkedése miatti partmenti áradások. Az 1,5 és a 2 C fokos emelkedés közti különbség azt jelentheti, hogy ez utóbbi csapásoknak tízmilliók eshetnek áldozatul.

Másfél fokos emelkedésnél még lehetnek a világnak korallzátonyai, és nyáron is lenne jég az Északi Jeges-tengeren, 2 foknál már valószínűleg egyik sem.

Nagyon sok múlik azon, hogy az egyes országok milyen gyorsan jutnak el a „nettó zéró” kibocsátásig. Elemzők szerint ha a jelenlegi globális klímapolitikai döntések végrehajtásából indulunk ki, akkor az évszázad végére a felmelegedés 2,1 – 2,9 C fokot is elérhet.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió 2050-re tűzte ki a „nettó zéró” kibocsátást, Kína 2060-ra, India pedig 2070-re. A jelentés alapján viszont, mondta Guterres, minden országnak gyorsabban kellene cselekednie, a gazdag országoknak már 2040-re el kellene jutniuk idáig.

Az emberiség mai cselekedetei akár évezredekre átalakíthatják a Földet – szögezi le a jelentés. Úgy tűnik, hogy a legpesszimistább forgatókönyvekkel, amelyek 4 vagy annál is több C fokos emelkedést jósoltak, nem kell számolnunk, mert nagyon sok ország eszközölt igen jelentős befektetéseket tiszta energiába. 18 olyan ország van, köztük az Egyesült Államok, amelyek több mint egy évtizede csökkentik kibocsátásukat, miközben a napelemek, szélturbinák, az elektromos autók számára gyártott litiumionos akkumulátorok ára folyamatosan zuhan. Ugyanakkor még a viszonylag kis méretű globális melegedés is pusztítóbb hatásokkal járhat, mint azt korábban gondoltuk.

Ez tapasztalható például az élelmiszertermelés terén.

Bár a világ minden évben több élelmiszert termel a mezőgazdasági technológiák fejlődésének köszönhetően, de a klímaváltozás miatt csökkent a termelés növekedési rátája és ez kétségessé teheti a több mint 8 milliárdnyi emberi élelmiszer-ellátását.

Már napjainkban soha nem látott viharok csapnak le Kaliforniára és számos régiónak, köztük Kelet-Afrikának kell szembenéznie évekig tartó szárazsággal. De ha a 2030-as években emelkedik a hőmérséklet, az egész Földön gyakoribbak lesznek ezek az extrém klímajelenségek. A jelentés arra is figyelmeztet, hogy a meleg miatt új területekre is betörhetnek a súlyos betegségeket, maláriát és dengue-lázat hordozó moszkitók.

Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a világ számos részén a lakosságnak egyre nehezebb lesz a felmelegedés okozta új körülményekhez alkalmazkodni. Másfél celsius fokon túl például az alacsonyan fekvő szigeteken ivóvízhiány lehet a gleccserek olvadása miatt.

Mi a teendő mindennek megakadályozására? A jelentés újra hangsúlyozza a fosszilis tüzelő anyagokról való leválást, amelyek több mint 180 évig meghatározták a világ gazdasági életét.

Jelenleg a világ kormányai és vállalkozásai mintegy évi 600 milliárd dollárt költenek a tiszta energia támogatására, de az 1,5 C fok fenntartásának ennek háromszorosára, vagy akár hatszorosára lenne szükség.

Bár globálisan rendelkezésre áll ennyi tőke, de a fejlődő országoknak sokkal nehezebb alkalmazkodniuk az új feladatokhoz.

Sokféle stratégia létezik a fosszilis eredetű kibocsátások csökkentésére: a szél- és a napenergia felhasználásának növelése, az elektromos autók, a házak elektromos hűtése, az olaj- és gáztermelés során kibocsátott metán csökkentése, és nem utolsósorban az erdők védelme. De mindez nem elég: több milliárd tonna CO2-t kellene az atmoszférából kiszűrni, amelynek technológiája ma még nem széles körben elterjedt.

A jelentés elismeri, hogy a klímaváltozás elleni harc számos egyéb kihívással jár: a szén-, olaj- és gázprojektek leállítása munkahelyek elvesztését, a gazdasági egyensúly felborulását jelentheti. Az erdők védelmével kevesebb földterület lesz a mezőgazdaság számára, az elektromos autók akkumulátoraihoz a fémbányászatot kell erősíteni. És mivel az országok túlságosan sokáig vártak a kibocsátások csökkentésével, súlyos milliárdokat kell költeniük a már létező klímaveszélyek elhárítására.

Bár a következő évtized minden bizonnyal melegebb lesz, Piers Forster, a leeds-i egyetem klimatológusa, aki korábban maga is dolgozott az egyik IPCC-jelentésen, úgy véli: a mostani dokumentum egyértelművé teszi, hogy a jövő rajtunk múlik.

A jelentést a decemberi dubai klímacsúcson tárgyalják meg a világ vezetői. A tavalyi Sarm-es-Sejkben tartott értekezleten több olajtermelő ország nyomására a zárónyilatkozatból törölték a fosszilis tüzelőanyagok leállítására vonatkozó felhívást.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Komoly újítás jön a Facebookon és a Messengerben
A mesterséges intelligencia nagyobb szerepet kap a jövőben a Magyarországon legnépszerűbbnek számító közösségi oldalakon.

Link másolása

A tavaly szeptemberben bemutatott Meta AI-asszisztens beépül az Instagram, a Facebook, a WhatsApp és a Messenger felületébe, írja a 24.hu a Verge cikke alapján. Az asszisztens egy külön weboldalt is kap, de a meta.ai Magyarországon egyelőre nem elérhető.

Mark Zuckerberg azt mondta, ahhoz hogy felvegyék a versenyt az OpenAI fejlesztésével, a piacvezető ChatGPT-vel nekik is fejlődniük kell. Ezért továbbfejlesztették nyílt forráskódú nyelvi modelljüket, ami a Llama 3 nevet viseli. A cégvezető szerint ez a különböző teszteken már most felülmúlja vetélytársait.

A Meta AI-asszisztens jelenleg az egyetlen olyan chatbot, amely a Bing és a Google valós idejű keresési eredményeit is integrálja, és keresésenként külön dönt arról, hogy mikor melyiket használja.

A fejlesztés az Egyesült Államok mellett már több tucat országban elérhető. Magyarországon azonban még várni kell a megjelenésére, egyelőre nem tudni meddig.

Zuckerberg azt is bejelentette, hogy mielőtt a Llama 3 legfejlettebb verziója megjelenne, először több frissítésre kell számítani a kisebb modelleknél. A modell nem Meta-felhasználói adatokból épül fel, hanem nyilvános internetes adatok és szintetikus mesterséges intelligencia által generált adatok keverékét használja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
JÖVŐ
A Rovatból
Újabb rekord dőlt meg, most az óceánok vízfelszínén mértek olyat, amit eddig még nem láttak
Április közepe óta szinte napról napra magasabb vízhőmérsékletek születtek annak ellenére, hogy az évnek ebben a szakaszában általában csökkeni szokott a tengervizek hőmérséklete.

Link másolása

Kedden megdőlt az világóceán felszíni hőmérsékletére vonatkozó melegrekord - írja az Időkép.

Nem lassul az óceánok felmelegedésének üteme, olyannyira nem, hogy április 23-án minden eddiginél magasabb hőmérsékletet ért el globálisan a vizek felszíni hőmérséklete.

Az új rekord 21,18 fok, ami, még ha egy hajszállal is, de felülmúlta a március 1-én felállított 21,17 fokos rekordot.

Április 17. óta szinte napról napra magasabb vízhőmérsékletek születtek annak ellenére, hogy az év ezen szakaszában általában csökkeni szokott a tengervizek hőmérséklete. Ráadásul hivatalosan is véget ért az El Niño, ami az átlagosnál magasabb tengerfelszín-hőmérsékleteket eredményezett a Csendes-óceán egyenlítőhöz közeli területein.

A melegedés a mi időjárásunk szempontjából legmeghatározóbb észak-atlanti térségben is jelentős. Itt jelenleg átlagosan 21 fokos a felszíni vízhőmérséklet, ami 0,4 fokkal magasabb a tavaly ilyenkor mért értékhez képest.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Öt nagy cég felelős a globális műanyagszennyezés negyedéért
Egy 84 országra kiterjedő kutatás kiderítette, hogy milyen szemetet halmozott fel a világ. A vizsgálat meglepő eredményeket hozott. A kutatók néhány javaslatot is tettek, amivel csökkenthető lenne a szennyezés.

Link másolása

A műanyagszennyezés egynegyedéért öt nagyvállalat felelhet - derül ki egy tanulmányból.

A Riverside-i Kaliforniai Egyetem munkatársai mintegy 1,87 millió - 2018 és 2022 között regisztrált - környezeti műanyaghulladékot vizsgáltak meg - írja a ScienceAlert.

A projektben 84 országból több mint 100 ezer önkéntes vett részt. Tenger- és folyópartokon, parkokban gyűjtöttek műanyag hulladákot.

A szemét felét nem tudták céghez kötni. A 24 százalék viszont öt vállalathoz vezethető vissza: 11 százalék a Coca Cola, 5 százalék a PepsiCo, a többi a Nestlé, a Danone és az Altria nevű dohánycég terméke volt.

A kutatók úgy vélik, hogy a szennyezés kezeléséhez nagyobb felelősségvállalásra lenne szükség. De már néhány nagy multinacionális vállalat megfelelő intézkedése is komoly változást eredményezhet.

Példaként említették, hogy az egyszer használatos és rövid élettartamú műanyag termékek kivonása jelentősen csökkentené a globális szennyezést. Ezt elsősorban az élelmiszer- és italgyártó vállalatoknál lenne fontos elérni.

A márkákhoz kötött műanyagszemét több mint fele 56 cégtől származott. Azt is megállapították, hogy amelyik cég több műanyagot gyárt, annak több a szemete is.

Emellett javítani kéne a hulledékgazdálkodást, a terméktervezést és az újrahasznosítást is. Javasolták olyan nemzetközi szabványok és adatbázisok létrehozását, amelyekkel hatékonyabban nyomon lehet követni a beazonosítatlan eredetű hulladékokat.

Forrás: 24.hu


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Egy magyar tudós az űrbe kifeszített napernyővel mentené meg a Földet, mások az űrbe telepítenének naperőművet
Egy hatalmas napernyő, ami a Nap sugarainak kitakarásával megakadályozná a globális felmelegedést? Naperőmű, ami az űrből sugározná le a napenergiát? Két meghökkentő terv, de egyik sem lehetetlen.

Link másolása

Végzetünk, vagy megmentőnk? A Napnak hatalmában áll felperzselni vagy éltetni égitesteket, míg az energiája a modern megoldásainkkal egyre jobban kiaknázható és a saját céljainkra fordítható. Az utóbbi időben több olyan megoldás született, amivel csillagunk pusztító erejére adhatunk hatékony választ, vagy éppen kihasználhatjuk a belőle áradó végtelen energiát. Előbbi egy magyar professzor nevéhez kötődik, aki Teller Ede korszakalkotó ötletére alapozva eszelt ki megvalósítható tervet a napsugárzás mérséklésére.

Óriási napernyő az űrben

Szapudi István, a Hawaii Egyetem professzora hazalátogatóban adott interjút a Magyar Narancsnak arról a nagy figyelmet keltő tudományos tervéről, amely szerint egy többszáz kilométeres ernyővel eltakarható lenne a Földet érő napsugárzás 1,7 százaléka. Bár ez elsőre kevésnek – na meg persze lehetetlen küldetésnek – tűnik, igazából világmegmentő ötlet: ha sikerül megvalósítani, végre igazi esélyt kapnánk a globális felemelegedés elleni hatékony küzdelemre. Ennek a tudós szerint három lehetséges útja van:

  1. a károsanyag-kibocsátás csökkentése, ami a legkézenfekvőbb és legalapvetőbb kellene, hogy legyen, de nem állunk vele túl jól,
  2. földi geomérnökség: a napsugárzás visszaverése, például sztratoszférába szórt porral vagy globálisan az összes ház tetejének kötelező fehérre festésével,
  3. az űr-geomérnökség, amely azzal számol, hogy az emberiség idővel képes lesz telepíteni a világűrbe egy óriási árnyékoló szerkezetet.

Utóbbi miatt vált világhírűvé Szapudi István tanulmánya, amiben a magyar tudós a napsugárzás kezelésének sajátos módját írja le: a közeli gravitációs pontban rögzített napellenzőt, amivel kitakarható a Földre eső napsugárzás 1-2 százaléka. A kérdéses terület, ahol az óriási, eddig főleg háromszög alakzatúként illusztrált ernyőt ki kellene kötni, az L1-es Lagrange-pont, ami – bár az ötből ez van hozzánk a legközelebb – éppen 1,5 millió kilométerre, vagyis 4-5-ször akkora távolságra van, mint a Hold. Ez az a pont, ahol a Föld és a Nap gravitációs ereje kiegyenlítődik, vagyis egyik égitest sem húzná vagy lökné el az óriási szerkezetet. A Szapudi tervei szerint könnyű, de iszonyatosan erős grafénból szőtt napvitorla egy kisbolygóhoz, vagy Holdról oda vitt kőtömeghez láncolva védené a Földet a túlmelegedéstől.

Vajon megvalósítható?

A magyar professzor által részletesen leírt elmélet egyhamar biztosan nem válik valósággá, viszont lehetetlen jelzővel annak ellenére sem lehet már illetni, hogy iszonyatos méretről és főleg tömegről van szó. A szerkezet összességében 3,5 millió tonnás lenne, ám ennek „csupán” egy százalékát, vagyis kb. 35 ezer tonnát kellene a Földről odavinni.

Itt a bökkenő: az űrmérnöki felső határt jelenleg a SpaceX tesztelés alatt álló szuperrakétája, a 100-150 tonnás kapacitású Starship jelenti. Ettől a hadrendbe még nem is állított óriástól kb. 300 küldetést igényelne Szapudi terve.

Az óriási számok és mennyiségek, illetve a jelenlegi technológiai fejlettségünk ismeretében nagyon távolinak tűnik, hogy egyáltalán el lehessen kezdeni a konkrét tervezést. Az is igaz ugyanakkor, hogy nagyon nagy iramban fejlődnek azok a megoldások, amelyek egy nem is annyira távoli napon lehetségessé teszik a bolygómentő terv megvalósítását. Az L1-es pontot például meghódította az emberiség, sőt, messzebbre, az L2 pontra is sikeresen telepített már űreszközt, nevezetesen a 2022-ben célba ért James Webb űrtávcsövet. Ezt a bravúrt talán meg tudjuk ismételni egy még nagyobb szerkezettel, ám rengeteg idő és még több pénz kell majd hozzá. Szapudi úgy számol, legalább trillió dolláros beruházásra lenne szükség, ami kb. annyi, mint a Teslára eddig fordított összeg. Annak a cégnek „kellett húsz év;

jó volna ezt is megvalósítani harminc-negyven éven belül, amíg még tényleg kritikussá nem válik a földi felmelegedés, mielőtt valóban eltűnnek szigetek a tengerek szintemelkedése miatt, mielőtt százmilliók kelnek útra a lakhatatlanná váló területekről”.

Naperőmű az űrben

Bármilyen furcsán hangzik, valószínűleg hamarabb válik valósággá, hogy hazasugározzuk a napenergiát, mint az, hogy a sugárzás részleges kitakarításával megmentjük a saját irhánkat. A projektre már céget is alapítottak: a Space Solar azt állítja, a 2030-as évekre megvalósítja az akár több kilométer hosszú napelem- és tükörszerkezetből álló erőművet, ami 35 ezer kilométerre (kb. a Föld-Hold távolság egytizede) fog keringeni, és irdatlan mennyiségű energiát juttat vissza hozzánk.

A forradalmi elképzelés lényege egy – a kiterjedt napelemparkokkal szemben – környezeti hatás nélkül telepített és időjárástól függetlenül, folyamatosan maximális kapacitással üzemelő naperőmű, ami a Földtől való hatalmas távolság ellenére Földön hasznosított energiát termel. Műholdra telepített megoldásról van szó, egyrészt azért, mert így akadálytalanul hozzáférne a napfényhez és a legjobb földi erőmű energiafelvételének 13-szorosára lenne képes, másrészt pedig azért, mert a telepítése az űripar mai képességei mellett már messze nem lehetetlen. Olyannyira nem, hogy Martin Soltau társalapító a Sky Newsnak nyilatkozva elárulta:

már meg is kezdték a tárgyalásokat a SpaceX-szel, hogy annak Starship rakétájával milyen módon lehetséges a szerkezet elemeinek pályára állítása, majd összeszerelése.

A napenergia távoli megtermelése még csak fél siker. Az igazán forradalmi megoldás a Space Solar saját innovációja, a 360 fokos vezeték nélküli energiaátvitel, amivel képes megoldani az energia hazasugárzását egy földi fogadóállomásra – még egyszer: 35 ezer kilométeres távolságból. Ez a lehetőség, valamint az a tény, hogy ma már tizedannyiba kerül a hasznos teher Föld körüli pályára állítása, mint 10-20 évvel ezelőtt (NASA, korábban: 7,5 millió forint/kilogramm, SpaceX, ma: 750 ezer forint/kilogramm), a naperőmű projekt igenis lehetséges – vallja a vállalat.

A megvalósítás útján

A Space Solar jelenleg egy egykilométeres szatellit szerkezetben gondolkodik, ami könnyű napelemekből és óriási tükrökből fog állni. Az általa gigawattos nagyságrendben megtermelt napenergia nagyfrekvenciás rádióhullámokká alakítva utazik majd az űrön át a Földön rögzített vevőantennáig, ahol a hozzá kapcsolódó üzemben alakítanák vissza felhasználható vagy akkumulátorokban eltárolható villamosenergiává. Mindez már nem elmélet, hiszen a cég tudósai nemrég a belfasti Queen's Egyetemen működő HARRIER (lenti kép) kísérleti eszközzel bebizonyították, hogy lehetséges.

A magánűripar fejlődésének újabb fontos mérföldköve lehet a napenergia észszerűbb, hatékonyabb, fejlettebb, környezeti hatásoktól mentes és folyamatos termelése. Ez egy újabb megoldás, amiről a kizárólag állami űrkutatási intézmények érájában még álmodni sem mertek a tudósok, de ma kézzelfogható közelségbe került. Az immáron Földön kívül is zajló gazdasági verseny teljesen új távlatokat nyitott meg, és a világűr végre nem csak politikai alapon egymásnak feszülő hatalmak erőfitogtatásának terepe, hanem egy tér, amit okos megoldásokkal a távközlés, a kommunikáció vagy az energiaipar forradalmasításának szolgálatába lehet állítani.  A fegyverkezés és a hulladéktermelés helyett.


Link másolása
KÖVESS MINKET: