HÍREK
A Tesco átlagosan 7,2, a Penny pedig 8 százalékkal emeli a fizikai dolgozók bérét március elejétől. A láncok a juttatási csomagokat is bővítik, a munkába járási támogatás és a vásárlási kedvezmény is nő.
HÍREK
Az országgyűlési képviselők bére 9 százalékkal emelkedhet márciusban, így az alapfizetés 2,18 millió forintra nőhet. A miniszterelnök összesen 666 ezer forinttal kaphat többet, mint tavaly.
HÍREK
Megszületett a bérmegállapodás a Budapest-család dolgozóit képviselő szakszervezetekkel. Ehhez azonban nem elég a kormány utalása, a Közgyűlésnek is igent kell mondania a 2026-os költségvetésre.
HÍREK
Ezen kívül jelentős változás jön a nevelőszülők támogatásában, számos dologra több pénz jut majd – jelentette be a kormányinfón Gulyás Gergely.
HÍREK
„Az, hogy semmibe vesznek bennünket, talán még az alacsony bérnél is vérlázítóbb” – mondta az egyik demonstráló riporterünknek. Sokan másodállással egészítik ki a fizetésüket, mert amit kapnak, abból szerintük nem lehet megélni.
HÍREK
A FESZ 10, majd 13 százalékos emelést követel, mert a dolgozók elégedetlenek. A kormány szerint van lehetőség, de konkrét döntés még nincs.
HÍREK
Négy éve vártak a fizetésemelésre, miközben vágtatott az infláció. Most átlagosan nettó 297 ezer forintot keresnek havonta. Boros Péterné, a szakszervezet vezetője szerint a kormány lekezeli a gyerekvédelemben, idősgondozásban, hajkéktalanellátásban dolgozókat.
HÍREK
A miniszterelnök arról beszélt, hogy minden szakmában kevesebbet keresnek az emberek, mint amit igazságosnak éreznek.
HÍREK
Az egyik legnagyobb állásközvetítőnél úgy számolnak, hogy csak 7 százalékkal nőhet az átlagkereset jövőre azért, mert a magyar gazdaság rosszul teljesít.
HÍREK
De az sem járt olyan jól, aki kiválóan teljesített: a legtöbben csak bruttó 20-30 ezer forintos emelést kaptak.
HÍREK
A miniszterelnök és Gulyás Gergely korábban fejlesztést ígért az ágazatnak. Közben a BM 460 ezres átlagbért állít, a terepen dolgozók bruttó 350–400 ezret látnak.
HÍREK
Azonban azoknak, akik igénybe tudják venni, valóban nagy segítség az új kormányzati lépés Boross Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint.
HÍREK
A járási hivatalokban, kormányablakokban és vármegyei hivatalokban dolgozók is érintettek a döntésben. A bérnövekedés szeptembertől lép életbe.
HÍREK
A miniszter szerint nagyobb lehet az emelés, mint az országos átlag, de részleteket még nem árultak el. A dolgozók szerint ideje volt már lépni, mert sokan nagyon keveset keresnek.
HÍREK
A 2026-os költségvetésben nyoma sincs az emelésnek. A szociális szféra dolgozóinak többsége nettó 300 ezer forint alatt keres.
HÍREK
Takács Péter egy interjúban meglehetősen érdekesen indokolta, miért nem emelik a béreket idén és jövőre sem az egészségügyben.
Népszerű
Ajánljuk