Ezekből a bérekből mit lehet csinálni? Éhen halni! – A szociális szféra dolgozói tüntettek a Parlamentnél
Szerda délelőtt a Parlament előtt tüntettek a szociális dolgozók, akik elégedetlenek a jövőre beígért 15 százalékos béremeléssel.
A demonstrációt a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) szervezte, amely szerint a 15 százalék méltánytalanul kevés ahhoz képest, hogy Orbán Viktor „átütő erejű bérrendezést” ígért korábban.
Mi is ott voltunk a szerdai tüntetésen, ahol a résztvevők elmondták, hogy a szociális gondozók, ápolók – nettó 200-300 ezer közötti – fizetése annyira kevés, hogy nem is tudnak megélni belőle. Riporterünk kérdésére, miszerint ebből a bérből mit lehet csinálni, az egyik demonstráló úgy válaszolt:
Sokan éppen ezért másodállást vállalnak például éterfutárként, takarítóként, lángossütőként, pizzériában vagy dohányboltban, hogy ki tudják egészíteni a keresetüket. De az is jellemző, hogy az ápoló-gondozók jelentős része ugyanúgy betegápolást vagy idősgondozást végez másodállásban a privát szférában, vagy egy másik intézményben beugrósként.
– tette fel a kérdést az egyik tüntető, aki szerint minimum 50 százalékos emelés lenne az elfogadható.
Riporterünknek nyilatkozott egy jogásznő is, aki 30 éve dolgozik a közszférában, most 350 ezer forintot keres jogi tanácsadóként két munkahelyen. Emellett jelzőrendszeri koordinátorként és biztosítónál is dolgozik, ami napi 12-16 óra munkát jelent.
Arra a kérdésre, hogy mi tartja őket a pályán, azt a választ kaptuk, hogy az elhivatottság, de már egyre kevésbé érzik azt, hogy megéri így dolgozniuk.