Befagyasztaná a béreket a győri Audi, több százezer forintos juttatást is elvennének a dolgozóktól
Alapbéremelés helyett a juttatások megvágásával indította a bértárgyalásokat a győri Audinál a munkáltató – írta az Audi Hungária Független Szakszervezet egy közleményben.
A munkáltatói delegációt vezető Németh Kinga szerint „különösen fontos, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel erősítsük vállalatunk jövőképességét annak érdekében, hogy eséllyel pályázhassunk új termékekért. Célunk a regionális munkaerőpiachoz mért magasabb bérszínvonal csökkentése.
Erre a szakszervezeti delegációt vezető Zsidi Dávid úgy reagált, hogy egyik ponttal sem értenek egyet. „Legfontosabb tárgyalási témáink közé tartozik a munkatársak foglalkoztatás-biztonságának feltételei, a járműgyárban tapasztalható leterheltség csökkentése, a bérelemek védelme, a jövedelmi szint megtartása és fejlesztése –, továbbá egyéb szociális jellegű intézkedések. A delegációnk hangsúlyozta, hogy ezen tárgyalási pontok mentén javasolja folytatni a bértárgyalást, egyúttal leszögezte, hogy a felek tárgyalási induló álláspontjai távol vannak egymástól” – hangsúlyozta a szakszervezeti vezető.
A vita tétjét a két évvel ezelőtt kötött, 2026. március 31-ig tartó bérmegállapodás adja. Ennek értelmében a dolgozók 2024-ben 6, 2025-ben pedig 4 százalékos alapbéremelést kaptak, amit a mozgóbér két lépcsőben történő beépítése is kiegészített.
A szakszervezet mostani legfőbb célja a foglalkoztatás biztonságának erősítése és a létszámleépítések korlátozása. Emellett el akarják érni a dolgozók leterheltségének csökkentését egy, a munka és a magánélet egyensúlyát jobban szolgáló műszakrenddel, továbbá megvédenék az összes eddigi bérelemet az alapbértől a bónuszokon át a VBK-ig. A győri üzemben a kemény bérvitáknak komoly hagyománya van: a 2019-es sztrájk 18 százalékos alapbéremeléssel zárult, ami precedenst teremtett a kollektív érdekérvényesítésre.