SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Majoros Hajni: „A mindennapokban házisárkány vagyok”

Majka felesége őszintén beszélt a gyereknevelésről, az elveiről és arról, mi történik, ha az édesapa este hazaér.


Mint arról mi is írtunk, Majka és családja egy egzotikus helyen búcsúztatta az óévet.

A rapper felesége, Hajni a HOT! Magazinnak elárulta, hogy most ébredt rá arra, hogy a gyerekei már nem igényelnek akkora odafigyelést.

„Nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna arra, mennyire jó érzés. Ez volt az első olyan utazásunk, ahol már nem kellett mindenben alkalmazkodnom a gyerekekhez, már nem én voltam az utolsó helyen.

Míg korábban egy vacsorához például először mindenkit felöltöztettem, rám pedig a legvégén került sor, és csak sebtében felkaptam egy ruhát és feltűztem a hajamat, most azt vettem észre: van időm sminkre, frizurára, fel tudok szépen öltözni"

- mesélte a lapnak. Az is örömmel tölti el, hogy:

"Nem kell egész nap azon aggódnom, hogy a fiúk meddig mehetnek be a vízbe, már a kisebbik, Olivér után sem kellett rohangálnom.

Hirtelen rájöttem: egy korszak véget ért!

A hatéves Oli is egész nap focizott a parton a bátyjával és a nagyobb gyerekekkel, nem messze a szállástól, nem volt már szükség arra, hogy vigyázzak rá"

– mesélte.

Hajni ugyan örül annak, hogy jut már idő magára is, de azért néha elfogja a nosztalgia, hogy milyen volt, mikor még picik voltak a fiai.

„Marcit sokat kellett altatnom, ringatnom, ötéves koráig bebújt mellénk. Ezért kialakult egy meseolvasós, összebújós, mondókás rituálénk, ami Olinak is megtetszett, és egy idő után ő is kérte. Az utóbbi évben ezek az édes »énidők« heti három alkalomra korlátozódtak, a mostani utazással azonban felborult a rituálénk, a gyerekek nem szóltak, hogy menjek... Először örültem, de bevallom, egy kicsit hiányzik is” – árulta el.

De azért van, ami nem változott meg köztük:

"Marci már 11 éves múlt, de a mai napig jön és megölel, puszit ad, ami az ő korosztályában már nem annyira jellemző. A kicsi látja, és ő is jön. A mindennapokban »házisárkány« vagyok ugyan, mégis a mai napig hozzám bújnak a fiaim"

– árulta el. Mesélt arról is, hogy azért vannak szabályok is az életükben:

„Szabályok vannak, ezek betartását megkövetelem a gyerekektől, amúgy eluralkodna a káosz. Alapvetően rend van, de amikor apa hazajön, előfordul, hogy borul minden, főleg, ha Peti este kilenckor érkezik. Olyankor apa káoszt csinál, mert a fiúk felpörögnek, én pedig alig tudom leállítani őket. Ha Peti tartósabb ideig otthon van, ő is ugyanúgy részt vesz a rend fenntartásában: fontos, hogy összedolgozzunk”.

A gyereknevelésről is őszintén beszélt:

„Egyikünk sem dúskált a pénzben gyerekkorában. Hála Istennek, most megtehetjük, hogy a gyerekeinknek megadjuk azt a pluszt, ami mindannyiunkhoz hozzáad és fontos tapasztalatokkal gazdagít: az utazást. Oli imád repülőre ülni, nagyobb boldogságot egyik játék sem ad ezeknél a közös kalandoknál. A gyerekeink pedig nem követelőznek: megértik, ha nemet mondunk.

Nem kapnak különösebb súlyt a márkák: én ugyanúgy megveszem a filléres cipőt is, csak jól nézzen ki és legyen kényelmes. Az apukája úgyis megveszi a menőt, azt viszont én mondom meg, mikor mit viseljenek”.

„Az újonnan felmerülő nevelési kérdéseket megbeszélem a baráti társaságban lévő szülőkkel, akiknek hasonló korú gyerekeik vannak. Ösztönösen csinálom, de úgy látom, működik!

Próbálom úgy nevelni őket, hogy együtt is legyenek, de külön is. Hangsúlyozom, hogy adjanak teret egymásnak. Annak idején én voltam a legidősebb testvér, nekem ez nem adatott meg: mindig rám voltak bízva a kisebbek.

Olit tanítom, hogy ne provokálja Marcit, aki már nagyobb, nyugodtabb. Neki már megengedek bizonyos dolgokat, például tízéves kora óta van telefonja. Olinak erre még várnia kell. A nagyobb már elvonul, olvas, szüksége van az egyedüllétre. Ugyanakkor sok mindent tudnak együtt is csinálni. Marcinak figyelnie kell arra, hogy ha a nagyobbakkal van, ne közösítse ki az öccsét. A foci mindkettőjük hobbija. Olit is leigazolták a kisebb korosztályba. Szüksége is van rá, mert – akárcsak az apukája – nem tud megülni a fenekén. Külsőre ugyan rám hasonlít, de belsőre tiszta apja, Marci pedig fordítva” – mesélte Hajni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Videón, ahogy G.w.M-et a földre teperik és bilincsbe verve elviszik a kommandósok
A rapper teljesen ledöbbent, amikor a feketeruhások kirángatták az autójából. A videóból kiderült, miért történt a rajtaütés és hová vitték.


Váratlan meglepetésben volt része G.w.M-nek: egy mélygarázsban csapott le rá egy kommandós csapat, akik a földre teperték, majd megbilincselték és elvitték. Mindez az RTL új műsorának kereteiben történt: a rapper lesz a héten induló Most Wanted című menekülős reality egyik szereplője.

„Ma G.w.M-et, azaz Kulcsár Edinánét kell elkapnunk. Nem lesz nagy ellenfél, Bódi Bencétől is kikapott”

– így vezette fel az akciót Sebestyén Balázs a rajtaütésről készült videóban.

A műsorvezető a kommandós csapattal utazott, le is videózta, mi történik. A rapper a terepjárójában ült és telefonozott, amikor a kommandósok feltépték az ajtót, kirángatták, földre vitték és megbilincselték.

„Mi a f.szt csináltok?” – értetlenkedett G.w.M döbbenten. Sebestyén Balázs ezután odalépett a megbilincselt rapperhez, és a kamerába nézve csak annyit mondott:

„Új klipet forgatunk, mi? Gizdásodunk, mi? Ilyen szar ízléssel itt nem lesz semmiféle klipforgatás.”

A Celeb Fegyház és Átnevelő Intézet „vezetőjeként” a műsorvezető bejelentette, hogy G.w.M a Celeb Fegyházban „ízlésjavító” rehabilitációt kezd.

A Most Wanted – A hajsza október 26-án indul, a formátum szerint összesen 24 hírességet zárnak a Celeb Fegyházba. A nézők is beleszólhatnak az üldözős reality alakulásába: október 26. és 31. között a narancssárga rabruhás celebeket normál díjas forródróton jelenthetik, vagy segíthetik a menekülésüket Sebestyén Balázs, Frohner Fecó és Pápai Joci üldözőcsapata elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Puzsér Róbert: Ami itt látszik a Tóth Gabi viselkedésén, az a Soroksári úti prostituált viselkedése, attitűdje, kultúrája
A Megasztárban történt egyik szóváltás kapcsán fejtette ki véleményét a kritikus. Szerinte a showműsor morális mélyponton van, és az énekesnő ebben kulcsszerepet játszik.


Puzsér Róbert élesen bírálta Tóth Gabi viselkedését az Önkényes Mérvadó című YouTube-műsorban. A beszélgetésben Horváth Oszkár és Egri Viktor is részt vett, a téma az énekesnő karrierje és megnyilvánulásai voltak – szúrta ki az Index.

A vita egy Megasztár-részlet miatt alakult ki, amelyben egy versenyző szóvá tette, hogy Tóth Gabi nem rendelkezik érettségivel. Az énekesnő ezt annyira zokon vette, hogy veréssel fenyegette meg a jelentkezőt.

Puzsér szerint ez nem magyarázza a viselkedést, amit az énekesnő a műsorban mutat. Úgy gondolja, hogy már az is probléma, hogy a tehetségkutatóban sok a trágárság, de szerinte Tóth Gabi jelenléte tovább rontja a színvonalat.

„Nem az a baj Tóth Gabival, hogy nincs érettségije, hanem az a baj Tóth Gabival, hogy ordenáré proli p*csa”

– fogalmazott keményen a kritikus. Hozzátette: például Egerszegi Krisztinának is csak nyolc általánosa van, mégis „egy hölgy”, szemben Tóth Gabival.

Puzsér arról is beszélt, hogy nehéz végignézni, mi történik Tóth Gabival a képernyőn keresztül. Úgy látja

„ami itt látszik a Tóth Gabi viselkedésén, az a Soroksári úti prostituált viselkedése, attitűdje, kultúrája. Ez a legközönségesebb, leggyalázatosabb”.

Szerinte az énekesnő „arcában tükröződő lénye” is közönséges és eltorzult. Azt is kifogásolta, hogy a szórakoztatóipar kiemelt figyelmet fordít egy olyan szereplőre, aki szerinte nem bírja a kritikát.

„Ez lett a szólásszabadság, hogy itt bárki bármit mondhat? Hát akkor megyek, és megverem!” – idézte fel Puzsér az énekesnő reakcióját, aki így fenyegette meg a versenyzőt.

Végül úgy fogalmazott, hogy régen ilyen viselkedés csak realitykben volt jellemző, ahol „sztriptíztáncosok, pornósok, prostik meg mindenféle prolik” szerepeltek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ott tettél alám, ahol tudtál” – Győzike úgy köszöntötte fel Gáspár Zsoltit, hogy közben oda is szúrt neki
A két Gáspár-testvér híresen rossz viszonyt ápol, de a showman azért üzent öccsének a születésnapja alkalmából – nem akárhogyan.


Meglehetősen pikírt sílusban megírt posztban köszöntötte fel testvérét Gáspár Győző. Nem titok, hogy a két fivér régóta rossz kapcsolatban van, legutóbb egy családi tulajdonban lévő ingatlan miatt estek egymásnak (erről itt írtunk bővebben). Győzike akkor igen kemény szavakkal illette Zsoltit:

„Szégyellem magam, hogy ő az én testvérem. Az utolsó cigány nem tenné meg ezt a szomszédjával, a barátjával, amit a testvérem velem megtett.”

Azok után, hogy a showman hosszú ideje kritizálja öccsét, most kissé meglepő, hogy látszólag békülékeny hangnemet megütő bejegyzésben köszöntötte fel Zsoltit az 50. születésnapján.

„Kedves testvérem! Ma lettél 50 éves – Isten éltessen sokáig, erőben, egészségben és szeretetben. Ha össze kellene foglalni ezt az 50 évet, be kell vallanom, nem mindig voltunk jó testvérek. Sajnos sokszor ott tettél alám, ahol tudtál, és ez fájt nekem. Őszintén sajnálom, hogy ez az 50 év így telt el közöttünk”

– írta Facebookon Győzike több közös fotó kíséretében.

A poszt szerint bízik abban, hogy „a következő évtizedek már békében, szeretetben és megértésben fognak telni”.

„Voltak vitáink, veszekedéseink, de valahogy mindig a te oldaladra billent a mérleg. Mindezek ellenére szeretettel gondolok rád, és szívből kívánok nagyon boldog születésnapot – sok erőt, egészséget, és hogy életed virágkorát most éld meg igazán” – üzente Gáspár Győző, majd így zárta le a köszöntést:

„Szeretettel: A testvér aki mindig az utolsó volt az életedben”

Gáspár Győző korábban Hajdú Péter műsorában is beszélt öccsével való konfliktusáról. Mint mondta, ő vezette be az Zsoltit a show-biznisz világába, de ő később hátat fordított neki. „Zsolti felépített egy birodalmat az én hátamon, és amikor a csúcspontjára ért, ott hagyott engem a francba. Csinált egy olyat, hogy kaptam egy ajánlatot egy tévétől X forintért, ő aláment, és ő kapta meg a műsort. Megcsinálta a saját testvérével.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Eljegyezhette párját Bochkor Gábor
Úgy tudni, a rádiós műsorvezető és jóval fiatalabb barátnőjének kapcsolatában Bochkor édesanyjának halála jelentette a fordulópontot.


Bochkor Gábor magánélete újra a figyelem középpontjába került: a rádiós körökben terjedő pletykák szerint eljegyezhette titokzatos párját.

A Retro Rádió műsorvezetőjének kapcsolatáról nem sokat tudni, csak annyit, hogy körülbelül másfél éve vannak együtt nála jóval fiatalabb párjával. A rádió épületében ismerkedtek meg, és bár nyilvánosan ritkán mutatkoznak együtt, Bochkor gyakran említi kedvesét adásban.

A Best magazin információi szerint

a hölgy szakmabeli, szintén rádiós, és egy hazai médiavállalatnál dolgozik vezető pozícióban.

A lap azt is tudni véli, hogy körülbelül negyvenéves és egy délkelet-magyarországi kisvárosból származik. Bochkor már a lányának is bemutatta barátnőjét, erről a rádióban is beszélt:

„Az én párom nem titkos, csak nem egy celeb liba, és nem szeretne szerepelni. Ő egy abszolút civil ember. Ez nem titkolózás, az összes barátom ismeri, a lányom ismeri, mindenki ismeri.”

A Best magazin szerint kapcsolatukban fordulópontot jelentett tavaly nyáron Bochkor édesanyjának halála, ugyanis a Retro Rádió folyosóin keringő pletykák szerint nem sokkal ezután a műsorvezető eljegyezte a párját.

Korábban a Blikknek is azt nyilatkozta egy informátor, hogy Bochkor Gábornak sokat jelentett az, hogy párja mellette állt a gyász időszakában.

„Az utóbbi éveken nem volt szerencséje a magánéletében, így ezt a kapcsolatot, amely egyre komolyabb, féltve őrzi, teljes mértékben szeretné magának megtartani. Fontos számára ez a nő, hiszen nem csak a hatvanadik születésnappal járó nagy ünneplésben volt mellette, de az utána következő nagyon nehéz időszakban is, amikor a szeretett édesanyja elvesztése miatti fájdalmát kellett túlélnie”

A rádiós egyelőre nem erősítette meg az eljegyzés hírét.


Link másolása
KÖVESS MINKET: