SZTÁRVILÁG
Novai Gábor közleményben tudatta, miért nem vesznek részt a Hősök terén tartandó gyertyagyújtáson a Hungária tagjai. A szervezők a felvetésre úgy reagáltak, hogy a megemlékezés egy spontán, nyitott esemény, nem pedig hivatalos rendezvény.
SZTÁRVILÁG
A Budapesti Showszínház által szervezett pénteki eseménytől az énekes a hivatalos meghívás hiánya miatt marad távol. A szervezők hangsúlyozzák: a nyilvános búcsúztatóra mindenkit szeretettel várnak.
SZTÁRVILÁG
Rónai Egont láthatóan megrázta Fenyő Miklós halála, akivel még közös terveik voltak. A riporter egyetlen mondata lavinát indított el, amire a rajongók egy még merészebb ötlettel tromfoltak rá.
SZTÁRVILÁG
A legendás énekes élete végéig hű maradt elveihez, és a legnagyobb állami elismerés sem tudta volna megingatni. Kiderült, milyen feltétellel fogadta volna el a díjat.
SZTÁRVILÁG
Környei Attila menedzser azon dolgozott, hogy Fenyő Miklós és Szikora Róbert újra együtt lépjen színpadra. A 78 éves zenész halálával a legendás Hungária-koncert álma örökre szertefoszlott.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő felidézte a hajnalig tartó beszélgetéseiket és a közös színpadi pillanatokat. A posztból kiderül, a mentor-tanítvány kapcsolatnál sokkal több volt köztük.
SZTÁRVILÁG
Január 31-én, 78 éves korában elhunyt Fenyő Miklós. Pályatársa szerint ezzel egy egész zenei korszak zárult le, és egyre kevesebben maradnak a magyar könnyűzene alapítóiból.
SZTÁRVILÁG
„Szia Miki, ez jó buli volt, csak túl hamar lett vége!” – így búcsúznak a hírességek Fenyő Miklóstól
78 éves korában elhunyt Fenyő Miklós, a Hungária együttes alapítója, akit januárban tüdőgyulladással kezeltek. A művészvilág és a politika szereplői is személyes hangú posztokban búcsúznak a legendától.
SZTÁRVILÁG
A Hungária alapítójának halálhírére először a pályatársak reagáltak. Időközben a Tisza Párt vezetője, majd a miniszterelnök is megemlékezett.
SZTÁRVILÁG
A 78 éves énekes januárban került kórházba tüdőgyulladással, halálhírét szombat reggel erősítették meg. Egykori zenésztársa a közösségi médiában emlékezett meg sokévtizedes közös múltjukról.
SZTÁRVILÁG
A Hungária együttes alapítójának halálhírét családja közölte szombat hajnalban a hivatalos közösségi oldalán. Nemcsak hazánk meghatározó zenésze volt, hanem az Újpest csapatának drukkere is.
SZTÁRVILÁG
A Hungária alapítójának halálhírét családja közölte a zenész hivatalos Facebook-oldalán szombat reggel. A zenész hetek óta tüdőgyulladással és annak szövődményeivel küzdött.
SZTÁRVILÁG
Fenyő Miklós hivatalos közösségi oldalán csütörtök este adtak tájékoztatást a zenész állapotáról. Bár a tüdőgyulladásból felépült, a szövődmények miatt továbbra is kórházi kezelésre szorul.
SZTÁRVILÁG
Az egész ország fellélegzett, amikor javulásról szóltak a hírek Fenyő Miklós állapotával kapcsolatban. A menedzser legfrissebb, szűkszavú nyilatkozata azonban mindenkit aggodalommal tölt el.
SZTÁRVILÁG
Zenésztársa a közösségi oldalán arra kérte a rajongókat, hogy imádkozzanak a 78 éves legendáért. A család egyelőre óvatosan optimista.
SZTÁRVILÁG
Szikora Róbert madártejet vinne az énekesnek, Dolly pedig bízik a gyors gyógyulásban, mert mint mondta, még közös koncertek várnak rájuk.
SZTÁRVILÁG
Az énekes hivatalos Facebook-oldalán közölték a hírt vasárnap este. A bejegyzésben a rajongók támogatását kérik a 78 éves legenda felépüléséért.
Népszerű
Ajánljuk