„Jobb volt, mint amire számítottam!” - Kiara Lord egy epres trükkel csábította el Stohl Andrást, de a java csak a csók után jött
Kiara Lord a kezdeti zavar után egy merész trükkel hidalta át a távolságot Stohl Andrással a jakuzziban. Ezután olyan részletességgel elemezte a színész csókját, ami sokakat meglephet.
Gyertyafény, pezsgő, eper – és egy csók, ami után Kiara Lord kendőzetlen őszinteséggel vallott Stohl Andrásról. A TV2 A Nagy Ő című műsorának csütörtöki adásában elcsattant első csók nemcsak a képernyőn forrósította fel a hangulatot, de a verseny erőviszonyait is átrendezhette.
A romantikus pillanatra egy jakuzzis randevún került sor, az ötlet Kiaráé volt, a körülményeket pedig Stohl András teremtette meg.
A páros kezdetben kissé zavarban volt, de Kiara egy merész trükkel oldotta a feszültséget: egy epret rejtett Stohl szájába, amit aztán együtt fogyasztottak el, a pillanatot pedig egy szenvedélyes csókkal koronázták meg. Hogy milyen volt a csók, arról a versenyző részletesen is beszámolt.
„Meglepően finom a csókja, jobb volt, mint amire számítottam! Pedig aggóggtam, hogy nem lesz jó, és hogy emiatt kiábrándulok majd Andrásból.
Érzéki, nagyon finom a szája, az ajkai, tökéletes nyálmennyiséggel csókol, amikor érzed, hogy ez jó, ez tetszik. Nagyon kellemes, sokat sejtető és nem színészies! Számomra a csók sokkal intimebb dolog is, mint a klasszikus szexuális behatolás, közel sem mindenkit engedek be a számba” – fejtette ki Kiara, aki szerint Stohl magas lángon ég.
„Rájöttem, hogy András kifejezetten magas lángon ég, fontos neki a flört, a játszdozás, de igazán elegánsan teszi mindezt!”
A színész a műsorban korábban a többi lánynak is jelezte, hogy nyitott a közeledésre. „Ha esetleg valakiben erre van késztetés, akkor nyitott ajtókat dönget” – mondta Stohl, aki a privát randin Kiarának azt is elárulta, hogy nagy szüksége van a közelségére.
Gyertyafény, pezsgő, eper – és egy csók, ami után Kiara Lord kendőzetlen őszinteséggel vallott Stohl Andrásról. A TV2 A Nagy Ő című műsorának csütörtöki adásában elcsattant első csók nemcsak a képernyőn forrósította fel a hangulatot, de a verseny erőviszonyait is átrendezhette.
A romantikus pillanatra egy jakuzzis randevún került sor, az ötlet Kiaráé volt, a körülményeket pedig Stohl András teremtette meg.
A páros kezdetben kissé zavarban volt, de Kiara egy merész trükkel oldotta a feszültséget: egy epret rejtett Stohl szájába, amit aztán együtt fogyasztottak el, a pillanatot pedig egy szenvedélyes csókkal koronázták meg. Hogy milyen volt a csók, arról a versenyző részletesen is beszámolt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Mi hármunkat, a zenekar tagjait senki meg nem hívta” – ezért marad távol Szikora, Dolly és Novai Fenyő Miklós megemlékezésétől
Novai Gábor közleményben tudatta, miért nem vesznek részt a Hősök terén tartandó gyertyagyújtáson a Hungária tagjai. A szervezők a felvetésre úgy reagáltak, hogy a megemlékezés egy spontán, nyitott esemény, nem pedig hivatalos rendezvény.
Pénteken gyertyagyújtással búcsúzik a közönség a rock and roll királyától a Hősök terén, a megemlékezésről azonban a Hungária három meghatározó alakja, Szikora Róbert, Novai Gábor és Dolly is távol marad – döntésüket pedig mindannyian megindokolták.
A Budapesti Show-színház által szervezett nyilvános eseményen DJ Várkonyi Attila és DJ Rákász Béla gondoskodik a zenéről. A szervezők ígérete szerint a zenész barátai és családtagjai is jelen lesznek, Fenyő Miklós párja, Erika azonban jelezte, hogy bár hálás a lehetőségért, nem vesz részt a megemlékezésen.
A zenekar tagjai közül elsőként Szikora Róbert jelezte, hogy nem megy el. Közösségi oldalán azt írta,
egyrészt a médiából értesült a gyertyagyújtásról, másrészt a zenekar tagjai senkitől nem kaptak meghívást.
Később Novai Gábor is tudatta, hogy Dollyval egyetértésben ő is távol marad – írta a Blikk.
Novai Gábor a következőket írta: „A pénteki Miki emlékére rendezett gyertyagyújtáson egyetértésben Dollyval és Robival nem veszek részt, részint mert csak a médiából értesültem, részint mert mi hármunkat, a zenekar tagjait senki meg nem hívta.” Hozzátette, hogy ők másképp gyászolnak:
„A mi gyertyáink már szombat óta égnek a szívünkben, azt hirdetve, hogy ‘sosem felejtünk el, mindig velünk maradsz’.”
Szikora Róbert korábban ehhez hasonlóan fogalmazott: „A mi gyertyáinkat a szívünkbe helyeztük és kiolthatatlanul ég, hirdetve, sosem felejtünk el és imádkoztunk tovább érted a lelked nyugalmáért!”
A zenészek felvetésére a szervezők úgy reagáltak, hogy egy spontán szerveződésről van szó, nem pedig hivatalos rendezvényről.
„Nem hívtunk meg külön senkit, hanem egyben, MINDENKIT” – hangsúlyozták.
Fenyő Miklós január 31-én, szombat hajnalban hunyt el 78 éves korában.
Pénteken gyertyagyújtással búcsúzik a közönség a rock and roll királyától a Hősök terén, a megemlékezésről azonban a Hungária három meghatározó alakja, Szikora Róbert, Novai Gábor és Dolly is távol marad – döntésüket pedig mindannyian megindokolták.
A Budapesti Show-színház által szervezett nyilvános eseményen DJ Várkonyi Attila és DJ Rákász Béla gondoskodik a zenéről. A szervezők ígérete szerint a zenész barátai és családtagjai is jelen lesznek, Fenyő Miklós párja, Erika azonban jelezte, hogy bár hálás a lehetőségért, nem vesz részt a megemlékezésen.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Nagy Ő: Forró jelenetek a fürdőben – elcsattant az első csók Stohl András és Kiara Lord között!
Stohl András már korábban bevallotta, hogy könnyen beleszerethetne Kiarába, aki rámenősen küzd a szívéért. A wellnessrandin elcsattant csók után vajon a többi lánynak maradt még esélye a színésznél?
Úgy tűnik, megvan az idei évad abszolút befutója? Kiara Lord nem bízza a véletlenre a dolgokat: céltudatos fellépésével teljesen levette a lábáról Stohl Andrást. A színész-műsorvezető sem titkolja vonzalmát, sőt kijelentette: Kiarába bizony nagyon könnyű belehabodni.
A csütörtöki adásban Stohl „szabad jelzést” ad a fizikai közeledésnek, Kiara pedig azonnal él is a lehetőséggel. Kiara Lord Lékai-Kiss Ramóna segítségével egy forró wellnessrandit szervez, ahol végre elcsattan a várva várt első csók is.
A kémia már a kezdetektől működik köztük, még a volt felnőttfilmes Stohl kancsalításra tett, kissé nyers megjegyzése sem tudta elrontani az összhangot.
A kapcsolatuk komolyságát jelzi, hogy a volt felnőttfilmes sztár – aki civilben a Sapkin Katalin nevet viseli – kész lenne feladni karrierjét a féltékeny típusú Stohl kedvéért. Sőt a színész már a kollégáinak is bemutatta a hölgyet, akinek elmondása szerint nemcsak a külseje, hanem az esze is lenyűgözte. Bár Kiara ezzel a „pole pozícióba” került, kérdés, hogyan reagálnak a vetélytársak a látványos előnyre.
A csütörtöki adás előzetesét itt tudjátok megnézni:
Úgy tűnik, megvan az idei évad abszolút befutója? Kiara Lord nem bízza a véletlenre a dolgokat: céltudatos fellépésével teljesen levette a lábáról Stohl Andrást. A színész-műsorvezető sem titkolja vonzalmát, sőt kijelentette: Kiarába bizony nagyon könnyű belehabodni.
A csütörtöki adásban Stohl „szabad jelzést” ad a fizikai közeledésnek, Kiara pedig azonnal él is a lehetőséggel. Kiara Lord Lékai-Kiss Ramóna segítségével egy forró wellnessrandit szervez, ahol végre elcsattan a várva várt első csók is.
A kémia már a kezdetektől működik köztük, még a volt felnőttfilmes Stohl kancsalításra tett, kissé nyers megjegyzése sem tudta elrontani az összhangot.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Szombaton még velünk volt” – füstmérgezés végzett Sebestyén Katja volt férjével
Az énekesnő élete legnehezebb időszakán megy keresztül, miután elvesztette két gyermeke édesapját. A férfira napokig nem találtak rá, miután a munkahelyén sem jelent meg.
„Felfoghatatlan! Szombaton még velünk volt itt Tiszacsegén, kedden pedig már a szörnyű tragédia” – fakadt ki Sebestyén Katja, miután elvesztette volt férjét, két nagyobbik gyermekének édesapját. A Sztárban Sztár leszek! énekesnője teljesen összeomlott a hír hallatán. Zoltán füstmérgezésben hunyt el Csömörön, miután napokig nem adott életjelet magáról. A tragédiáról elsőként a Bors számolt be.
A férfira azután találtak rá, hogy a munkáltatója hiába kereste, mert nem jelent meg a munkahelyén. A Csömöri Önkéntes Tűzoltó Egyesület a közösségi oldalán számolt be a megrázó esetről.
„Este riasztást kaptunk, miszerint az egyik külterületi utcában egy lakót napok óta nem láttak, nem lehet elérni… A rendőrség és a hivatásos kollégák érkezése után a házba behatoltunk, átvizsgáltuk azt. Az egyik helyiséget kiégve találtuk, a keresett személyt pedig az emeleten egy szobában találtuk meg holtan. Valószínűsíthetően füstmérgezésben hunyt el.”
A tragédiát csak fokozza, hogy Zoltán szombaton még a családjával volt Tiszacsegén, a halálhíre pedig kedden érkezett. Bár az énekesnő hat éve elvált Zoltántól, és 2021-ben újra férjhez ment, a kötelék a férfi és a család között sosem szakadt meg. Két közös gyermekük, Lilla és Levente mellett Katja új házasságából is született két gyermeke, köztük a mindössze egyéves Patrik.
„Igaz, elváltunk, de negyed évszázada, 25 éve indult el a mi kettőnk közös útja, ezen az úton sok minden összekötött minket, de a legfontosabbak közte is a két gyönyörű közös gyermekünk! 6 éve jött az elválás, majd 5 éve a nehéz válóper, ami után jött egy év mosolyszünet, de a gyerekek összekapcsoló szeretete közelebb hozott minket, és az elmúlt években nem telt el olyan hét, sőt szinte olyan nap, hogy ne kerestük volna egymást, nagyon jó barátok lettünk! Összejártunk, az utóbbi időben kifejezetten sokat volt nálunk vendégségben” – emlékezett vissza Katja.
A gyász rányomta a bélyegét a család életére, még kisebbik lánya, Patrícia születésnapjára is. „Ez most egy másfajta születésnap, nagyon fura érzés. Látom, hogy a kislányka boldog, de a nagyobb gyerekeimben ott ül mélyen a gyász, még ha mosolyogni próbálnak, akkor is látom, hogy belül fáj, nekik is és nekem is” – mondta megtörten a négygyermekes édesanya.
„Felfoghatatlan! Szombaton még velünk volt itt Tiszacsegén, kedden pedig már a szörnyű tragédia” – fakadt ki Sebestyén Katja, miután elvesztette volt férjét, két nagyobbik gyermekének édesapját. A Sztárban Sztár leszek! énekesnője teljesen összeomlott a hír hallatán. Zoltán füstmérgezésben hunyt el Csömörön, miután napokig nem adott életjelet magáról. A tragédiáról elsőként a Bors számolt be.
A férfira azután találtak rá, hogy a munkáltatója hiába kereste, mert nem jelent meg a munkahelyén. A Csömöri Önkéntes Tűzoltó Egyesület a közösségi oldalán számolt be a megrázó esetről.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Drámai fordulatot hozott A Nagy Ő legutóbbi rózsaceremóniája: Stohl András két nőt is hazaküldött, a harmadiknak szánt rózsáját azonban visszautasították, így az adás a legizgalmasabb pillanatban ért véget.
A TV2 párkereső realityjének ceremóniája feszült hangulatban telt, a végjátékban ugyanis már csak két szál virág maradt három, a színész szívéért küzdő hölgynek. Stohl először a 48 éves Melindát küldte haza:
„Megpróbáltuk, de ennyi volt. Nem tudok rózsát adni, de nagyon köszönök mindent, és megígérem neked, hogy végigviszem azokat a dolgokat, amiket mondtál. Nagyon sokat segítettél nekem tegnap”
– mondta búcsúzóul.
Majd a négygyermekes, brazil Miriamhoz fordult:
„Neked sem tudok rózsát adni. Nem azért, mert nem vagy kívül-belül gyönyörű, hanem mert nem engem keresel. A mi életünk szerintem nagyon nehezen lenne összeegyeztethető, szerintem ezt te is így gondolod.”
Az utolsó rózsáját Mónikának szánta, a nőtől azonban váratlan választ kapott.
Amikor megkérdezte tőle, hogy elfogadja-e, a párjelölt így válaszolt: „Nem tehetem.”
Ezzel a jelenettel zárult az epizód, a nézőkben pedig rengeteg kérdés maradt, hiszen nem derült ki, hogy Mónika döntése a műsorból való távozást is jelenti-e. A következő adás minden bizonnyal e beszélgetés folytatásával fog indulni.