HÍREK
A Rovatból

Havi 460 ezerért albérletet, 900 ezerért irodát bérelnek az országgyűlési képviselőknek

A havi fizetésük tavasszal emelkedett. Ehhez jönnek még a juttatások, a benzin- és telefonköltség térítése, munkatársaik fizetése vagy a bérlemények rezsijének kifizetése.


Szeptember 26-án kezdődik a parlament őszi ülésszaka – irja a Telex. A lap emlékeztet rá, hogy az utóbbi hónapok inflációs áremelkedése nem rendíti meg a képviselőket, hiszen a választás előtt nőtt a fizetésük, és mellé tetemes egyéb juttatásban is részesülnek, például lakhatási és irodabérlési támogatást, telefon- és benzinköltség térítést kapnak.

Így március óta

havi bruttó 1,3 millió forint az országgyűlési képviselők fizetése, a bizottsági helyek és parlamenti tisztségek ezt még tovább növelik.

A házelnök Kövér László például bruttó 3,5 millió forintot kap, a háznagy, az Országgyűlés alelnökei és a frakcióvezetők pedig a képviselői tiszteletdíj duplájára jogosultak.

Irodát havi 921 ezer forintért bérelhetnek, munkatársaikat bruttó 2,6 millió forintért alkalmazhatják, a telefont pedig 65 ezer forintig fizetik nekik.

Albérleti támogatást azok kaphatnak, akiknek vagy a velük egy háztartásban élő közeli rokonuknak nincs ingatlana Budapesten és az esti ülések vagy hivatali teendők után így lehet biztosítani számukra, hogy ne kelljen későn hazautazniuk. Ez elérheti a havi 460.740 forintot.

Ezt a juttatást a képviselők harmada kérte ebben a ciklusban. A maximumot vette igénybe például Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, a fideszes Jakab István és Halász János, a DK-s Sebián-Petrovszki László is. Az összeg függ a tiszteletdíjuktól, annak 35 százaléka lehet a rezsivel együtt. Az albérleti szerződést – az igénylés benyújtása után – az Országgyűlés Hivatal intézi. A lap megjegyzi, hogy többen is állandó lakásként használják az alkalmi tartózkodásra szánt ingatlant.

Irodát is bérelnek a képviselőknek, erre havonta bruttó 921.480 forint jár nekik.

A legdrágább bérleményeket a DK-s Gyurcsány Ferenc, Oláh Lajos, Sebián-Petrovszki László és Vadai Ágnes részére fizetik, ők havonta 850.900 forintot kapnak irodahasználatra. 600 ezerért bérelnek irodát az MSZP-s Hiszékeny Dezsőnek, a fideszes Németh Szilárdnak és Kocsis Máténak.

A törvény szerint az egyéni képviselő a választókerülete székhelyén és más választott településeken bérelhet irodát. A listáról parlamentbe került képviselő pedig azon a településen, ahol csak akar. A bérleti díjat az Országgyűlés Hivatala fizeti. Ezen kívül jár még a „megfelelő színvonalú” irodai berendezés, felszerelés, a rezsi, a telefon és az internet is.

A részletes listát Telex gyűjtésében ITT találod.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
XIV. Leó: az amerikai Robert Francis Prevost lett az új pápa
18 óra 8 perckor szállt fel a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből. Az új pápa már köszöntötte is a Szent Péter téren várakozó híveket.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 08.



Fehér füst szállt fel néhány perccel csütörtökön este hat óra után a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből, ami azt jelenti, hogy már a második napon sikerült megválasztani a katolikus egyház új, 267. vezetőjét.

A pápaválasztó konklávén 133, nyolcvanévesnél fiatalabb bíboros vett részt, az eredményes választáshoz kétharmados többségre volt szükség.

A füst felszállása után az új pápa kilétét Dominique Mamberti protodiakónus bíboros  jelentette be a vatikáni palotának a Szent Péter térre néző pápai erkélyéről. Ezek alapján az új pápa, az amerikai Robert Francis Prevost lett, aki XIV. Leó néven vezeti majd a katolikus egyházat.

Robert Francis Prevost 1955. szeptember 14-én született Chicagóban. Amerikai származású katolikus bíboros és az Ágoston-rend tagja. Pápává választásáig a Püspöki Dikasztérium prefektusa, valamint a Latin-Amerikáért felelős Pápai Bizottság elnöke volt.

Az új pápa külön-külön üdvözölte a bíborosokat, megölelte őket, és később velük vacsorázik - közölte a Vatikán.

Az egyház egységét jelzi, hogy a bíborosoknak csak négy szavazási fordulóra volt szükségük az új pápa megválasztásához - vélte Giuseppe Versaldi olasz bíboros újságíróknak nyilatkozva a Vatikán sajtóhivatalában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kicsoda Robert Francis Prevost, aki első amerikaiként lett pápa?
A 69 éves egyházfő reformszellemű, és jól ismeri a katolikus egyház megosztottságait. Latin-amerikai tapasztalata is fontos szerepet játszhat a folytatásban.


Már a bejelentés előtt is ünnepi hangulat uralkodott a Vatikánban: a Szent Péter téren összegyűlt tömeg lelkesen skandálta, hogy „Éljen a pápa!”

Robert Prevost, aki mostantól a XIV. Leó nevet viseli, 69 éves, és ő lett a 267. pápa, aki elfoglalja Szent Péter trónját. 1955-ben született az Egyesült Államokban, Chicagóban. Már gyerekként bekapcsolódott az egyházi életbe, ministránsként szolgált, majd 1982-ben pappá szentelték, írja összefoglalójában a BBC.

Pályafutása hamar nemzetközi irányt vett: harmincéves korában Peruba költözött, ahol az Ágoston-rendi misszió tagjaként kezdett dolgozni. Később érseki kinevezést kapott, majd Ferenc pápa püspökké nevezte ki Chiclayóban, egy évvel azután, hogy maga is elfoglalta a pápai széket.

Perui állampolgárságot is szerzett, és sokan ma is szeretettel emlékeznek rá, mint olyan emberre, aki szívügyének tekintette a peremre szorult közösségek támogatását, és fontos szerepet játszott abban, hogy közelebb hozza egymáshoz a helyi egyház tagjait. Bár érseksége idején Peruban is megjelentek az egyházat érintő szexuális visszaélési ügyek, egyházmegyéje határozottan tagadta, hogy Prevost bármilyen eltussolásban részt vett volna.

A konklávén részt vevő bíborosok mintegy 80 százalékát Ferenc pápa nevezte ki, így sokak számára nem volt meglepő, hogy egy olyan vezető került az egyház élére, aki közel áll hozzá szemléletben.

Prevostot világszerte jól ismerik az egyházi vezetők, hiszen korábban a Püspöki Dikasztériumot vezette – ez az egyik legfontosabb hivatal a Vatikánban.

Első beszédében meghatottan emlékezett meg elődjéről: „Még mindig a fülünkben cseng Ferenc pápa gyenge, de mindig bátor hangja, amint megáldott minket” – mondta, majd így folytatta: „Isten kezét fogva, egységben haladjunk előre.”

A választást megelőző napokban a bíborosok tanácskozásain már körvonalazódott, milyen vezetőt keresnek. Matteo Bruni, a Vatikán szóvivője így fogalmazott:

„Egy prófétai lelkületű pápát szerettek volna, aki nem zárkózik be, hanem képes kilépni és világosságot vinni egy kétségbeeséssel teli világba.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Nemrég Budapesten járt az új pápa, ő maga osztott meg videót róla
Ferenc pápa delegációjának tagja volt két évvel ezelőtt. A húsvéthétfőn elhunyt egyházfőt ő is elkísérte a Sándor-palotába, ahol Novák Katalin és Orbán Viktor fogadta a szentatyát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 08.



Első amerikaiként választották pápává Robert Francis Prevostot. A 69 éves egyházfő május 8-án, a titkos szavazás negyedik körében szerezte meg 133 bíboros kétharmadának bizalmát.

A XIV. Leó nevet választó pápa nem is olyan régen járt Budapesten, igaz akkor még a húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápa kísértének tagjaként. Ferenc pápa még 2023. április 28-án érkezett Budapestre háromnapos apostoli látogatásra.

A vatikáni delegáció tagjai között volt Robert Francis Prevost, aki akkoriban a Püspöki Dikasztérium prefektusaként szolgált.

Ez volt az első hivatalos külföldi útja ebben a szerepkörben, derül ki az mfor.hu két évvel ezelőtti beszámolójából.

A látogatás során Ferenc pápa találkozott Novák Katalin köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel a Sándor-palotában, ahol négyszemközti megbeszélést is folytattak.

A lenti videót Prevost reposztolta saját közösségi oldalára. A felvételen 0:18-tól tűnik fel egy pillanatra:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fehér füst: megvan az új pápa!
Csütörtök este véget ért a konklávé, ami egy nappal korábban kezdődött. Hamarosan kiderül, kit választottak az egyház vezetőjének a bíborosok.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 08.



Fehér füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből csütörtök este, ami azt jelenti, hogy megvan az új pápa. Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy kit választottak meg a bíborosok.

A pápaválasztó konklávén 133, nyolcvanévesnél fiatalabb bíboros vett részt, az eredményes választáshoz kétharmados többségre volt szükség.

Az új pápa lesz a katolikus egyház 267. vezetője.

Az eseményeket élőben lehet követni itt:


Link másolása
KÖVESS MINKET: