SZTÁRVILÁG
A rendőrség több tárgyat is lefoglalt a lakásából, és egyelőre nem engedi be a hozzátartozókat. A gyászoló barátok közösen próbálják megszervezni a temetést.
SZTÁRVILÁG
A Sao Pauló-i képviselőnő azt mondta, hogy a mosdó felújítását a saját pénzéből fizette, és ezért nem a tanács tulajdonát képezi. Óriási botrány lett az ügyből.
SZTÁRVILÁG
Földi Márton várhatóan a szigetszentmiklósi körzetben nyithatja meg irodáját, ez korábban a Schadl-Völner-ügy egyik vádlottjának terepe volt.
SZTÁRVILÁG
Az Agrárminisztérium még 2018-ban költözött ki a Kossuth téri székházból, amit azóta is felújítanak. Hivatalosan „XXI. századi munkakörülményeket” akarnak teremteni a közel ezer dolgozó számára, és egy mélygarázst is építenek az épület alá – utóbbi persze nem mellékes.
SZTÁRVILÁG
Az Országgyűlés sajtóirodájának adatai alapján a képviselők közül összesen 63-an béreltek irodát, míg 93-an lakást az állam pénzén.
SZTÁRVILÁG
Magánszemélyeknek, néhány fős cégeknek és középvállalatoknak is rugalmas megoldásokat kínál a piacvezető myhive irodamárka.
SZTÁRVILÁG
A milliárdos üzletember az irodájában fogadta Szöllősi György MSÚSZ-elnököt, aki az Év Sportolója Gála partnereinek készített oklevéllel köszönte meg a rendszeres szponzori segítséget. A háttérben feltűnt egy antik széf is.
SZTÁRVILÁG
A szervezet egy nem létező egyetemet működtet. Bár az irodájuk üres, tavaly azért több mint 120 millió forintot kifizettek bérekre.
SZTÁRVILÁG
A frakció munkatársának nem volt belépési jogosultsága a köztársasági elnök parlamenti irodájába, a párt szerint így ez „megengedhetetlen és elfogadhatatlan viselkedés”.
SZTÁRVILÁG
A Magyar Közlönyből derült ki, hogy új szervezeti egység alakult, a vezetője tevékenységét közvetlenül Orbán Viktor irányítja.
SZTÁRVILÁG
A havi fizetésük tavasszal emelkedett. Ehhez jönnek még a juttatások, a benzin- és telefonköltség térítése, munkatársaik fizetése vagy a bérlemények rezsijének kifizetése.
SZTÁRVILÁG
Francia kutatók arra jutottak, hogy nem túloz, aki egy megerőltető irodai munkanap után fizikai fáradtságot érez. Az agyunk tehet mindenről.
Népszerű
Ajánljuk