HÍREK
A Rovatból

Videó: Eltemették Tarr Bélát, Szinetár Miklós, Iványi Gábor és Karácsony Gergely is beszédet mondott

Több százan búcsúztatták a magyar filmművészet egyik legmeghatározóbb alakját a Fiumei úti sírkertben. A főpolgármester elvitte a szertartásra a budapesti díszpolgári okiratot, amelyet korábban nem volt lehetősége átadni a január elején elhunyt filmrendezőnek. A búcsúzók szerint Tarr Béla öröksége az, hogy filmjei örökre megőrzik az emberi sorsokat.


Több százan gyűltek össze pénteken kora délután a Fiumei úti sírkertben, hogy végső búcsút vegyenek Tarr Bélától, aki hetvenéves korában hunyt el január 6-án. A világhírű filmrendező temetésén írók, filmesek és városvezetők mondtak beszédet – búcsújukban ugyanaz a csönd és súly uralkodott, amelyet Tarr Béla filmjeiből ismerünk.

Videónk a temetésről:

@szeretlekmagyarorszag.hu

Eltemették Tarr Bélát, a magyar filmművészet legmeghatározóbb alakját. Pályatársai búcsúztak tőle, megemlékezéseikben Költőként, halhatatlanként említette Szinetár Miklós is. A megemlékezésen beszédet mondott Karácsony Gergely is, aki végül ide hozta el a budapesti díszpolgári címét, mivel nem volt alkalma novemberben átadni. A Főpolgármester a legszabadabb embernek titulálta.

♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

A búcsúztatáson elsőként Krasznahorkai László és Iványi Gábor lépett a mikrofonhoz.

Iványi Gábor először azt kérte, hogy csendben gondoljanak együtt a rendezőre. Majd beszédében úgy fogalmazott:

„ha le is szalad a régi vetítőgépről a celluloid, a tekercs dobozba kerül, de ott marad örök időkre a film. Nem a filmszakadás az örök akarat”.

Szinetár Miklós Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas rendező, forgatókönyvíró szerint Tarr Béla nagy varázslata az volt, hogy filmjeit nézve elfelejtjük, hogy filmet nézünk.

„Ha őt nézzünk, embereket, sorsokat, történeteket nézünk.”

„Tudott valamit, akit csak kevesen tudtak. A diploma filmjében a kiváló színészek egyszer csak átváltoztak emberré. Tarr filmjeiben a nyomasztó hétköznapok tömege egy ponton túl átváltozott energiává. Ezután a film magával ragadott, de nem söpört el senkit. Ahogy a Sátántangóban is láthattuk, mindig menni kell az úton, amíg csak lehet” - mondta a rendező, aki szerint „Tarr Béla sajnos korán halt meg, de halhatatlan”.

Karácsony Gergely, Budapest polgármestere azt mondta, nem ismert Tarr Bélánál szabadabb embert, majd hozzátette:

„Ha film, ha magyar, ha súlyos, akkor Tarr Bélához kell fordulni”.

A főpolgármester arról is beszélt, hogy szerette volna átadni a díszpolgári címet.

„Azt mondta, nagyon unja már a kitüntetéseket, mégis azt éreztem, fontos neki a Budapest Díszpolgára cím. Eljönni sajnos nem tudott, de ígérte, hogy összeszedi magát. Sajnos, már nem találkozhattunk többet” – mondta beszédében. Végül hozzátette: elhozta most a temetésre a kitüntetést, amit a koporsó mellé tettek.

Fotósunk képeit a temetésről alábbi cikkünkben nézheted meg:

Tarr Béla 70 éves korában, hosszú betegség után hunyt el január 6-án. Bő harmincéves rendezői pályafutása alatt kilenc nagyjátékfilmet és maroknyi rövidfilmet készített. Utolsó játékfilmjét, A torinói lovat 2011-ben mutatták be.

Január 24-én, amikor több mint tíz év után újra 35 milliméteres kópiáról vetítették az Urániában a Sátántangót, Víg Mihály, a film főszereplője és zeneszerzője azt mondta: „Ha valakit érdekel, hogy egyáltalán ki volt Tarr Béla, akkor nézze a filmjeit, és ezekből meg fogja tudni.” A 2020-as években a Magyar Filmarchívum Tarr közreműködésével több filmjét is felújította, ezeket világszerte vetítették fesztiválokon és mozikban.

Pályafutását számos díjjal ismerték el: 1983-ban Balázs Béla-díjat, 2003-ban Kossuth-díjat kapott, 2005-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. 2011-től 2023-ig a Magyar Filmművészek Szövetségének elnöke, majd tiszteletbeli elnöke volt. Művészetét többek között a Német Művészeti Akadémia Konrad Wolf-díjával és a francia Művészeti és Irodalmi Rend lovagi fokozatával is elismerték. 2023-ban az Európai Filmakadémia tiszteletbeli életműdíját, tavaly februárban pedig a Magyar Filmszemle életműdíját vehette át.

Az utolsó években sem vonult vissza a közélettől és a filmkészítéstől. Executive producerként segítette az Árni és a Minden csillag című játékfilmek, valamint az Élő kövek című rövidfilm megszületését. Az egykori egyetemének modellváltása után létrejött FreeSZFE alapítója és oktatójaként is tevékenykedett. Tavaly ő volt a Pride egyik megnyitója, novemberben pedig Budapest díszpolgára lett. Mozgóképen utoljára Beton.Hofi Tarr Béla című dalának videoklipjében szerepelt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter felszólította a fideszes Ágh Pétert: ne vegye fel a mandátumát, és legyen új választás
A leendő miniszterelnök szerint Ágh Péter a választók orosz típusú megtévesztésével szerzett mandátumot a Vas megyei 2. számú választókerületben. A körzetben indult Magyar Péter névrokona is, aki 909 szavazatot kapott, miközben a Tisza jelöltje, Strompová Viktória 258-cal maradt alul.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2026. április 18.



Magyar Péter szerint „Ágh Péter fideszes képviselő nyilvánvaló csalással szerzett mandátumot.” Úgy véli, hogy emiatt „a mi szemünkben és a Vas megyei emberek szemében ő nem országgyűlési képviselő.”

A politikus azt állítja,

„a Vas megyei kettes választókerületben nem egyszerű választás volt, hanem egy tudatos, orosz típusú, rosszhiszemű megtévesztéssel átszőtt szavazás.”

Kifejtette, hogy a Fidesz „elindította egy nem is a választókerületben élő, lelkes DPK-tag és a fideszes eseményeket látogató, Magyar Péter nevű kamu jelöltet, aki 909 szavazatot kapott.” Hozzátette, hogy „a Tisza jelöltje, Strompová Viktória mindössze 258 szavazattal maradt alul.”

Magyar Péter szerint „ez így nem egy tiszta politikai verseny volt, hanem a választók szándékos átverése.” Úgy gondolja, ez egy sokkal súlyosabb csalás, mint a Fidesz által alkalmazott sok, egyéb visszaélés.

Beszámolt arról is, hogy az ajánlásgyűjtés kapcsán rendőrségi nyomozás van folyamatban, amely a „kamu magyar Péter” ajánlóívein kívül a DK és egy másik párt íveit is vizsgálja. Elmondta, hogy a rendőrség április 9-én megerősítette a büntetőeljárás megindítását a választás rendje elleni bűntett gyanúja miatt.

Magyar Péter szerint „a fideszes Ágh Péter hatalomvágyból elkövetett aljassága ez, amellyel a Vas megyei választókat félrevezette.”

Ágh Pétert Szijjártó Péter és Lázár János „táskahordójának” nevezte, aki állítása szerint morálisan és politikailag is megsemmisült, és jelezte, hogy ennek a következő négy évben hangot is fognak adni. Majd egy kérdést tett fel a fideszes politikusnak: „A saját hatalma fontosabb számára, vagy az észak-vasi emberek valódi akarata?”

„Ezennel felszólítom, hogy ha van benne minimális erkölcsi iránytű, a választópolgárok érdekébe ne vegye fel a mandátumát, és legyen a választókerületben új, tisztességes választás”

– jelentette ki Magyar Péter.

Végül arra kérte saját jelöltjét, Strompová Viktóriát, hogy „addig is, a nap minden órájában, a hét minden napján viselkedjen úgy büszkén, mintha ő lenne a Vas megyei 2. választókerület megválasztott egyéni országgyűlési képviselője.” Úgy véli, ezzel mindenki jobban járna, mert végre tisztességes képviselője lenne a választókerületnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Sulyok Tamás döntött: Újabb öt évre rektor marad Trócsányi László volt fideszes igazságügyi miniszter
Nem várták meg az új kormányt a Károli Gáspár Református Egyetem rektorkinevezésével. Az egykori minisztert korábban tanúként hallgatták ki a Völner–Schadl-ügyben, amelynek egyik fő vádlottja pont az ő volt államtitkára, Völner Pál.


Nem várták meg az új kormányt a döntéssel: Sulyok Tamás köztársasági elnök újabb öt évre kinevezte Trócsányi László egykori igazságügyi minisztert a Károli Gáspár Református Egyetem rektorának. A 444.hu által is közölt hír szerint az erről szóló határozatot a pénteken megjelent Magyar Közlöny 2026. évi 39. számában publikálták.

A döntés az egyetem fenntartójának, a református egyháznak a javaslatára született, és Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter ellenjegyezte.

Trócsányi új megbízatása 2027. február 1-jén kezdődik és 2032. január 31-ig tart.

Az egyházi fenntartású intézményeknél a rektori kinevezés a fenntartó javaslatán alapul, amit a köztársasági elnök erősít meg. Az egyetem működését befolyásolja az is, hogy 2024-ben visszaállították a duális vezetési rendszert, így a rektor mellett kancellár is irányítja az intézményt.

Trócsányi László első rektori kinevezését a Magyarországi Református Egyház zsinata és Balog Zoltán püspök javasolta, a döntést pedig az egyetem szenátusa is egyhangúlag támogatta.

Első rektori ciklusa alatt az egyetemen jelentős átszervezések és leépítések történtek, amelyek a bölcsészkaron több száz hallgatót érintettek, nekik felajánlották a lehetőséget, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen folytassák tanulmányaikat.

A Széchenyi-díjas jogtudós korábban volt párizsi és brüsszeli nagykövet, 2007 és 2010 között alkotmánybíró, 2014 és 2019 között pedig igazságügyi miniszter. Ezt követően 2024-ig az Európai Parlament képviselőjeként dolgozott.

Az egykori minisztert tanúként hallgatták ki a Völner–Schadl-ügyben, amelynek egyik fő vádlottja az ő volt államtitkára, Völner Pál.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Bayer Zsolt szerint Balogh Levente és Wáberer „az elmúlt tizenhat évnek köszönhet mindent”
Bayer Zsolt publicisztikában bírálta azokat a vállalkozókat, akik szerinte az elmúlt 16 évnek köszönhetik vagyonukat, mégis elfordultak a kormánytól. Szerinte az csak a globalisták szemében korrupció, „ha a közbeszerzésen nem egy külföldi multi, hanem egy magyar vállalkozó nyer”.


Bayer Zsolt korrupcióról szóló publicisztika-részletében, melyet úgy vezet fel, hogy „Ez lesz a legszikárabb”, a leköszönő kormány vállalkozókkal szembeni elvárásait összegzi. A publicista felidézi a távozó miniszterelnök kérését, miszerint „minden vállalkozó (szamuelyül: oligarcha) tartsa be a törvényeket, fizesse be az adót és adjon munkát a honfitársainak”. Bayer szerint ez egy egyszerű és megvalósítható elvárás.

Hozzáteszi, hogy aki ennek megfelelően járt el, annak nincs mitől tartania, aki viszont nem, annak meg kell védenie magát. Úgy véli, aki bűnt követett el, annak felelnie kell tetteiért: „Aki pedig ennél is továbbment, és valóban elkövette akár a tizedét annak, amivel állandóan vádolják a teljes politikai közösségünket, az bűnhődjön.”

A szerző fontosnak tartja leszögezni, hogy véleménye szerint „az nem korrupció, ha a közbeszerzésen nem egy külföldi multi, hanem egy magyar vállalkozó nyer”.

Állítja, hogy a külföldi multik által uralt globális világ ezt szándékosan próbálja korrupciónak beállítani.

A publicista kitér arra a szerinte hamis vádra is, „hogy itt csak a »csókosok« gazdagodtak”. Ezt az állítást cáfolja, mondván: „Nem igaz.” Arra biztatja az olvasókat, hogy „Tessék böngészni a leggazdagabbak listáját, nagy többségben vannak ott a »nem csókosok«”. Írásában megemlíti azokat a vállalkozókat is, akik szerinte sokat köszönhetnek az elmúlt tizenhat évnek, de a választások előtt hirtelen oldalt váltottak.

„És most itt vannak persze azok is, akik az elmúlt tizenhat évnek köszönhetnek mindent, és a választások előtt öt perccel hirtelen »megvilágosodtak«– az ásványvízkirálytól [Balogh Levente - a szerk.] Wábererig” – fogalmaz.

Bayer Zsolt a cikkének korrupciót taglaló részét azzal a gondolattal zárja, hogy a történtekből tanulni kell a jövőre nézve. „Jó lecke ez. Fontos lecke. A jövőre nézve különösen.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„A vállalkozók készen állnak egy transzparensebb létezésre” – üzentek a milliárdosok Magyar Péternek
A Forbes arra volt kíváncsi, hogy a legnagyobb hazai vállalkozók hogyan viszonyulnak az új kormány korrupcióellenes, a nemzeti vagyon visszaszerzésére irányuló terveihez. A vezetők nyugodtnak tűnnek, néhányuk konkrét javaslatokat is megfogalmazott.


Miközben a leendő kormány az állami vagyon visszaszerzését és a piac megtisztítását ígéri, a leggazdagabb magyarok egy része a szabad versenyt üdvözli, mások a kedvező adókat és az import munkaerő ésszerű szabályozását kérik – és közben szinte mindenki kész együttműködni a várható vagyonosodási vizsgálatokkal.

A Forbes körkérdésére több, az üzleti életet meghatározó cégvezető és tulajdonos is megosztotta várakozásait a kormányváltás utáni időszakra. A közbeszerzéseken az elmúlt években sikeres B+N Referencia Zrt. vezetője, Kis-Szölgyémi Ferenc szerint a politika eddig lehetőséget biztosított a nemzetközi terjeszkedésre.

„Az elmúlt tizenhat év gazdaságpolitikája lehetőséget biztosított számunkra, hogy egy nemzetközi növekedési pályára lépjünk” – mondta az üzletember, hozzátéve, hogy cégük kilenc országban van jelen, és mivel az állami megrendelések mellett a piaci kapcsolataikat is megőrizték, nem számítanak jelentős átrendeződésre a saját szektorukban.

Magyar Péter leendő miniszterelnök ismertette a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal felállításának tervét. Az új intézmény célja a piaci egyensúly helyreállítása és a politikai befolyás csökkentése az üzleti életben, feladatai közé tartozna az utólagos vagyonosodási vizsgálatok lefolytatása is.

A bejelentésre reagálva a Tiborcz Istvánhoz köthető BDPST Group közleményben jelezte, hogy a cégcsoport Magyarországon marad, és a jövőben is együttműködik a hatóságokkal.

Az iparági szereplők eltérő hangsúlyokkal, de konkrét elvárásokkal tekintenek a következő időszakra. Bárány László, a MasterGood tulajdonosa a közbeszerzések megtisztítását és az import munkaerő szabályozott bevonását sürgeti.

Lévai Bálint, a BioTech USA cégcsoport társtulajdonosa szerint a kedvező adózási környezet kiszámíthatósága és az állami támogatások átláthatóságának növelése a legfontosabb.

„A vállalkozók készen állnak egy transzparensebb létezésre” – fogalmazott Lévai.

Az építőiparban érdekelt Scheer Sándor (Market, Progress) a beruházási klíma megnyugvását és egy innovációbarát környezet kialakulását tartja a legnagyobb lehetőségnek.

A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal létrehozásának tervét az indokolja, hogy az elmúlt években a közbeszerzések jelentős része egy szűk vállalati körhöz került.

A tervezett hivatal megítélése a politikai oldalakon eltérő. Míg a leendő kormányoldal a rendszerszintű korrupció visszaszorítását és a piac megtisztítását hangsúlyozza, addig kormányközeli felületeken a „szuperhivatal” jogairól és a „koncepciós eljárások” veszélyéről írtak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: