SZEMPONT
A Rovatból

Izrael szárazföldi akciója már javában tart Gázában, de egyáltalán nem olyan, mint amilyennek várták

A nagyszabású támadás részleteit megpróbálják a lehető legnagyobb titokban tartani. Arra is egészen szerdáig kellett várni, hogy megjelenjenek az első beszámolók az izraeli veszteségekről.
Fotó: Getty Images - szmo.hu
2023. november 02.



Amikor az izraeli szárazföldi erők péntek este, közvetlenül a zsidó szombat kezdete után benyomultak a Gázai-övezetbe, olyan titokban tették, hogy órákba telt, mire a külvilág megértette, mi is történik.

A szárazföldi támadás azzal kezdődött, hogy Izrael péntek délután gyakorlatilag megszüntette Gázában az internetet és a mobiltelefonos kapcsolatokat, így a gázaiak nem tudták egymással megosztani, amit láttak. Olyannyira, hogy még a mentők frekvenciái sem működtek, az autókhoz nem érkeztek meg a riasztások, és vakon indultak arra, amerről a robbanásokat hallották.

Közvetlenül a szárazföldi akció megindulása előtt ugyanis az izraeli légierő minden addiginál erősebb rakétatüzet zúdított Gázára. Az volt a céljuk, hogy a Hamász harcosait az alagúthálózatukba tereljék, és így megtisztítsák az utat a csapatok előtt.

Pénteken, nem sokkal 18 óra után harckocsikból, páncélozott járművekből, buldózerekből, gyalogosokból és harci mérnökökből álló egységek léptek be Gáza északi részébe. Egy másik csapat pedig dél felől közelített.

Közben Izraelben megpróbálták dezinformációkkal elterelni a figyelmet az éppen zajló invázióról.

Az orvosi csapatoknak még péntek reggel is olyan próbát kellett tartaniuk, amivel azt gyakorolták, mit tennének, ha az október 7-én Gázába hurcolt túszokat kiszabadítanák. A nemzetközi sajtóban is az terjedt el, hogy katari közvetítéssel küszöbön áll a túszok elengedése. Ebből azonban semmi sem lett.

A művelet megkezdése után a hadsereg szóvivői nem vették fel a telefonjukat. Három órába telt, mire az izraeli katonaság bejelentette, hogy „kiterjesztik a szárazföldi tevékenységüket”, és hat órába, mire a katonai szóvivő megerősítette, hogy izraeli csapatok tartózkodnak Gázában.

Másnap, szombaton a katonaság még mindig feltűnően kerülte, hogy az előrenyomulást inváziónak nevezze. Benjamin Netanjahu miniszterelnök csak szombaton este jelentette be hivatalosan a háború „második szakaszát”, 24 órával a szárazföldi támadás kezdete után.

A hadsereg felvételeket tett közzé izraeli tankokról, amint lassan haladnak a Gázai övezet északi részén, valamint buldózerekről, amik szabaddá teszik az utat a katonai egységek előtt. Tényleges összecsapásokról azonban nem adtak ki videókat.

Arra is egészen szerdáig kellett várni, hogy megjelenjenek az első beszámolók az izraeli veszteségekről.

A hadsereg tájékoztatása szerint egy gyalogos dandár tizenegy katonája vesztette életét, amikor páncélozott szállítójárművüket eltalálta egy Hamász által kilőtt páncéltörő rakéta. A Times of Israel az áldozatok nevét és fotóját is közzétette, ahogy négy másik elesett katonáét is.

A lap szerint az áldozatok száma rávilágít arra, mekkora veszély fenyegeti a katonákat az utcai harcokban, ahol nemcsak páncéltörő rakétákkal, rejtett csapdákkal és bombákkal kell megküzdeniük, hanem azzal a veszéllyel is, amit a Hamász által kiépített, több száz kilométer hosszú alagúthálózat jelent rájuk.

Az évek során a Hamász egy valóságos „földalatti várost” épített Gáza alá, kihasználva, hogy a talaj itt sokkal lazább, mint Izrael és Libanon határán. Az általuk kiépített alagutak akár 150 méteres mélységbe is leérnek, és bonyolult hálózatot alkotnak, lehetővé téve, hogy az izraeli egységekre lesből csapjanak le a Hamász tagjai.

A terrorszervezet közzé is tett kedden egy olyan videót, amin épp a föld mélyéből bukkannak elő, és indulnak el azzal a céllal, hogy az izraeli erők hátába kerüljenek, majd egy páncéltörő rakétával rátámadnak egy izraeli tankra, ami kigyullad.

A föld alatti kivilágítatlan, keskeny, nyirkos járatokban ráadásul gyakran nem működnek a navigációs és a kommunikációs rendszerek, sőt, még az éjjellátó szemüvegek sem, mert azokhoz is kell némi környezeti fény. Mindez teljesen speciális hadviselést követel meg.

Bár a Gázai övezet egy aránylag kicsi, mindössze 41 km hosszú és 10 km széles terület, az izraeli csapatok csak lassan haladnak.

Az elmúlt napokban észak és kelet felől nyomultak előre Gáza város széle felé. Izraeli tisztviselők szerint a Hamász katonai infrastruktúrája, beleértve a több száz kilométer hosszú alagúthálózatot, a városban összpontosul.

„Ez nem villámháború, nem olyan háború, mint amilyet a második világháborúban láttunk” – mondta Amos Yadlin tábornok, az izraeli katonai hírszerzés volt vezetője. „Nagyon lassú mozgásra van szükség, hogy meggyilkoljuk az összes terroristát, megtisztítsuk az összes alagutat, és közben megvédjük erőinket. A gyors mozgás itt nem jó ötlet.”

Szerdán ismét megszakadt az internetes és a telefonos kommunikáció, amit a támadás kezdete után csak amerikai nyomásra állítottak helyre. A NetBlocks.org internetes hozzáférést támogató csoport szerint Gázában újra „teljes vagy csaknem teljes volt a távközlési áramszünet”. Hogy ennek vannak-e katonai okai, nem tudni, az izraeli hadsereg ezzel kapcsolatban semmit sem kommunikál.

Az egész hadműveletet övező titkolózásnak az elemzők szerint több oka is lehet.

Egyrészt megpróbálják megzavarni vele a Hamászt, hogy kevésbé tudjon felkészülni, és az alagúthálózaton keresztül átcsoporosítani az erőit. Másrészt igyekeznek elkerülni, hogy a szárazföldi támadás mégjobban feldühítse a Ciszjordániában élő palesztinokat, és lépéskényszerbe hozza a Hezbollah vezetőit és Iránt. Irán hitelessége ugyanis komoly veszélybe kerülhet, ha nem reagál egy látványos és sok civil áldozatot követelő szárazföldi támadásra.

Izraelnek azt is figyelembe kell vennie, hogy az utóbbi hetekben drámaian megváltozott a Hamász elleni akciójának megítélése a világban.

Három nappal azután, hogy a Hamász terroristái több mint 1400 embert lemészároltak, Joe Biden amerikai elnök azt mondta, midnen támogatást megad Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek, aki megfogadta, hogy „megbosszulja ezt a fekete napot”.

Azonban a gázai övezet teljes blokádja és a folyamatos bombázások miatt kialakult humanitárius válság megváltoztatta az amerikaiak hozzáállását. Bár független forrásból lehetetlen megerősíteni a gázai civil áldozatok számát, az ottani egészségügyi minisztérium szerint

már több mint 8 ezer halottja van az izraeli válaszcsapásnak, köztük több mint 3500 gyerek.

Az amerikaiak szerint az izraeli vezetők úgy gondolják, a civil áldozatok száma elfogadható a Hamász teljes elpusztítására irányuló katonai küzdelmükben. A New York Times szerint izraeli tisztviselők magánbeszélgetéseikben példaként hozták fel, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei milyen pusztító bombatámadásokat hajtottak végre Németországban és Japánban a második világháború idején, beleértve a két atomtöltet ledobását Hirosimában és Nagaszakiban.

Válaszul Joe Biden kijelentette, hogy bár Izraelnek minden joga megvan arra, hogy megvédje polgárait a terrorizmustól, ezt a humanitárius joggal összehangban kell megtennie, és elsődlegesnek kell tekintenie a civilek védelmét.

Az amerikai elnök szerint fontos, hogy Izrael világosan határozza meg a gázai Hamász elleni háború céljait, sőt, ennél messzebbre kell tekintenie.

„Ha ennek a válságnak vége, kell lennie egy elképzelésének arról, hogy mi következik, és véleményünk szerint ennek egy kétállami megoldásnak kell lennie”

- mondta Biden, arra utalva, hogy a konfliktus lezárásához létre kell hozni egy olyan világot, amelyben Izrael és Palesztina egymás mellett létezik.

A palesztin állam kilátásba helyezése megnyugtathatná Egyiptomot és Jordániát is. Mindkét országban attól tartanak, hogy palesztin menekültek milliói vándorolhatnak át hozzájuk Gázából és Ciszjordániából.

Az önálló palesztin államra irányuló erőfeszítések azonban eddig mindig kudarcot vallottak, és most is rengeteg akadályt kellene legyőzni. Nem utolsósorban meg kellene akadályozni a zsidó telepek elszaporodását Ciszjordániában, amelyek a palesztinok szerint szétzúzták az életképes állam létrehozásának álmát azon a vidéken.

Thomas L. Frieadman, a New York Times véleményrovatában nemrég ugyancsak amellett érvelt, hogy azonnal le kell állítani izraeliek betelepítését Ciszjordániába, mert az lehetetlenné tesz egy későbbi kétállamos megoldást a mérsékeltebb Palesztin Hatósággal.

Netanjahu jobboldali koalíciós partnerei ugyanakkor még több izraeli telepest akarnak Ciszjordániába küldeni. Az izraeli miniszerelnöknek pedig szüksége van a támogatásukra, hogy ne kerüljön börtönbe korrupciós vádak miatt.

Friedman szerint ha minden úgy halad, ahogy most, a Hamász október 7-i Izrael elleni támadása végső soron egy kiterjedt közel-keleti háborúhoz vezethet, ami, ha egyszer elkezdődik, rendkívül nehéz lesz véget vetni neki.

A konfliktus utáni első hétben Irán és a libanoni Hezbollah szoros gyeplő alatt tartotta a katonaságot az izraeli határon, valamint Irakban, Szíriában és Jemenben. Később azonban az amerikai hatóságok szerint egyre agresszívebben támadtak izraeli célpontokat, sőt, amerikai katonai támaszpontokat is. Rájöttek, hogy az gázai izraeli invázió segíthet azon céljuk elérésében, hogy az Egyesült Államok eltűnjön az egész régióból - véli Friedman.

Mostanra már annyi rakétát lő ki az iránbarát Hezbollah Dél-Libanonból, hogy innen csak egy lépés egy teljeskörű rakétaháború Izrael és Irán szövetségesei között, és az is lehetséges, hogy közvetlenül Izrael és Irán között. Mert nem valószínű, hogy Izrael engedi Iránnak, hogy a szövetségeseivel támadtassa Izraelt, anélkül, hogy idővel közvetlenül Teheránra is ki ne lőne egy rakétát.

Az Egyesült Államok, Oroszország és Kína mind belekerülhetnek a konfliktusba, közvetlenül vagy közvetve.

Egy ilyen helyzet helyrehozhatatlan károkat okozna Izraelnek, az amerikai érdekeknek, a palesztinoknak, fenyegetést jelentene a zsidók számára mindenütt, és végső soron destabilizálhatná az egész világot - írja a New York Times publicistája.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Rácz András a lengyelországi orosz drónokról: Nem egy NATO-orosz háború kezdetét látjuk éppen, de goromba provokáció, ami történik
A szakértő szerint az oroszok „harccal történő felderítést” végeznek. A céljuk a NATO válaszkészségének felmérése és politikai feszültségkeltés lehet.


Rácz András Oroszország-szakértő szerint nem egy NATO elleni orosz támadás kezdődött el akkor, amikor orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe, majd azokat a lengyel hadsereg lelőtte. A szakértő a Facebook-oldalán osztotta meg a véleményét az esetről.

Azt írta: az orosz hadsereg jelenleg nem hajt végre semmilyen szokatlan műveletet, nem közelítik meg a NATO határait, és rakétahordozó bombázóikat sem vetik be.

„Nem egy NATO-orosz háború kezdetét látjuk éppen, nincs tehát ok pánikra. Ezzel együtt goromba provokáció, ami történik”

– fogalmazott Rácz.

Szerinte az is világos, hogy az orosz drónok berepülése szándékos volt. Korábban előfordult már, hogy egy-egy drón technikai hiba miatt sértette meg a lengyel vagy a litván légteret, vagy eltért a pályájáról a légvédelem tüze miatt. Most viszont egy több drónnal végrehajtott, mély behatolás történt – ez más lépték.

A szakértő szerint az orosz fél azt teszteli, mennyire képes a NATO megvédeni a saját légterét. Ezt az orosz katonai szlengben „razvedka bojem”-nek nevezik, vagyis harccal történő felderítésnek.

„Harcérintkezést provokálnak ki – jelen esetben drónokkal –, és azt vizsgálják, milyen reakciót ad a lengyel haderő, milyen reakciót ad a NATO”

– írta Rácz.

Szerinte az incidens akár a szeptember 12–18. között zajló orosz–fehérorosz Zapad–2025 hadgyakorlathoz is köthető. A litván, lett és ukrán hírszerzés is arra számít, hogy az orosz fél információs eszközökkel próbálja majd veszélyesebbnek láttatni a gyakorlatot, mint amilyen az valójában.

Rácz András szerint az oroszok célja lehetett az is, hogy éket verjenek Karol Nawrocki lengyel elnök és Donald Tusk miniszterelnök közé. Ha ez volt a terv, akkor úgy tűnik, nem sikerült: a két politikus – bár eltérő politikai oldalon állnak – együtt reagált a támadásra. A hosszabb távú következmények viszont még nem ismertek.

A mostani eset hatására Rácz szerint felgyorsulhatnak a megbeszélések arról, hogy a NATO-tagállamok kiterjesszék a légvédelmüket az Ukrajnával szomszédos megyékre is. Ez leginkább a Lengyelországgal és Romániával határos területeket érintené. Kárpátalját kevésbé, mert ha a többi térséget lefedi a légvédelem, onnan már nem valószínű, hogy bármi átrepülne – véli a szakértő.

Rácz András figyelmeztetett arra is, hogy a drónok roncsai, illetve a lehulló repeszek a földet érés után is veszélyt jelenthetnek.

„Nemcsak azért, mert akár az üzemanyag maradványai, akár a robbanótöltet (ha volt rajtuk) fel tudnak robbanni. Előfordul az is, hogy az oroszok robbanócsapdákat helyeznek a drónokba, azzal a céllal, hogy a földet ért gépeket megvizsgáló tűzszerészeket megöljék”

– tette hozzá Rácz András.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Egy kicsit bolondos, de kedves srác volt” – Templomba járó, Trump-rajongó mormon család kiválóan tanuló gyereke Charlie Kirk merénylője
A 22 éves Tyler gyerekkora óta templomba járt, okos volt, kedves és csendes az ismerősei szerint. Most egész Amerika róla beszél – és a különös üzenetekről, amiket a golyókra vésett.


Egészen más jövő várt volna Tyler Robinsonra, ha minden a tervei szerint alakul. Charlie Kirk 22 éves merénylője Utah államban, St. George közelében nőtt fel, és már középiskolásként is kitűnt tanulmányi eredményeivel: a közösségi médiában megosztott posztok szerint nagyon jó tanulmányi átlaggal zárt. A Pine View középiskola elvégzése után a Utah Állami Egyetem négyéves ösztöndíjat ajánlott neki, amit egy videóban büszkén fel is olvasott.

Azonban csak egyetlen félévet töltött az egyetemen. A tanulmányi szünet után már nem tért vissza, ehelyett a Dixie Műszaki Főiskolán tanult tovább, ahol az elektronikai képzés harmadéves hallgatója lett. 2022-ben megszerezte a villanyszerelői engedélyt is. Legutóbb egy st. george-i lakóparkban lakott, ahol szomszédai szerint visszahúzódó, csendes fiatalemberként élt, és nem igazán beszélt politikáról.

Robinson korábban a Utah Technológiai Egyetemen is szerzett kreditpontokat középiskolás évei alatt, 2019 és 2021 között. A Utah Valley Egyetemre, ahol a lövöldözés történt, nem járt.

A nyilvántartások alapján pártonkívüliként regisztrált szavazó volt, de soha nem élt szavazati jogával. Szülei, Matthew és Amber Robinson a Republikánus Párt tagjai, és a helyiek barátságos, segítőkész családként ismerték őket. Az apa konyhapultokat és szekrényeket szerel be, az anya szociális munkás. A család aktív tagja a mormon egyháznak.

Egykori ismerősei szerint Robinson mindig csendes volt, de jó fej, aki főleg a videojátékok világában érezte otthon magát.

Egy volt osztálytársa így emlékezett rá: „Nagyon-nagyon benne volt a videojátékokban”, és érdekelte is a játéktervezés. Elmondása szerint ebédidőben kártyázni szoktak az iskolában, és Robinson „egy kicsit bolondos, de kedves srác volt”.

A szomszédságában élő Kristin Schwiermann – aki iskolai takarítóként és egyházi tagként is ismerte a fiút – így emlékezett vissza: „Azt tudom, hogy [Tyler] mindig rendesen viselkedett. Nagyon kedves volt. Okos volt. Úgy hallottam, teljes ösztöndíjat kapott a főiskolára… Teljesen megdöbbentem, hogy ezt tényleg ő tette.”

A rendőrség szerint Robinson szeptember 11-én lőtte le Charlie Kirket a Utah Valley Egyetem egyik rendezvényén. A konzervatív aktivista épp a mormon egyházról beszélt, amikor a tragédia történt. A rendezvényen többek között ezt mondta: „Imádom, hogy a mormonok misszionáriusokat küldenek a világ minden tájára, imádom, hogy milyen udvariasak... a csapatom fele mormon.” Hozzátette: „A mormonok nagyszerű emberek. Hadd mondjam el, hogy én evangéliumi keresztény vagyok, de nem vagyok olyan, aki gyűlöli a mormonokat.” Tyler Robinson és családja az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza mormon közösség tagjai.

A lövöldözés után a rendőrök egy csavarzáras puskát találtak az egyetem közelében, egy erdős területen. A fegyverben lévő lőszerhüvelyeken több felirat is szerepelt. Az egyiken ez állt: „Hé, fasiszta! Kapd el!” Egy másikon az olasz antifasiszta dal sora: „Oh bella ciao, bella ciao, bella ciao, ciao ciao.” Egy harmadik hüvelyen ez volt olvasható: „Ha ezt olvasod, meleg vagy LOL.” A hatóságok szerint a feliratok videojátékokra és mémekre is utaltak, köztük a Helldivers 2 és a Far Cry 6 játékokra, valamint egy Netflix-sorozatra.

Spencer Cox, Utah kormányzója elmondta, hogy a nyomozók egy családtagot is kihallgattak, aki szerint Robinson az utóbbi években egyre inkább a politika felé fordult. Egy nemrég tartott családi vacsorán szóba hozta Charlie Kirk közelgő rendezvényét, és a családtag elmondása szerint azt is kifejtette, miért nem ért egyet az aktivista nézeteivel. A hozzátartozó szerint „Kirk tele van gyűlölettel, és gyűlöletet terjeszt”.

Robinson egykori iskolatársa arról számolt be, hogy korábban ő és a családja is Donald Trump támogatója volt: „Amikor ismertem őt és a családját, igazi Trump-rajongók voltak. Amikor ez történt, azt se tudtam, mi változott meg.”

Pénteken az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházának vezetői közleményt adtak ki: „Elítélünk minden borzalmas erőszakos cselekedetet világszerte, beleértve a mostani gyilkosságot is Utah államban. Ismételten arra kérünk mindenkit, hogy a különbségek ellenére is a békét és az egységet keressék.” A közlemény zárása így szólt: „Arra buzdítunk mindenkit, hogy utasítsa el az erőszakot, és inkább a megértésre törekedjen. Mindannyian Isten gyermekei vagyunk – ennek tudatában több méltósággal, együttérzéssel és tisztelettel kell bánnunk egymással.”

(via BBC, CNN, New York Post)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina a Charlie Kirk elleni merényletről: Ez az indulat, ez a gyűlölet itt van Magyarországon is
A humoristát nagyon megrázta a konzervatív aktivista szerdai halála. Kirköt egy egyetemi közönségtalálkozó közben lőtték nyakon, esélye sem volt a túlélésre.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



„Végtelenül megrázott Charlie Kirk halála” – írja péntek reggeli posztja elején Pottyondy Edina. A jobboldali influenszert szerdán lőtte le egy eddig ismeretlen merénylő. Kirk éppen a Utah Valley Egyetemen tartott közönségtalálkozót, amikor nem sokkal dél után nyakon lőtték. A 31 éves konzervatív aktivista nem élte túl a merényletet.

„Talán azért, mert politikai tartalmakat gyártó influenszer volt. Talán azért, mert miközben nagyjából semmiben sem értettem vele egyet, a gondolatait kifejezetten kulturált módon adta elő. Talán azért, mert kétgyermekes apuka volt. Talán azért, mert alig 31 éves. Vagy azért, mert az infernális gonoszság, ami a halálát okozta, valószínűleg liberális irányból érkezett” - olvasható a humorista bejegyzésében.

„Az, hogy a közélet hova süllyedt az elmúlt évtizedekben, nyilván sokak felelőssége. Lehet joggal mutogatni a szélsőjobbra, a szélsőbalra, Finkelsteinre, a woke radikalizmusra. Lehet hibáztatni a hagyományos médiát, az algoritmusokat, az influenszereket, a társadalom mentális állapotát, a szociális igazságtalanságokat. Lehet vádolni a korszellemet, a kapitalizmust, a Covid-lezárásokat, a jogrendszert. És mindegyikben akad is némi igazság” - tette hozzá az influenszer, aki ezután a megosztottságról ír.

„Ez a szélsőséges megosztottság, amit a politika és a kultúra közösen zúdít az emberre, az az elképesztő indulat, ami világszerte forrong, számtalan tényezőből ered. Aki tényleg szembe akar nézni a valósággal, felteszi magának a kérdést, hogy a felelősség mennyire terheli a saját politikai közösségét”

– írja Pottyondy Edina, aki ezután a közelmúlt eseményeit is felidézi.

„Az elmúlt években egyre több politikai merényletet követtek el Amerikában. Meglőtték Trumpot. Minnesotában két demokrata törvényhozót és feleségeiket lőttek le, az egyik házaspár meghalt. A Képviselőház elnökének férjét kalapáccsal próbálták szétverni, megöltek egy vállalatigazgatót, és most Charlie Kirköt is.”

Pottondy szerint a Kirk halálához vezető indulat hazánkban is jelen van.

„Ne legyen kétségünk: ez az indulat, ez a gyűlölet itt van Magyarországon is, és egész Európában.

A Ficot megtámadó elmebeteg, a Budapesten garázdálkodó antifák, a Budah*ázy-galeri, vagy éppen az ellenzéki kritikust megtámadó propagandista mind ugyanannak a forrongó erőszaknak a jelei. Nem az a megoldás, hogy egyre hangosabban üvöltjük, hogy a másik a hibás. Ha egyáltalán lehetséges a változás, az csak úgy valósulhat meg, ha jobbak, türelmesebbek, nagyvonalúbbak leszünk, mint a tegnapi önmagunk. Különben a pokolra fogunk jutni mindannyian, még mielőtt meghalnánk.”

„Nyugodjon békében Charlie Kirk! És szégyellje magát mindenki, aki a halálán örömködik. És azok is, akik ezt a tragédiát is arra használják, hogy még több gyűlöletet, még több indulatot öntsenek a világra” – zárja a posztot Pottyondy Edina.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Hatvanpusztán alig van berendezés, ami ne kerülne több millióba – ennyi lehet a teljes összeg
A Telex belsőépítészekkel próbálta meg kiszámolni a „félkész gazdasági épület” összköltségét. Alapnak a Hadházy Ákos által közölt, kiszivárgott fotókat vették.
Malinovszki András - szmo.hu
2025. szeptember 11.



Immár hónapok óta posztol a hatvanpusztai kastélyról Hadházy Ákos, akinek több emlékezetes látogatása is volt a komplexumnál, sőt tüntetést is szervezett oda. Orbán Viktor több interjúban is állította, hogy a területen gazdasági épületek vannak, amik édesapja tulajdonát képezik, kormánypárti szereplők pedig sokszor értékmentésként és műemlékvédelemként hivatkoznak a munkálatokra. A független országgyűlési képviselő szerint azonban több jel utal arra, hogy Hatvanpusztán egy luxuskastély és -birtok építése zajlik, ami ráadásul szorosan a miniszterelnökhöz köthető.

Hadházy legutóbb a „tisztilaknak” vagy „rezidenciának” nevezett épület belsejét mutatta meg. Korábban már posztolt a könyvtárról, az ebédlőről és a társalgóról is. A Telex több belsőépítésszel is végignézte a képeket. A legnagyobb értékű helyiség a könyvtár lehet, amit egykori cselédházból alakítottak ki. A képeken tömörfa könyvespolcok, galéria, kovácsoltvas csigalépcső és kosfejes kandalló is látszik.

A könyvespolcos blokkok darabonként nettó 6,5 millió forintba kerülhettek. A díszes korlát folyóméterenként egymillió forint. Ha négy blokk van mindkét oldalon, az összesen 52 millió forint. A 20 méter hosszú korlát 20 millió, így a teljes könyvtár berendezése elérheti a 91,5 millió forintos bruttó árat. Ha a hátsó falat is beépítették, akkor 116 millió forint lehetett a költség.

A könyvtárban látható kovácsoltvas csigalépcső hasonlít a British Spirals and Castings nevű brit cég SPV1-es típusára. Egy ilyen lépcső ára 8600 és 15 000 font között van, ami körülbelül 4 és 7 millió forint. A cég szerint a fotón szereplő lépcső nagyobb, annak ára 15 000 font, azaz körülbelül 6,8 millió forint.

A könyvtári kandalló betétje legalább egymillió forint. A kéményes munkák másfél millióba kerülhettek, a kőburkolat pedig másfél-kétmillió forintba. A teljes kandalló ára így minimum négy millió forint lehet.

A nyílászárók is drágák lehettek. A fürdőszobai kép alapján a szakértő szerint nem fenyőből, hanem uruguayi eukaliptuszból készültek. Mivel ebből nincs előregyártott fríz, az ablakokat fűrészáruból kellett gyártani. Egy darab eukaliptusz nyílászáró ára bruttó 1,6 millió forint lehetett.

A tetőn lévő manzárdablakokból több mint száz van. Egy ilyen ablak beépítési költsége nagyjából százezer forint.

A padló is sokba kerülhetett. Egyes képeken úgy tűnik, tömörfa parketta van. A négyzetméterár 40–50 ezer forint lehet, lerakással együtt. Hadházy szerint az épületegyüttes 6000 négyzetméteres. Szakértők becslése szerint a burkolatok lakossági áron is több mint 115 millió forintba kerülnek, de itt minimum másfeles szorzóval számoltak, így a teljes burkolás körülbelül 177 millió forint lehetett.

Hadházy egy fürdőszobáról is posztolt képet. A padlón süttői mészkő van, aminek ára lerakással együtt 50–60 ezer forint négyzetméterenként. A falon látható fehér csempét Hadházy szerint már leverették, és színeset raktak helyette.

A mosdó a Globo Paestum PA028BI típusú, ára 120–200 ezer forint, de egy másik forrás szerint jelenleg csak egy lengyel kereskedőnél kapható 330 ezer forintnak megfelelő összegért. A csaptelep Bugnatese LEM típusú, ára 64 ezer forint.

A teljes berendezés költségeiről pontos adat nincs, de a szakértők szerint a birtok belsőépítészete sok százmillió forintba kerülhetett. Korábban egy kertépítő a kertet is több százmilliós beruházásnak becsülte, éves fenntartása 25–50 millió forint lehet.

Orbán Viktor kedden az Öt műsorában Hadházy Ákos hatvanpusztai beszámolóiról úgy nyilatkozott, hogy a független képviselő hálás lehet neki, mert „belőle él”.


Link másolása
KÖVESS MINKET: