„20 év vendéglátós múlttal az egyetlen alternatívám, hogy elmegyek betanított gyári munkásnak havi 150 ezerért”
„Körülbelül 20 éve dolgozom a vendéglátásban, ebből 14 évet Ausztriában töltöttem. Egyszerű pultostól négycsillagos szálloda étteremvezetőjéig minden szintet végigjártam, rengeteg nagy koncert és rendezvény cateringjében is részt vettem. Tavaly márciusban költöztem haza, miután egyetlen nap alatt mindhárom állásomat elvesztettem” – meséli az osztrák határ közelében élő Tímea.
Két nehéz, karanténban töltött hónap után el tudott helyezkedni egy jachtklubban a Fertő-tónál, majd augusztustól egy Kőszeghez közeli rendezvényhelyszínen kapott munkát. De ez is csak a novemberi lezárásig tartott, ekkor ismét elküldték.
Azóta a megtakarításaiból él, ezek azonban gyors ütemben fogynak. Most tart ott, hogy még egy-két hónap, és komoly problémái lesznek. Munkalehetőség elmondása szerint egyáltalán nincs, még más területen se. Ráadásul nem is nagyon ért semmi máshoz: bár nem ez az eredeti végzettsége, amióta kijött az iskolapadból, kizárólag vendéglátással foglalkozott.
Mint mondja, ő még szerencsésnek számít, mivel rendesen bejelentve dolgozott, akit viszont feketén, vagy félig feketén foglalkoztattak – és ez a jellemzőbb a vendéglátásban –, még nehezebb helyzetben van, hiszen például bértámogatást sem igényelhet.
„Az egyik oldal az, hogy nem tudjuk fenntartani a megszokott életszínvonalunkat, de fontos megemlíteni a másikat is: a mi munkánk lényege, hogy a vendégeknek jobb legyen tőle. A hónapok óta tartó bezártság, szorongás és félelem olyan negatív spirált indíthat el a fejükben, aminek akár hosszú távú pszichológiai hatásai is lehetnek” – fogalmaz.
A nyitással kapcsolatban nem túl bizakodó: szerinte még ha április-május környékén lazítanak is a szabályokon, nagy kérdés, lesz-e fizetőképes kereslet, illetve elég bátorság az emberekben ahhoz, hogy étterembe járjanak vagy utazzanak.
„27 éve kezdtem vendéglátózni pultosként, két évvel ezelőtt viszont úgy döntöttem, hogy váltok. Elmentem postára dolgozni, de 11 hónap után azt mondtam, hogy köszönöm, ez nem az én világom. Visszamentem volna pultozni, de remek időzítéssel épp április elején szűnt meg a munkaviszonyom, így a régi-új főnököm csak széttárni tudta a kezét” – meséli a Debrecenben élő Mónika.
Az volt a szerencséje, hogy a hosszú munkaviszonyára tekintettel három hónapig korrekt munkanélküli segélyt kapott, így nem kellett a tartalékaira hagyatkoznia.
Az újranyitáskor végül egy gyerekkori ismerőse sörözőjében helyezkedett el, családias légkörben, bejelentve, szóval úgy tűnt, minden rendbejön. Pár hónappal később viszont következtek az újbóli szigorítások.
Így lett újra munkanélküli december 11-én. Azóta ha nem adta be legalább 30 helyre az önéletrajzát, akkor elmondása szerint egyre sem. Próbálkozott zöldségesnél és kisboltban is, mivel van két év eladói tapasztalata, de hiába.
„Szó szerint azt érzem, hogy mi, vendéglátósok minden téren ki vagyunk rekesztve” – fakad ki. Hiába mondta egy-egy interjún, hogy hosszú távon is maradna, nem csak az újranyitásig, nem hitték el neki. Azért nem adja fel a jelentkezéseket.
„A sörözőbe azóta is visszavárnak, olyan jó viszonyban váltunk el, hogy még a kulcsok is nálam maradtak. De persze megértik, hogy addig is munkát keresek, hiszen valamiből élni kell.”
A tartalékai már teljesen elfogytak, jelenleg a férje fizetéséből próbálnak kijönni, illetve a lányuk is segít nekik valamennyivel.
Abban bízik, hogy húsvétra már lazítanak, mivel négynapos hétvége lévén óriási bevételtől esnének el a turizmus kormányközeli szereplői is, ha még akkor is zárva lenne minden.