Hann Endre reálisnak tartana egy 74 százalékos választási részvételt, ami rekordot jelentene
Négy nappal a választások előtt történelmi fordulatot jelez a Medián legfrissebb mandátumbecslése: a Tisza Párt akár stabil, 2014 óta nem látott kétharmados többséget is szerezhet április 12-én, míg a Fidesz képviselőcsoportja 50 fő körüli méretűre zsugorodhat.
A Medián öt, február utolsó hetétől egész márciusban, összesen ötezer ember telefonos megkérdezésével készült reprezentatív felmérését összegezve jutott arra, hogy a Tisza Párt 138-143, míg a Fidesz 49-55 képviselői helyre számíthat. A mandátumbecslésük középértéke szerint a Tisza 141, a Fidesz 52 mandátumot kapna, mellettük a Mi Hazánk 5 képviselőt küldhetne a parlamentbe.
A kutató szerint a biztos választók között 20-21 százalékpontos a Tisza Párt előnye, ami nem annyira a Fidesz veszteségéből, hanem a kisebb ellenzéki pártoktól Magyar Péterékhez átáramló szavazatokból származik.
– mondta Hann Endre a Krug Emília vezette Szinten túl című műsorban. A kutató szerint a lélektani fordulat március közepén következett be, amikor a megkérdezettek többsége már a Tisza Párt győzelmét tartotta valószínűbbnek. Ez 2010 óta nem fordult elő.
A közvélemény-kutatók között nincs teljes egyetértés. A kormányközeli Nézőpont Intézet modellje szerint a Fidesz 66 egyéni körzetben győzhet, míg az Iránytű Intézet a Mediánhoz hasonlóan kormányváltó hangulatot és Tisza-előnyt mért.
A választás kimenetelét a részvételi arány is nagyban befolyásolhatja, ami a Medián szerint rekordközeli lehet.
A Mi Hazánk bejutásáról a kutató azt mondta: ez a „vagy pont bejut, vagy pont nem jut be” kategória, és egy nagyon magas részvétel mellett az sem lenne meglepő, ha a párt nem érné el a parlamenti küszöböt.
Hann Endre szerint az elmúlt napok eseményei, mint a szerbiai gázvezeték mellett talált robbanóanyag ügye vagy J. D. Vance amerikai alelnök budapesti látogatása, már nem fognak érdemben változtatni az eredményen, mivel a két nagy politikai tömb már megszilárdult.