hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Nyolc napig volt 40 fokos láza a 12 éves Abonynak, miután tünetmentesen átesett a covid-fertőzésen

Tüdő- és szívproblémái lettek. Pedagógus anyja tavasszal nem örült az online oktatásnak, de most azt mondja, zárjanak be az iskolák.
Belicza Bea Fotó: Vertike Anett - szmo.hu
2021. január 13.

hirdetés
„Nem vagyok hős, anya vagyok. Covid kétkedő. Voltam. Nem is a betegség valóságát tagadó, hanem a körülötte zajló felhajtást. Eddig.”

Vertike Anett kezdte így Facebook posztját arról, hogyan küzdöttek a 12 éves Abonyért az elmúlt napokban. A három fiát Pécsen egyedül nevelő, pedagógusként dolgozó anya a Szeretlek Magyarországnak részletesen is elmesélte történetüket.

Az év utolsó napján a fia belázasodott, nagyon fájt a hasa. Arra gondolt, a legrosszabb eshetőség, hogy Abonynak épp a covid közepén lett vakbélgyulladása. „Az ügyeleten biztosra mondtam, hogy nincs semmilyen koronavírusos tünetünk, nem találkoztunk gyanús emberrel sem” - mondja.

A fiút megvizsgálták, bent akarták tartani éjszakára megfigyelésre, de édesanyja kérte, hadd menjenek haza. Megígérte, ha bármi baj lenne, tíz percen belül visszamennek. Nem volt gond, de a láz maradt.

Másnap a vakbélgyanút kizárták, a gyereksebész azt mondta, covidra gyanakszik.

A lázambulancián csináltak egy gyorstesztet, ami negatív lett. Ezért az orvosok úgy vélték, valami más vírusfertőzés lehet.

Abonynak négy nap múlva is 4o fokos láza volt. Az ügyeletes orvos ennek ellenére megjegyezte, hogy milyen jó passzban van.

hirdetés
„Úgy tűnt, mert folyamatosan csacsogott. De én tudtam, hogy Abony zavart, mindenhez hozzászólt, olyan volt, mint aki be van rúgva. Ő nem bőbeszédű, idegenekkel szemben teljesen zárkózott. Most meg épphogy nem csát köszönt az orvosnak.”

Másnap egy órát vártak az orvosra, elkészült a PCR-teszt is, utána hazamehettek. A tesztről délután kellett érdeklődniük.

„Le voltam fagyva, a gyerek teljesen padlón volt. Ötödik napja van láza a gyógyszerek ellenére is, és még mindig nincs semmi kezelés. Telefonáltam az eredményért, és azt mondták, hogy a gyulladási értéke 2oo fölött van. Ennek 5-10 között kellene lennie. Kérték, hogy menjünk vissza.”

Azonnal a fertőző osztályra kerültek. Azt mondták nekik, hogy el sem hagyhatják a szobát. Anett az édesanyjára hagyta a másik két fiát. Abonynak még aznap volt egy nagyon erős hasmenése. Közben megjött a PCR teszt eredménye, negatív lett.

Másnap infúziót kapott a kiürült nátrium miatt, de az állapota csak minimálisan javult. 18o-nál megállt a gyulladási érték.

Hetedik napja volt folyamatosan lázas a fiú, már felkelni sem bírt, összeültek az orvosok, és kérték, hogy menjenek át kocsival a gyerekklinikára ultrahangra.

„Ledöbbentem, mert eddig engem sem engedtek haza a másik két gyerekemhez, most menjek én oda, ahol sok fertőzött lehet” - mondja Anett. Hazaugorhatott, hogy találkozzon a fiaival és megnyugtassa őket, majd visszament a kórházba, ahol Abonynak megcsinálták az ultrahangot.

„Egy nagyon tapasztalt doktornő volt, aki látta, hogy a belek gyulladásban vannak, de szerinte a tüdőnél is gondok vannak. Mentünk is röntgenre. Kiderült, hogy mindkét oldalon víz van, és az egyik be van gyulladva.”

Visszamentek a kórházba.

Az orvosokat is meglepte az eredmény, mert semmi sem utalt tüdőgyulladásra.

Elküldték őket CT-re. „Ide lázasan nem lehet bemenni, így én álltam a hőkamera elé, és mondtam a fiamnak, hogy nincs probléma, nem vagyunk covidosok, van róla tesztünk, és most be kell jutnunk vizsgálatra.”

Kiderült, hogy a szív körüli izmok is be vannak gyulladva. Megkezdték a szteroidos kezelést.

„Elmagyarázták, hogy teljesen leépítik az immunrendszerét várhatóan két nap alatt. Ebből végül négy nap lett."

A szteroid-kúra levitte a lázat, rendbejött a szívműködése, helyreállt a pulzus, a gyulladási érték is lement 180-ról 19-re.

Megjött a részletes vizsgálati eredmény. Ezt a betegséget COVID-19 fertőzés által kiváltott gyermekkori, több szervrendszert érintő gyulladásnak (MIS-C multisystem inflammatory syndrome) hívják.

„Azt mondták, Abony két hete tünetmentesen átesett a covidon, a pusztítás után pedig a legyengült immunrendszere önmaga ellen fordult.”

„Belek, mindkét oldali tüdő és a szív körül gyulladás, víz. Kötőhártya-gyulladás mindkét szemen. 8 napig volt 40 fok felett a láza. Szteroid infúzióban, mellette plazmaterápia, antibiotikum. Újabb és újabb kanülök, szétment vénák, a mosolygós arca egyre kisírtabb. De talán javulunk lassan.”

Anették hétfőn hazamehettek, de Abonynak még szednie kell antibiotikumot és aszpirint.

„A huncut, örökké mozgásban lévő fiúcska egy darabig még nem terhelhető, és akkor talán megússza maradandó szív- és tüdőkárosodás nélkül” – írta a Facebookra a majdnem két hete aggódó anya.

Szerinte az orvosok, ápolók mindent megtettek, de az egészségügyben komoly gondok vannak. A működésképtelen eszközök látványa a fiát is megviselte.

„Megijesztette, hogy négyből három vérnyomásmérő nem működött, mi lesz, ha nem tudnak megint vért venni, nézte, hogy csöpög-e az infúzió. Remegett attól, hogy látta a tehetetlenséget maga körül, senki nem tudta, mi a baja.”

Anett megdöbbent azon is, hogy a fertőző osztályon közös fürdőszoba van. „A hasmenéses gyerekkel rohantunk a folyosó végére az infúzióval, aminek a kereke sem működik. Az ajtók, ablakok az első szélre nyílnak, csapódnak, az egyik nap penészes kenyeret kaptunk. Lehetne sorolni.”

„A dolgozók pedig itt küzdenek, értünk! Mi úgy segíthetünk, ha komolyan vesszük a betegséget, és azt, amit ők csinálnak.”

Nem Abony az egyetlen eset. A Heim Pál kórházban már tíznél több ilyen beteg volt - olvasható decemberi közleményükben. 

Anett több anyával beszélt a betegségről, azt mondja, van olyan gyerek, akinek a gyulladási értéke 376 volt, majdnem dupla annyi, mint Abonyé. Ő intenzív osztályon is volt 3 napig. Azt kérték, hogy a gyerek egy hónapig ne menjen sehová, de nem tudni, lesz-e végleges szövődmény. Az anyák többsége semmit nem tud a jövőről.

Anett szerint, ha komolyabban vette volna a híreket, ha jobban figyel a megelőzésre, talán megóvhatta volna a fiát.

Azt sem tudni, ő koronás volt-e, de a tünetei szerint igen, és most úgy tűnik, Abony után kaphatta el. „Karácsony után két napig nem bírtam lábra állni, pedig én rendszeresen sportolok, futok. Iszonyatos végtagfájdalmaim voltak. De bevallom, amikor bevittem a gyereket, akkor azt mondtam, nem volt tünetem, mert különben nem lehettem volna a gyerekkel” - mondja.

Amiatt van bűntudata, hogy nem engedte volna annyit emberek közé.

„Mivel egyedül nevelem a fiúkat, Abony az én nagy segítségem, mindig jött velem bevásárolni. Mindig volt maszk, kézfertőtlenítés is, de sokat voltunk nagyáruházban.”

Bevallja, hogy az első hullámban hirtelen intézkedésnek gondolta az iskolák bezárását. Pláne, hogy nyáron mindenhol tömeg volt, semmilyen adat nem volt a betegekről, úgy tűnt, nem is volt veszély.

„Nem akartam megnyomorítani a gyerekek életét azzal, hogy féljenek. Elleneztem a maszkhasználatot. Az iskolában órákon át nem lélegezhetnek rendesen. Szabadtéren már nem kértem maszkot tőlük, és van egy autista fiam, tőle szintén nem.

Most jobban erőltetném a maszkot, és azt mondanám, zárjanak be az iskolák, legyen online oktatás. Tudom, hogy alsóban szinte lehetetlen. Tanítani akarok, de nem gyerekéletek árán."

Anett legkisebb, autista fiának is erős hasfájása kezdődött ma. A hasonló tünetek miatt édesanyja azt kérte, csináljanak vizsgálatot, de az volt a válasz, hogy nem indokolt, az orvosok szerint lehet, hogy csak egy bélfertőzés. Kicsi az esély, hogy két ilyen eset forduljon elő egy családban.

„Tudom, tízezerből csak kettőnél lehet ilyen, de épp az én fiam volt az egyik. Épp eleget hallottam mostanában, nem szeretném azt hallani többet, hogy nyugodjon meg anyuka, nem lesz semmi baj!”


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Menj inkább dolgozni, öcskös!” – írja a magyar kommentelő annak, aki hatszor kelt át az óceánon

Nem kell országot vezetned vagy közpénzből futballoznod ahhoz, hogy sok ember gyűlöljön. Elég, ha egyedül evezel a saját hajódban, ahogy Rakonczay Gábor tette. Vélemény.
Bakos András írása, Fotó: Rakonczay Expedíciók - szmo.hu
2021. január 20.

hirdetés

„Biztosan vannak most olyan ellendrukkerek, akik örülnek” – mondta a kétszeres Guinness-rekorder magyar hajós. Biztosan tudja már, milyen reakciót vált ki egyesekből az, amit írnak róla az újságok.

Rakonczay Gábor tizennégy éve vállalkozik extrém kihívásokra, hatszor kelt át az óceánon, 977 kilométert gyalogolt az Antarktiszon és futóként rendszeresen teljesít ultramaratoni távokat.

Múlt héten, miután hat napot töltött az általa tervezett deszkán, és állva evezve napi 80-100 kilométert haladt, úgy döntött, hogy feladja ezt az utat.

A hír alatti kommentekben rengeteg volt az olyan megjegyzés, amelyeken nem káröröm, és nem is a sportoló életét féltő aggodalom érződik, hanem leplezetlen düh.

Amikor csak egy-két ilyen vélemény eljut az érintetthez, talán jót mosolyog, de így tömegesen lehangoló olvasmány lehet:

„fizika törvénye… Ez nem járt iskolába? Vagy ilyen hülye, vagy direkt csinálja…. nyomorult”;

hirdetés

„ott kellett volna hagyni, senki nem küldte az idiótát”; „sajnos egy őrült”;

„szerintem vigyék egyből elmegyógyintézetbe, mert ilyen ötlet csak az ilyentől származhat”;

„egyáltalán mi szükség van erre a faszméregető baromságra. Menj inkább dolgozni, öcskös.”

Vannak szelídebb hangvételű megjegyzések:

„mert nagyot álmodni… aztán a valóság felébresztette”;

„kicsit naiv elképzelés volt ez…”;

„teljesen értelmetlen öncélú terv volt”;

„nagy hűhó oszt hűha lett, ennyi”;

„nem normális kísérlet. Körülbelül erre lehetett számítani… nem volt ez átgondolva… örüljön, hogy túlélte”;

„nem kell nagynak látszani, ha kicsik vagyunk! Ez az egész próbálkozás egy hülyeség! A Balatont nem bírta volna átevezni egy ilyen szarral! Se víz se kaja! Mit gondolt!”

Többen számonkérik a sportoló realitásérzékét. Akadt olyan vélemény, hogy a hajósnak a pénzt, amit a szponzorok az útjára adtak, inkább az éhező gyerekekre kellett volna elköltenie. Néhány komment bátorítja, vigasztalja, illetve megállapítja: „az itt cinkezők 90 százalékának már az is megmérettetés, hogy a sarki boltig eljussanak, de arra van ész, hogy itt fröcsögjenek”.

Az emberi teljesítőképesség határairól tényleg úgy szokás beszélni, mintha valami örök, általános mérce lenne. Holott, aki már sportolt valaha legalább három hónapig, megélte, milyen gyorsan tágulnak ezek a határok.

Nem óceánnyi távolság választja el a százhúsz kilós, magas vérnyomással diagnosztizált negyvenéves embert attól, hogy negyvennyolc évesen lefusson egyhuzamban 160 kilométert 24 órán belül egy versenyen – ami sokak szemében szintén fölösleges őrültség, illetve „lehetetlen”, pedig ez saját tapasztalatom.

A futás ma a legnépszerűbb szabadidősport, egyre többen szeretnek bele. Az ő szempontjukból nézve már az a realitás, hogy érdemes ilyen módon életmódot változtatni, mert több öröm éri az embert – már ha ez számít –, és nem kell különleges adottság a lelkesítő eredményekhez, csak átlagos egészségi állapot, kitartás és jó futócipő. Ez nyilván sokkal jobb lábbeli, mint amilyenje a 2500 éve élt hivatásos futárnak, a Hérodotosz által említett Pheidippidésznek volt, aki másfél nap alatt tett meg mintegy 250 kilométert, aztán pihenés nélkül vissza is fordult. A technikai fejlődés azonban mindig azt szolgálta, hogy minél nagyobb teljesítményre legyünk képesek, akkor is, ha csak a monitor előtt ülünk.

Egy szépen gyarapodó tábor tagjaként megértem Rakonczay Gábort. Örömet okoz neki, hogy így éli az életét, eldöntve, mi a fontos neki, miért érdemes áldozatot hozni. Ez nem befejezett lélekállapot: időnként mérlegeli, mi az, amit a céljai elérése érdekében érdemes vállalni – merthogy nem meghalni akar, hanem élni. Edzi magát, közben tervez, épít egy hajótestet, támogatókat szerez ahhoz, hogy ki is próbálja, mire képes vele.

A szponzorok felnőtt emberek, képesek eldönteni szabad akaratukból, kinek mire adnak pénzt. Aligha veszítettek azzal, hogy a hajós idő előtt befejezte az útját, mert így is szerepelt a hajója a fotókon, a matricákkal együtt.

Egyedül Rakonczay Gábor érezheti azt, hogy veszített, mert ezúttal nem sikerült teljesítenie azt, amire vállalkozott. Amikor kimentették, ott kellett hagynia a hajót is, amit hónapokon át épített. Ő azonban azt mondta: „nincs bennem csalódottság, elkeseredettség”.

Ez nem őrültség, csak szenvedély.

Magyarországon az emberek 27,3 százaléka dohányzik. Egymástól nagyon eltérő adatok szólnak arról, hogy mennyi az alkoholista: a WHO szerint 900 ezren, a KSH szerint csak 380 ezren vannak. Ez szinte mindegy, mert az alkoholisták is, a dohányzók is hatnak a körülöttük élők egészségére.

Rakonczay Gábor olyan szenvedélyt talált magának, amivel legfeljebb a saját épségét veszélyezteti. Mi a gond ezzel, magyarok?

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„A fiam megkérdezte, hogy meg fog halni?” – a 12 éves Levente is tünetmentes Covid után került az intenzívre

Ő már a harmadik általunk bemutatott gyerek, akinek begyulladtak a szervei, és utólag kiderült, hogy egy jóval korábbi koronavírus-fertőzés áll a betegség hátterében.
Belicza Bea - szmo.hu
2021. január 20.

hirdetés

A 12 éves Abony és a 15 éves Gergely megdöbbentő története után bemutatunk egy harmadik gyereket is, akiért szintén komoly küzdelmet folytattak az orvosok.

A cecei Csajtai Aliz és férje októberben kapták el a koronavírust. Egy kirándulás után egyszerre estek át a betegségen.

„Nagyon megviselt mindkettőnket, egy hétig voltunk nagyon rosszul, a szagok nem érzékelésétől a gyengeségen át a hasmenésig volt minden.”

„A gyerek velünk volt, hová tettük volna? Úgy hallottuk, a gyerekekre nem is veszélyes”

– meséli Aliz, hogy a 12 éves fia, Levente mikor fertőződhetett meg. Akkor azonban nem tudták, hogy a fiú is átesett a betegségen, mert neki nem volt semmilyen tünete.

Egy hónap múlva azonban 4o fokos láza lett és megfájdult a feje. Ekkor már óvatosságból pár napja otthon volt, mert az iskolában több gyerek is elkapott egy hasmenéses vírust. Először Levente édesanyja azt hitte, ez a baja a fiának is.

hirdetés

Csakhogy Levente lázát nem tudták csillapítani, a gyógyszer picit levitte, de gyorsan vissza is szökött. Anyja ki akarta zárni a koronát. Volt még otthon egy gyorstesztjük, az halványan pozitívnak mutatta a fiút. Elvitték PCR tesztre is. Amíg az eredményre vártak,

Levente egyre gyengébb lett, alig evett, ivott és még hányt is.

Azután megjött a PCR teszt eredménye, negatív lett.Csejtei Levente

Öt nap múlva a székesfehérvári kórházba vitte az anyja, a fertőző osztályra kerültek. Azonnal infúzióra tették, mert kiszáradt, nagy dózisú antibiotikumot kapott. Akkor már hasfájása is volt, vakbélgyulladás gyanújával vizsgálták.

„A doktornő azt mondta, ez nem vakbél. Vastagbél, vékonybél, vese, minden gyulladásban van.”

Az orvosok sem tudták, mi okozza, csak azt, hogy nagy a baj.

„Levente gyulladási értéke (CRPm) 376 volt. A doktor úr elmagyarázta, hogy ennek 5-10 között kellene lennie. Körülbelül 200-nál van vérmérgezés.”

Többféle antibiotikumtól sem lett jobban a fiú. Panaszkodott, hogy nagyon fázik a lába, miközben lázas volt.

Azt mondta, nehéz a levegővétel. Bedagadt a nyaka. Megduzzadt és kipirosodott a szeme, eltorzult, foltosan vörösödött az arca, kiütéses lett a teste.
„A fiam megkérdezte, hogy meg fog halni? Azt mondtam, nem engedem. Akkor kisírtuk magukat együtt és eldöntöttük, hogy erősek leszünk. Mindenki sírt a családban, csak Levente és én nem. Mi harcoltunk. Azt sem tudom, hogy csináltam végig ép ésszel.

- mondja Aliz, aki szerint fia ezután rengeteget aludt.

„Nem tudtam vele beszélgetni sem. Volt, hogy félrebeszélt, nem értettem, mit mond.”

A harmadik napon a kórházban, a vérvétel alapján rájöttek, mi lehet a baj, átküldték a fertőző osztályról a gyerekosztályra. Ott újabb nagy vizsgálatok következtek. Alighogy megérkeztek, oxigént kellett neki adni.

„A szaturációmérő csipogni kezdett. Jött a nővér, mondta, hogy kicseréli, mert valószínűleg rossz, aztán ahogy elment, újra nagyon csipogott. 8o volt a szaturációja. A maszkos oxigénnel visszatornázták.”

Levente keringése kezdett összeomlani, átvitték az intenzív osztályra. Az orvosok szerint a korábbi Covid-fertőzés utáni Kawasaki-szindrómája lehet, bár az elvileg csak 5 éven aluliaknál szokott lenni.

„Azt mondták, ezt a betegséget tíz napig lehet kezelni úgy, hogy ne legyen visszamaradó szövődménye. A hetedik napnál tartottunk.”

Úgy kezdték el a kezelést, hogy ha nem sikerülne javulást elérni 48 óra alatt, felviszik Pestre. Az utolsó pillanatban sikerült megállítani a betegséget.

„Megcsinálták, nagyon hálás vagyok, hogy megmentették a fiamat.”

Tíz nap múlva hat kiló mínusszal engedték haza Leventét. Azt kérték a szüleitől is, hogy most ne menjenek sehova, hetente egyszer egy bevásárlás, akkor a ruhát is le kell cserélni gyorsan. Leventét most mindentől védeni kell, nem fertőződhet meg, se coviddal, se mással. Egész decemberben otthon volt a család.

Január eleje óta újra iskolába jár, de végig maszkban van, és egyedül ül egy asztalnál. Márciusig nem tornázhat, nincs néptánc sem.

Februárban mennek teljes kontrollra, akkor derül ki, van-e szívizomgyulladása.

Ahogy azt korábban megírtuk a miskolci, 15 éves Borbély Gergely is ebben az időben betegeskedett, nála is megemlítették a Kawasaki szindrómát, de nála szerepel a PIMS (Pediatric Inflammatory Multisystem Syndrome) is, amit úgy is hívnak, hogy MIS-C (Multisystem Inflammatory Syndrome). Ugyanezzel diagnosztizálták a 12 éves, pécsi Abonyt is.

A PIMS és a MIS-C is a COVID-fertőzés által kiváltott gyermekkori, több szervrendszert érintő gyulladás.

Alizék korábban nem akartak védőoltást, mert azt gondolták, ha esetleg újra elkapják a vírust, túlélik. A gyerek védelme azonban most mindennél fontosabb. Így annak ellenére is szeretnék mielőbb megkapni az injekciót, hogy a hat hónapon belül fertőzésen átesetteket egyelőre nem oltják.

A kórházban Aliz mindenkinek hálás, azt mondja, nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, mindent megtettek a gyerekért.

Az orvosok úgy búcsúztak Leventétől, legyen szíves nem egy újabb, ritka betegséggel visszatérni megint, maximum kisujjtöréssel jöhet legközelebb.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Szégyenszemre a 22 éves lányom tart el, mert nem hagynak dolgozni – nélküle már az utcán lennék”

Étteremtulajdonos, szállodaigazgató, rendezvényszervező, valamint két vidéki kocsmáros mesélte el, hogyan hatott rájuk a két és fél hónapja tartó újbóli lezárás.
Láng Dávid; címkép: Mika Baumeister/Unsplash - szmo.hu
2021. január 21.

hirdetés

November 11-én jelentették be a máig hatályos járványügyi korlátozásokat. Azóta általános rendezvénytilalom van érvényben, az éttermek kizárólag elvitelre és házhozszállításra készíthetnek ételt, a szállodák pedig csak üzleti vagy oktatási célból érkező vendégeket fogadhatnak.

A minap szinte az egész sajtót körbejárta a hír, hogy ez az állapot egészen pünkösdig fennmaradhat. Bár a kormány nem sokkal később tagadta, hogy ilyen döntést hoztak volna, abban gyakorlatilag minden szakmabeli egyetért, hogy még jó néhány nehéz hónap áll előttük.

Legutóbb szeptemberben, a határzár bejelentése után pár héttel készítettünk körképet az aktuális helyzetről, most pedig ismét megkérdeztünk néhány szereplőt a turizmus és vendéglátás területéről, milyennek látják a kilátásaikat.

„De jó, a tulaj személyesen hozza ki a kaját? ...ja, ez nem is olyan jó, ugye?”

„A tavaszi hullám kezdetekor kénytelenek voltunk mi is átállni házhozszállításra, de a Netpincér és a Wolt által felszámított költségek a 27%-os elviteles ÁFA-kulccsal együtt akkora terhet róttak ránk, hogy gyakorlatilag minden tartalékunkat lenulláztuk” – idézi fel Lévai Zsuzsi, a Halkakas Halbisztró tulajdonosa.

A fentieknek köszönhetően a forgalom 50%-a úgy ment ki a kezükből, hogy még semmi másra nem költöttek: se alapanyagra, se rezsire, se bérekre. A 2600 forintos fish & chips árából például 1300 forint maradt náluk, ebből kellett volna kigazdálkodniuk minden fennmaradó költséget.

hirdetés

Nagyon bíztak a kormányzati mentőcsomagban, de elmondása szerint inkább látványintézkedéseket kaptak valódi segítség helyett, amire alapozhattak volna. Ennek fényében különösen várták az újranyitást, ami után szeptemberig folyamatosan növekedett a forgalmuk. Ekkor azonban beütött a határzár és az újbóli krach – bár bezárniuk még nem kellett, a vendégszám megint durván visszaesett.

„A novemberi szigorításkor az volt az első gondolatom, hogy én ezt még egyszer nem tudom megcsinálni. Akkor még a 27%-os ÁFA volt érvényben, és pár hónap alatt nem tudtunk annyi tartalékot képezni, hogy kicsit is megérje újra kiszállításra átállni.”

Már el is mondta az alkalmazottaknak, hogy nem folytatják, amikor támadt egy furcsa megérzése.

„Másnap reggel azzal a sugallattal ébredtem, hogy nem szabad bezárnunk, mert valami történni fog. A rákövetkező napon pedig bejelentették, hogy az elviteles ÁFA 5%-ra csökken.”

Ez hatalmas segítség volt, egyben elindított benne egy olyan gondolatmenetet is, hogy ki kell próbálniuk a saját házhozszállítási rendszert.

„Rájöttem, hogy nem arra kell várnom, hogy az emberek maguktól megtaláljanak, hanem nekem kell odamennem hozzájuk és a szájukba rágnom, hogy itt vagyok, lehet tőlem rendelni, ha halat szeretnél enni.”

Elkezdett speciális halnapokat hirdetni, először saját lakóhelyén, Nagykovácsiban, illetve a környező budai kerületekben: a hét egy adott napján délig bárki leadhatta neki a rendelést, az étteremből hazafelé pedig ő maga szállította ki a halvacsorát.

Helyi Facebook-csoportokban kezdte hirdetni a lehetőséget, személyes hangvételű posztokkal szólítva meg az embereket. A dolog pedig bevált: novemberben és decemberben nagyon jól ment, és Zsuzsi a januárral kapcsolatban is bizakodó.

Egy jelenet különösen élénken megmaradt benne. Bekopogott egy családhoz, az apuka nyitott ajtót, aki ránézett, és így szólt: „De jó, a tulaj személyesen hozza ki a kaját? …ja, ez nem is olyan jó, ugye?” Ez tökéletesen összefoglalta a helyzet kettősségét.

„Először megijedtem, utána viszont összeszedtem az összes kreatív energiámat, hogy rájöjjek, hol van rám igény a piacon” – meséli.

Bár elmondása szerint ötször annyi munkával legfeljebb feleannyi bevételre tesznek szert, legalább felszínen tudnak maradni, és ha az érdeklődés nem csökken, tavasz végéig biztosan ki tudják húzni leépítés nélkül.

„Tisztában vagyok azzal, hogy akit most utcára raknék, az nagy valószínűséggel ott is maradna, ami hatalmas felelősség. Ráadásul nyolc éve csinálom ezt az éttermet, és nem fogom olyan könnyen adni.”

„Ott áll a pénzem a korábban beszerzett áruban, aminek lassan lejár a szavatossága”

„Tőlem három háznyira van egy bolt, amióta zárva vagyok, nyolcan-tízen is álldogálnak ott minden nap, nagyobb zajt csapva, mint korábban az én vendégeim” – meséli Hajnalka, aki egy kisebb sörözőt üzemeltet egy dél-békési kisváros központjában. A lezárások előtt ez elég volt a kényelmes megélhetésre, azóta viszont nullára csökkent a bevétele.

„Senki ne mondja nekem, hogy az higiénikusabb, ha a bolt előtt isszák az emberek a sört és a helyben kimért pálinkát, mosdólehetőség nélkül” – teszi hozzá, hangsúlyozva, hogy nem a boltos ellen irányul a kirohanása, hanem a rendszer ellen.

Felháborítónak tartja, hogy minden más üzletág működhet a kiskereskedelemtől a szolgáltatókig, a vendéglátósokat viszont teljesen ellehetetlenítik. „Ha nekik szabad, nekem miért nem?” – teszi fel a kérdést.

Egyéni vállalkozóként ráadásul semmilyen támogatásra nem számíthat. „Nincs egy vas jövedelmem sem, ott áll a pénzem a korábban beszerzett áruban, aminek lassan lejár a szavatossága. Egyedül az a szerencsém, hogy a testvéremnek van egy boltja, ahová áthordtam egy részét, és ő eladta. De ez egyedi helyzet, másoknak mindent ki kell dobniuk” – panaszolja.

Az egészben az a legnehezebb számára, hogy senki nem tudja megmondani, mikor nyithatnak ki újra. Alkalmi munkákat leszámítva addig máshova se mehet el dolgozni, mivel aligha fogadnák el, ha azt mondaná, „bocs, fogalmam sincs, meddig tudok maradni, hiszen a saját vállalkozásom az első.”

„Hogy mennyit bírok még ki? Másfél, maximum két hónapot. Ha addig se változik semmi, végleg bezárok és eladom a helyet. Örökké nem élhet az ember bizonytalanságban” – összegez.

Nála is nehezebb helyzetben van Anita, aki egy környékbeli, de még kisebb településen működtet kocsmát bérlőként.

„Ez egy épülő vállalkozás, alig két éve nyitottam, így semmi tartalékom nincsen. Van viszont lakáshitelem és egy ősrégi, rossz kocsim, amit megcsináltatni sincs pénzem. Ketten élünk a 22 éves lányommal, szégyenszemre ő tart el, nélküle valószínűleg már az utcán lennék” – sorolja.

A legnagyobb pofátlanságnak azt tartja, hogy nem engedik el a havi 50 ezer forintos katát, így azt a november 11-i bezárás óta is fizetnie kell. Erre jön még rá a bérleti díj – bár azt decemberre legalább már elengedték – és a rezsiköltség, ami annak ellenére se nulla, hogy nem tart nyitva.

Összesen már legalább 200 ezer forint kiadása volt a kocsma miatt azóta, hogy egyáltalán nem jön belőle bevétel.

„Egy falusi kocsmáról eleve ne képzelje senki, hogy dől belőle a pénz: normál esetben is épphogy arra volt elég, hogy hónapról hónapra épphogy megéljek, félretenni szinte semmit nem tudtam” – teszi hozzá.

A bezárás után próbálkozott más munkával, de annyira alulfizették – mindössze 6000 forintot kapott naponta –, hogy abból még a katát se tudta kigazdálkodni. A vállalkozását most már felfüggesztette, így legalább a havi 50 ezer forintot nem kell fizetnie, az eddigi veszteségekért azonban senki nem kompenzálta. És mivel nem megszüntette, csak szünetelteti, munkanélküli segélyre sem tud jelentkezni.

Anita is tapasztalja, hogy az eddig a kocsmába járók a bolt elé szoktak át, kenyér helyett már az alkohol teszi ki az ottani forgalom nagy részét. Az üvegeket pedig szétdobálják az utcán, aminek semmi következménye nincs.

„A plázákban tömegnyomor van, Kékestetőn is tömegek kirándulnak gond nélkül, ezzel vannak tele az újságok. Mi meg itt azon matekozunk, hogyan ne kopjon fel az állunk” – mondja kiábrándultan. Már a tavaly tavaszi újranyitás is nagyon nehezen ment neki, most pedig még bizonytalanabb abban, érdemes-e folytatnia.

„Tavaly ősz óta az idei őszre lövünk, addig aligha lesz értékelhető forgalom”

„2019-ben 1366 rendezvényünk volt, a tavalyi évről pedig még januárban is azt mutatta minden elemzés, hogy újabb rekordok fognak dőlni. Ez végül igaz is lett, csak épp negatív előjellel” – mondja Tatár György, az egyik legnagyobb hazai céges rendezvényszervező vállalkozás, illetve a https://www.cegeshelyszinek.hu és http://www.rendezvenyhelyszinek.hu ügyvezetője.

A bevételek visszaesése miatt már az első lezárás idején meg kellett válnia néhány munkavállalótól, a bő 20 fős csapat magját azonban akkor még meg tudta tartani.

A nyár alapvetően nem a céges rendezvények szezonja, de az újranyitás után így is egész sok megrendelést és ajánlatkérést kaptak. A szeptembertől decemberig tartó csúcsidőszak is erősen indult, aztán ahogy egyre nőtt az országban a fertőzöttek száma, úgy kezdték sorra visszamondani a már lekötött eseményeket is. Ezek között ráadásul több olyan volt, ami tavaszról került át őszre, de végül az új időpontban se tudták megtartani.

Az őszi korlátozások bejelentésekor Tatár már látta, hogy ezen egyhamar nem lesznek túl, így újabb alkalmazottakat kellett elküldenie. A cég létszáma most már az eredetinek alig a fele.

„Folyamatosan egyeztetünk egyrészt a megrendelőinkkel, másrészt a rendezvényhelyszínekkel és az alvállalkozókkal (catering-szolgáltatók, rendezvénytechnikai vállalkozások, előadóművészek stb.) de leginkább csak azért, hogy tartsuk egymásban a lelket és megbeszéljük, ki hogyan látja a helyzetet. A legrosszabb az, hogy senki nem tud semmi biztosat.”

Neki viszont mindenképp terveznie kell, ezért most arra készül, hogy szeptembertől talán már lehet értékelhető mennyiségű céges rendezvényre számítani, előtte viszont aligha. A piacvezető pozícióból fakadóan bízik benne, hogy át tudják vészelni ezt a lezárást is, addig azonban még jó néhány nehéz hónap vár rájuk.

Tatár a fentiek mellett egy kis szállodát is üzemeltet Balatonfüreden Boutique Hotel Annuska néven. Itt szintén minimálisra csökkent a forgalom, amióta csak üzleti, gazdasági, vagy oktatási céllal érkezőket fogadhatnak, ennek ellenére nem zárt be és nem bocsátott el senkit.

“Az volt a karácsonyi ajándék, hogy mindenkinek megtartottam az állását annak ellenére, hogy üzletileg nem értelmezhető mennyiségű vendégünk volt.”

„Bár az átoltottságtól és a járványügyi helyzettől függ, de az elvi esély megvan rá, hogy a nyári főszezon Balatonfüreden már rendben lesz. Biztosat viszont itt sem lehet tudni és 2 hónap nyilván nem tudja eltartani az évet” – teszi hozzá.

A leépítést mindazonáltal ezután is szeretné elkerülni, a helyzete pedig abból a szempontból szerencsésebb, hogy a szálloda méreteiből adódóan eleve kevés alkalmazottat foglalkoztat. Tavaly nyáron pedig azt tapasztalták, hogy a vendégek szívesebben jönnek az ehhez hasonló kisebb helyekre, ahol sokkal kevesebb a kontaktus lehetősége és a higiéniai előírások is könnyebben betarthatók.

„Fő feladatunk az optimizmus, felkészülés és a reménykedés”

„Mi a járvány kezdetén nagyon hamar reagáltunk a kialakult helyzetre, március közepén bezártunk és egészen augusztus közepéig nem is fogadtunk vendéget. Ekkor nyitottunk ki, de alig pár hét után jött a határzár, így szeptember közepén ismét úgy döntöttünk, hogy így nincs értelme nyitva tartani” – meséli Galla Gergő, a 179 szobás Barceló Budapest igazgatója.

Helyzetüket tovább nehezítette, hogy a járvány előtti időben szinte az összes vendégük külföldi turista volt.

Elmondása szerint 10-20 szobás kihasználtság miatt egyszerűen nem érte volna meg nyitva maradni, kompromisszumokat a minőség rovására – például, hogy egészségügyi okokból ne legyen teljes a reggeli, vagy a szobaszervíz – pedig nem akartak kötni.

A forgalomkiesés miatt már tavaly áprilisban radikális lépéseket kellett tenniük: „A főszezonra tervezett belsős csapat jelentős részét sajnos el kellett küldeni, illetve olyan is volt, aki magától választott más szakmát ebben a turizmus számára kiemelten nehéz helyzetben, így ma már csak alig többen mint 10-en maradtak teljes állományban”

– sorolja az igazgató. Ezt a létszámot már szeretnék megőrizni, de arra a kérdésre, ők mivel tudják hasznossá tenni magukat a bezárt szállodában, így felel:

„Fő feladatunk a szálloda műszaki állapotának megőrzése, az épület őrzése, amiben jómagam is részt veszek, és a folyamatos készenlét, készülés az újranyitásra. Emellett az is feladatom, hogy a kollégákban megpróbáljam tartani a lendületet, hogy megtalálják a munkában a kihívást, így folyamatokat optimalizálunk, rendszerezünk. Olyan feladatokat is próbálunk megoldani, amelyekre a főszezon forgatagában lehetetlen időt fordítani, de sajnos ezekből lassan egy év zárt állapot után egyre kevesebb van.”

A jövővel kapcsolatban próbál optimista lenni, már amennyire a rengeteg bizonytalanság megengedi: „Két héttel ezelőttig bíztunk a tavaszban, most bízunk a nyárban, aztán lehet, hogy ha áprilisban újra beszélünk, akkor már az őszben bízunk majd.”


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Radics Peti: „Ma már minden barom kimondhatja a véleményét, és ha kap egy lájkot, azt hiszi, igaza van”

A videós úgy gondolja: tökéletes eszköz lehet a csatornája, hogy segítsen vele az embereknek.
Rónyai Júlia. Fotó: Radics Peti/YouTube - szmo.hu
2021. január 23.

hirdetés

Radics Petit kíméletlen, társadalomkritikus humora tette az ország egyik kedvenc youtuberévé. Épp úgy élcelődik a legsötétebb Facebook-kommentelőkön, ahogyan Schobert Norbin, a Luxusfeleségeken vagy épp Orbán Viktoron - utóbbiról készült paródiáját eddig több mint másfél millióan tekintették meg. Érzékenyen nyúl ugyanakkor olyan témákhoz is, mint a depresszió, az öngyilkosság, vagy épp a közösségi média rejtett veszélyei. Egy rövidebb hiátus után visszatért, és azt ígéri: idén meghatározó időszak kezdődik a csatornája történetében. 

Már 13 éve vagy jelen a YouTube-on, mostanra pedig közel 800 ezer feliratkozód van. Hogy érzed, mennyiben változtak a tartalmaid ez alatt az idő alatt? Más-e ma youtubernek lenni, mint a legelején?

A jelenlegi csatornám 8 éve fut. Ezelőtt volt még két fiókom, de ezeket törölte a platform. A második törlésnél volt 8 ezer feliratkozóm, ott majdnem abba is hagytam az egészet, nagyon lesújtott. Akkoriban még nem voltak nagy terveim ezzel az egésszel, pusztán a magam örömére és emberek szórakoztatása miatt csináltam, de azért felszökött a vérnyomásom.

Ha van egy szerelemprojekted, egy nagyon kedves hobbid, amit valaki vagy valami ellehetetlenít, akkor morcos leszel.

Pedig akkoriban még szó nem volt arról, hogy ebből pénzt is lehet keresni. Maximum külföldről lehetett hallani erről legendákat.

2021-ben furcsán hangozhat, hogy valaki csak azért volt jelen a YouTube-on, mert szeretett volna ökörségekkel szórakoztatni, mindenfajta hátsó szándék nélkül. Pedig sokan így voltunk, sőt, vagyunk is ezzel a mai napig. Ha valami megmaradt abból az időszakból, az a hobbi, a szerelemprojekt.

hirdetés

A mai napig ugyanazzal a szeretettel állok neki vágni, forgatni, mint 10 éve. Annyi a különbség, hogy ma már pénzt is kereshetek ezzel. Illetve, hogy ennyi követő mellett már nagyon meg kell gondolni, hogy mit mondasz, mit adsz ki a kezeid közül. Egy életre megjegyzik az emberek, ha hibázol. Ha indulatból gyártasz le egy videót, amiben valakit kritizálsz, könnyen baj lehet belőle. Ma már mindent át kell gondolnom, még a poénokat is: ha kérdőjeleket hagyok magam után, belekapaszkodnak az úgynevezett „trollok”, és most már nem 50 ember veszi magára a 800-ból, hanem 50 ezer a 800 ezerből. Ettől függetlenül ugyanúgy beleállok megosztó témákba, de azt tudatosan és átgondoltan teszem.

Számtalanszor felmerült veled szemben a vád, hogy sokat káromkodsz, ezzel rossz példát állítva a - sok esetben nagyon fiatal - követőid elé. Emellett kendőzetlenül beszélsz bizonyos társadalmi jelenségekről. És még a hajad is sétál! Van olyan kritika, amit megszívleltél?

Meglepődnél a statisztikán, hogy mennyi 20-50 közötti, és mennyi 18 év alatti felhasználó követ. Nyilván követ sok fiatal is, de nem hiszem, hogy tőlem fognak megtanulni káromkodni. Egy gyerek az utcán cifrább ocsmányságokat hall, mint nálam bármelyik videóban. Nem érzem azt, hogy az én felelősségem lenne. Elkezdtem anno egyfajta tartalmat gyártani, nem hiszem, hogy nekem kellene alkalmazkodni a felnövekvő generációkhoz.

Úgy gondolom, a szülő dolga lenne odafigyelni a gyermekeikre, hogy mit néznek az interneten.

Ugyanúgy, ahogy nekem kiskoromban megtiltották, hogy megnézzem a Rémálom az Elm utcában filmeket. Vannak erre ma már remek módszerek. Hozzáteszem, hogy már messze nem káromkodok annyit a videóimban, mint mondjuk 5-6 éve: most már nem „lételem”, hanem akkor van használva, amikor kell. Ezzel együtt ezt szerintem soha nem fogom tudni levakarni magamról. Mindig én leszek a káromkodós videós, akármit csinálok, ez a kritika mindig betalál.

Amit a szívemen viselek, az az, hogy mennyire érzékeny világot élünk 2021-ben. 13 éve még simán lehetett viccelődni a romákkal, simán kimondhattad, hogy „cigány”, nem sértődött meg senki. Ma már nem parodizálhatsz akármit, mert mindenféle fajgyűlölő nácinak állítanak be.

Pár éve még simán lehetett Istennel poénkodni, vagy a melegekkel. Ma már nem, mert még az is megsértődik, akinek köze nincs a fent említettekhez.

A politika most éli fénykorát, hiszen itt van a Facebook. Minden barom kimondhatja a véleményét, és ha kap egy lájkot a hozzászólására, azt hiszi, igaza van. Abban a tudatban él tovább, hogy ő nem hülye, és tolja tovább a f.ságait. Na, ha őket ki mered parodizálni… addig élsz! Mondjuk én még szerencsére élek. Imádom őket.

Paródiákkal váltál népszerűvé, de a puszta szórakoztatás helyett egyre gyakrabban foglalsz állást megosztó témákban is. Például Schobert Norbi és Szabó Péter, “a közhely királya” is megkapta tőled a magáét. Tudatos ez az irányváltás?

Mindig kimondtam a véleményemet az éppen aktuális dolgokról. Volt, amikor egy szinkronparódiában egy karakter szájába adtam a mondandóm, és volt, hogy arccal bele a kamerába. Szóval ez nálam mindig jelen volt, valamikor burkoltan, valamikor nyíltan, kőkeményen bele a néző arcába. Pár éve kezdtem erőteljesebben nyomni, amikor bejött a „Facebook üzeneteim” sorozat. Ott már azért mindenhez volt egy-két szavam. Még ha nem is világmegváltó gondolatokat, de valamit átadtam magamból.

Nagyot ment, több mint másfél millió megtekintést ért el az “Orbán Viktor egy napja” című paródiád, aztán az erre készült parádés reakciókat is összeszedted. Miért álltál bele ebbe? A Harry Potter átszinkronizása után, gondolom, senki nem írt volna rád, hogy megöli a (valójában nem is létező) kutyádat…

Az a helyzet, hogy már a videós pályafutásom kezdetén is nyíltan belementem a politikába. Rengeteg videóban parodizáltam az egész rendszert, például a Csernobil átszinkronizálásban, az Orbán és Putyin beszélgetős paródiában, a választások előtt is csináltam egy parlamenti vita paródiát, szóval mondhatjuk, hogy benne vagyok rendesen. Az tény, hogy a legutóbbi Orbán paródiám hatására sok ember megmozdult. Egész szélsőséges irányba ment át az egész, és akkor már nem volt olyan vicces a dolog. De azon a mai napig kacagok, hogy amikor az ember már nem tud mivel érvelni, a hajamat kritizálja, vagy azt, hogy van rajtam 20 kiló felesleg. Szerencsétlen nem létező kutyámat is miért kellett bántani? A szomszéd azóta se köszön…

A „miértagyurcsányjobbvót?” kérdésektől meg már a falra mászok. Aki nem szereti Orbán Viktort, az tuti Gyurcsány fanatikus. Ha viszont elmondod nekik, hogy egyikük politikájával se tudsz azonosulni, összeomlik a rendszerük. Ez a két véglet létezik, ha nem tartozol egyikhez se, valószínűleg földönkívüli vagy!

Eddig 17 részes sorozatot szenteltél a neked érkező legprimitívebb üzeneteknek, a hasonló posztokat pedig a “Facebook idióták” sorozat gyűjti. Amit itt látunk, hallunk, szinte hihetetlen. Van, ami a fantáziád szüleménye, vagy tényleg ennyire hülyék (is lehetnek) egyes emberek?

Az emberek vérig sértődtek a Last of Us 2 videójáték története miatt, és a játékbeli karakterek szinkronhangjait halálosan megfenyegették. Esmeraldának lóvét gyűjtöttek a szemműtétjére. A Trónok Harcában a Joffrey karakterét alakító színészt, Jack Glessont az utcán köpték le. A Star Wars színésznőjét, Kelly Marie Trant az őrületbe kergették, mert nem tetszett az embereknek a karaktere.

Igen, tényleg lehetnek ennyire hülyék az emberek, és szerintem még nem láttunk semmit. Most indul csak a buli, hogy mindenkinek hirtelen fene nagy önbizalma lett.

Mintha épp ez ellen az ostobaság ellen szállnál harcba, már csak azáltal is, hogy közzéteszed a legsúlyosabb, néha tragédiává fajuló példákat, mint az online zaklatás miatti öngyilkosság. 

Próbálom szórakoztató köntösbe bújtatni ezeket a témákat, hogy aztán egy éles váltással elkezdjünk komolyan beszélni a dologról. Olyan világban élünk, ahol az ember bátran kiteregeti a saját magánéletét a közösségi oldalakon. Mit evett, hol nyaralt, hova megy másnap este 7-kor egyedül, satöbbi.

Sose lehet tudni, hogy ki figyeli a dolgainkat. Nagyon otthon érezzük magunkat a Facebook-on, de bele sem gondolunk, hogy kik követnek minket ezeken az oldalakon és várják nyálcsorgatva a lehetőséget, hogy mikor tudnak elkapni az utcán.

Vagy például lenge ruhában teszel ki képet magadról - aztán csodálkozol, hogy fent vagy szexoldalakon, utána pedig csak szégyenkezel. Nagyon sok naiv lány van, aki megbízik egy ismeretlen pasiban, akivel kettő napja beszélget a Tinderen, és elküldi neki a legintimebb képeit, videóit. Aztán rá pár napra kiderül, hogy egész jól megszedte magát a srác pénzzel fizetős pornóoldalakon. Sajnos ilyenkor döbben rá az ember, hogy mennyire elengedte magát, és hogy milyen kár volt vakon bízni mindenben és mindenkiben, aki küldött egy mosolygós szmájlit és elsütött egy jó poént. Aztán amikor kirúgnak az állásodból, már csak szívod a fogad, mert sehova nem vesznek fel. Mert aki utánad néz, "rájön", hogy egy k.va vagy. Hiába nem vagy az. Az ismerőseim közt is vannak, akik így jártak, én pedig végignéztem a szenvedésüket.

Csak annyit tehetek, hogy néha beszélgetek erről a nézőimmel, hátha valaki hallgat rám és komolyabban veszi az online világ veszélyeit.

Rendszeresen kapsz fenyegetéseket, amiknek a többsége komolyan vehetetlen. Habár a neveket általában kitakarod vagy megváltoztatod, származott-e már jogi vagy egyéb problémád belőle, hogy a posztokat közzétetted?

Problémám még nem volt belőle. Vagy nem látták a sorozatot a főszereplők, vagy ha látták is, fel se fogják, hogy ők vannak benne. Egy-két alkalom volt, amikor rám írtak, de csak elismerték az igazamat. Megköszönték, hogy kitakartam a nevüket, mert nagyot égnének, ha kiderülne, hogy ők voltak azok. Ha mindenkinek kitenném a nevét, olyan cyberbullying hadjárat kezdődne a sok ezer néző által, hogy az viszont már jogi problémákat okozna. De ha nem lennének jogi következmények, akkor se tenném.

Inkább mondják azt, hogy kamu az egész sorozat, amiért nem mutatom a neveket, vagy megváltoztatom őket, mint hogy embereket csináljanak ki az elvakultabbak, akik azon élvezkednek, hogy valaki jóval gyengébb értelmi képességekkel rendelkezik, mint ők.

Ha kiemelek valakit, például a Facebook üzenetekben, azért teszem, hogy tudjunk beszélgetni a problémáról, amit képvisel az egyén. De semmiképp se névvel, személyi igazolvánnyal, adóazonosítóval meg TB-vel teszem.

Egész más irányvonalat képvisel például “A gonosz barát”, amiben azt mutatod be, hogyan tereli az embert a depresszió az öngyilkosság felé. A mentális egészség egyébként is visszatérő témád, korábban a pánikbetegségről készítettél videót. Mi motivál arra, hogy ezekről a témákról nyíltan beszélj a követőid előtt?

A saját tapasztalataim alapján készítem el ezeket a videókat. Amikor én beleestem ezekbe a helyzetekbe, nem volt mögöttem senki, aki értette volna a problémámat. Hisztinek fogták fel, vagy csak próbáltak együttérzően sablontanácsokat adni. Én, aki átestem ezeken, tapasztalatból tudok segíteni embereknek. Persze, minden probléma más, nem mindenki ugyanúgy van bekötve. Nem biztos, hogy az ami nekem segített, a nézőnek is fog, de egy próbát mindenképpen megér.

Lelkiismeretes, empatikus fickónak tartom magam, ha tudok segíteni, megpróbálok. Erre tökéletes eszköz a csatornám. Ha csak egy embernek tudok segíteni, máris megérte.

Legutóbb új arcodat mutattad meg a karácsonyi videódban is, ahol - részben - a fiatalabb korosztályt szólítottad meg egy fiktív gyerekműsor keretében. Egy megható, személyes élményedet mesélted el a családdal és az ajándékozzásal kapcsolatban. Hogy látod, átmennek az ilyen “társadalmi célú üzenetek?”

A közönség visszajelzése alapján igen. Szeretik, amikor a humor mellett néha egy kicsit komolyabb dolgokról beszélek, totál viccmentesen, a saját stílusomban, nem szájbarágósan. Úgy gondolom, soha nem fogok tudni az összes nézőmre hatni, ami nem is probléma, hisz mindannyian mások vagyunk. Itt is csak azt tudom mondani, ha pár ember kicsit máshogy kezdi el nézni ezt az egészet, megérte a videót elkészíteni. Számomra nagyon személyes ügy ez, mindenképp szerettem volna beszélni erről nyilvánosan is.

Korábban ápolóként dolgoztál, aztán otthagytad ezt a munkakört. Egy időre a videózástól is visszavonultál, de most újra gőzerővel dolgozol. Hogyan képzeled el a jövőt: tartalomgyártóként, teljes munkaidőben, vagy esetleg visszatérnél még valaha az egészségügybe?

4-5 éve a tartalomgyártás a főállásom. Emellett persze foglalkozom mással is, kreatív igazgató vagyok, reklámzeneszerző, illetve zeneszerző, hiszen a saját zenei projektemmel is foglalkozom (remélem, idén ki tudom adni a lemezemet). Az egészségügybe meg bármikor visszamennék, ha nem 24 órából állna egy nap. Nagyon szerettem ott dolgozni.

Az idei év mindenképp a csatornám megújulásáról fog szólni, és szépen lassan elhagyom azokat a tartalmakat, amiket a YouTube már nem igazán kedvel (a szinkronparódiákat). Egy olyan vonalon indulok el, ami a csatorna történelmében talán a legmeghatározóbb időszak lesz. Meglátjuk. Rajta vagyok!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: