HÍREK
Miközben az internetes trollok sem kímélik, a fiatal nő a látásáért harcol. Orvosai bizakodóak, de azt mondják, semmit nem tudnak 100 százalékig garantálni.
HÍREK
Az énekesnő Instagram-oldalán írt arról, hogy túl van a plasztikai műtéten, és most minden nap lefotózza magát, hogy lássa a változást.
HÍREK
A Diagnózis egészésgpodcast új epizódjában Icó történetén keresztül ismerhetjük meg, hogy van megoldás az olyan súlyos bettegségre is, mint a méhnyakrák, a szakértő, dr. Tóth Richárd pedig mindent elmond a megelőzési lehetőségekről.
HÍREK
A műsorvezető a legrosszabbtól tartott, miután a balesete után elfertőződött a sebe. A csontja mégis műtét nélkül forrt össze, de a küzdelem egy váratlan akadály miatt még nem ért véget.
HÍREK
Fenyő Miklós hivatalos közösségi oldalán csütörtök este adtak tájékoztatást a zenész állapotáról. Bár a tüdőgyulladásból felépült, a szövődmények miatt továbbra is kórházi kezelésre szorul.
HÍREK
Az írónőt egy visszatérő kismedencei tályog miatt kezelik, a nehézségek ellenére is a következő könyvén dolgozik. Barátai, köztük Tóth Vera is, meglátogatták a születésnapján.
HÍREK
Egy súlyos gerincsérv és egy idegeket támadó vírus okozta a bajt a Jászai Mari-díjas színésznőnél. A drámai élmény után most már az egészsége az első, a gyógyulást tekinti legfontosabb feladatának.
HÍREK
Az egészségpodcast legújabb epizódjában Judit történetét ismerhetjük meg, aki egy rutinszerű mozdulat után vált szinte mozgásképtelenné. A beszélgetésből kiderül, hogy mi mindenben segíthet a gyógytornász.
HÍREK
A „második berlini páciensként” emlegetett férfi HIV elleni gyógyszeres kezelését három évvel az őssejtterápia után állították le. Még a legérzékenyebb tesztek sem mutatták ki a szervezetében a vírust, ami a kutatók szerint tartós gyógyulást jelenthet.
HÍREK
Az ír nő égető fájdalmat tapasztalt, de csak bizonyos ételek fogyasztása után. Még jó, hogy gyanút fogott: az orvosok rákot diagnosztizáltak nála.
HÍREK
Csapata nagyon várja vissza Csillát, akinek rehabilitációja kórházban és otthon is zajlik. Családjának gyűjtést is szerveztek.
HÍREK
Danni Duncan rendszeresen sportolt, sok zöldséget evett és nem ivott alkoholt. A 39 éves nő mégis daganatos lett. Az orvosa szerint sok minden a gyerekkori étkezéshez vezethető vissza.
HÍREK
Az influenszer csontbioplasztikai műtétje után most először mesélt őszintén a megpróbáltatásairól. Beszélt a párjával, Zoltánnal való kapcsolatáról is.
HÍREK
A hat hónapos Alex ritka genetikai betegséggel született, amely lassan lebénítaná. Szülei most minden erejükkel azért küzdenek, hogy időben megkaphassa a szükséges kezelést.
HÍREK
A szentatya február 14-e óta volt a Gemelli-klinikán súlyos tüdőgyulladással. Ez alatt volt, amikor állapota életveszélyesre fordult.
HÍREK
Egy különleges beszélgetés, ahol a műsorvezetőből érintett lesz, és a gyógyulási történeten kívül szó esik arról, tanulják-e az orvos a rossz hírek közlését, miért veszélyes elutasítani a kemoterápiát, a gyógyszereken kívül mi segíti a gyógyulást.
HÍREK
A jelentés első verziójából fontos dolgok hiányozhattak, Széles Flóra ezért nem írta alá. A Blikk értesülései szerint könnyen elképzelhető, hogy a művész ebben az évadban már nem tér vissza.
Népszerű
Ajánljuk