Egy a 17 778-ból: kiválasztottak tesztelésre!
Itt már megjelent egy extra sor a regisztráció fölött, amiben el kell fogadni a feltételeket – na ez nem látszott Chrome-ban, nyilván ezért akadt meg a regisztráció. Így a frissen elért sikertől felbuzdulva egyből a kérdőívnek szerettem volna nekiugrani. Na jó, túl akartam lenni rajta gyorsan. Ez pedig Explorerben volt esélytelen. Na de én nem adom fel 6-8 próbálkozás után! Visszatértem a másik böngészőhöz, a Chrome-hoz, ha már onnan indultam, és voilá, itt egyből flottul ment minden, a kb. 20-25 pontos kérdőívet csont nélkül, mintegy másfél perc alatt ki is tudtam tölteni. Megkérdezték például, hogy utazom-e mostanság tömegközlekedéssel (nem), használok-e maszkot (többnyire), találkoztam-e koronavírussal fertőzött beteggel (nem tudok róla).
Mindennek már nagyon célegyenes szaga volt, és nem kicsit büszkélkedtem magamra, vártam a visszaigazoló e-mailt arról, hogy ezt a KSH is elismerje. Nem jött. Másnap se. Sőt, még két nappal később sem. Szinte percről-percre lettem egyre anyátlanabb, és bizonytalanabb az IT-képességeimben. De mit ronthattam el? Valamit elfelejtettem volna kitölteni? Nem ment át a jelentkezésem mégsem?
Ilyen és ehhez hasonló kétségek között tipródva hétfőn felhívtam a tájékoztató levélben megadott zöld számot. Mintegy 20 másodperc alatt felvették, pedig hideg élelemmel, és tengernyi oldal sudokuval készültem a hívásra.
Itt egy kedves hölgy elmondta, hogy a KSH bizony nem küld semmiféle e-mailt, és időpontot sem kell foglalni. Tehát a levélben megadott három tesztelőhely bármelyikére, bármikor mehetek május 4-től 13-ig, 7.00 és 19.00 óra között.
Mennyivel jobb lett volna, ha ezt a tájékoztató levélben is egyértelműen leírják...
Hogy zajlik a teszt?
Kedden el is jutottam a tesztelésre. Egyetlen szabályt kellett betartanom előzetesen, a tesztelés előtt két órával volt szabad utoljára enni. Budapesten három tesztelőhely közül választhattam, nekem a Mária utcai Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika volt legközelebb, oda indultam el. Jól kiplakátolva az alagsor irányába terelik a tesztre érkezőket. Arra számítottam, hogy hosszú sorok kígyóznak majd előtte, mint a Pandora boltoknál karácsony előtt, de senki sem volt előttem. A helyszínen uralkodó állapot nem ért sokként, hiszen jó pár budapesti kórházban voltam már, de a kis szobában legalább a sarkakból le lehetett volna szedni a többtenyérnyi pókháló rendszereket.

Gyorsan kitöltöttem minden iratot: egy betegtájékoztató űrlapot, és egy beteg-beleegyezési űrlapot kell két példányban letolni. Jöhetett a vérvétel. Az ilyesfajta beavatkozásokon az utolsó műtétem óta rendszeresen rosszul vagyok, így lefektettek, és azt hiszem életem legfájdalommentesebb vérvételét élhettem át. A szájból és az orrból történő kenetvétel is nagyon profin ment, bár kellemes elfoglaltságnak azért nem nevezném egyiket sem. Extrém aranyos és kedves volt mindhárom jelenlévő orvos/nővér, még a hülye humoromra is vevők voltak, nem érződött rajtuk, hogy már két hónapja kemény stresszt jelenthet a munkájuk.
Innentől már csak egy dolgom maradt: kivárni a mintavétel után 48 órát, hogy az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Téren bejelentkezve megtudhassam, hogy állunk egymással, én és a vírus.
Mindkét leletemet le is tölthettem, és bár a vérképnél akadt bőven értelmezésre váró adat, azért megtaláltam a szót, amit kerestem a szememmel: negatív.
Mondjuk lassan két hónapja élünk önkéntes karanténban, egy-két vásárlást és egészségügyi sétát leszámítva tényleg sehova nem mozdulunk ki, nem találkozunk senkivel, sok esélye nem lehetett a vírusnak beférkőznie a szervezetembe.
Van még kérdés? Van!
Azért megkönnyebbülést hozott nekem, hogy most már papírom is van róla, nem vagyok fertőzött, és még nem is voltam. Egészséges vagyok. Szuper dolog ez a tesztelés, pláne, hogy én is részt vehettem benne. Bár attól, hogy nekem a kezdeti kisebb döccenők ellenére simán ment, lehet, hogy nincs ez minden kiválasztottnál így.
Mi van, ha valaki elakad a bejelentkezésnél, vagy egész más böngészőket használ?
Mi van, ha nincs ügyfélkapus azonosítója, akkor hogyan értesítik rendkívüli szerencséjéről?
Mi van, ha vidéken él, a tesztelési helyszín meg egy másik telepüésen van, ahová el is kellene jutnia? Kifizetik az utazását?
Mi van, ha épp az odautazás közben kockáztatja azt, hogy megfertőződik? (A regisztrációs kérdőívben is külön tudni szerették volna, használunk-e tömegközlekedést... )
Költői kérdések ezek. Elküldhetné valaki őket az Operatív Törzsnek, hátha Cecília asszony válaszolna rájuk két háztartási és életvezetési tanács között.
Mi van, ha valaki elakad a bejelentkezésnél, vagy egész más böngészőket használ?
Ebben az esetben ajánljuk – a felkérő levélben megtalálható - ingyenesen hívható, zöld számunk felkeresését, ahol segítséget nyújtanak kollégáink.
Mi van, ha nincs ügyfélkapus azonosítója, akkor hogyan értesítik rendkívüli szerencséjéről?
A tájékoztatás több hullámban történt meg. Nemcsak Ügyfélkapun, hanem postai levélben és telefonon is értesítésre kerültek a reprezentatív mintába kiválasztott személyek.
Mi van, ha vidéken él, a tesztelési helyszín meg egy másik településen van, ahová el is kellene jutnia? Kifizetik az utazását?
A tesztelési helyszínek úgy kerültek kiválasztásra – a megfelelő felszereltség és biztonsági intézkedések figyelembevétele mellett – hogy minél szélesebb körben lefedje a kiválasztottak területi elhelyezkedését. Emellett mobil tesztelő állomásokat is igénybe lehet venni, így, aki krónikus beteg, idős vagy veszélyeztetett csoportba tartozik, az is részt tud venni a szűrésen.
Mi van, ha épp az odautazás közben kockáztatja azt, hogy megfertőződik? (A regisztrációs kérdőívben is külön tudni szerették volna, használunk-e tömegközlekedést... )
Természetesen felesleges kockázatnak senkit nem kíván kitenni a kutatás, mindamellett kiemelten fontosnak tartjuk a részvételt, hisz minden egyes résztvevő kulcsszerepet játszik a járvány elleni küzdelemben, mivel sok, hozzá hasonló embert képvisel.