SPORT
A Rovatból

Suhajda Szilárdot láthatták felesége szerint a Mount Everesten, de még mindig nincs biztos hír a magyar hegymászóról

Legutóbb magyar idő szerint szerdán 15 óra 47 perckor rögzítettek tőle GPS-jelet, akkor 8795 méteren járt, azóta nem tudni róla.

Link másolása

Suhajda Szilárd felesége, Legindi Tímea a közmédiának azt mondta, vélhetően láttak egy emberi alakot a Mount Everest 4-es tábora és a csúcsa között, ő pedig a magyar hegymászó lehetett, ugyanis rajta kívül más nem indult egyedül útnak. Már csaknem egy napja nem érkezett biztos hír a magyar hegymászóról.

Suhajda Szilárd május 24-én tervezett felérni a Mount Everest 8848 méter magasan lévő csúcsára. Ő lenne az első magyar, aki oxigénpalack és teherhordók nélkül jut fel a föld legmagasabb pontjára. Ám a hegymászónak tegnap nyoma veszett,

legutóbb magyar idő szerint szerdán 15 óra 47 perckor rögzítettek tőle GPS-jelet, akkor 8795 méteren járt.

Két serpa magyar idő szerint szerda este elindult a 3-as táborból a 4-esbe, hogy megkeressék a magyar hegymászót és segítséget nyújtsanak neki.

Legindi Tímea azt mondta, egy másik ügynökség tagjai, akik hegymászókat visznek fel a Mount Everestre, szintén figyelik a környezetet, és

vélhetően láttak egy emberi alakot a 4-es tábor felett. Ennek kapcsán mozgósítottak újabb serpákat, akik felmennek a 4-es táborba, illetve elindulnak az alak irányába. Azért bíznak benne, hogy Suhajdát látták, mert rajta kívül jelenleg nincs más, aki egyedül indult útnak.

A magyar hegymászó felesége elárulta, tegnap délelőtt fél tízkor beszélt utoljára a férjével, aki akkor azt mondta neki, tovább fog menni, egészen az Everest csúcsáig, mert határozottan képesnek érzi magát a csúcstámadásra.

„Később azt gondoltuk, hogy megállt a GPS-jeladója, de nem, még magasabban volt, 53 vertikális méterre a csúcstól. Akkor végeztünk egy számítást Klein Dáviddal, és abból az jött ki, este 9-re ér a csúcsra. De az utolsó GPS-jel óta nem érkezett újabb jel, nem tudjuk, elérte-e a csúcsot, vagy vissza kellett fordulnia. Ezeket mind akkor fogjuk megtudni, ha ő elmondta” – tette hozzá Legindi Tímea.

Hozzátette, a 4-es tábortól a csúcsig, majd vissza, összesen akár 24 óra is lehet az út, de Suhajda már 36 órája úton van, ráadásul nagyon régóta tartózkodik nagy magasságban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SPORT
Hatalmas a botrány az ingyenes Vidi-meccsjegyek miatt Székesfehérváron – elszámolták magukat a szervezők
Kiesés szélén áll a MOL Fehérvár FC, ezért ingyenjeggyel próbálják a szurkolókat a stadionba csábítani a sorsdöntő meccsre. A rivális szurkolók azonban gyorsan kapcsoltak.

Link másolása

Rosszul sült el az a kezdeményezés Székesfehérváron, hogy a sorsdöntő bajnoki mérkőzésre ingyen engedjék be a szurkolók egy részét a stadionba. A MOL Fehérvár FC, vagyis közismert nevén a Vidi két fordulóval a bajnokság vége előtt kieső helyen áll az NB1-ben, ezért határozta el a klub a városvezetés javaslatára, hogy két szektorba is díjmentesen engedik be a nézőket a szombati, Zalaegerszeg elleni meccsre.

Gyorsan kapcsoltak azonban a rivális klubok rajongói is. Eleinte azzal szórakoztak, hogy a saját csapatuk nevét kirakva foglaltak le székeket a szektorokban, majd rájöttek, hogy minél több ülőhelyet foglalnak le, annál kevesebb Vidi-szurkoló tud majd kimenni a hétvégi meccsre. Órákkal a jegyfoglalás megkezdése után ezért a MOL Fehérvár tegnap este közleményt adott ki a történtekről, melyben azt írták:

„A hír 12.00 órakor jelent meg, az első órákban nem tapasztaltunk semmilyen rendkívüli jegyvásárlási rohamot, így az a megállapítás, hogy »villámgyorsan« fogytak el a jegyek, nem állja meg a helyét. Késő délután már valóban láthattunk olyan jeleket, amely alapján feltételezhetjük, hogy más csapatok szurkolói foglalták le a helyek egy részét. A fennálló helyzetet partnerünkkel, a Jegymesterrel együtt megvizsgáljuk, a Vidi-szurkolók számára új szektorokat fogunk megnyitni” – egyúttal bejelentették, hogy az eredetileg kijelölt két szektor internetes jegyértékesítését lezárják, szerdától már csak személyesen lehet belépőkhöz jutni a klub jegypénztárainál és a többi jegyértékesítő ponton.

Közben a kiesés szélére sodródott egyesület legnagyobb szurkolói csoportja, az RBD Ultras terjedelmes posztban bírálja a MOL Fehérvár tulajdonosát és vezetését. A hétfői bejegyzésben többek között azt írják:

„Győzött az önkény, a gőg, a haszonlesés, a gyökértelenség és a nemtörődömség. A fejétől bűzlött a hal és szép lassan a szag beszivárgott a klubház folyosóira, az irodákba, az öltözőkbe és végül elérte a pályát is, megmérgezve mindent, ami útjába került.”

A székesfehérvári csapat legutóbb 1999-ben esett ki az első osztályból. A Vasas elleni döntetlen után akkor a szurkolók a székháznál tüntettek a vezetőség ellen, a csapat edzője, Verebes József pedig egy hátsó kijáraton keresztül menekült el a stadionból.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
Hivatalos: elmarad a hétvégi Forma 1-es nagydíj a brutális olasz esőzések miatt
Az időjárás által okozott állapotok miatt nem lehet megrendezni a futamot ezen a hétvégén Imolában.

Link másolása

Az Olaszországot sújtó heves esőzések és áradások miatt a Forma–1 a helyi hatóságokokal egyeztetve úgy döntött, elmarad az erre a hétvégére tervezett Emilia-Romagna Nagydíja – jelentették be szerdán a sportág hivatalos honlapján.

Ezek szerint az időjárás által okozott állapotok miatt nem lehet megrendezni a Forma 1-es futamot ezen a hétvégén Imolában.

Szerda dél magasságában született meg a döntés: ilyen körülmények között nem rendezhetik meg a futamot.

A promóterrel és a helyi hatóságokkal történt egyeztetés után a szervezők úgy döntöttek, hogy ebben a helyzetben nem tudják garantálni az esemény biztonságos lebonyolítását, és jelen körülmények között nem szeretnének további extra terheket róni a közösségre, illetve a tűzoltókra, mentőkre és a katasztrófavédelemre.

„Tragikus azt látni, ami Imolával, Emilia-Romagnával, a városokkal történt az elmúlt napokban, azzal a térséggel, ahol felnőttem. Szeretnénk kifejezni együttérzésünket az áldozatok hozzátartozóival és a közösséggel”

– mondta Stefano Domenicali, a Forma-1 ügyvezető igazgatója.

Arról egyelőre nincs hír, hogy az évad során megpróbálják-e bepótolni az elmaradt futamot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
Teniszcsoda Rómában: a fiatal magyar versenyző legyőzte a leendő világelsőt
Élete első ATP-főtábláján szereplő Marozsán Fábián két szettben, egy szenzációs csatában megverte az abszolút favorit Carlos Alcarazt.

Link másolása

Marozsán Fábián újabb szenzációs győzelemmel, a volt és egyben leendő világelső Carlos Alcarazt felülmúlva bejutott a legjobb 16 közé a római salakpályás tenisztornán.

Az élete első ATP-főtábláján szereplő magyar játékos – a világranglista 135. helyezettje – nagyon bátran kezdte a hétfői, harmadik fordulós mérkőzést:

jól szervált, erőteljes, pontos ütésekkel futtatta spanyol riválisát, akit többször is a saját fegyverével, rövidítéssel vert meg.

A remek kezdés és a negyedik játékban elért brék jutalma az lett, hogy Marozsán bő fél óra után a játszmáért adogathatott, és nem is hibázott: semmire nyerve a szerváját 33 perc alatt előnybe került.

A Hajdúszoboszló SE selejtezőből indult, 23 éves teniszezője a második szettben is nagyszerűen adogatott, az izgalomnak a legkisebb jele sem látszott rajta, a 20 esztendős Alcaraz pedig továbbra is sokat hibázott. A magyar játékos a hálónál is magabiztosan mozgott, a spanyol pedig teljesen tehetetlen volt vetélytársa szerváinál, fogadóként szinte alig szerzett pontot. Marozsán 3:3-nál, egy nagyszerű átemeléssel másodszor is elvette ellenfele adogatását, aki azonban ezúttal egyből visszabrékelt, majd hozta a saját szervajátékát, s 5:4-nél karnyújtásnyira került az egyenlítéstől.

Marozsán ekkor sem ijedt meg, ismét semmire hozta az adogatását, majd a következő gémben bréklabdája is volt, de végül Alcaraz került 6:5-ös előnybe. A magyar sikeresen adogatott a szettben maradásért, így következhetett a tie-break.

Ebben a spanyol gyorsan 4-1-re ellépett, de

Marozsán kiegyenlített, majd 5-4-nél a vezetést is átvette, 6-4-nél pedig két meccslabdához jutott, és már az elsőt kihasználva ünnepelhetett, talpra ugrasztva a centerpálya mintegy tízezer fős közönségét.

A találkozó 1 óra 42 percig tartott.

„Vasárnap már beszéltünk erről a mérkőzésről és úgy voltam vele, megpróbálok valami különlegeset nyújtani és talán nyerni egy szettet. A világ jelenlegi legjobb játékosáról beszélünk, nagyon boldog vagyok” – nyilatkozta a mérkőzés után a magyar teniszező.

Marozsán elmondta, minden tökéletes volt, az időjárás, a pálya, ő pedig igyekszik továbbra is tenni a dolgát.

„A rövidítésben 1-4-re álltam, de utána sorozatban hat pontot nyertem. Nem igazán tudom, mi történt a labdamenetek közben, próbáltam a legjobbamat nyújtani és visszatenni a labdákat, illetve kitalálni, hogyan tudnám megnyerni a pontokat. Ez sikerült, de még nem igazán tudom, hogyan” – összegzett a magyar játékos, aki a 16 között a 15. helyen kiemelt horvát Borna Coriccsal találkozik, Alcaraz pedig a veresége ellenére újra világelsővé lép elő a római verseny után.

A végeredmény: Marozsán Fábián–Carlos Alcaraz 6:3, 7:6 (7-4)

(Forrás: MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
Gólöröm közben sérült meg Dzsudzsák, csuklóműtét vár rá
A Fradi ellen lőtt második góljánál ünneplés közben megcsúszott a reklámtábláknál, és olyan szerencsétlenül esett, hogy eltört a karja.

Link másolása

Csuklóműtét vár a válogatottsági rekorder Dzsudzsák Balázsra, aki szombaton gólöröm közben sérült meg a Debreceni VSC Ferencváros elleni labdarúgó OTP Bank Liga-mérkőzésén.

A támadó a DVSC közösségi oldalán szombat este a kórházból üzent a szurkolóknak. Mint kiderült, a debreceniek játékosa együttese második góljánál ünneplés közben megcsúszott a reklámtábláknál, és olyan szerencsétlenül esett, hogy eltört a karja, így meg kell műteni.

A DVSC hátrányból fordítva 3-1-re nyert a már bajnok zöld-fehérek otthonában, ezzel egy fordulóval az idény vége előtt a nemzetközi kupaszereplést jelentő harmadik helyen áll.


Link másolása
KÖVESS MINKET: