A sorozat, ami az első két rész után berobban – Smoke kritika csavarral, ami biztosan meglep
Dennis Lehane legújabb sorozata, a Smoke, igazi lassú tűzben perzselő történet, ami bár krimiként hirdeti magát, valójában sokkal több annál. Lehane, aki a Fekete madárral már bizonyított az Apple TV+-nál, ismét Taron Egertont választotta főszereplőnek, és nem hibázott. Egerton ezúttal Dave-et, a gyújtogatásokra specializálódott nyomozót alakítja.
Ez a traumatikus élmény sarkallta arra, hogy hátra hagyja a szakmát, és inkább nyomozzon a gyújtogatók után. De a tűz és a halál árnyéka továbbra is kísérti életét, rémálmai állandóak, és Egerton színészi játéka ezt finoman, de minden pillanatban érezteti. Azt is hozzá kell tenni, hogy Lehane egy bűnügyi podcast igaz történetét dolgozta fel. A sorozat a Firebug című podcastben előadott eseményeken alapul, ami akkora sikernek örvendett, hogy az AppleTV+ boldogan megvásárolta a megfilmesítési jogokat. Aki ismeri az eredeti történet John Leonard Orr-féle gyújtogatás sztoriját, annak azért nem lesz meglepetés a Smoke.
Dave mellé szegődik Michelle (Jurnee Smollett). A nyomozó saját szakállára kezd el segíteni neki, hogy elkapjanak egy veszélyes pirománt, akit már több bűncselekménnyel vádolnak. Bár papíron a Smoke egy buddy-cop sorozat is lehetne, Lehane nem elégszik meg ennyivel. A narratíva rengeteg mellékszálon fut egyszerre: Dave könyvet ír egy gyújtogatásokra szakosodott nyomozóról – igen, önmagáról, és ezek a könyvből idézett részek sokszor erős önreflexióval párosulnak. Emellett betekintést nyerünk Dave családi életébe is, ami enyhén szólva romokban hever: nevelt fiával szörnyű a kapcsolata, feleségével pedig egyre jobban eltávolodnak egymástól. Michelle karaktere sem marad ki a drámából, az ő magánéleti és munkahelyi problémáira is rátér a sorozat. Mindezekkel párhuzamosan követünk egy antiszociális, piromán hajlamú éttermi dolgozó férfit is, akiről egyelőre nem tudni, mennyire áll közel a főszálhoz.
A második rész végén olyan csavart kapunk, ami nemcsak felpörgeti az eseményeket, hanem teljesen új fényt vet az addigi történésekre. Sőt, újra értelmezi az első rész sok apró, jelentéktelennek tűnő momentumát is. Ez az a pont, ahol a kitartó nézők igazán megkapják jutalmukat, és rájönnek, hogy Lehane minden sallangnak tűnő részletet tudatosan rakott a helyére.
A sorozat legnagyobb erőssége kétségkívül a színészek játéka. Egerton egyszerre kemény, törékeny, dühös és félelemmel teli, és ezt hiba nélkül hozza. Smollett szintén remek, kettejük között pedig érezhető a kémia, még ha az első két részben nincs is igazán idejük kibontakozni. A mellékszereplők is hozzák a kötelezőt: Greg Kinnert a tűzoltóparancsnok szerepében mindig öröm nézni, Rafe Spall pedig Michelle házas szeretőjeként hozza a feszült, mégis emberi figurát.
A tűzvész-jelenetek rendkívül realisztikusak, a pusztítás ábrázolása gyakran félelmetes és feszült. Nemcsak a CGI működik jól, hanem a maszkmesterek munkája is kiemelkedő, amikor a gyújtogatások áldozatait mutatják. Az operatőri munka különleges: sokszor alkalmaznak olyan technikát, ami a kép szélét elhomályosítja, így álomszerű kép jön létre, miközben a kép közepe tűéles marad. Ez a látványvilág Dave mentális állapotát is remekül tükrözi, hiszen ő maga sem mindig lát tisztán a traumáinak köszönhetően.
Ami viszont kissé visszahúzza a Smoke-ot, az a túlterhelt narratíva és a lassú tempó. Lehane rengeteg mellékszálat mozgat egyszerre, és bár ezek végül összefutnak, az első két részben sok néző könnyen elveszhet a szereplők és történetfoszlányok útvesztőjében. Különösen a könyvírás rész lehet zavaró, ami sokszor kellemetlenül hatásvadász, ráadásul elvesz az amúgy is lassan haladó fő történetidőből. Ugyanakkor a második epizód végére ezek a puzzle-darabkák szépen kezdenek összeállni, és ekkor válik világossá, hogy a Smoke nem egy hagyományos nyomozós sorozat, hanem sokkal komplexebb, mélyebb alkotás.
A zene sajnos kissé jellegtelen. Kár, mert egy erősebb zenei aláfestés emelhetett volna a film atmoszféráján. A komótos tempó és a rengeteg mellékszál sokak számára idegtépő lehet, főleg ha valaki egy pörgős, klasszikus nyomozós sztorit vár. A Smoke nem fogja a néző kezét, sőt, maximális figyelmet követel. Ez egyszerre áldás és átok, hiszen aki nem hangolódik rá az első rész alatt, valószínűleg már nem is fogja végig nézni.
A Smoke tehát nem mindenkinek való. Nehéz, lassú és sokszor kellemetlen, de ezek mellett ott van benne a professzionalizmus, a színészi kiválóság, az átgondolt forgatókönyv és az a fajta csavarosság, amit manapság kevés sorozat mer vállalni. Lehane rajongóinak kötelező, a türelmes krimirajongóknak pedig egy kihagyhatatlan, különleges élmény lehet. De senki ne számítson könnyű szórakozásra – ez a füst lassan gomolyog, de a végére mindenhol ott marad a tűz nyoma.
