SPORT
A Rovatból

Orbán Viktor az öltözőben gratulált az Angliát legyőző magyar válogatottnak

„Leírhatatlan volt a hangulat a magyar öltözőben” – mondta a miniszterelnök, aki utoljára 2011-ben, a hollandiai 5-3-as vereség után ment be a válogatott öltözőjébe.

Link másolása

Mint azt mi is megírtuk, kedd este 4:0-s győzelmet aratott a magyar válogatott Angliában. A nemzeti együttes legutóbb 1953-ban győzött Angliában, és mostani eredménnyel pedig az élre ugrottunk a Nemzetek Ligája legkeményebb csoportjában.

Orbán Viktor a helyszínen szurkolt a magyar válogatottnak, a Nemzeti Sportnak pedig azt is elárulta, hogy a csapatkapitány, Szalai Ádám kérésére az öltözőben gratulált a csapatnak a mérkőzés után.

"Nagyon ritkán fordul elő, hogy bemegyek a csapat öltözőjébe, a legutóbb jó tíz éve, a hollandiai 5-3-as vereségünk után tettem ilyet. Most azonban a csapatkapitány Szalai Ádám kérésére személyesen gratuláltam a válogatott tagjainak, leírhatatlan volt a hangulat a magyar öltözőben"

- nyilatkozta a lapnak a miniszterelnök.

"A kérdés már csak az, mit fogunk csinálni életünk hátralévő részében"

- tette hozzá.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Ennyi pénzt kapnak a magyar válogatott játékosai a 2024-es Eb-re való kijutásért
A pénzzel felelősen bánik majd az MLSZ. A szövetségtől kapott tájékoztatás szerint a pénzt több részre osztják majd.

Link másolása

A Sportal.hu foglalta össze, hogy az MLSZ a sikeres kvalifikációval 9,5 millió eurós juttatást kap az Európai Labdarúgó Szövetségtől (UEFA), ez átszámítva 3,6 milliárd forint.

A pénzzel azonban felelősen bánik majd az MLSZ: a szövetségtől kapott tájékoztatás szerint a pénzt több részre osztják majd.

A 3,6 milliárd forint 35 százalékát, vagyis 1,26 milliárd forintnak megfelelő eurót oszt szét az MLSZ a játékosok között.

A selejtezők nyolc mérkőzésén 28 labdarúgó lépett pályára, de volt 6 olyan futballista, aki szerepelt a keretben, de nem kapott lehetőséget egyetlen mérkőzésen sem.

Vagyis a fenti összeget 34 felé oszthatja a szövetség, de az nem nyilvános, hogy ki mennyi részesedést kap.

Az viszont biztos, hogy Marco Rossi és segítői a 3,6 milliárd forint 15 százalékát oszthatják szét egymás között, vagyis 540 millió forint a rájuk vonatkozó teljes keret.

Az UEFA-tól származó bevétel újabb 35 százalékát (1,26 milliárd forint) az Európa-bajnoki részvétel költségeire különíti el a szövetség, a megmaradt 540 millió forintot pedig a hazai utánpótlásra költik majd el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
A Rovatból
Öngyilkos lett egy 21 éves futó, akit a szíve miatt eltiltottak a sportolástól
A svéd Emilia Brangefält a legutóbbi két terepfutó vébén a legjobbak között szerepelt. Egy nappal a halála előtt pszichiáterhez akart fordulni.

Link másolása

Öngyilkos lett egy 21 éves svéd futónő, akivel néhány nappal korábban közölték az orvosok, hogy abba kell hagynia a sportolást, írja a Mirror. Emilia Brangefält tavaly bronzérmet szerzett 40 kilométeres távon a thaiföldi hegyi- és terepfutó világbajnokságon, míg az idei innsbrucki vébén ötödik lett.

Utóbbi verseny után röviddel „rendkívül magas szívritmust” diagnosztizáltak nála, ezért kénytelen volt szünetelteni az edzéseket. Az Instagramon november 4-én posztban számolt be a fizikai és mentális küzdelmeiről, amióta nem sportolhatott.

„Már egy séta is fájdalmas most” – írta a fiatal futó a bejegyzésben, amiből kiderül, hogy legalább hússzor járt különböző orvosoknál.

„Talán túl sok volt egy 21 éves lánynak, hogy kevesebb mint egy hónap különbséggel lefutotta a Transvulcania 48k-t és a WMTRC 45k-t. Szuper szomorú vagyok, mert a futás és az edzés olyan sokat jelent nekem. De most már hétköznapi életet élni is nehéz. Az elmúlt hónapban több órát töltöttem az ágyban, mint a lábaimon állva. Talán egy nap majd visszatérek. Vagy nem. Remélem, hogy a testem ki tudja ezt heverni” – olvasható a bejegyzésben, ami után kilenc nappal végzett magával.

Brangefält testvére az Instagramon emlékezett meg húgáról. A posztban azt írta, hogy egy nappal a halála előtt pszichiátriai segítséget próbált kérni a futó, de emberhiány miatt nem tudtak azonnal a segítségére lenni.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
EURO-2024 - Marco Rossi elmondta, milyen esélyeket lát a továbbjutásra
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a jövő évi Európa-bajnokság A csoportjának favoritja a házigazda német együttes.

Link másolása

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a jövő évi Európa-bajnokság A csoportjának favoritja a házigazda német együttes, ugyanakkor úgy vélte, a továbbjutást jelentő második helyért nyílt lesz a küzdelem a skótok, a svájciak és a magyarok között.

"Természetesen szerettük volna elkerülni Németországot több okból is: egyrészt mert alapvetően nagyon erős együttes, másrészt pedig házigazda lesz, így tudjuk, milyen körülmények várnak majd ránk az Eb-n"

- fogalmazott a sorsolás után Rossi, aki hozzátette, a németek "más szintet" képviselnek, ugyanakkor a másik két riválissal szemben versenyképes lehet a magyar nemzeti együttes. "Nagyképűség nélkül állíthatjuk ezt, de ez nem azt jelenti, hogy le tudjuk őket győzni. Rengeteg dolog befolyásolja majd ezeknek a meccseknek a kimenetelét, sok múlik majd a játékosaink aktuális állapotán, és számos más apróságon. De tény, hogy nagyjából azonos szinten vagyunk jelenleg Skóciával és Svájccal".

Az 59 éves, magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakember kiemelte, hogy az Európa-bajnoki mezőnyben már nincsenek "gyengébb" csapatok, ráadásul a labdarúgásban jelenleg általános érvényű, hogy a papíron esélytelenebbnek tartott együttesek ellen is nehéz futballozni.

"A skótok remek teljesítményt nyújtottak a selejtezősorozatban, agresszív és fizikális játékot játszanak. Kifejezetten keményen képesek védekezni, amikor arra van szükség. Egyáltalán nem könnyű ellenfelek a számunkra, és biztos vagyok benne, hogy csúcsformában kell lennünk ahhoz, hogy legyen esélyünk nyerni velük szemben" - fejtette ki Rossi, egyúttal jelezte, mindent elmond a skót válogatott erejéről, hogy a selejtezőben legyőzte Spanyolországot. "Ha őket meg tudták verni, akkor bárkit meg tudnak".

A svájciakról elmondta, nem tartja őket annyira fizikális csapatnak, mint Skóciát, nekik viszont más erősségeik vannak.

"Murat Yakin irányításával nagyon jó teljesítményt nyújtanak és remek eredményeket érnek el" - mondta a kapitány, aki kiemelte: biztosra nem állíthatja, de Németországról feltételezi, hogy első lesz a csoportban. "A második helyért nyílt lesz a küzdelem köztünk és a svájciak, valamint a skótok között, mert ez a három együttes azonos szintet képvisel".

Az A csoportban Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai június 15-én Kölnben a svájciak ellen kezdenek, majd június 19-én Stuttgartban a házigazda németekkel játszanak, június 23-án pedig ugyanitt a skótokkal találkoznak a kontinenstornán. A csoportokból az első kettő biztosan továbbjut, a hat csoportharmadikból pedig a legjobb négy folytathatja az Eb nyolcaddöntőjében.

A németországi Európa-bajnokságot június 14. és július 14. között tíz német városban - Hamburgban, Berlinben, Münchenben, Dortmundban, Kölnben, Stuttgartban, Düsseldorfban, Frankfurtban, Lipcsében és Gelsenkirchenben - rendezik, a döntőnek a berlini Olimpiai Stadion ad otthont.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
„Milák tartozik magának és Magyarországnak annyival, hogy lejár edzeni. Pénzt kap érte, ne beszéljünk mellé!”
Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya helyesbítette Wladár Sándor szövetségi elnök korábbi kijelentését. Hosszú Katinkában sem bízik már.

Link másolása

Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya az ATV Egyenes beszéd című műsorában kijelentette: semmi realitása, hogy Hosszú Katinka érmet, esetleg aranyat nyerjen a párizsi olimpián.

„Hát, nézze, élsportról beszélünk, a legjobb úszók a legfontosabbak, ő attól már távol van, hogy főszereplő legyen. Másfél éve nem úszik, és az utolsó versenyei is egy masszívan lefelé ívelő pályafutást mutattak”

– mondta.

Milák Kristóf helyzete, más. Épp ezért különösen fájdalmas, mert nála nem egy utolsó dobásról, hanem pályafutása csúcsáról van szó a kapitány szerint. Szerinte azt az edzésmunkát, amit nem végzett el, már nem fogja tudni bepótolni, így biztosan meg sem fogja közelíteni a teljesítménye az olimpiai szintet. A kapitány helyesbítette Wladár Sándor szövetségi elnök korábbi kijelentését,:

„Milák tartozik magának és Magyarországnak annyival, hogy lejár edzeni. Pénzt kap érte, ne beszéljünk mellé!”

Egyesülete, a Honvéd nem vette el a fizetését, azt továbbra is kapja az úszó. Azt a kapitány nem tudta megmondani, hogy edzésbe állt-e Milák, mert az úszó egyszerűen nem veszi fel neki a telefont.


Link másolása
KÖVESS MINKET: