Folytatódik az Eb: tényleg Anglia a legnagyobb esélyes a végső sikerre?
Azt kijelenthetjük, hogy az igazán nagy csapatok közül több is végigszenvedte az első három mérkőzését. A címvédő olaszok, az az előző torna döntősei az angolok, vagy éppen a franciák és a hollandok is visszafogott teljesítményt nyújtottak. Érdekes módon a fogadóirodák jó része továbbra is Angliát tartja favoritnak az Eb-n. A mostani kör még rendben is lenne, hiszen Szlovákia lesz az ellenfél vasárnap este, de ha nem javul a szigetországiak játéka, akkor ebből nem lesz történelmi siker – az angolok még soha nem nyerték meg ezt a sorozatot.
Gareth Southgate szövetségi kapitány csapata egyik meccsén sem volt meggyőző, csak a harmatos Szerbia ellen nyert (1–0), a másik két meccse döntetlen lett.
A címvédő olaszok sem néznek ki valami jól. Kaptak egy rekordgyorsaságú gólt Albániától, de azért azt a meccset még megnyerték, aztán kikaptak a spanyoloktól és ikszeltek a horvátokkal. Semmi extrát nem mutatott fel eddig az olasz együttes, igaz akkor sem nagyon szokott, amikor végül megnyeri a tornát… Most azonban nehéz helyzetben lehetnek, hiszen szombaton Svájc ellen ők nyitják a nyolcaddöntők sorozatát. Mi a saját csapatunk bőrén tapasztaltuk meg a rivális erejét, de ez semmi, hiszen a svájciak az előző Eb nyolcaddöntőjében az akkor még világbajnoki címvédő franciákat ejtették ki.
Ha már a franciák: az első meccsen egy öngóllal nyertek Ausztria ellen, majd döntetlenre végeztek a hollandokkal és a lengyelekkel. Nem túl fényes mérleg, de második helyet ért. A nyitányon megsérült Kylian Mbappé ismét a csapat rendelkezésére áll, meg is szerezte első Eb-gólját a lengyelek ellen.
Szó esett a hollandokról, akik csak harmadik helyen jutottak tovább, mert a csoportban csak Lengyelország ellen nyertek, a francia iksz után, a sorozat eddigi legjobb meccsén kikapta Ausztriától (2–3). Ugyanakkor a narancsos válogatott is abba a kategóriába tartozik, hogy akkor játszik igazán jól, amikor kell. A meglepetésre csoportelsőként továbbjutó Románia ellen esélyesek is, aztán majd jöhet a neheze.
A németek erre a tornára nagyon összekapták magukat és simán benne van, hogy rendezőként meg is nyerik. Dániánál kaphattak volna könnyebbe ellenfelet is és vélhetően az északiak is bánják, hogy végül másodikak lettek a csoportban. Nem sokon múlt, hiszen a szlovének és köztük az döntött – a két csapat mérlege mindenben ugyanolyan volt –, hogy a szomszédunk egyik edzője kapott egy sárgát a csoportmeccsek alatt és mivel a dánoknak nem volt ilyen, így a sportszerűbb jogán végeztek előbb és kapták meg a házigazdát. Nagy üzlet volt…
Egyszer azonban ő is beindul majd – vélhetően ettől tartanak a szlovénok is. Ezzel együtt sem nagy esélyes a portugál válogatott.
Ezzel szemben a spanyolok! A gárda mindhárom eddigi meccsét megnyerte és gólt sem kapott. Georgia ellen kötelező a továbbjutás és aztán jöhet a java. Meg aztán láttunk már olyat, hogy egy csapat végigvert mindenkit a csoportban, majd az első adandó alkalommal kiesett. Igaz lehet a mondás, hogy a döntőig csak el kell jutni valahogy, aztán ott kell jól játszani és nyerni.
Mert azért a döntőbe vezető két ág korántsem egyforma erős. Az egyik nyolcasban Spanyolország, Németország, Franciaország és Portugália is ott van, míg a másikban Hollandia, Anglia és Olaszország a kiemelkedő csapat. Utóbbi kettő, akár már a nyolc között is találkozhat, vagyis az biztos, hogy ezúttal nem a fináléban csapnak össze, mint legutóbb.
A nyolcaddöntő programja:
június 29., szombat
18:00: Svájc–Olaszország, Berlin (M4 Sport)
21:00: Németország–Dánia, Dortmund (M4 Sport)
június 30., vasárnap
18.00: Anglia–Szlovákia, Gelsenkirchen (M4 Sport)
21.00: Spanyolország–Georgia, Köln (M4 Sport)
július 1., hétfő
18.00: Franciaország–Belgium, Düsseldorf (M4 Sport)
21.00: Portugália–Szlovénia, Frankfurt am Main (M4 Sport)
július 2., kedd
18.00: Románia–Hollandia, München (M4 Sport)
21.00: Ausztria–Törökország, Lipcse (M4 Sport)