SPORT

EURO-2024 - Marco Rossi elmondta, milyen esélyeket lát a továbbjutásra

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a jövő évi Európa-bajnokság A csoportjának favoritja a házigazda német együttes.

Link másolása

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a jövő évi Európa-bajnokság A csoportjának favoritja a házigazda német együttes, ugyanakkor úgy vélte, a továbbjutást jelentő második helyért nyílt lesz a küzdelem a skótok, a svájciak és a magyarok között.

"Természetesen szerettük volna elkerülni Németországot több okból is: egyrészt mert alapvetően nagyon erős együttes, másrészt pedig házigazda lesz, így tudjuk, milyen körülmények várnak majd ránk az Eb-n"

- fogalmazott a sorsolás után Rossi, aki hozzátette, a németek "más szintet" képviselnek, ugyanakkor a másik két riválissal szemben versenyképes lehet a magyar nemzeti együttes. "Nagyképűség nélkül állíthatjuk ezt, de ez nem azt jelenti, hogy le tudjuk őket győzni. Rengeteg dolog befolyásolja majd ezeknek a meccseknek a kimenetelét, sok múlik majd a játékosaink aktuális állapotán, és számos más apróságon. De tény, hogy nagyjából azonos szinten vagyunk jelenleg Skóciával és Svájccal".

Az 59 éves, magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakember kiemelte, hogy az Európa-bajnoki mezőnyben már nincsenek "gyengébb" csapatok, ráadásul a labdarúgásban jelenleg általános érvényű, hogy a papíron esélytelenebbnek tartott együttesek ellen is nehéz futballozni.

"A skótok remek teljesítményt nyújtottak a selejtezősorozatban, agresszív és fizikális játékot játszanak. Kifejezetten keményen képesek védekezni, amikor arra van szükség. Egyáltalán nem könnyű ellenfelek a számunkra, és biztos vagyok benne, hogy csúcsformában kell lennünk ahhoz, hogy legyen esélyünk nyerni velük szemben" - fejtette ki Rossi, egyúttal jelezte, mindent elmond a skót válogatott erejéről, hogy a selejtezőben legyőzte Spanyolországot. "Ha őket meg tudták verni, akkor bárkit meg tudnak".

A svájciakról elmondta, nem tartja őket annyira fizikális csapatnak, mint Skóciát, nekik viszont más erősségeik vannak.

"Murat Yakin irányításával nagyon jó teljesítményt nyújtanak és remek eredményeket érnek el" - mondta a kapitány, aki kiemelte: biztosra nem állíthatja, de Németországról feltételezi, hogy első lesz a csoportban. "A második helyért nyílt lesz a küzdelem köztünk és a svájciak, valamint a skótok között, mert ez a három együttes azonos szintet képvisel".

Az A csoportban Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai június 15-én Kölnben a svájciak ellen kezdenek, majd június 19-én Stuttgartban a házigazda németekkel játszanak, június 23-án pedig ugyanitt a skótokkal találkoznak a kontinenstornán. A csoportokból az első kettő biztosan továbbjut, a hat csoportharmadikból pedig a legjobb négy folytathatja az Eb nyolcaddöntőjében.

A németországi Európa-bajnokságot június 14. és július 14. között tíz német városban - Hamburgban, Berlinben, Münchenben, Dortmundban, Kölnben, Stuttgartban, Düsseldorfban, Frankfurtban, Lipcsében és Gelsenkirchenben - rendezik, a döntőnek a berlini Olimpiai Stadion ad otthont.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Gyász: 35 évesen meghalt Tóth Bence Gyula
Gyászol a magyar sportélet, elhunyt Tóth Bence Gyula, aki korábban teniszezőként ért el kiemelkedő eredményeket.

Link másolása

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a sokszoros korosztályos válogatott, magyar bajnok és junior Grand Slam-induló Tóth Bence Gyula életének 35. évében elhunyt. Köszönjük a hazai teniszközösségnek, hogy mindent megtett a gyógyulása érdekében, de sajnos az utolsó csatáját így sem tudta megnyerni” – írta hivatalos Facebook-oldalán a Magyar Tenisz Szövetség.

A sokszoros korosztályos válogatott, junior Grand Slam-résztvevő szervezetét súlyos betegség támadta meg. A sanghaji Toth Tennis Academy munkáját vezető, 11-szeres utánpótlás magyar bajnok teniszezőről januárban adták hírül, hogy hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála. A magyar tenisztársadalom összefogott, hogy kezelése sikeres lehessen, de élete utolsó csatáját elveszítette, áll a megemlékezésben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
Az egykor a Dakar paródiájaként indult verseny mára már trendeket diktál, és túlszárnyalta a „példaképét”
A Párizs-Dakar karikatúrájaként találták ki annak idején a Budapest-Bamako ralit. De ma már az egyik legegyedibb, legextrémebb versennyé vált, amit idén fotósunk, Elek Krisztián is végigkísért.

Link másolása

Amikor tüzetesebben is megismertem, mi is az a Budapest-Bamako rali, nekem először a Flúgos futam rajzfilm jutott eszembe. El is mondom, miért: ez nem egy elit verseny, itt bármilyen autóval, motorral vagy quaddal el lehet indulni. A szervezőknek az volt az eredeti célja, hogy egy

olyan ralit szerettek volna csinálni, ahol az amatőröket nem dobálják ki, nekik is megvan a tiszteletük, ahol kis pénzzel el lehet indulni futamon.

A ralin négy kategóriában lehet részt venni. A verseny kategória során napi feladatokat kell teljesíteni, persze itt a legnehezebb az útvonal. A 4×4 túra vagy kaland, illetve a túra kategóriában nincsenek feladatok. A két kategória között annyi a különbség, hogy utóbbit egy egyszerű személyautóval is meg lehet tenni. Végül, de nem utolsósorban pedig ott van a spirit, amelyre nincs nevezési díj, de csak

ipari hulladék autókkal, illetve motorokkal lehet rajta részt venni.

Ez volt az a pont, amikor beugrottak nekem gyermekkorom rajzfilmjének spéci járgányai.

Önmagában is őrültnek kell lenni, hogy valaki egy ilyen versenyek részt vegyen, jól jellemzi a körülményeket a szervező őszinte vallomása: „a pontos táv 8276 kilométer, de eltévedésekkel együtt ez valójában körülbelül 8600-8700 kilométer szokott lenni.

Ami viszont magyarként büszkeséggel tölt el: az egykor a Dakar paródiájaként indult verseny mára már trendeket diktál. A már említett spirit kategória sikerét mi sem jelzi jobban, hogy

már a Párizs-Dakar ralin is van amatőr kategória, ahol régi, vacak autókkal indulhatnak, és nincs időmérés.

Szabó Gál András szervező ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta a Rallycafé.hu-nak, hogy nagyon nagy melegséggel tölti el a szívét, hogy mára nem ők a követők, hanem „mi lettünk a vezetők, és minket utánoznak a ralin, amelyre nagy tisztelettel és áhítattal néztem fel gyerekkoromban.

A sikerre jellemző, hogy most két hullámban indult el a Budapest-Bamako, a jelentkezők nagy száma miatt.

A fő futam, mind a négy kategóriával január 26-án indult, a második futam pedig most, február 16-én kezdődött és még javában tart. Ez utóbbin viszont nincsen verseny kategória. Azt egyébként magyar versenyző,

az orosházi Pásztor András vezette Körös Autó csapata nyerte.

S hogy egy kis flúgosság se maradjon ki: az Infostart információi szerint a díjátadón két csapat között szabályos tömegverekedés tört ki. Az ok csupán az volt, hogy az egyik, már kissé kapatos versenyző elvesztette az egyensúlyát és nekiütközött a másik csapat asztalának, ezért szólalkoztak össze. A végeredmény egy whiskeys üveggel betört fej, és némi romok lettek. Mindenesetre a helyiek azt mondták Szabó Gálnak, hogy

ekkora csetepatét a polgárháború óta nem láttak.

Nézze meg Elek Krisztián további képeit a versenyről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
Mutogatott a szurkolóknak: Cristiano Ronaldo obszcén gesztusát vizsgálja a szaúdi labdarúgó szövetség
Ronaldót valószínűleg nagy riválisának felemlegetése dühítette fel. Most vizsgálat elé néz.

Link másolása

Az al-Nasszr portugál sztárja vasárnap az ágyékát fogdosva mutogatott az ellenfél szurkolóinak, az al-Sahab 3-2-es legyőzése során, akik Lionel Messi nevét skandálták neki. Bár a képsor a hivatalos meccsközvetítésben nem szerepelt, azonban az interneten hamar elterjedt, és

a Szaúdi Labdarúgó Szövetség (SAFF) közölte, hogy kivizsgálja a botrányos esetet.

Ronaldónak gyakran a szemére vetik, hogy csillagászati fizetésért a viszonylag alacsonyan jegyzett szaúdi ligába igazolt, míg legnagyobb riválisa, a nyolcszoros aranylabdás Messi a színvonalasabb amerikai bajnokságban játszik az Inter Miami színeiben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Meghalt a német futballista, aki győztes gólt lőtt a világbajnoki döntőben
63 éves korában meghalt Andreas Brehme, aki 1990-ben világbajnoki aranyérmet nyert a német labdarúgó-válogatottal.

Link másolása

A 86-szoros válogatott Andreas Brehme hétfőn este szívinfarktust kapott Münchenben. A Bild információi szerint hiába szállították azonnal kórházba, nem tudták megmenteni az életét.

Brehme futballozott a Saarbrückenben, a Kaiserslauternben, a Bayern Münchenben, az olasz Interben és a spanyol Real Zaragozában is. Pályafutását 1998-ban fejezte be Kaiserslauternben. A német bajnokságot a Bayern Münchennel és a Kaiserslauternnel is megnyerte, az Interrel az olasz bajnokságban és az UEFA-kupában is aranyérmes lett.

Az 1990-es világbajnoki döntőben a német válogatott 1–0-ra legyőzte Argentínát, a győztes gólt Brehme szerezte a 85. percben tizenegyesből.

Később a Kaiserslautern és az Unterhaching szakvezetője volt, a VfB Stuttgartot pedig segédedzőként segítette Giovanni Trapattoni mellett. Dolgozott a Német Labdarúgó-szövetség nagyköveteként, foglalkozott az utánpótlással és televíziós szakértőként is dolgozott.

Andreas Brehme 63 éves volt.

Link másolása
KÖVESS MINKET: