News here
hirdetés

SPORT

7 éve történt Michael Schumacher síbalesete, de még ma sem tudunk sokat az állapotáról

A Forma-1-es legenda 2013-ban szenvedett súlyos balesetet Franciaországban, azóta már számtalan beavatkozáson van túl, viszont van olyan orvos, aki szerint Schumacher sose fog teljesen felépülni.

Link másolása

hirdetés

Michael Schumaher 2013 telén szenvedett súlyos síbalesetet egy franciaországi téli üdülőhelyen, Máribelben. A hétszeres Forma-1-es világbajnok egy nem kijelölt pályán síelt, ahol egy sziklának ütközött, és annak ellenére is, hogy bukósisakot viselt, fejsérülést szenvedett. Helikopterrel szállították a grenoble-i kórházba, és ekkor még tudatánál volt. Először csak súlyosnak, viszont nem életveszélyesnek minősítették a fejsérülését, majd nem sokkal később kiderült, hogy ennél sokkal nagyobb a baj.

Schumacher az életéért küzdött, a fejsérülése miatt kómába esett, és azonnali idegsebészeti beavatkozást kellett végrehajtani rajta.

A hét éve történt síbaleset óta sem tudunk sokat az egészségéről, évek óta hiába kérnek róla információkat, menedzsere semmit nem hajlandó mondani az állapotáról, hiszen szerinte az nem közügy.

Azt biztosan tudhatjuk, hogy a baleset óta sem nyerte vissza teljes mértékben az egészségét, de hogy pontosan milyen állapotban van, azt senki se árulja el.

2014 júniusában jelentették be, hogy a Forma-1-es legenda már felébredt a kómából, elhagyhatta a kórházat, és megkezdte a rehabilitációját. Ezután sok éven keresztül otthon ápolták, egy svájci városban.

Ezt követően 2018-ban Mallorcára szállították, hiszen családja is akkor a spanyol szigetre költözött. Ekkor már további javulást is felfedeztek az állapotán.

hirdetés
Akkori értesülések szerint ekkor még mozogni továbbra sem tudott, viszont érzelemkifejezésre már képes volt. A korábbi autóversenyző szemébe gyakran könny szökött a Genfi-tó gyönyörű panorámája láttán.

2019 őszén a pilótát egy párizsi kórházba szállították, ahol őssejtkezeléssel próbáltak az állapotán tovább javítani.

"Nem teszek csodákat, a csapatommal semmiféle kísérleti gyógymódot nem alkalmazunk, nem kísérletezünk. Az elmúlt 20 évben sok előrelépés történt az őssejtkutatásban, de az az igazság, hogy még mindig nagyon keveset tudunk" – nyilatkozott akkor a kezelőorvosa, Philippe Menasché a beavatkozásról.

Az orvos 2020 júniusában újabb beavatkozás elé állította Schumachert. Az őssejtbeültetés során az volt a céljuk, hogy regenerálják Michael idegrendszerét, az orvos elmondása szerint.

Egy dokumentumfilmet is készítettek a Forma 1-es világbajnok tragédiájáról, "Michael Schumacher: Az igazság nyomában" címmel, aminek kapcsán szólalt meg egy svájci idegsebész, Erich Riederer, ez év szeptemberében.

"Szerintem vegetatív állapotban van, azaz magánál lehet, de nem tud reagálni"

– nyilatkozta az orvos, aki bár sose kezelte Schumehert, de a rendelkezésére álló információk alapján úgy gondolja, hogy sose fog teljesen felépülni a férfi.

"Lélegzik, a szíve ver, valószínűleg ülni is tud és segítséggel apró lépéseket megtenni, de semmi többet. Szerintem számára ez a legtöbb"

– foglalta össze véleményét Schumacher állapotáról Riederer.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SPORT
Élő adásban fakadt ki a magyar kapitány, nem tetszett neki, hogy az amerikai úszó mégis győzött
Dr. Sós Csabában indulatot keltett, hogy a szabálytalan Justin Ress mégis megkapta aranyérmét. Aztán rájött, hogy élőben van.

Link másolása

hirdetés

A 2022-es budapesti vizes-világbajnokság úszóversenyei egy érdekes ítélettel zárultak. Justin Ress az időmérő szerint elsőként csapott célba 50 háton, azonban beérkezése szabálytalansága miatt kizárták a versenyből. Később fellebbeztek, így mégis az amerikai úszó szerezte meg az aranyérmet.

Molnár Mátyás, az m4sport riportere Dr. Sós Csabát arról faggatta, hogyan értékeli a vb-t, miközben Ress várta aranyérmét. Az értékelő pont egybeesett az amerikai himnusszal és a díjátadóval, azért Dr. Sós úgy gondolta, nem tartja magában a véleményét - adta hírül a 24.hu.

hirdetés

Az alábbi beszélgetés élő adásban zajlott le:

– Ez miért kap most aranyérmet? – vetette közbe az úszók szövetségi kapitánya.

– Mert visszavonták a kizárást – felelte Molnár Mátyás.

– Ezt nem szeretem.

– Minket is meglepett ez a fordulat.

– Engem nem meglepett, hanem indulatot kelt.

– Miért?

– Mert nem volt szabályos, maradjunk annyiban.

– A beérkezése?

– Igen. Bárki más csinálja ezt, hazaküldik.

– Akkor miért vonták vissza?

– Hát ez az. Ez az én kérdésem is. Ez olyan, mint a váltásnál. Ott mínusz 0.02 volt a megengedett, ezek egyszer mínusz 0.03-at ugrottak, azóta mínusz 0.03. Nem szeretem ezt.

– Továbbra is élő adásban figyeljük az eseményeket.

– Ja, bocs. Ajaj.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SPORT
Elsírta magát a 18 éves magyar úszó a vizes vébén, Hosszú Katinka vigasztalta
Mihályvári-Farkas Viktória lemaradt a 400 méteres vegyesúszás döntőjéről, Hosszú Katinka viszont az ötödik legjobb idővel bejutott.

Link másolása

hirdetés

Hosszú Katinka az ötödik idővel bejutott a döntőbe 400 méter vegyesen a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokság szombati zárónapján.

A szám másik magyar versenyzője, a tavaly Európa-bajnoki ezüstérmes, olimpiai-6. Mihályvári-Farkas Viktória 9. helyen zárt összesítésben, így nem lesz ott az esti programban.

A két magyar úszó ugyanabban a futamban állt rajtkőre. Hosszú, a szám címvédője, világcsúcstartója és 2016-os olimpiai bajnoka 4:39.15 perces idővel csapott a célba, sikerült lehajráznia a tokiói játékokon hazai környezetben duplázó, 200-on és 400-on is győztes japán Ohasi Juit.

Hosszú a vegyes zónában elmondta, boldog, hogy még egyszer úszhat hazai közönség előtt, ugyanakkor ez most egyáltalán nem olyan érzés, mint korábban. A magyar klasszis kérdésre reagálva azt mondta, a Duna Arénában világbajnokságon szombat este utoljára úszik majd.

A 18 éves Mihályvári-Farkas 4:41.16 perccel a kilencedik lett összesítésben.

A fiatal magyar úszó a medenceparton elsírta magát, mire a tévés interjúval végző Hosszú Katinka odament hozzá és átölelte.

Mihályvári-Farkas aztán elmondta, annyi pozitívumot lát, hogy idén ez volt a legjobb ideje, persze így is csalódott. Hozzátette, a program változásával - hogy ezt a számot a vb végén rendezik - a felkészülésen is módosítottak, ráadásul az elmúlt időszakban sikerült néhány kilogramm izmot is felszednie, ezt azonban a vízben egyelőre még nem bírja el és korábban kezd savasodni. Mihályvári-Farkas megjegyezte, fiatal még, és a 2024-es párizsi olimpián szeretne a legjobb formájában kerülnis.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SPORT
A Rovatból
hirdetés
Kizárták a győztes amerikai úszót a vb-n, mégis ő kapta az aranyérmet
Férfi 50 méter háton Justin Ress szerezte meg az aranyérmet honfitársa, Hunter Armstrong előtt. A bírák visszavonták korábbi döntésüket, így lett mégis ő a világbajnok.

Link másolása

hirdetés

Senki sem gondolta, hogy a budapesti vizes világbajnokság úszóversenyének utolsó döntős programja ilyen elképesztő "egyszer fenn, egyszer lenn" drámával indul.

Justin Ress az időmérő szerint elsőként csapott célba 50 háton, de amikor a győztes interjújához készült, közölték vele, hogy kizárták a versenyből.

Az volt a magyarázat, hogy a célba érkezésnél hibázott, ugyanis a teste teljesen elmerült a táv végén, ami tilos. Vélhetően az amerikaiak reklamáltak, és a versenybíróság felülvizsgálta az esetet, majd mégis Resst hirdették ki győztesnek 24.12-es idővel.

Honfitársa, aki egy ideig aranyérmesnek hihette magát, Hunter Armstrong lett végül az ezüstérmes, a lengyel Ksawery Masiuk pedig a bronzérmes. A legszomorúbb talán mégis az olasz Thomas Ceccon volt, akinek vissza kellett adnia a harmadik helyét.

Amúgy Armstrong is azt mondta, amikor még őt gondolta mindenki győztesnek, hogy abban bízott, hogy Ress is ott állhat majd vele együtt a dobogón. Hát, végül így lett.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SPORT
Orbán Viktor rímbe foglalta gratulációját Milák Kristóf felé
A miniszterelnök a „legenda” szóval is illette a 100 méteres pillangóúszás friss világbajnokát.

Link másolása

hirdetés

Újabb fantasztikus úszással ismét aranyérmet szerzett a Budapesten zajló vizes világbajnokságon Milák Kristóf. A klasszis sportoló ezúttal 100 méteres pillangóúszásban nem talált legyőzőre.

Ahogy a világcsúcsot hozó keddi úszásakor, Orbán Viktor most is gratulált Miláknak. Ezúttal nem is akárhogyan: rímbe szedte üdvözletét.

„Piros lett a paradicsom nem sárga, Milák Kristóf az uszoda cápája!”

írta át a miniszterelnök a Fidesz elhíresült kampányüzenetét.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: