SIKERSZTORIK
A Rovatból

„A minőségi csokoládéhoz elég három alapanyag” – Gyöngyvér a világ legjobb ültetvényein leste el a kakaóbab feldolgozásának trükkjeit

Hobbinak indult Sára-Gulyás Gyöngyvérnél a csokikészítés, azóta viszont csak ebből él. Extrém bonbonjaival világversenyeken szerzett érmei neki csak a hitelességhez kellettek, és igazán a csokikészítő workshopok éltetik.
Tóth Noémi - szmo.hu
2024. február 17.



– Mikor és miért kezdtél komolyabban foglalkozni a csokoládékészítéssel?

– 2011-ben kezdődött ez a történet, amikor karácsonyra készítettem a rokonoknak és barátoknak kézműves csokoládékat, majd szájhagyomány útján elkezdtek az ismerősök ismerősei is rendelni tőlem. Pár hónappal később már annyi rendelésem volt, hogy egyik napról a másikra eldöntöttem, hogy ebbe komolyan belevágok, felmondtam az akkori munkahelyemen és pont annyi félretett pénzem volt, amennyiből el tudtam kezdeni. Ráadásul akkoriban ment férjhez a húgom, akinek a szobája megüresedett, úgyhogy mondtam a szüleimnek, hogy mit szólnának, ha műhely lenne belőle, és szerencsére ők megengedték, sőt, támogatták is az ötletemet. Így lett a hobbiból megélhetés a csokoládékészítés. Mindig érdekelt a csokoládé, bár tinikoromban inkább a fogyasztása, hiszen hazafelé a suliból mindig vettem egy táblával, és egy álomképként bennem is volt, hogy de jó lenne ezzel foglalkozni, de amikor szakmát kellett választani, eszembe se jutott, hogy ezt is választhatnám. Viszont olyan papírokat szereztem, amelyek jó kiindulópontként szolgáltak ehhez, hiszen az egyik az idegenforgalom-szállodamenedzsment volt, amivel bármilyen vendéglátóhelyet nyithatok, a másik pedig egy szakácssuli.

– Mitől jó egy csokoládé?

– Minél kevesebb az összetevő, annál jobb. Ami kell bele, az kakaómassza, kakaóvaj és nádcukor vagy más édesítés, illetve tejcsoki esetén plusz tejpor. Ezen túl nagy mértékben meghatározza egy csoki minőségét, hogy milyen fajtájú kakaóbabból készült. Rengeteg típus van az ízesebb-aromásabbtól a kevésbé karakteres, semlegesebb változatokig, és az sem mindegy, hogy hol termesztették azokat. Általánosságban elmondható, hogy Latin-Amerikából származik a legjobb minőség (pl. Mexikó, Karib-térség, Costa Rica, Kolumbia, Peru), és a Criollo típus a legjobb kakaóbab. A fairtrade jelölés is fontos, hogy fenntartható gazdaságból származzon, és tisztességesen megfizessék a farmereket. A jó minőségű csokik csomagolásán ezeket az információkat – azaz a termőterületet, a kakaóbab típusát, sőt, néha még azt is, hogy hány órán át és hány fokon pörkölték – mind fel is tüntetik.

– Úgy látom a falon lévő vidám fotókból, hogy sok helyen voltál már a világban, ahol foglalkoznak kakaóbabbal: hol milyen tudással gazdagodtál?

– Az első ültetvény, ahol jártam, 2016-ban Vietnamban volt, és itt találkoztam azzal, hogy milyen lépésekből áll a kakaó feldolgozása. Persze már hallottam róla sokat, de ott láttam először, ahogy fermentálják, szárítják, őrlik vagy éppen préselik ki belőle a kakaóvajat – és ott kóstoltam először nyers kakaóbabot is. Hatalmas nagy tudást azért nem itt szereztem a témában, viszont első találkozásnak szuper volt.

A Karib-térségben jártam utána jópár szigeten és ültevényen, de a legkedvesebb élményem Martinique szigetén volt, ahol a szállásadónk kakaóval foglalkozott, és a dzsungelben lakott, ahol minden megtermett nála a kakaóbabtól a kókuszon át a papayáig, és a saját portáján készítette el a csokoládéit. Ő részletesen elmagyarázta a dolgokat, és itatott velem egy kakaóbab gyümölcséből készített, erjesztett alkoholt is, amely finom, licsis-citrusos aromájú volt. Mivel ő meg azt nem tudta, hogyan kell bonbont és trüffelt készíteni, arra meg én tanítottam meg, szintén helyben termett alapanyagokból.

Guadeloupe szigetén is rengeteget tanultam egy férfitól, aki workshopot tartott a csokoládékészítés folyamatairól, például a pörkölésről és őrölésről, saját tábla csokit is készítettünk, és megkóstoltatott minket autentikus kakaóitalokkal is. Tőle rengeteget tanultam, ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy itthon is meg lehetne csinálni egy ilyen tanfolyamot.

Santa Lucia szigetén pedig többek között teljesült egy álmom, hiszen megszállhattam a Hotel Chocolatban, ahol az étterem minden ételében van valamilyen módon csokoládé, és valami isteniek azok a kombinációk – illetve természetesen itt is volt workshop arról, hogyan kell a nulláról elkészíteni a csokoládét. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy eljuthattam ezekre a helyekre!

– És végül meg is valósítottad a csokoládékészítő tanfolyamokat itthon, Lady Lavender néven! Mi inspirált még ebben az utazáson felül, és milyen az összetétele a csoportjaidnak?

– Ez úgy jött, hogy jártam tánciskolába, és ott megismertem egy gourmet házaspárt, és egyszer megkérdezték, hogy eljöhetnek-e megnézni, hogyan készítem a csokoládéimat. Úgyhogy nekik tartottam meg életem első tanfolyamát, de nem azért csináltam, hogy hasznom legyen belőle, csak poénból, azért az alapanyagárat persze odaadták. Amikor a csokoládéjukat bevitték a munkahelyükre, a férj egy olyan cégnél volt, ahol több ezer ember dolgozik, és ott szájról-szájra terjedt, hogy létezik ilyen tanfolyam, és erre lehet jönni. Onnantól hetente jött egy négyfős csoport onnan, én meg közben rájöttem, hogy mennyire szeretem ezt csinálni, és jó látni a lelkesedésüket, hogy nahát, mennyire finom és szép már elsőre is a végeredmény. Nem magamtól találtam tehát ki, hanem az igények alapján alakult így, hogy ez érdekli az embereket: mostanra már a vállalkozásom harmadát teszi ki a nagyjából a tanfolyamok tartása. Nem csak az óbudai műhelyben tartom őket, hanem országosan is kitelepülünk, ha van megkeresés.

Ami a csoportok összetételét illeti, a feltételezéssel ellentétben nem csak csajok jönnek, sok a fiú is, akik általában a párjuknak készítenek valamit. Sokszor nekik még jobb érzékük is van az ízekhez, örömmel díszítgetnek és néha tovább is maradnak, mint a lányok, de persze 75-80%-ban azért valóban nők vesznek részt, és sok a gyerek is. Szóval 10-70 éves korig vegyes az összetétel.

– Melyek a legérdekesebb ízű csokoládék, amelyeket valaha készítettél és kóstoltál?

– Sok érdekes ízesítést készítettem már, mert régen meg voltam róla győződve, hogy csak olyat akarok készíteni, amit más nem. Ezért elkezdtem egyből meghökkentő párosításokat kitalálni sajtokkal, és a gorgonzolással több elismerést is begyűjtöttem. De szeretek különféle gombákkal is dolgozni, abból az egyik legizgalmasabb az volt, amikor karamellizált hagymára dobtam pöfeteg gombát és fehércsokival párosítottam, de medvehagymás és zöldségpárlatos kreációkat is megálmodtam. Húsokkal is dolgoztam már, azaz libamájas, vadpástétomos, füstölt kolbászos és baconös variációkkal. Virágos kombinációkat is kipróbáltam egyébként, szóval az a rövidebb lista, hogy milyen csokit nem készítettem még.

Ezeket az extrém ízeket csak a legbevállalósabbak szokták megkóstolni, ebből nem lehetne megélni, de fesztiválon a vagány látogatók szerették ezeket, csak ugye ők nem akartak ezekből húszat hazavinni. De a vásározást már abbahagytam, a céges partnerek meg biztosra mennek, és nem akarnak megosztó ízeket rendelni, úgyhogy most már kevésbé ez az irányvonal nálam.

A legizgalmasabb csokoládé, amit valaha kóstoltam, az egy vietnami úton a pho leveses csoki azzal az egyedi fűszerezéssel: igazán emlékezetes és finom volt! Egyébként szeretem tesztelgetni a konkurenciát, és ahogy járok a világ minden táján, sok érdekességgel találkozom.

– Milyen elismeréseket gyűjtöttél be eddig a csokikészítő szakmában, és milyen céljaid vannak még?

– Nem neveztem sok termékemet, és csak 2-3 évig vettem részt aktívan versenyeken, amelyeken meglepő módon nagy arányban szereztem érmeket, főleg bonbonokkal (Great Taste 2016 egy csillag gorgonzola bonbon és két csillag pipadohányos bonbon; Academy of Chocolate 2016 masala chai tejcsokoládé; International Chocolate Awards bronz 2016 gorgonzola bonbon és sajmeggy pálinka-zöldbors bonbon, illetve ezüst 2017 zölddiólikőrös bonbon; Az év pálinkás bonbonja két db bronz 2023 vadcseresznye bonbon és sajmeggy pálinka bonbon).

De nem vagyok alapvetően versengő típus, csak érdekelt, hogy világszinten hol tartanak a csokoládéim. Szerintem ez inkább hiteleséget ad, ha már tanítom, hogy lássák, akik jönnek hozzám, hogy van mögöttem tudás. De nem tervezek a jövőben versenyekre járni, és nem is a gyártásban látom a jövőmet, hanem inkább a rendezvényekben és a tanfolyamokban: emberekkel szívesebben foglalkozom.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Tanárnak nézték az osztálytársai az ország legidősebb, 71 éves frissdiplomását
Szegedi Dezsőt 68 évesen vették fel a Miskolci Egyetemre. A színművész határozottan emlékszik az első napjára is.


Szegedi Dezső, az ország legidősebb egyetemistája az iskolai élményeiről számolt be az RTL-nek.

A 71 éves Szegedi arról is mesélt a tévécsatornának, hogy milyenek voltak az egyetemi évek, amit ráadásul nappali tagozaton végzett el.

Szegedit 68 évesen vették fel a Miskolci Egyetemre. A színművész határozottan emlékszik az első napjára.

"Első szemeszter, első óra. Mentem a folyosón végig, és fiatalok nézték, hogy ki ez az öreg és következő: jónapot tanár úr, azt hitték, hogy tanár vagyok"

- emlékezett vissza a színművész, aki azt is elmondta: volt, amikor éjszaka kettőig írt beadandót munka mellett.

Szegedi egy ma már nem létező miskolci városrészről, Gordonról írta a szakdolgozatát. Ezzel a kutatómunkával nemcsak emléket szeretetett volna állítani a miskolci roma muzsikosoknak, hanem meg szerette volna azt is mutatni a fiataloknak, hogy tanulni sohasem késő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SIKERSZTORIK
A Rovatból
Hide the Pain Harold 80 éves lesz jövőre, de most is dolgozik és tele van tervekkel és meghívásokkal
Előfordult, hogy külföldön testőröket kellett mellé állítani, mert annyian akartak vele fotózkodni. Ám ő szívesen pózolt mindenkivel.


Arató Andrást - aki világszerte a „Hide the pain Harold” nevezetű internetes mémnek köszönhetően vált ismertté - igazi világsztárként fogadják Hegyeshalmon túl. Kolumbiában például testőröket kellett mellé adni, mert annyian akartak fotózkodi vele - árulta el.

Nemrégiben is több felkérése volt külföldön és most is készül, például Olaszországba. Reklámot csinált, fesztiválra készül, beszélgetéseken vesz részt.

Jövőre lesz 80 éves, de tele van tervekkel

- mondta a Reggeli műsorában.

A családja és a menedzsere, akivel igazi baráti viszonyban vannak, áll mellette - árulta el.

VIDEÓ: Az RTL Reggeli beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Megvan a következő magyar űrhajós, az autóiparból emelkedik a csillagok közé Kapu Tibor
44 évvel Farkas Bertalan után megvan a következő magyar űrhajós. Nemsokára a NASA-nál fejezi be kiképzését Kapu Tibor és a tartalékos Cserényi Gyula.


Megvan a végleges döntés a következő magyar űrhajósról – derül ki a külgazdasági és külügyminisztérium közleményéből. A szakértői bizottság végleges döntése alapján Kapu Tibor lehet az az ember, akit Magyarország hosszú évtizedek után ismét a világűrbe küld, míg a tartalék űrhajós Cserényi Gyula lesz, ők fogják elvégezni a kiképzés utolsó fázisát.

A kiválasztott Kapu Tibor 32 éves gépészmérnök, aki eddig leginkább az autóiparban dolgozott, és főleg akkumulátor-fejlesztéssel foglalkozott.

Vele azonos kiképzést kap a 35 éves villamosmérnök, Cserényi Gyula, aki szükség esetén helyettesíti őt, máskülönben a Földről segíti majd a küldetését.

240-en jelentkeztek a küldetésre, akik közül a szakértők végül kiválasztottak négy jelöltet. Ők mindannyian komoly kiképzésen estek át az űrdinamikától kezdve a könnyű repülőgépes pilótakiképzésen át a különböző fizikai tesztekig és tudományos munkákig. Végül közülük választották ki Kaput és Cserényit. Ők ketten hamarosan az Egyesült Államokba utaznak, ahol az amerikai űrkutatási hivatal (NASA), illetve egy szerződés alapján az Axiom Space nevű vállalat fogja biztosítani a kiképzésük utolsó fázisát.

Farkas Bertalan 44 évvel ezelőtt vált az első magyar űrhajóssá, és most küszöbön áll a következő magyar küldetés – magyarázta a bejelentés apropóján Szijjártó Péter miniszter –, a kormányzat ugyanis a tudományos és ipari fejlesztések, vívmányok tökéletesítése érdekében nemzeti kutatóűrhajós programot indított. A magyar űripar a fejlett nemzeti iparágak közé tartozik Szijjártó szerint, a tesztek pedig nagymértékben segíteni fogják a magas hozzáadott értékű, high-tech szektorok, például az egészségtudomány fejlődését.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
Közönségdíjat nyert a tiszadobi Andrássy-kastély
Business Traveller Hungary szerkesztősége által alapított Business Excellence díjjal idén is olyan piaci szereplők teljesítményét ismerték el, amelyek szolgáltatásuk színvonalával kiemelkednek versenytársaik közül és a jövőben hangsúlyosan hozzájárulnak a magyar üzleti turisztikai piac növekedéséhez.


A Business Traveller Hungary szerkesztősége által alapított Business Excellence díjjal idén is olyan piaci szereplők teljesítményét ismerték el, amelyek szolgáltatásuk színvonalával kiemelkednek versenytársaik közül és a jövőben hangsúlyosan hozzájárulnak a magyar üzleti turisztikai piac növekedéséhez.

A Business Excellence díj közönségdíjazottja 2024-ben a „Legjobb új piaci szereplő” kategóriában a tiszadobi Andrássy-kastély.

A hazai historizáló építészet egyik legimpozánsabb műemléképülete – hat éven át tartó felújítást követően – 2023. decemberében tárta ki újra kapuit, s megnyitása óta közel 32 000 látogatót fogadott.

A rekonstrukció során teljesen megújult a korabeli élettér és a kastélypark is. Az átadást megelőzően 12 éven keresztül gyűjtötték össze a család hagyatékát képező festményeket, szobrokat, bútorokat és használati tárgyakat a világ minden tájáról. A

megújult kastély földszinti terében az Andrássy család egykori élettere került visszaállításra, ahol a legtöbb bútor és tárgy az eredeti helyére került.

A tiszadobi kastély műkincs gyűjteménye felbecsülhetetlen értékű. Az emeleti tér „A szellem arisztokratái – az Andrássy család tovatűnt élete” című kiállításnak ad otthont, ahol a látogatók különböző interaktív megoldások révén a családtagok élettörténete mellett közéleti és politikai pályájukat is megismerhetik, mindamellett, hogy itt egy rendezvényterem is funkcionál.

Oláh Zsanett a NÖF Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a díjátadón elmondta: „Elismerést kapni mindig nagy büszkeség, de mind közül kiemelkedik, amikor közönségdíjat érdemlünk ki, hiszen a megújult műemlékhelyszínek állandó kiállításai, kastélyparkjai és az ott megvalósuló programok mind-mind a látogatóközönségünknek szólnak. Így az ő elismerésük különösen értékes számunkra. A díj mellett büszkék vagyunk arra is, hogy az átadás óta közel 32 000 látogatót fogadhattunk!”

A felújított kastély épülete és az újjávarázsolt kastélypark olyan színvonalas rendezvények számára fog helyszínt biztosítani, amelyek országos vonzerőt jelentenek mind a történelmi örökségek, mind a kulturális rendezvények érdeklődői számára. Tiszadob így megérdemelten válhat az Észak-alföldi régió kulturális turizmusának centrumává és szimbólumává.


Link másolása
KÖVESS MINKET: