HÍREK
A tankerület kitart mellette, a nemzetiségi önkormányzat is támogatja. Ugyanakkor azt a férfit, akit a gyerekek és a szülők megvádoltak szexuális visszaéléssel, jogerősen elítélték.
HÍREK
„Adjál inkább 75-öt, ez így szánalmas” – fakadt ki egy tanár, aki 79 pontot kapott a teljesítményére. Többen is ugyanennyi ponttal maradtak le a kiemelt besorolásról.
HÍREK
A tanárok szerint a gyerekek figyelmesebbek lettek az órákon, a szünetekben pedig újra előkerültek a kártyák és a társasok. A mobilmentes iskola meghozta a hatását.
HÍREK
Összesen 44 jelölés érkezett az ország különféle pontjairól, amelyek közül ötöt választott ki a szakértői zsűri. Egy újszászi suli lett végül a győztes.
HÍREK
Hadházi Renáta már kislányként eldöntötte, hogy tanár szeretne lenni. Kalandos és hosszú út vezetett odáig, hogy ma magyartanár, sőt, leendő kutató. Szívügye a hátrányos helyzetűek felzárkóztatása és a tehetséggondozás. De sokaknak a TikTok-ról lehet ismerős.
HÍREK
A Belügyminisztérium nyilvánosságra hozta a 2025/26-os tanév tervezetét. Már most érdemes beírni a naptárba, mikor lesznek a szünetek és meddig tart az iskola.
HÍREK
Még mindig az egynapos kirándulásokból van több, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a Tankerületek azért csak ezt támogatják, hogy spóroljanak a tanárok plusz díjazásán.
HÍREK
A budapesti szerb iskola diákjai csendes demonstrációval tiltakoztak, majd 16 perces néma emlékezéssel tisztelegtek az újvidéki tragédia áldozatai előtt.
HÍREK
A pedagógus több iskolai visszaélésre is fényt derített, köztük egy szexuális zaklatási ügyre. A botrányok után inkább őt távolították el az intézményből.
HÍREK
Bár a fiú már 18 éves volt a kapcsolat idején, a floridai törvények szerint a tanár jogsértést követett el, mivel akkor is ugyanabban az iskolában tanított, ahova a diák járt.
HÍREK
Az édesapa szerint máskor is előfordult, hogy a fiát bántották. Az iskola és a rendőrség sem segített neki, azt mondták, hogy nem tehetnek semmit, mert a bántalmazók kiskorúak.
HÍREK
Még arról is tanulhatnak a pedagógusok, hogy hogyan lehet hazafiasabban tanítani a természettudományos tantárgyakat. Pintér Sándor dönthet majd az igazgatónak jelentkezők számáról is.
HÍREK
A fiatal korábban sosem volt agresszív, pszichiátriai kezelés alatt állt. Ügyvédje szerint a rémhírterjesztés mögött súlyos lelki trauma állhat.
HÍREK
A Fővárosi Törvényszék szerint több szabálytalanság is történt, így az iskolák működése jogilag folyamatosnak tekintendő. Tavaly mindössze hat nappal az iskolakezdés előtt történt a törlés a nyilvántartásból.
HÍREK
Bár a pedagógus nem értette, hogy mi volt a gond a kijelentéseivel, azonnali hatállyal felmondott. A gyerek édesanyja azonban nem elégszik meg ennyivel, feljelentést tesz.
HÍREK
Zsidó iskolába küldte volna tanítványát a történelemtanár, aki később sem értette, mi volt a baj a kijelentéseivel. Ennek ellenére a hírek szerint azonnal felmondott az intézménynél.
Népszerű
Ajánljuk