SIKERSZTORIK
A Rovatból

Egy budapesti lemezbolt is szerepel a Financial Times világranglistáján

A Kalóz Records vicces posztban adta hírül, hogy milyen megtisztelő toplistára kerültek. Az örömhír mellé egyből egy akciót is hirdettek.


Különleges listára került fel egy magyar lemezbolt. A Financial Times beválasztotta a világranglistájára, ahol New York, London, Párizs és más híres helyek mellett a Bródy Sándor utca 25. szám alatti Kalóz Records is megtalálható.

A lap ismertetője szerint a bolt ugyan kicsike, de olyan a választéka, hogy órákat lehet keresgélni benne. Megtalálható a kínálatban a magyar progresszívtől a klasszikus indiai rágáig, a régi vasfüggöny mögött készült albumoktól a technóig minden. Azt is jó tudni, hogy külön lemezjátszó nincs, de az eladók felteszik meghallgatni a kért korongot.

A hírt a bolt is megosztotta közösségi oldalán. Azt írták:

"Rubik kocka - karikás ostor - Kalóz lemezbolt!

Jól indul a szombat, a Financial Times neves zenei szaklap leközölt egy listát a világ legjobb lemezboltjairól, és hát benne vagyunk. Természetesen tudjuk, hogy az ilyesmi listák önkényesek, meg hogy a média hazudik, de

csak van valami bizsergető abban, hogy valakik szerint olyan templomokkal vagyunk egy ligában, mint a New York-i @academyrecords, a párizsi @superfly.records, a londoni @sounds_of_the_universe, vagy a brooklyni The Thing. Persze nem vagyunk. Jártunk már mi is jó lemezboltokban, tudjuk, milyen az. Mondhatnánk, megérett a világ a pusztulásra, ahol ezzel a teljesítménnynel a legjobbak közé lehet kerülni. De azért nagyon köszi!!

A bolt megosztva örömét egy akciót is hirdetett: január 20-25 között 20 százalék kedvezményt ad.

Forrás: Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Töretlenül tarol az Eventrend Group: történetének legnagyobb bevételét könyvelheti el a magyar cégcsoport
Ezzel a dinamikus fejlődéssel a 2022-ben kitűzött, 2030-ra tervezett növekedési célokat már akár a következő évben el is érhetik.


Mintegy 25 milliárd forintos nettó éves árbevételről számolt be a hazai vendéglátás, rendezvényszervezés piacán is meghatározó üzleti szereplő, az Eventrend Group, amely újra megjelent a hotelüzemeltetésben is. Tanulókkal együtt 1100 dolgozó, több mint 30 projekt, valamint világviszonylatban is ismert és elismert vendéglátóhelyek üzemeltetése - év végi összefoglaló a két alapító-tulajdonostól, Kőrössy Zoltántól és Nagy Gábortól.

Az Eventrend Group 2024-ben ismét kimagasló évet zárt, ez kétséget kizáróan jelzi a cégcsoport erősödését. A cég nettó bevétele elérte a 25 milliárd forintot, ami közel 20 százalékos növekedést jelent a tavalyi 21 milliárd forintos forgalomhoz képest. Ezzel a dinamikus fejlődéssel a 2022-ben kitűzött, 2030-ra tervezett növekedési célokat már akár a következő évben el is érheti a 100 százalékban magyar tulajdonban lévő cégcsoport.

Turizmus

Miközben a belföldi vendéglátó- és szállodai szektor átlagos bevétele csökkent az infláció és a lakossági kereslet visszaesése miatt, az Eventrend Group egységei továbbra is kimagasló eredményeket értek el. A beutazó turizmus erőteljes növekedése – amely már meghaladja a 2019-es szintet – nagyban hozzájárult ehhez a sikerhez. A növekedés nem csak a keresletben, hanem a verseny erősödésében is érezhető, így a cégcsoport egységeinek sikerei – a tulajdonosok szerint - elsősorban a vezetők remek munkájának köszönhetők. A vendégszám és a bevétel is csúcsot dönt az idei évben a csoporthoz tartozó „bakancslistás kollekció” egységeiben.

Külön kiemelendő a 130 éves New York Café - amely évről évre újabb vendégszámrekordokat ér el és amely előtt soha nem látott sorok kígyóznak a bejutásra várva -, valamint a szintén 130 éves Gundel, a Centrál Kávéház, a Spoon, a Fakanál, a Főőrség és Lovarda, Városliget Café és a Kossuth téri Séf Asztala.

Az Eventrend egységei mintegy 4 és fél millió vendéget szolgáltak ki az év folyamán.

Rendezvény

A rendezvényszervezés terén kiemelkedően erős év volt az idei, mintegy 7 ezer rendezvény létrehozásában működtek közre. Mindemellett a cégcsoportos ügyfélkapcsolati munkákba is jelentős energiákat fektettek és ennek meg is lett az eredménye. A rendezvénybevételek - a közönségforgalmi büfék bevétele nélkül - meghaladják a 8 milliárd forintot, azokat is beleszámítva pedig a 10 milliárd forint fölé emelkedtek. Összességében ebben a piaci szegmensben is rekordévet értek el az Eventrend Group egységei.

Szállodaipar

A szállodaipari területre idén tért vissza a cégcsoport.

Szeptemberben nyitotta meg a Carlton Buda Castle Hotelt, amely az első hónaptól magas telítettséggel, mostanra már csúcsüzemben működik. Jövőre ezen a területen is szeretnének továbblépni, újra megnyitják a Bikácsi Zichy Birtokhotelt, amely jelenleg felújítás alatt áll,

de más szállodai üzemeltetések átvételéről is tárgyalásokat folytatnak.

A jövő év kihívása

A szervízdíj és a borravaló szabályozása az év végével megváltozik, amely a jövő évre egyszerre jelent újabb kihívást a szervízdíj maximalizálása miatt, másrészt némi könnyítést a borravaló korábban is meglévő, ám csak korlátozottan érvényesülő adómentességének kiszélesítése révén.

Utánpótlás és közösségi szerepvállalás

Az Eventrend Group fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást és a fiatal generációk támogatását. A duális szakképzési program keretében jelenleg 270 középiskolás és 40 egyetemista tanul gyakorlati helyein. Az Eventrend Group és az összes ide tartozó egység vezetői elkötelezettek a fiatal generáció képzésében, megismerésében, a kapcsolat megteremtésében és a generációk együttműködésében.

Fontos számukra, hogy segítsék a fiatal generáció szakmai felkészítését, fejlődését, a vendéglátás és a turizmus iránti elkötelezését.

Az alapító tulajdonosok kiemelik: tudják, hogy a fiataloké a jövő, hisznek bennük és építenek rájuk. Ezt a hitüket tükrözi a fiatalság számára indított irodalmi sorozatuk is: az órákon az élményszerűségre és az emlékezetes pillanatokra helyezik a hangsúlyt. A rendhagyó irodalomórák (Centrál Irodalmi Zsúr) keretében ingyenes interaktív programokat szerveznek diákok számára. Az érdeklődés olyan kirobbanó volt, hogy az irodalomórák meghirdetése után egy héten belül minden helyet lefoglaltak az iskolák ebben a tanévben, sőt, a meghirdetett események számát meg is kellett növelni.

A cégcsoport külön figyelmet fordít a hátrányos helyzetű csoportok támogatására is

, amelyet a Gundel filmmel kapcsolatos programjaik is kimagaslóan képviselnek. Ezzel a kezdeményezéssel számos díjat és elismerést nyertek, hangsúlyozva, hogy a fogyatékossággal élők támogatása közös ügy, az ebben való szerepvállalásra buzdítanak mindenkit.

Az alapítók hangsúlyozzák: hisznek abban, hogy mindenki számára elérhetővé kell tenni azokat az élményeket, amelyek boldogsággal és megelégedéssel töltik el az embereket. Társadalmi felelősségvállalási-programuk középpontjában azon emberek állnak, akik mindennapi életük során nem jutnak el éttermekbe, hotelekbe vagy rendezvényekre. A cél, hogy felkarolják, különleges élményekkel gazdagítsák és támogassák a társadalom kiszolgáltatottabb tagjait, illetve az őket segítő szervezeteket, legyen szó fogyatékkal élő gyerekekről, felnőttekről vagy más hátrányos helyzetű csoportról.

Köszönet a csapatnak

Az Eventrend Group tulajdonosai úgy látják:

a cégcsoport sikerét egy kiemelkedő csapat, egy erős közösség alapozta meg, amelyben 800 dolgozó és több, mint 300 tanuló közös munkája váltja valóra a cégcsoport küldetését

, hogy boldog pillanatokkal gazdagítsák az emberek életét. A vezetők elhivatottsága és az egyes egységek csapatainak professzionális munkája elősegítette a cégcsoport piaci versenyképességét és biztos alapot jelent a jövőbeni fejlődéshez.

Külön kiemelendő, hogy a cégcsoportba tartozó egységek mindegyikét az Eventrend Group saját Tehetségakadémiáján végzett vezető irányítja. Jelenleg 29 olyan vezető van, aki cégtársként, partnerként vesz részt a hozzá tartozó cégek irányításában. Mint a tulajdonosok megjegyzik: az ő elkötelezettségük és munkájuk elismerésre méltó és kiemelkedő. Akárcsak központi csapaté, akik támogatják a vezetők menedzsment munkáit a HR, a marketing-és PR kommunikáció, az ügyviteli-, pénzügyi- és beszerzési, valamint a digitális megoldások területein.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SIKERSZTORIK
A Rovatból
Így lett Zoltánból, a pesti étteremvezetőből boldog vándorköszörűs Angliában
Azért találta ki, hogy vándorköszörűs lesz belőle, mert többet szeretett volna a gyerekével lenni. Annyira bejött, hogy ma már nemzetközi terjeszkedésben gondolkodik, India a következő célpont.


Zoltán, a vándorköszörűs nevét az egész Cronwall ismeri. Sőt, most már nem csak a műhelykocsijának oldalán látható a logója, de saját késcsaládot is tervezett, ami szintén nagy sikernek örvend kuncsaftjai körében. Mondhatnánk, hogy Sipos Zoltánnak bejött az élet. Pedig amikor a korábban pesti étteremvezetőként dolgozó férfi 2006-ban elindult Magyarországról, csak annyit tudott, hogy Dél-Nyugat Angliában csodálatosan szép a táj, és ő szeretne tengerpart közelében élni.

Ismerkedjenek meg Zoltánnal, aki 18 éve kezdett szakácsként dolgozni a szigetországban, és mostanra egy menő vállalkozás vezetője.

– Ahol élsz, Cornwall, elég eldugott csücske az Egyesült Királyságnak. Hogyan találtál rá, miért pont ide költöztél, amikor elhagytad Magyarországot?

– Még otthon, mielőtt kijöttem volna, nézegettem az interneten, hogy hol szeretnék élni, és valahogy feljöttek képek Devonról. Nagyon megtetszett a táj, a sok zöld, a tenger, a házak, azt éreztem, hogy ott biztosan szívesebben élnék, mint a világ más részein. Végül aztán akkor indultam útnak, amikor az unokahúgomék családostól kiköltöztek az angliai Boltonba. Ekkor, hogy könnyebb legyen a start, odaköltöztem hozzájuk egy hónapra. Onnan küldtem szét az önéletrajzomat – szakács a szakmám – Bournemouth-tól Cornwallig rengeteg helyre. Olyan hoteleket választottam az álláshirdetésekből, ahol szállást is biztosítottak a munka mellé.

Ha jól emlékszem, tíz helyet pályáztam meg, ezek közül egy hívott vissza, hogy engem választottak,

enyém a munkalehetőség. Az történetesen egy cornwalli hotel volt.

– Örültél, hogy egy ilyen népszerű nyaralóövezetbe költözhetsz?

– Akkor még nem tudtam semmit erről a részéről az országnak, a szomszédos Devonról azért jóval többet. De aztán megszerettem és ittragadtam.

– Mennyi idős voltál, amikor kiköltöztél?

– Akkor már 38 éves, nem voltam annyira fiatal.

– Mitől érzeted azt, hogy menned kell?

– Sok mindentől. Kalandvágy is volt benne, de inkább egyfajta csalódás dolgozott a háttérben. Nem nagyon láttam magam előtt a jövőt, hogy hová, mire építsek, pedig akkor már

16 évet lehúztam Budapesten, egy étterem üzletvezetője voltam, jól kerestem az átlaghoz képest, ez 2005-2006 tájékán volt. Azzal együtt sem láttam a jövőmet.

Persze mindig volt bennem egy vágy, kíváncsiság, hogy milyen lehet az élet Angliában. Abban az időben, az Uniós csatlakozás után pár évvel még csak az angol és az ír munkaerőpiac volt nyitva a magyarok előtt. A németek, franciák, szóval a többiek még nem engedtek munkavállalói vízum nélkül be senkit. Aztán az unokahúgom kiköltözött, a segítségével valami biztosba indulhatta el, szóval így kerültem ide.

– Hogy lett a szállodai szakácsból vándorköszörűs?

– Öt évig dolgoztam itt egy kis hotelben, ott találkoztam egy szlovák lánnyal, letelepedtünk, és megszületett a fiunk. Nagyon szerencsések voltunk mindenféle szempontból. Csakhogy szakácsként olyan volt a munkabeosztás, hogy reggel 9-től vagy 10-től dolgoztunk 2-ig vagy 3-ig, aztán hazamentünk néhány órára, és 6-ra mentünk vissza és dolgoztunk estig, amíg be nem zárt a konyha. Ez független emberként nem olyan rossz, de én szerettem volna többet lenni a gyerekemmel. Gondolkoztam a megoldáson, álmodoztam, aztán az egyik novemberi éjszakán, amikor nem tudtam aludni, beugrott az ötlet: a késélezés. Ismertem már itt egy késélezőt, aki rendszeresen járt a hotelbe a séfek késeit élezni, de nem volt túl megbízható. Hol 3 hetente jött, hol 3 havonta, és a munkája sem volt precíz, többször előfordult, hogy tönkretette az eszközöket. Pedig egy konyhán nagyon fontos, hogy mindig élesek legyenek a kések, ezeket a profi eszközöket mi, szakácsok nem tudtuk rendesen megélezni. Errefelé nagyon sok hotel, étterem és pub van, ahol konyha is működik. Cornwall akkora, hogy egy nap alatt kényelmesen bejárható az egész.

Arra gondoltam azon a novemberi éjszakán, hogy ha össze tudok szedni 100 éttermet, és havonta 30 fontot hajlandó kifizetni mindegyik a késélezésért, az már 3000 font.

Azért az már elég jó pénz.

– Ennyi volt az üzleti terv?

– Igen, persze tudtam, hogy ha a fele összejön, abból már kijövök valahogy.

– Hogyan, hol tanultad ki a szakmát?

– Bristol környékén találtam valakit, aki élezést tanít, így elmentem hozzá és megtanultam, hogyan is kell ezt csinálni. Hogyan dolgozzak vizes köszörűkővel, megtanított kerti szerszámokat, fodrászollókat élezni, így kicsit nagyobb lett a merítés. De azért elsősorban a késekre fókuszáltam, a szakmám miatt az állt közelebb hozzám. Így indultam el, egy Nissan Almira hátuljából az utcára kipakolt élezővel.

A kisteherautót Zoltán maga alakította át guruló műhellyé

– Azóta már sokat fejlődött a vállalkozásod, én úgy tudtam meg, hogy a világon vagy, hogy egy kisteherautó oldalán virított a logód és a neved: Zoltan, the sharpener - azaz Zoltán, a köszörűs. Akkor jöttem rá, hogy él itt egy magyar férfi, aki vándorköszörűsként járja Cornwallt. Regénybe illő a dolog.

– Szakácsként 30 évig be voltam zárva a négy fal közé, és amúgy is egy introvertált ember vagyok, szóval ez egy óriási váltás volt számomra. Járni a világot, beszélni idegen emberekkel, eladni magam és a szolgáltatásomat...

Az a kisteherautó, amit te láttál, azért jóval később érkezett, eleinte szó nem volt ilyen luxusról.

Azt tudni kell, hogy itt sokat esik az eső. Azt nem lehetett túl sokáig csinálni, hogy a kocsim hátuljából kipakolom a cuccaimat, és a szabad ég alatt dolgozom, mert elég gyakran megáztam. Évek után cseréltem a személyautót a kisteherautóra, azt alakítottam át műhellyé, és azzal már tudtam és a mai napig tudok bármilyen időjárásban dolgozni.

– Szeretsz még főzni?

– Szeretek, de nem mindig.

– Megmaradt a szakmádból egyfajta flow érzés, hogy főzni jó, vagy inkább azt érzed, hogy túl sokat főztél életedben, főzzön otthon a párod.

– Nem. Én főzök otthon. Nekem a gyakorlatom miatt 30 perc elkészíteni valamit, neki másfél óra. Amikor barátok jönnek hozzánk, akkor persze örömmel főzök, a többi inkább rutinból megy.

– Hiányoznak a magyar ízek?

– Mohácsi vagyok, és Baja környékén vannak kialakult kapcsolataim, akiktől szoktam igazi magyar pirospaprikát hozni. Múltkor csináltunk itt kolbászt. Megfüstöltettem valakivel, mi meg kilógattuk, amikor megérett, akkor megettük. Azért nem volt olyan jó, mint az otthoni, de első próbálkozásnak nem rossz.

– mondtad, óriási váltás volt a konyha után állandóan változó helyen és emberek között dolgoznod. Mennyiben más az angol fogyasztó, mint a magyar?

– Nagyon más itt a közeg. A kiköltözésem után volt egy meghökkentő tapasztalatom: valaki vásárolt egy rekesz sört az egyik üzletben, és miután kifizette, a kijárat felé menet elejtette és összetört mind. Erre fogták, és kicserélték neki az egész rekeszt. Nem azt méregették, hogy a pénztártól távozva ejtett el, nem nézték, hogy kinek a hibája volt, hogy elejtette, hanem hoztak egy másikat, és az üzlet lenyelte a a kárt. Magyarországon ez nem divat.

Ez azért nekem otthon egy fájdalom. Miért nem tudunk hozzáállni egymáshoz ugyanígy?

Itt érzed, hogy figyelnek rád, foglalkoznak veled. És nekem is természetes, hogy figyelek a vevőimre. Amikor elkezdtem mondani minden egyes vásárlómnak, hogy ha nem elégedett a munkámmal, nyugodtan jöjjön vissza, vagy visszafizetem a pénzt, vagy újra megcsinálom, akkor azok arcán, akik még nem ismertek, lehetett látni, hogy megkönnyebbültek.

– Több, mint 10 éve építed a márkádat…

– Tizenhárom.

– Mikor gondoltad, hogy ideje tovább fejlődni, és nem egyszerűen élezni mások késeit, hanem sajátot dobni a piacra?

– Már a legelején eszembe jutott, mert az üzlet azért nem indult be olyan gyorsan, mint számítottam rá.

– Nem lett meg egyből a 3000 font?

– Arra még elég sokat kellett várni. Mindig szerettem volna továbblépni, és hát mit tudsz hozzákapcsolni a késélezéshez? Az eszközt magát. De sokáig nem találtam senkit, aki elérhető áron jó minőségű késeket gyártott volna az útmutatásom alapján. A Covid alatt aztán újra elkezdtem foglalkozni a dologgal, és szép lassan valósággá vált az álmom, a saját márkás kés is, aminek szerencsére nagy sikere lett.

– Ezzel meg is állsz a fejlesztésben?

– Természetesen nem, tervben van egy szép készlet is, az még nem készült el. A weboldalamon meg lehet rendelni a késeket, és erősen gondolkodom a magyarországi forgalmazáson, de ott még nem találtam meg a partnert.

A késeket Zoltán tervezte és magas minőséget képviselnek - elérhető áron

De a nemzetközi terjeszkedésben is akad még izgalmas lehetőség: októberben voltam Amerikában, a munka miatt mentem elsősorban. Ott a konferencián összegyűltek az élezők, és megmutatták, mik az új dolgok az iparágban, egyfajta tréning is volt. Utána egy kicsit utazgattam, megnéztem, hogy néznek ki azok a helyek, amikről az indiános könyveimben olvastam gyerekként. Ezen az utazáson ugyanakkor megismerkedtem egy indiai családdal, akiknek üzleteik vannak Indiában, a családfő olyan 70 körüli, és azon gondolkodik épp, hogyan tudna minőségi szervizt vinni a szülőhazájába.

Indiában ugyanis ma is úgy járnak a vándorköszörűsök, mint nálunk 60-70 évvel ezelőtt: biciklivel. Meghajtják a biciklit, azon van egy köszörűkő, és így dolgoznak.

Az indiai ismerősöm ezt szeretné modernizálni. Most úgy néz ki, hogy március végén utazom ki hozzájuk, és meglátjuk, milyen együttműködést tudunk a továbbiakban kialakítani.

– Az egész vállalkozásba azért kezdtél bele, hogy több időt tölthess a fiaddal. Sikerült?

– Olyannyira, hogy mára együtt dolgozunk. 15 éves múlt, az itteni oktatási rendszer szerint még egy éve van a záróvizsgákig. Az utolsó évben megbeszéltük az iskolával, hogy a heti 5 nap helyett 4 napot jár csak be, és egy napot velem dolgozik a vállalkozásban. Kitanulja ezt a szakmát is. Ez egyébként nem különlegesség errefelé, Angliában mások is így csinálják, az iskola utolsó két évében van lehetősége a gyerekeknek ismerkedni egyes szakmákkal. Így a fiamnak, amikor végez, már lesz munkatapasztalata is. De ami a legfontosabb, hogy jó együtt lenni. Másfajta kapcsolatunk kezd kialakulni a rendszeres közös munka során.

– Vesz át tőled munkafolyamatokat?

– Igen, és komoly segítség, ha a megélezett kést már nem nekem kell még kipolíroznom és megtisztítanom, ráadásul ő szépen dolgozik. Azt látom, hogy talán ő is élvezi, hogy így együtt vagyunk, együtt dolgozunk. Remélem.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
„Leejtettek már 30 méterről, robbantottak rám 27 köbméter vizet, és ugrottam el magassarkúban egy felém robogó vonat elől”
Hosszú út vezetett az ötvösműhelytől a filmforgatásokig, de Talpassy Dorottya nem bánta meg a döntését. Több mint egy évtizede kaszkadőrként dolgozik, és úgy érzi, végre olyan munkát végez, amiért érdemes nap mint nap a határokat feszegetni.
Tóth Noémi - szmo.hu
2025. január 26.



Talpassy Dorottya ötvösből lett kaszkadőr: nemrég Cate Blanchett megbecsült dublőrje volt, de Henry Cavill is úriemberként bánt vele a Vaják forgatásán. Volt olyan hete, amit 11 óra alvással csinált végig, de a legrosszabb forgatási napját sem cserélné le a régebbi életének legjobb napjára.

– Hogy lettél ötvösből keresett kaszkadőr – olyan komoly projektekkel, mint a Halo, a Dűne: Prófécia vagy az Assassin’s Creed –, és melyek voltak ezen az úton a főbb fordulópontjaid?

– Esetemben ez padlóra kerüléssel kezdődött, de akkor még csak költői értelemben. Nem úgy alakult az aranyműves pályám, mint ahogy elterveztem. De a bukás legjobb része, hogy abból magasabbra is emelkedhet az ember. Úgyhogy amikor a kudarcom romjain ücsörögtem, úgy gondoltam, most ideje lenne a saját utamon menni tovább. Az ötvösség nekem annak idején amolyan második választás volt, amiben a szüleim – nem elítélhető módon – jobban támogattak, mint a kaszkadőr és színész álmaimban. De az ember életében eljöhet az a pillanat, mikor az út, amin addig haladt, zsákutcába vezet, akkor pedig jöhet az újratervezés, én pedig úgy érezem, még van időm ehhez az álomhoz visszatérni. És bár akkor nem tudtam volna, mit hagyok ki, ha nem így döntök, tudom, hogy akkor is bántam volna egy életen át. Rákerestem az itthoni kaszkadőr-képzésekre, és hirtelen értelmet nyert az összes sima, küzdő- és extrémsport, amelyeket kisgyerekkoromtól űztem, az összes korábbi színitanfolyam, és összeállt a kép. Ez most már több mint 10 éve volt, és azóta ennek az életemnek a legrosszabb napját sem cserélném annak az életemnek a legjobbjára.

– Ahogy elnéztem egy rólad készült videót munka közben, az előkészületek része az úgynevezett markerek rögzítése a tested különböző pontjain. Mennyi időt vesz igénybe egy marker-felrajzolás az arcra, valamint egy teljes testes marker-felhelyezés?

– A mocap, azaz motion capture munka alatt sokszor nemcsak a testmozgásunkat rögzítik, de az arcunkat és a szánkat is. Az ehhez szüksége arc markerek felvitele függ az éppen használt technikától is, úgyhogy ezeknek a felvitele lehet 5, de akár 15-20 perc is. A testmarkerek kevésbé igényelnek milliméteres precizitást, és egy rossz helyre felrakott markert is csak egy pillanat áttenni. Ez annak függvényében, hogy az ujjak mozgását is kell-e rögzíteni, 5-10 perc alatt kész tud lenni. De azt hozzátenném, hogy a markerezés elsősorban a 3D mozgás rögzítésénél a motion capture (azaz mocap) munkához készül, amivel videojátékokhoz, vagy CGI-hoz vesszük fel a mozgást. Persze van, hogy forgatáson is alkalmazzuk arccseréhez, de ez a ritkább eset.

– Mennyire kötött egy harcjelenetben a koreográfia? Van benne spontaneitás?

– Ez elsősorban attól függ, hogy az adott koreográfia egy fő harci jelenet, (hero fight), vagy háttérelem (background fight). Az utóbbiak sokszor a helyszínen gyorsan összerakott, pár mozdulatos egyszerűbb koreók, amelyek szükség esetén ismételhetőek addig, amíg a dramaturgia szerint valamelyik félnek padlót kell fognia, vagy amíg el nem hangzik a „CUT!” (vagyis „ennyi”). Ezekkel sokkal nagyobb a szabadságunk, többször fér bele az impró, bár jelenet közbeni, teljesen spontán dolgokra leginkább külső kényszer visz minket, mint például egy elejtett fegyver, vagy egy másik harcoló párossal való összeütközés. Ilyenkor nem állhatunk meg, hogy „nem így volt”, hanem vagy folytatjuk puszta kézzel, vagy jöhet a társunknak elmormogott „vágj le!”, majd a talaj. Egy ún. hero fight ennél sokkal összetettebb. Annak a felépülése egy több napos vagy hetes folyamat, és az sem ritka, hogy hónapokkal a leforgatása előtt kezdjük el összerakni, rétegről rétegre. Ezeknél az úgynevezett „fight master” igyekszik a legapróbb részleteket is megkomponálni. Ez pedig nem csak az alapvető mozdulatokat jelenti, de alkalmasint meg kell küzdenünk egy macerásabb jelmez okozta nehézségekkel, foglalkoznunk kell a kellékfegyverek sajátosságaival, és figyelembe kell vennünk a helyszín adottságait is. Ez lehet egy tűsarkús jelmez a macskakövön, egy köpenybe rendre beakadó revolverkakas, vagy akár a fényelés vagy füstgép, amely a végső képhez szükséges, de a mi látásunkat nehezítheti. Ezekre igyekszünk mind felkészülni, hogy a forgatás napján már ne jelenthessenek problémát.

Ezeken felül az ilyen jeleneteknél nemcsak a mi mozdulataink, de alkalmanként a minket vevő kamera pontos pozíciója is része a koreográfiának, hiszen nekünk is pontosan tudnunk kell, hogy mikor jöhet be közénk, vagy mikor kerülhet a hátunk mögött a pörgő kardunk útjába. Az operatőrt pedig nem bántjuk, és a kamera is drága!

Persze bármikor előfordulhat tévesztés: megbotolhat valaki, vagy elcsúszhat a ritmus vagy az időzítés. Ezekre fejben mindig készen kell állni, mert aranyszabály, hogy ha nem ordas nagy a hiba, ilyenkor sem állhatunk le, amíg nincs „cut”. Mert könnyen lehet, hogy a kamera nem is látta, vagy a néző számára nem érzékelhető, vagy egy véletlen okán a végén valami jobb születik (számos filmtörténelmi legenda szól ilyen gyöngyszemekről).

– Mennyire lehet az embernek magánélete egy ilyen szakmában? Gondolom nincs 8 órás munkaidő és hétvége sem nagyon…

– A mi munkaidőnk a munkanapokon nagyjából az ébren töltött órák, mínusz utazási idő. Egy forgatási nap nettó 10-12 óra, plusz esetünkben az elkészülési és lebontási idő. Ez szerencsésebb esetben lehet együtt másfél óra, de nem ritka a 2-3 órás pre-call (vagyis korábbi kezdés), nagyon durva jelmez, smink, paróka, esetleg protézis esetén pedig 4-5 óra is előfordul, ami után a lebontás is ritkán kevesebb 1 óránál. Általában 14-15 órával szoktunk számolni, de forgatási napra jobb nem tervezni semmit. Bármikor rákérhetnek a nap végén túlórát, ami aztán elnyúlhat 3 óra pluszra is. Volt olyan hetem, amit hétfőtől pénteking összesen 11 óra alvással csináltam végig.

Ezen felül elég gyakoriak a 6 napos munkahetek, szóval ha valaki állandó stábtag, és nem csak bizonyos forgatási napokra hívják, akkor általában vasárnap mos, akkor látogat rokonokat vagy barátokat, próbál valahogy kikapcsolódni, vagy csak üres tekintettel bámulja a plafont egy napon át (néha ez a maximum, amire ilyenkor képesek vagyunk). Ilyen téren a legmegterhelőbb munkám egy 9 hónapos projekt volt. Heti hat napban dolgoztunk, és egy-két havonta vasárnap is be kellett mennünk, hogy tudjuk tartani a tervet. Erre rájött még a minimum 2-3 órás utazási idő... azalatt az időszak alatt én a társadalom számára kvázi eltűnt személy voltam.

Persze nem minden munka ilyen, a szakma kisebbik része dolgozik alapcsapatban, emiatt ez néha a másik végletbe tud átfordulni, mert van, hogy csak hetente 1-1 napok vannak, vagy hogy az embert hónapokig nem hívják. Ilyenkor ezt az időt átalában edzésre, gyakorlásra, vagy rehabra és persze a magánéletre fordítjuk. A munka mennyisége attól is függhet, hogy valakinek milyen képességei vannak, milyen az alkata, vagy éppen mennyi, és milyen jellegű produkció forog. Egy művész vagy történelmi személy életrajzi filmjében talán egy darab kaszkadőr sem fordul meg. De ha több sci-fi is forog egyszerre, akkor keveset unatkozunk.

– Melyek voltak a legveszélyesebb jeleneteid, illetve a legnagyobb sérüléseid a forgatások alatt?

– Ezt már egyre nehezebb számon tartani. A zúzódásokat, vágásokat nem számoljuk, azok szériatartozékok. De volt már, hogy csak pár perccel talajt érést követően tudtak felkanalazni a padlóról. Nos, sem a lelki, sem a fizikai érzést nem sírom vissza. Volt olyan is, hogy kvázi megsemmisült a vállamból egy kisebb darab, és volt már olyan monoklim is, ami két héttel később is betakarta a fél arcom, és több mint egy óra, illetve ötszörös adag alapozó volt, mire a sminkes eltüntette.

Szedtem már ki kavicsdarabot a fejbőröm alól, mielőtt visszamentem a jelenetbe verekedni, és volt már olyan összefejelésem, hogy átharaptam a nyelvem, és az egyik szememre ideiglenes látáskiesésem lett. Utóbbi után még leforgattam egy ablaktörős-lövöldözős, földön fetrengős jelenetet, és csak utána mentem magamat kivizsgáltatni. Másnap már egy hajóról löktek 9 méterről a tengerbe.

Mikor az Erzsébet hídról kellett kvázi leugranom (kötéllel rögzítve, tehát az ugrásból csak a korlát külső pereméről kilógva kellett arccal a víz felé megtámaszkodnom, amíg vissza nem húztak), a próbák alatt valaki kihívta ránk a rendőröket, mert azt hitte, öngyilkos akarok lenni. A korláton ücsörögtem, kifelé lógatott lábakkal – és egy marék kötéllel biztosítva – mikor megérkeztek a járőrök, hogy megmentsenek.

Két másik kolléganőmmel együtt ejtettek már le zsinórral 30 méteres magasságból, hogy csak a talaj fölött fogjanak meg. Ott az első próbák alatt a felső ponton megfordult a fejemben, hogy az alánk bekészített, amúgy vastag és nagy, de fentről már igen kicsinek tűnő szivacsnak a legrosszabb esetben inkább csak a nedvszívóképessége miatt lesz értelme. Egyszer rám robbantottak 27 köbméter vizet, ahol a víz és a sodrásába kerülő berendezési tárgyakon túl számolni kellett a kirobbantott biztonsági üveg szilánkjaival is. Máskor egy felém robogó vonat elől kellett az utolsó pillanatban elugranom, magassarkúban, vaksötétben. Többször rántottak már ki zsinórral robbanásból, egyszer a kicsit nagyobbra sikerült pirotechnika körbe is rajzolta az arcom elé tartott karjaim X formáját, mint valami rajzfilmben. Azt pedig tényleg nem tudnám már megmondani, hányszor csaptak falnak, vagy vertek szét rajtam, illetve velem valamit. Azt nem nevezném kiemelkedőnek, de meglehetősen gyakori, és szintén nehéz, mikor egy rosszabb, de lábon kihordható sérüléssel kell végigcsinálni egy produkciót, és gyakran hónapokig összeszorított fogakkal végzi az ember a munkáját. És nem lehet kifogás: vagy tudod teljesíteni a feladatodat, vagy add át a helyed másnak.

Nem egyszer pedig maga a jelmez, vagy a környezeti körülmények kínoztak meg annyira, hogy csak makacsságból nem sírtam el magam a díszlet közepén.

– És melyik volt a legszebb forgatási helyszín, ahol valaha jártál?

– Sokáig erre kérdésre a válaszom a horvátországi Rovinj volt, ami a kedvenc horvát városom, és ahol többször is volt lehetőségem és szerencsém forgatni. És ha már Horvátország, a pulai Snjezana Colosseum is érdemel egy említést. Gyerekként mikor ott voltam a családommal, nem hittem volna, hogy egyszer azért térek majd vissza, hogy magam is a küzdőtéren verekedjek!

Továbbá az egyik legkülönlegesebb Jordánia volt, bár ott azok a helyek voltak fantasztikusak, ahol jártunk és felkészültünk, a forgatási helyszínek pedig inkább voltak érdekesek, mint szépek.

Viszont tavaly trónfosztás történt, amikor Olaszországban dolgoztam a Garda-tónál. Az egész régió lélegzetelállító az utolsó bokorig, és azzal a produkcióval olyan helyszíneken forgattunk, ahol nem tudtam nem egész nap a látványt fotózni, vagy csak lenyűgözve bámulni.

– Dolgoztál többek közt Cate Blanchett dublőreként a Borderlandsben és Henry Cavillel a Vajákban egyaránt. Mi a tapasztalatod ezekkel az A-listás sztárokkal?

– Személy szerint velük fantasztikusan jó volt a közös munka, már-már váratlanul emberségesek voltak, és nem úgy értem, hogy ismert színészekhez képest, hanem csak úgy, mint emberek. Ez az ipar hiába egy művészeti ág, közben egy könyörtelen gépezet is egyben, ahol sokszor nincs idő vagy lehetőség a lágyabb emberi gesztusokra. Emiatt az én szememben mindig jobban kiemelkedik a sorból, ha valaki ilyen körülmények között is szán ezekre időt és energiát.

Henry Cavill az egész közös munkánk alatt végig igazi brit úriember volt, amivel a nehezebb pillanatokat is meg tudta könnyíteni. Emellett én úgy gondolom, az elvártnál jóval felkészültebb és fókuszáltabb volt az akciójeleneteket illetően. Ugyanezt tudom Anthony Mackie-ről is mondani. Sok színésznek van tehetsége vagy jártassága küzdelmi téren – legyen az fegyveres vagy szabadkézi –, de ritka az, aki nem csak olyan gyorsan tanulja meg a koreográfiát, mint egy kaszkadőr, de ugyanolyan természetességgel is képes megtalálni benne a helyét.

Ami pedig a ritkaságokat illeti, kevés olyan színésznőm volt, aki annyira megbecsülte és értékelte a munkámat, mint Cate Blanchett. A vele való közös munkának mindig is külön helye lesz a szívemben. Őérte még az elszenvedetteknél is több fájdalmat elviseltem volna, jaj és zokszó nélkül!


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Ismét az Alföldre került a díj: egy gyönyörű szálloda lett AZ ÉV HOTELE 2024-ben!
Mutatjuk a díjazottakat!


AZ RTL-en látható turisztikai magazinműsor, AZ ÉV HOTELE évente egyszer, januárban hirdeti ki, – kizárólag a nézők szavazatai alapján – hogy mely szálláshely viselheti a megtisztelő címet és büszkélkedhet majd vendégei előtt az impozáns díjjal! Idén ez a trófea ismét az Alföldre került! Mindjárt eláruljuk, hogy pontosan melyik településre!

Tavaly egy balatoni szálloda nyert

A verseny történében eddig minden évben más turisztikai régióból kerültek ki a győztesek. 2024 januárjában először került egy balatoni szállodához a díj, akkor ugyanis a keszthelyi Sirius Hotel****superior kapta a legtöbb szavazatot. A második akkor a hajdúszoboszlói Hotel Aurum**** lett, a dobogó harmadik fokára pedig a balatonfüredi Hotel Vinifera Vine & Spa**** állhatott fel.

Egy évvel korábban, 2023 januárjában a sárospataki Hotel Bodrog Wellness & Elix Spa****superior lett a győztes. A második helyét akkor a visegrádi Royal Club Hotel****superior kapta, a bronzérmes pedig a szarvasi Liget Wellness és Konferencia Hotel**** lett.

Az elmúlt két évben tehát két alföldi szálloda is az első háromban végzett, de az első helyezés rendre más régióba került.

Múlt vasárnap láthatták a nézők AZ ÉV HOTELE 2024-es, hetedik évadának utolsó adását, ami egyben a műsor jubileumi 200. adása volt.

Az évad befejező epizódjában a produkció házi asszonya Garay Annamária a pompás Anantara New York Palace Budapest Hotelben hirdette ki a közönségszavazás várva várt végeredményét. Kiderült tehát, hogy végül melyik szállodába került AZ ÉV HOTELE impozáns díja!

Garay Annamária, AZ ÉV HOTELE háziasszonya, Gráf Orsolya, a Borostyán-Med Hotel**** igazgatója, Kiss László, a Bordűr Wellness Hotel****Superior és Szőnyegműzeum szállodamenedzsere, Gaál Mariann, a Hotel Marina-Port**** igazgatója és Serfőző Zsolt, AZ ÉV HOTELE producere

AZ ÉV HOTELE hetedik évadáról néhány sorban: ismét 28 különböző szálláshelyet láthattak a nézők, 14 adásban. A szálláshelyeket ismert és népszerű emberek, színészek, zenészek, műsorvezetők és kísérőik tesztelték. Az adások után összesen közel 100.000 szavazat érkezett a nézőktől a számukra legjobban tetsző szálláshelyekre. Az öt nagy turisztikai régióból (az adások szerinti sorrendben: Balaton, Észak-Dunántúl, Alföld, Északkelet-Magyarország, Dél-Dunántúl) a hónap végi szavazások alapján az első és második helyezettek kerülhettek a döntőbe. A legjobbakra 2025 január első felében két héten át lehetett újra szavazni, így kizárólag a nézők dönthettek arról, hogy AZ ÉV HOTELE cím és az azzal járó impozáns díj– a verseny történetében először Békésszentandrásra kerüljön.

Az első helyezett egy luxus wellness szálloda, ami egyben múzeum is

A döntőben leadott szavazatok 20 százalékát végül egy békésszentandrási szálloda kapta, méghozzá egy olyan, ami - alig több, mint egy éve - 2023 decemberében fogadta első vendégeit. A Bordűr Wellness Hotel****superior és Szőnyegmúzeum különleges koncepcióval működik. Amellett, hogy ez egy minden igényt kielégítő luxus wellness-szálloda, még a helyi nagymúltú szőnyegkészítésnek is méltó emléket állít az épület alsó részében működő interaktív kiállítással. Ebben a gyönyörű hotelben egy színész házaspár volt tesztelni. A Survivor egykori szereplője Jánosi Ferenc és felesége Nagy Natasa az első házassági évfordulójukat ünnepelték meg itt.

AZ ÉV HOTELE díjat a szálloda menedzsere Kiss László, turisztikai szakember vette át. A fiatal menedzser nagyon büszke arra, hogy a környék egy olyan szálláshellyel gazdagodott, mint az övék és hogy egyre többen keresik fel Békésszentandrást.

Serfőző Zsolt AZ ÉV HOTELE producere, Kiss László szállodamenedzser, Bordűr Wellness Hotel****superior és Szőnyegmúzeum és Garay Annamária AZ ÉV HOTELE háziasszonya

Bővebb információ a szállodáról ide kattintva!

A második helyezett is az alföldi régióban található

A képzeletbeli dobogó második fokára szintén egy alföldi hotel igazgatója, Gráf Orsolya állhatott fel. A Nyíradony-Tamásipusztán található Borostyán-Med Hotel**** tetőszerkezete 2021-ben leégett, így a szálloda egy részét újra kellett építeni. Másfél éves megfeszített munka után 2023 nyarán nyitottak újra úgy, hogy a szállodai szobák számát még növelték is. A Borostyán-Med Hotel**** a régiós szavazás során az első helyen jutott a döntőbe, ahol aztán a szavazatok 17 százalékának megszerzésével a második helyezett lett.

Serfőző Zsolt AZ ÉV HOTELE producere, Gráf Orsolya szállodaigazgató, Borostyán-Med Hotel****

Bővebb információ a szállodáról ide kattintva!

A balatoni régióban található a harmadik helyezett

Az első két helyen végző alföldi hotelek mellett egy Balaton-parti hotel is a legjobbak közé került. A balatonkenesei Hotel Marina-Port**** AZ ÉV HOTELE hetedik évadának legelső adásában szerepelt, majd a régiós szavazás során az első helyen jutott a döntőbe, ahol aztán végül a szavazatok 15 százalékát kapta a nézőktől. A díjátadó műsorban Gaál Mariann, a szálloda igazgatója mondott köszönetet a nézőknek és törzsvendégeiknek a támogatásáért.

Gaál Mariann, szállodaigazgató, Hotel Marina-Port****, és Garay Annamária, AZ ÉV HOTELE háziasszonya

Bővebb információ a szállodáról ide kattintva!

Ha lemaradt volna AZ ÉV HOTELE eredményhirdetéséről, vagy szeretné újra megnézni, akkor azt RTL+-on teheti meg!

AZ ÉV HOTELE háziasszonya a díjátadó adás végén egy örömhírt is közölt a nézőkkel: a szállodaverseny és a hozzá kapcsolódó televízióműsor 2025-ben is elindul! Idén októbertől a 2020-as évek első felének legjobb szállodáját keresik majd a „Best of AZ ÉV HOTELE” szuperdöntő adásaiban.

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szálláshelyeket. Minden adásban egy-egy ismert embert és kísérőjének kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi szálláshelyre, hogy kipróbálják azokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk