KULT
A Rovatból

Fekete Ernő: „A nagyon könnyen készülő dolgok nem szoktak sikerülni”

A Katona József Színház színésze arról is mesélt, miben nem ért egyet Gregor Bernadettel, és miért nehéz színházi színészként filmben szerepelni.

Link másolása

Fekete Ernővel Így vagy tökéletes című filmje sajtóvetítése után beszélgettünk. A filmről készült kritikánk ITT olvasható.

FIGYELEM, A CIKKBEN KISEBB SPOILEREK VANNAK!

– Egy kicsit messzebbről indítanék, ha nem baj. Nagyon kedves színházi emlékem kötődik hozzád. Először a főiskolán láttalak, a Különórában. Emlékezetes osztály volt a Tiétek, nagyon sokan neves színészek lettek közületek. Hogy emlékszel vissza azokra az időkre?

– Én az osztályból azok közé tartozom, akiknek az életében ez volt az egyik legcsodálatosabb négy év. Nem mindenki van így vele. Például Gregor Berni osztálytársam nagyon negatívan szokott nyilatkozni róla, hogy őt mennyire begörcsöltette és tönkretette az a fajta metódus, amivel minket tanítottak.

Nekem is nehéz és küzdelmes volt, de valamelyest felkészített arra a még nehezebb életre, ami aztán jött.

Nagyszerű osztálytársaim voltak, és ha megnézzük a sok éves szórást, tényleg sokan a pályán maradtak. Ha nem is azon a szegmensén a színészetnek, amire annak idején felesküdtünk.

A Külön óra az első komoly színházi feladatom volt. Ascher Tamás rendezte, akivel már találkoztam gimnazistaként, a zalaszentgróti színházi táborban. Abban, hogy a főiskola után az ajánlatok közül a Katona József Színházat választottam, meghatározó volt Ascher Tamás személye és a Különóra próbáinak élménye.

Arra pedig nagyon büszke vagyok, hogy végzősként megkaptam a legjobb alakítás díját a tanár szerepéért.

– A mai napig a Katona tagja vagy. Sosem merült fel 25 év alatt, hogy válts?

– Igazán komolyan nem. Olyan persze előfordult, hogy úgy éreztem, jó lenne más épületbe bejárni, újabb kollégákkal találkozni. De ezeket a kisebb mélypontokat szerencsére mindig megoldotta a színház. Vagy jöttek új emberek, vagy elmentem vendégnek például a Vígszínházba, Nemzeti Színházba, Radnótiba...Mindig értek olyan benyomások, amik helyre tették a Katonában felmerült esetleges hiányérzeteimet. Hűséges típus vagyok.

Az mondjuk egy új dolog, hogy másfél évre szünetelni kényszerültünk a járvány miatt.

Úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz visszamenni évad elején.

– Igaz ami igaz, elég nagyot fordult a világ azóta, hogy befejeztétek ezt a filmet.

– A filmet 2019 augusztusában és kora szeptemberében forgattuk, és 2020 decemberben lett volna a bemutató, ami aztán mostanra csúszott.

– Nemrég láttam egy beszélgetést Bill Nighyval, aki azt mondta, sosem nézi vissza a filmjeit. Ezek szerint Te másképp vagy ezzel, mert láttam, hogy bent ültél a vetítés alatt.

– Egyébként nem nagyon szoktam. Mivel most van ez a sajtó esemény, könnyebb úgy válaszolni a kérdésekre, hogy én is frissen láttam a filmet. De szívem szerint inkább távol maradtam volna. Bár kétségtelen, hogy olyasmik is feltűntek, amik korábban nem. Talán az segít, ha többször megnézed, sokadszor megbocsátóbb vagy magaddal szemben.

Az így vagy tökéletest eddig kétszer láttam. Még nem vagyok mindennel elégedett, de a harmadik nézéssel azért még várok.

– Olyan akkor nem lehetséges, hogy a saját filmedet csak nézőként lásd?

– Úgy, mint egy egyszerű néző, úgy soha. Az a szerencse, hogy ebben a filmben is vannak olyan részek, amikben nem szerepelek. Például a közepe felé van egy húsz-huszonöt perces részlet, Thuróczy Szabolcsék jelenetével.

Emlékszem, ott már az első nézéskor is megkönnyebbülten hátradőltem, hogy most egy ideig nyugodtan nézhetem.

– Van olyan kollégád, aki azt mondja, minden filmszerepet el kell vállalni, mert Magyarországon kevés film készül ahhoz, hogy válogatni lehessen. Egy másik kollégád viszont azt nyilatkozta nekem, hogy ő igenis megválogatja, mire mond igent. Te népszerű színész vagy, van egy előzetes érték-, vagy szempontrendszered, ami alapján elfogadsz vagy elutasítasz egy ilyen felkérést?

– Annyira azért nem vagyok népszerű. Inkább a színházba járók ismernek. Azzal a kollégával értek egyet, aki azt mondta, hogy

Magyarországon ha egy színészt megkeresnek egy filmszereppel, akkor nagyon örül, és drukkol azért, hogy jó legyen a forgatókönyv és a belőle készülő film is.

Olyan volt, hogy valahogy nem jött össze egy munka, mert nem értem rá, vagy nem adott ki a színház arra az időre, és miután elkészült a film, azt mondtam, lehet, nem is baj, mert kínosan éreztem volna magam, ha benne vagyok. De az még sosem fordult elő, hogy én utasítottam volna el valamit, mert nem tetszik, és remélem, nem is kerülök ilyen helyzetbe.

Az Így vagy tökéletesnek szerencsére a forgatókönyve is tetszett. Bár bizonyos mondatokat átírtunk a forgatáson, és Csaba, a forgatókönyvíró és Péter, a rendező is nyitottak voltak minden jó és kevésbé jó színészi javaslatra. Meghallgatták az esetleges panaszainkat, és sokszor módosítottak a kedvünkért.

– Nagyon más egy filmforgatás, mint egy színházi szerepre felkészülni, és abban játszani?

– Teljesen más. Én színházban szocializálódtam, nekem a film a szokatlan közeg. A színház alapos, elnyúló, elmélyülő munka két hónapon keresztül, sőt, még az előadások alatt is készül tulajdonképpen. A tizedik előadásig mindenképp, de igazán kiforrottá a harmincadik előadás körül válik. Ráadásul valahogy időrendben történik a dolog. Megismerkedünk, elmélyülünk, kipróbálunk valamit... Ha valami nem sikerül, ki lehet javítani, vagy ha új gondolatom támad a szereppel kapcsolatban, akkor kipróbálhatom.

A film egészen más. Ott értelemszerűen az kerül a filmbe, ami akkor és ott a legjobb felvétel lett. Utána már nem lehet mit csinálni, el kell fogadni. És egyáltalán nem kronologikus. Például most, hogy újra néztem, eszembe jutott, hogy a vége felé lévő nagy jelenet, amit a Pesti Magyar Színház előtt forgattunk, az a 27 forgatási napomból a harmadikon forgott.

Az első napon azt vettük fel, amikor a könyvesboltban lelökdösöm a könyveket. Az még nem volt nehéz. De már a második napon el kellett mondania Mártának a nagymonológot a rákos betegéről, amikor a kórházi emlékeinket elevenítjük fel.

Ez nekem, aki a színházhoz szoktam, hogy úgy mondjam nem otthonos.

– Nem tudsz folyamatában megérkezni arra a lélektani pontra...

– Igen, és lehet, hogy az a 25 nap forgatás kellett volna előtte, hogy meglegyen valami fáradt letisztultság. De sajnos ez ilyen, a helyszínegyeztetések döntik el a felvétel sorrendjét, semmi köze a történet kronológiájához, meg a színészek állapotához.

– Mit szeretsz? Ha egy szerep olyan, mintha rád írták volna? Vagy jobban vonz a kihívás, amikor teljesen át kell alakulnod?

– Amikor az ember elolvas valamit, és úgy érzi, hogy na, ez olyan, mintha én lennék, akkor megörül. Nem is kell sok mindent csinálni, csak adom magam. De én már többször tapasztaltam, hogy ez csapda.

A nagyon könnyen készülő dolgok nem szoktak sikerülni. Ha úgy érzed valamiről, hogy az a tied, akkor is muszáj keresni benne a feladatokat, a munkát bele kell tenni.

Ugyanakkor ritkán kap az ember olyan szerepet színházban vagy filmben, ami nagyon más, mint a személyisége. Az a fajta pedagógiai szereposztás, hogy nézzük meg, milyen lenne az illető egészen más szerepkörben, előfordul, de nagyon ritka.

– Ha kicsit mégis megpróbálsz elvonatkoztatni a saját szereplésedtől, összességében tetszik a film?

– Igen, határozottan. Két-három olyan pont van, amire azt mondom, hogy talán máshogyan csináltam volna. Önmagammal persze rengeteg bajom van, de azt majd megoldom. Összességében elégedett vagyok. És őszintén ajánlom mindenkinek.

– Min dolgozol most, miben láthatunk a közeljövőben?

– Szeptember elején folytatjuk a Kamrában, amit tavaly elkezdtünk, Tarnóczi Jakab rendezésében az Isten, Haza, Család című produkciót, aminek decemberben lett volna a bemutatója. De az évad során több premierem is lesz a Katonában, többek között Ascher Tamás és Zsámbéki Gábor rendezéseiben.

Filmről most nem tudok, járok castingokra, és bízom benne, ahogy ennél a filmnél is annak idején, megkapom a szerepet.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: