KULT
A Rovatból

Hadházi: A boldogság olyan, mint a matek, meg kell tanulni

Hadházi László a Dumaszínház oszlopos tagja, Karinthy-gyűrűs humorista. Új filmje kapcsán beszélgettünk vele - vidám és komoly dolgokról.

Link másolása

Egy Trabanttal robogunk Nyíregyházán a sóstói strand felé, hogy ott a helyi kereskedelmi rádió színeiben élő kívánságműsort celebráljunk – ez a kép jut eszembe elsőként Hadházi Lászlóról, akivel valamikor régen kollégák voltunk. Tizenöt év elszelelt, vele annyi minden történt, például filmet is forgatott. Hogy mi változott és mi maradt ugyanolyan? A film kulisszatitkai mellett erről is beszélgettünk – a régi barátság okán tegeződve.

- A Dumapárbaj egy kapuzárási pánikkal és karrierválsággal küzdő előadóművészről szól, akinek fiatal konkurense akad. Korábban már elmondtad többször, több helyen, hogy minden paraméterbeli hasonlóság ellenére ez egy kitalált karakter, nem te vagy. Mit kell tudnunk még a filmről?

- Sallai Ervin írta a film forgatókönyvét, és sokszor kérte hozzá az én ötleteimet, személyes tapasztalataimat is. Hosszú folyamat volt ez, nem elsőre sikerült, hanem talán már harmadjára futottunk neki, amikor azzal hívott Litkai, hogy „Laci, átment a film”. Éppen Sárváron voltam egy vasedényboltban, amikor elért a hír. Nagyon meglepett, mert azért ez egy nagyon nehéz feladat, főleg, hogy valódi színészekkel kellett együtt játszanunk – és akkor még nem is tudtam, hogy mennyire durván nagy nevekkel. Volt egy próbaforgatásunk, hogy az alkotók meg tudják mutatni, nagyjából mire lehet majd számítani, és akkor derült ki, hogy Eszenyi Enikő lesz a partnerem a filmben. Hát én nem tudtam aludni, annyira felzaklatott. Rettegtem, hogy mi lesz a próbafelvételen.

A Dumapárbaj filmelőzetese - a film január 15-től látható a mozikban

- De túlélted?

- A legmeghatározóbb pillanat az volt, amikor

Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója, Kossuth-díjas színművésznő, Európa-szerte elismert rendező bemutatkozott nekem – én pedig mondtam neki, hogy jaj, hát ne viccelj, smároltunk együtt a gimiben.

- Így volt vagy csak mondtad?

- Így volt, nem emlékezett, én sem emlékeztem, de egy osztálytársam viszont igen, sőt, még arra is, hogy pofon is vágott engem ezért. Márpedig akkor biztos így volt, ha egy nő, akivel akkor jártam, így emlékszik. Ettől a ponttól viszont minden megváltozott, más síkra terelődött, az volt az összetartó kapocs, hogy mi gyerekkorunkban együtt nőttünk fel. Nagyon jó volt._MG_2542

Eszenyi Enikő és Hadházi László a Dumapárbaj egyik jelenetében

- Nem volt olyan pillanata a forgatásnak, amikor úgy érezted, hogy most jobb lenne inkább a strandon lenni?

- De, minden pillanata ilyen volt. Napi 12 órát forgattam. Ha a stáb épp pihent 2-3 napot, akkor én közben fellépni jártam szerte az országban. Reggel 4-től délután 4-ig forgatás, mert Laci megy Gyulára fellépni – ami 3 órás autóút. Másnap ugyanúgy hajnaltól forgatás, mert Laci este Zalakarosra megy fellépni.

- Attól nem tartasz, hogy a karaktert, amit eljátszol, a közönség nagyon könnyen veled azonosítja majd?

- Vállalom. Nekem az egyik alapelvem, hogy a mamutot nem lehet egyedül felfordítani. És a film is valahol ezt üzeni, ez pedig abszolút vállalható. De hát mit tudom én, más a nevem is, a filmben Kalmár Tamásnak hívnak.IMG_0001

IMG_8887

- Mondok Neked számokat, sejteted-e, hogy mikre vonatkoznak? 10.600; 257.000; 191.317.

- Valamilyen nézettségi adatok?

- A YouTube-on 10.600 találat jön fel a nevedre, a Google-ben 257 ezer, a Facebookon pedig 191.317 rajongód van, a hivatalos oldaladon. Ezek a számokban, lájkokban megnyilvánuló visszajelzések mennyire fontosak neked?

- A Facebookkal például úgy vagyok, hogy rábeszéltek, hogy foglalkozzam vele, már csak a film miatt is. De valahogy nem az én világom. Annál gyorsabb és pontosabb visszajelzést sehol nem kapok, mint az élő fellépésen. Ezért nem vagyok már tévéműsorban sem. Szerintem ez mind csapdahelyzet. A saját műsoraim pont úgy vannak kitalálva, hogy legyen egy ívük, és hogy én magam is venni tudjam a közönség jelzéseit. Ezzel szemben a tévéadást a kedves néző ma már megállíthatja, beletekerhet, meg amúgy is bármikor elkapcsolhat.

- Mégis csak a tévé az, aminek az országos ismertséget köszönheted - te és a többi stand upos is. Ha nem lett volna Showder Klub, akkor is ugyanott tartanátok?

- Nyilván nem. Az egy nagyon jó reklám volt. De hiába volt meg már évek óta a szerződésünk a tévével a Showder Klubra, azt csak akkor indították el, amikor a mi saját színházunkban már másfél hónapot kellett várni egy belépőjegyre. Tehát már addigra is kialakult egy közönség, aki kedvelt minket.

- Ez úgy hangzik, mintha nem nagyon számíthatnánk rá, hogy a tévében még előfordulsz.

- Nem szeretnék. Én sokkal jobban szeretem az élő fellépéseket. Még akkor is, ha sokszor nyűgös a sok utazgatás. Amikor én gyerek voltam, senki nem mondta, hogy Hofi Gézát meg lehet nézni élőben, azt tudtuk, hogy szilveszterkor lesz a tévében. Szinte lehetetlen küldetés lett volna, hogy a faluból, ahol laktunk, felutazzak Budapestre, kinyomozzam, hol játszik Hofi Géza, vegyek jegyet az előadásra, és megnézzem. Most mi a helyzet? Tulajdonképpen a közönséget mi úgy kiszolgáljuk, hogy még külföldre is elvisszük a produkciókat, Manchesterig akár.IMG_5395

- Van az a típusú színpadi szereplés, ami jobban kedvenc, mint a többi?

- Az improvizálást nagyon szeretem. És terv is volt, hogy most valami ilyesmi felé venném az irányt. Az önálló esttel lassan bejártam az egész országot, muszáj megújulni, nem lehet ugyanazzal újra előállni.

- De ha azt vesszük, hogy mennyi rajongója van Mirtill cicának, vagy hogy hányan nézték meg a GPS-szel beszélgetős műsorszámodat, úgy tűnik, igény volna rá, hogy ezeket újra előhozd.

- Igen, Litkai is ezt mondta, hogy nem tilos visszanyúlni ezekhez, de én meg úgy érzem, hogy akkor vagyok jó, ha teljes mértékben kiszolgálom a közönséget, tehát mindig valami újat nyújtok. Én azt gondolom, hogy ha jegyeket adnak el egy produkcióra, akkor az nem lehet esetleges. Nem engedhetem meg magamnak. Amikor a nézők hazamennek, az maradjon meg bennük: én mindent megtettem, hogy ők nagyon jól érezzék magukat. Ezt kell elérnem. Ha valaki nem röhög, akkor azt is megpróbálom elkapni – mert ha már megvette a jegyet, akkor biztos ő is nevetni akar. És akarjon majd újra eljönni.

A legnépszerűbb poénokat több százezren nézték már meg a közösségi videócsatornákon

- Mi az, amire különösen büszke vagy?

- A tavalyi év adataira. 65 ezer ember vett jegyet arra a műsorra, amiben szerepeltem. Az szerintem szép szám.

- Emlékszel olyan szereplésre, ahol komoly kihívások értek, és nem feltétlen művészi vonalon?

- Régebben még felléptem falunapokon. Egyszer Pródon

éppen a kőművesekről poénkodtam, mögöttem termett egy csávó és az oldalamhoz szúrt egy kést: „Beszéljen másról!”.

Azóta van nálam kés fellépéseknél... Arra is rájöttem, hogy tök felesleges erőlködni egy ingyenes rendezvényen szemben egy szökőkúttal, ami mögött áll egy csomó részeg ember, és ordítanak - mert oda az értéke. Hasonló okokból nem kedvelem a fesztiválos szerepléseket sem.

- Miért Malcolm Young, az AC/DC ritmusgitárosa a példaképed?

- Nagyon tetszik. Neki nem kellett szólóznia, mint nekem, mert volt valaki, aki elöl elvitte a balhét, ő meg csak hátulról tolta. Azt gondoltam, hogy olyan fasza lehet ez, könnyedén eljátszani ott a hátsó sorban, és nem kell nagyon virgázni hozzá. Azt hiszem, én szeretnék az AC/DC gitárosa lenni konkrétan.

- Mit teszel az ügy érdekében?

- Minden nap gitározom, egy órát legalább. Már úgy 14 éves korom óta odavagyok a gitározásért. Általában minden városban felderítem, hol van hangszer-, pláne gitárbolt, sőt, az eladókat is ismerem._MG_2158

- Azt nyilatkoztad nemrég, neked nagyon fontos, hogy a pillanatnak tudj élni. Most, hogy elmúltál 50 éves, és szerencsére nem szenvedsz életközép-válságban, úgy értékeled, ez sikerült?

- Igen, egy csomó jó pillanatot gyűjtöttem. Rengeteget.

- Az jut eszembe erről, hogy a társaságodban étterembe menni, egyáltalán étkezni, az egy külön élmény, mert akkora élvezettel rajongsz minden jó falatért, hogy az ragadóssá válik.

"
- A boldogság olyan, mint a matek, meg kell tanulni.

Tudni kell. Hiába vannak odarajzolva számok, ha nem tudod a szabályokat, nem érted, hogy miről szól.

- Annyiféle iskolába jártál, ezt melyikben tanították?

- Ezt egy fotókiállításon láttam pár éve, le is fényképeztem, mert nagyon megtetszett. Mert tényleg minden pillanatban látni kell azt a lehetőséget, hogy mi lehet benne a jó. Van ember, aki csak a rosszat veszi észre mindenben. Ugyanott él, ahol én, ugyanazokkal a dolgokkal találkozik, de neki majdnem minden élménye rossz. Hozzáállás kérdése. Ő nem tanulta meg, hogyan kell boldognak lenni.

- Mi jobb? Főzni vagy enni?

- Ó, hát enni! De főzni is szeretek, mert akkor lehet enni. A főzés inkább olyan társasági dolog nekem, meg általában vendégváráshoz kapcsolódik.

- Mit főztél utoljára?

- Zellergumó-pecsenyét csináltam tejszínes gombakörettel.10437767_866386663393394_1028863202325584535_n

Amikor a művész főz - Forrás: Hadházi László facebook oldala

- Tudsz főzni, tudsz gitározni, ismer a fél ország, írtál már kabaréjelenetet, könyvet, sorozat-forgatókönyvet, szerepeltél a tévében, most már filmben is... Mi jöhet még? Mik lehetnek a célok?

- Tartani a színvonalat. Nem kell mindig feljebb jutni. Ha ez így megmarad, akkor az már jó. Egyszer megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha elmennék külföldre, mondjuk Amerikába, ott összeszedném a tapasztalatot és a tudást, és megpróbálnám ugyanezt. De aztán rájöttem, hogy minek. Cél a nagyobb kocsi, meg a nagyobb ház?

- Ha a saját gyerekeid állnának elő azzal, hogy ők külföldre mennének hosszabb időre – mondjuk az orvosnak készülő lányaid –, akkor támogatnád őket, vagy lebeszélnéd?

- Még pénzt is adtam nekik erre. Mikor 18 évesek voltak, akkor kaptak ajándékba pénzt és egy bőröndöt, hogy menjenek világot látni. Az egyik lányom barátja Amerikából származó magyar, és a nyarat a fiú hazájában szeretnék tölteni. A másik lányom pedig már járt is külföldön, Kanadában, ott volt orvosi gyakorlaton, most pedig épp svédül tanul a párjával, akit Svédországba hívnának vízilabdázni. Én azt mondom, hogy menjenek, próbálják ki, gyűjtsenek tapasztalatokat, aztán jöjjenek vissza.

- Te már nem vágysz erre?

"
- Én a helyemen vagyok, ez már egy nekem való ország.

Egy fasza kis kertváros. Ha nem lennének frusztráltak az emberek, teljesen jó hely lenne.IMG_0133

- Akkor mitől jó itt élni?

- Huszonkét borvidék. Erősödő gasztro-burzsoázia. A nők szépek, csinosak. És még az idő is jó. Szóval tökéletes lenne, ha az emberek megnyugodnának kicsit, és rájönnének, hogy nem a politikusok fogják megcsinálni az életüket, hanem ez rájuk vár. Ez két generáción belül helyrehozható lenne. Sokat kell zenélni, az segít. Ha mindenki zenélne, már nem lenne olyan nagy feszültség, vagy csalódottság, vagy nem is tudom, mi ez az érzelmi túlfűtöttség az emberekben. Nincs nekünk ellenségünk, nem is kell, nem akar minket bántani senki. De valahogy ezek a szakemberek nagyon jól elhitetik a nagy többséggel, hogy dehogynem, azért rossz neked, mert valaki gonosz, nem azért, mert te nem csinálsz semmit, csak ülsz otthon, és várod, hogy adjanak. Na ez a legrosszabb. Meg a panaszkodás. Ezek a legártalmasabbak.

- De közben te meg pont abból élsz, hogy az emberek szeretnek nevetni is...

- Szerintem az egyik oka annak, hogy itt tartunk, a közvélemény formálásának a hiánya. A másik oka: nagyon sok politikus abból él, hogy elhiteti az emberekkel, „majd mi megoldjuk, mi fontosak vagyunk”. Pedig inkább mindenkinek a saját portáján kellene sepregetni, és ha ott rend van, akkor esetleg segíteni másnak is. Mindezzel együtt, vagy ezek ellenére én nagyon szeretem ezt az országot. Hát hova mennék el innen? Inkább fogom magam holnap, kimegyek a Dagály strandra, mert milyen menő már, hogy ott télen is lehet szabadtéren úszni, vagy elmegyek korcsolyázni a Városligeti Műjégpályára, mert annál királyabb dolog nincs is, mint ott a jégen megérezni, hogy enyém a világ.

Ezernyi lehetőség van megtalálni a jó pillanatokat, itt, minden nap, csak panaszkodás helyett inkább erre kellene koncentrálnunk,

hogy megy-e a boldogság legalább úgy, mint a matek.

Fotók: Dumapárbaj sajtófotó; Lékó Tamás; Hadházi László Facebook oldala

Ha érdekes volt ez a cikk, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Több orosz tank is megjelent a Hősök terén, a rendőrség lezárta a környéket
Május közepétől a magyar fővárosban forgatja Ryan Reynolds Mayday című filmjét. Korábban egy hatalmas rakétát is látni lehetett a Belvárosban.

Link másolása

Tankok jelentek meg Budapesten, a Hősök terén. A térre filmforgatás miatt kerültek a orosz gyártmányú tankok – írja a Blikk.

Május közepétől egy hónapon át forgatják a fővárosban Ryan Reynolds legújabb filmjét, a Mayday-t. A történet a hidegháborúról szól, Reynolds egy Troy "Apache" Brennan nevű karaktert alakít benne, aki egy szovjet légtér feletti megfigyelési küldetésben vesz részt.

Most hétvégén a Hősök terén vesznek fel több jelenetet, melyhez tankokat és más katonai járműveket is felhasználnak. A forgatás idejére a rendőrség lezárta a környéket.

Korábban egy hatalmas rakétát is látni lehetett Budapest belvárosában, amelynek szállításáról egy videó is felkerült TikTokra, ahol többen azt hitték, valódi hadi helyzet állt fel az országban.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
„Neki tényleg elhisszük” – egyszerre volt monumentális az Azahriah-koncert a Puskásban, és egyszerre érezhette a közönség, hogy ez most tényleg az övé
A felesleges manírok helyett egy egészen feszes bő másfél órát kaptunk, ahol a hangosításra, technikai körülményekre, illetve a zenekarra sem lehet panasz.

Link másolása

A hazai zenei élet, egyúttal a sajtó is már több, mint fél éve ugyanazon a kérdésen rugózik, ami a popkultúrát illeti: lesz-e hazai “világsztárunk”? Ha erre nem is lett egy koncert után határozott válasz, az a zenetörténeti tény viszont megvan, hogy még soha nem sikerült hazai előadónak ennyi ember előtt fellépnie. Baukó Attila, azaz Azahriah három teltházas Puskást hoz össze, mi pedig megnéztük a “legelső napján”.

A legelső nap valóban idézőjeles, hiszen ez a koncert lett utoljára, “csakazértis” alapon behirdetve a két telt ház után: számítani lehetett az inkább kíváncsiskodó, az esemény nagysága miatt résztvevő tömegre is, hiszen a hardcore rajongók az első két nap jegyárusítása során a Broadway rendszerét hosszas órákra fagyasztották le. Ez érződött is a tömegen, illetve az is kijelenthető, hogy bőven nem tinilányokról van szó az összetételt tekintve, ritkán láttunk ilyen diverz közönséget.

A helyszín adott, a Puskás Aréna, ahol már több koncertet is rendeztek, ebből körülbelül ugyanennyi szólt értékelhetetlen visszhanggal: a tavalyi Red Hot Chili Peppers koncertje pont a hangosításnál esett el, Az est egyik döntő kérdése volt, sikerül-e egy teljesen magyar produkció esetében áthidalni azt, amit világszinten elismert bandáknak nem.

Relatíve lassan telt meg a Puskás lelátója és küzdőtere, az előre nem nyilvános timing szerint fél nyolc tájékán megjelent Desh a színpadon egy zenekarral a háta mögött, aki önállóan, Azahriah-tól függetlenül körülbelül fél éve működik, mint produkció. A közönség közepesen lelkes sikításokkal üdvözölte mindezt, a bulin a vizuálok “jólvanazúgy” megoldása sem dobott túlságosan sokat: Desh saját vetítését az álló ledfalakra vízszintesen, teljesen koncepció nélkül helyezték el, mögötte az eleve kivetített újpalotai panelházakra ráapplikálva. (Frissítés: ezt a vetítést a szombati napon már újra tervezték).

Pont, mint a nagyok.

Nagyjából így lehetne leírni a háromnegyed kilenckor megjelenő Azahriah produkcióját.

Ritkán érezhetett olyat hazai közönség, akár egy Budapest Parkos “szupershow’ alatt sem, hogy ez a nagy “valami” nemhogy egy egyszeri alkalommal van összerakva, hanem az az érzésünk támadt, mintha egy valóban régóta, nemzetközi szinten elismert előadó koncertjén lennénk. Maga az intro, a végtelen kameraállásból közvetített, és minden számra különböző effekteket használó közvetítés a koncertről, rengeteg apró pont arról tesz tanúbizonyságot, hogy igenis hazai előadó is képes ilyen magas szintű produkcióra.

Azahriah színpadon való megjelenése és a kezdeti eksztázis egészen gyorsan ülepedett, és mintha technikai gondok is lettek volna, hiszen a második számnál szemmel láthatóan a stábot és a zenekart kereste. Ezután pedig egy nagyon hosszú, viszonylag “mozgásmentes” blokk következett. Ennek két tanulsága is van: egyrészt a Puskásban már egy részint szkeptikus közönségnél talán nem elég a sok különböző táncos ilyen etapokban, másrészt pedig végtelenül tisztelendő az, hogy érezhetően nem egy “szuperbesztofot” hallunk, hanem tényleg Azahriah szája íze szerint halad a setlist.

Ami a hangzást illeti, az egyáltalán nem koncertekre tervezett stadionból kihozták a technikusok a maximumot. Nyoma nem volt a tavalyi “chilis visszhangnak”, a delay tornyok a stadionban körbemászkálva szépen tették a dolgukat. Ami még ennél is fontosabb, hogy minden zenész pontosan annyit tett bele a buliba, amennyi kell, ez pedig a hazai “koncertshow-k”, Majkák és Rúzsa Magdik hazájában dicséretként kell említeni. A felesleges manírok helyett egy egészen feszes bő másfél órát kaptunk, ahol a hangosításra, technikai körülményekre, illetve a zenekarra sem lehet panasz.

Ha nem is nagy falat, de mégiscsak szokatlan ez a fajta nagyság még Azahriah-nak is, érződött, hogy mennyivel felszabadultabbá vált a koncert Desh “második eljövetelekor”, amikor elérkeztek a közös számok, ezzel egyetemben a nagy klasszikusok.

A közönség nagy része jól fogadta a produkciót, és talán csak az erősen zenei, komplexebb részeknél lehetett olyat érezni, hogy kicsit másra figyeltek. De eleve ilyen körítés esetén csak azért mennék vissza háromszor, hogy egyszer tényleg a zenekarra, egyszer tényleg a vizuálokra figyeljek jobban, szóval ez a kalandozás egy Puskásban nyugodtan nevezhető bocsánatos bűnnek.

Számomra még ijesztő is az a gondolat, ami a dalok közötti interakciókat, kommunikációt illeti a közönséggel, ugyanis az érződött a leginkább, hogy

Azahriah tökéletesen tisztában van azzal, hogy mi történik körülötte, és tudja is kezelni a cirka 45 ezer embert. A show több részénél is az érződött, hogy mi sem lenne természetesebb dolog, minthogy ennyi ember előtt rontson akár mosolyogva bele a gitárszólóba, vagy énekeljen egy hónapja kiadott dalokat.

A katarzis azért elmaradt, noha egész egyszerűen a Puskással kapcsolatban nem tudnék olyan elvárásokat megfogalmazni, amit egyébként ne teljesített volna vagy a főhős vagy a zenekar vagy a technika tisztességgel az este folyamán. Az viszont biztos, hogy rendkívül jót tesz az a hazai zeneiparnak, ha ilyen elvárások megugrása után is azt érezzük, van még ott, ahonnan ez jött.

Alapvetően sokáig lehetne firtatni annak az okát, hogy miért működik pont az Azahriah-projekt ilyen magas nézőszám esetén is, talán pont a mellettem ülők mondták ki a legfontosabb mondatot: “neki tényleg elhisszük”. Amennyire monumentális volt a puskásos buli, ugyanannyira volt az egésznek egy sajátos élménye: ez most “tényleg a miénk”.

Kimondatlanul, de a hazai élet tényleg várt egy valódi sztárra, akinél a nagyszínpad az nem az aktuális (tökéletesen ugyanolyan lineuppal dolgozó) fesztiválok egy-két évéig terjed, hanem valaki olyanra, akiről talán kispáli nosztalgiázással beszélhetünk, hogy mi hol és mikor láttuk mindezt először. Ha itt, akkor azért, ha máshol, akkor pedig azért vált ez az alkalom egyszerivé (háromszorivá).


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Azahriah-t ünnepelte első zenei menedzsere: 10 000 000-ból ő lett az egy. És ma megcsinálta!
Gyárfás Máté szerint az énekes történelmet írt a koncertjével. Három teltházas koncertet ad egymás után a fiatal művész.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. május 25.


Link másolása

Gyárfás Máté, az MGS MUSIC Hungary zenei menedzsment vezetője, megható posztban gratulált Azahriah első Puskás Arénás fellépése után. Négy évvel ezelőtt találkoztak először, amikor Azahriah még nem tudta, merre menjen, de pontosan tudta, mit akar elérni. Gyárfás szerint Azahriah történelmet írt és megérdemelten jutott el idáig.

„Négy éve amikor ez a fiú megkeresett - bár nem tudta merre menjen -, de tudta mit szeretne elérni. Számára csak egy dolog létezett, hogy neki ezt meg kell csinálnia. És 10.000.000-ból ő lett az egy. És ma megcsinálta! Történelmet írt!”

– írta Facebook posztjában Gyárfás. Így folytatja: „lehet dumálni, lehet eladni a lelkünk, lehet eltaposni másokat, lehet felégetni mindent, azonban az igazán nagy dolgok akkor születnek ha nyitva marad a szemünk és ha tisztán látunk.”

azahriah május 24-én lépett először színpadra. A jegyek őrületes fogyása miatt a tervezett egy helyett három egymás utáni nap is fellép a Puskás Arénában, ami példátlan. Ő az első magyar előadó, aki önálló koncertet ad itt, ráadásul hármat egymás utáni napokon. Az esemény végül közel telt házas lett, 45-50 ezer ember volt kíváncsi a fiatal előadóművészre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
50 kilós búvárszobor, 700 kilós zombikezek – mindent Azahriah talált ki a show-ra, ami egymilliárdnál is többe került
A gigashow-ra két különleges látványelem is készült, az egyikhez még egy külön 88 oldalas statikai tervre is szükség volt. A másik is kuriózum volt.

Link másolása

Történelmi pillanat - mondta a 22 éves Azahriah pénteken, mikor megkezdte tripla koncertsorozatát a Puskás Arénában. Még nem volt példa arra, hogy Magyarország legnagyobb stadionját háromszor is megtöltse egy hazai sztár.

A szervezők szerint a koncertek összköltsége meghaladja az egymilliárd forintot. A látvány show is fantasztikus volt, óriási lángoszlopok, konfettieső, lézershow, tűzijáték is volt.

A nézőket 18 órától engedték be, és sokan futottak, hogy a legjobb helyeket megcsípjék. A biztonságiak vigyáztak, hogy senkinek ne essen baja. Volt olyan rajongó, aki már előző nap fél 2-kor sorban állt és várt, kint aludt, és marad másnap is.

Az RTL.hu beszémolója szerint a gigashow-t Azahriah az Introvertált Dal-lal kezdte, aztán jöttek a slágerek. Az énekes a tripla fellépésre egy évet készült csapatával.

Tóth Gergely, ügyvezető elmondta:

"Minden ötlet tőle származik, mindent ő talált ki, a legextrémebb ötleteket is igyekeztünk megvalósítani. Kettőt ebből elmesélnék: az egyik az a két hatalmas kéz, egyenként 700 kilós levágott zombikezek, amihez készült egy 88 oldalas statikai terv. A másik ötlete egy csaknem 50 kilós búvárszobor volt, ami a nézők feje fölött repült a Mariana Árok című dal közben".

Szabó András, főszervező elárulta:

"Egy 1200-1300 négyzetméternyi LED-fal, 750 lámpa, 65 méter széles színpadon fog történni a sok látványosság".

Azahriah pedig azt mondta: "De bármi is történik emberek, mindenki egy történelmi eseménynek lesz a részese a mai este folyamán".

"Erre még nem volt példa egyébként a magyar zene történetében, hogy egy énekes háromszor is megtöltse egymás után Magyarország legnagyobb stadionját".

Az énekes a koncertsorozat után pihenőt tart, és aztán folytatódnak a magyar és külföldi fesztivál-fellépések. A szervezők szerint jövőre Arénás koncertjei biztos nem lesznek.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk