50 éve lépett ember először a Holdra – vagy mégsem? Emlékek és konteók a holdraszállásról
„Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek” – koptatták el Neil A. Armstrongnak, az amerikai Apollo 11 űrhajó parancsnokának szavait, aki első emberként érezhette a lába alatt a Hold talaját. Ritkán idézik az őt 19 perccel követő Edwin „Buzz” Aldrint, aki így kiáltott fel: „Elbűvölő sivárság!”; és még kevésbé a holdraszállásból kimaradó, a bolygó körül az űrhajóval keringő Michael Collinst, akinek szavai ma is megszívlelendőek:
„Ha a világ politikai vezetői látnák 100 ezer mérföld távolságról a Földet, másképpen gondolkodnának. Ez a parányi bolygó rendületlenül forog, nem vesz tudomást megosztottságáról, olyan egységes arcát mutatja, amely az általános egyetértésért és a mindenkit megillető azonos bánásmódért kiált.”
Jól ismertek a történelmi abszurdba illő, tragikus és felemelő előzmények. Még alig néhány éve, hogy elkezdődött a hidegháború egyik hadszíntereként a szovjet-amerikai űrverseny, amikor John F. Kennedy elnök 1961. május 25-én, alig másfél hónappal Jurij Gagarin űrrepülése után a kongresszusban bejelentette: az évtized vége előtt az Egyesült Államok embert küld a Holdra.
Egyes történészek szerint JFK ígérete még a NASA-t is meglepte, mások szerint az amerikai űrügynökség sugallta a beszédet, de tény, hogy John Glenn első űrutazására csak 9 hónappal később, 1962. február 20-án került sor. „Nem leszünk másodikok senki mögött” – szögezte le Kennedy.
A nagyravágyó terv megvalósítása mögött a 20. század egyik legtehetségesebb hadmérnöke állt: Werner von Braun, aki a II. világháború idején a náci rakétaprogramot irányította, 1945-ben azonban számos megvalósulatlan tervrajzával felszerelkezve megadta magát a szövetségeseknek. Az Egyesült Államok nagylelkűen elfogadta Von Braun ajánlatát, így lett egy háborús bűnösből az amerikai űrhajózás atyja. Ő tervezte többek között azt a Saturn V rakétát is, amely Armstrongékat a Holdig repítette.
A holdraszállásban kicsúcsosodó Apollo-program 1967-ben indult volna el, de egy iszonyú balesettel kezdődött: január 27-én az Apollo 1 legénysége, Virgil Grissom, Edward White – az első amerikai, aki kilépett az űrbe 1965. június 26-án -, két hónappal a szovjet Alekszej Leonov után – és Roger Chaffee földi gyakorlat közben egy rövidzárlat okozta tűzben lelték halálukat. Az események mégis felgyorsultak, és 1968 karácsonyán az Apollo 8 legénysége, Frank Borman, Jim Lovell és Bill Anders már a Hold körül keringve olvasták fel földi hallgatóságuknak a Teremtés Könyvének első 10 versét.
A Holdra tehát az amerikaiak értek előbb, a szovjetek, leszámítva néhány holdjármű (Lunahod) felküldését, fel is adták a versenyt, az űrhajókat megsemmisítették, a tervezőket félreállították. Pedig az első szovjet holdmisszióba először még az 1968-ban máig gyanús körülmények között repülőbalesetet szenvedett Gagarin is benne lett volna, később pedig Leonovnak szánták az elsőséget. De mivel az úttörő szerepnek számukra elsősorban elvi jelentősége lett volna, Moszkva nem akart szégyenben maradni az „imperialista riválissal” szemben.
Az Apollo 11 útja mérföldkő volt a médiatörténetben is: 530 millióan nézték világszerte a holdraszállás élő közvetítését, ez volt addig minden idők legnézettebb tv-adása. (Akkor a Föld összlakossága 3,6 milliárd volt). A műholdas világközvetítésbe Magyarország is bekapcsolódott, a politikai vezetés az utolsó pillanatban döntött az élő adásról, miután a hírről Moszkvában is beszámoltak… Jellemző, hogy Szakonyi Károly tv-függőkről szóló, egy évvel később bemutatott szatírájában, az Adáshibában a család éppen az űrközvetítést nézi, de a nűsorra sem figyelnek, mint ahogy valójában semmire és senkire sem…
És ha már populáris kultúra: a rock-zene két alapműve is kötődik Armstrongék diadalához. Az egyik David Bowie Space Oddity című albuma, amely egy hónappal és kilenc nappal előlegezte meg a nagy eseményt; a másik pedig a Colosseum Valentyne Suite-ja, amelyről Jon Hiseman, a zenekar vezetője évtizedekkel később is minden koncerten elmondta: „Néztem a tv-t, láttam, hogy néhány őrült amerikai leszáll a Holdra, és közben befejeztem a lemezborító ajánlóját.”
Számos filmben, tv-sorozatban feltűnnek azóta is a közkinccsé vált felvételek: A függetlenség napja (1996) nyitó képsoraiban egy „idegen” űrhajó repül át az Apollo 11 leszállási helye felett, a Sötét zsaruk 3-ban az Apollo 11-gyel szállít Tommy Lee Jones egy űrpajzsot a Föld védelmére.
A mozinak is szerepe van abban, hogy évtizedek óta tartja magát az az összeesküvés-elmélet, mely szerint Armstrong és Aldrin nem is jártak a Holdon.
Lapozz a konteókért és a cáfolatukért:
