MÚLT
A Rovatból

Ágyhoz láncolták, fürödni sem engedték 13 gyereküket a horrorházban szüleik - egyikükből azóta TikTok sztár lett

2018-ban az egész világot megdöbbentette, hogy a kaliforniai szülők két évtizeden át szó szerint lakat alatt tartották a gyerekeiket. Bár még egyikük sem tette túl magát a traumán, közülük a most 23 éves Jordan Turpin egész különös utat járt be.


2018. január 14-én egy 17 éves lány mászott ki a hajnali sötétségben egy kaliforniai ház ablakán. Amikor biztonságos távolba ért, a nála lévő mobiltelefonon hívta a rendőrséget, hogy elmondja: a szülei fogságban tartják őt és a testvéreit. A deaktivált mobil az egyik bátyjáé volt, a saját lakcímüket pedig egy hozzájuk érkezett levélről diktálta be. Már két éve készültek erre a szökésre a testvéreivel. A rendőrök személyesen is meghallgatták a lányt, aki annyira alultáplált volt, hogy tízévesnek nézték.

Jordan Turpin ezzel a bátor lépéssel mentette meg 12 testvérét és saját magát.

Mikor a rendőrök kimentek a Turpin-család perrisi házához, elképesztő állapotokat találtak: három gyerek az ágyhoz volt láncolva, a többiek pedig bűzös, szemetes szobákban tengődtek. A Turpin-gyerekek közül a legfiatalabb 2 éves volt, a legidősebb 29, de ő is mindössze negyven kilót nyomott. Volt olyan gyerek, aki nem ismerte a rendőr és a gyógyszer fogalmát.

A szülőket, az 56 éves David Turpint és a 49 éves Luise Turpint rögtön magukkal vitték, akik ugyan mindent tagadtak, de a tények magukért beszéltek: 12 millió dolláros óvadékot szabtak ki rájuk, minden gyerek után egyet-egyet.

Válogatott kínzások

David és Luise Turpin teljesen elszigetelte a gyerekeket a külvilágtól, így tudták évtizedeken át folytatni a kínzásukat. Iskolába se engedték őket, kérelmezték az otthoni oktatásukat. Az egyik idősebb fiú ugyan eljárt egy főiskolára, de az anyja szigorú felügyelete alatt: Louise megvárta, míg végez, majd rögtön hazavitte.

A szomszédok felfigyeltek rá, hogy napközben nincs mozgás a házban, éjszaka viszont égnek a lámpák, de nem sejtették, mi folyik a zárt ajtók mögött. A szülők arra kényszerítették a gyerekeket, hogy nappal aludjanak, és éjszaka legyenek fenn. Ha a szomszédok nagy ritkán belefutottak a gyerekekbe, csak azt furcsállták, hogy milyen sápadtak.

Pedig a házban válogatott borzalmaknak voltak kitéve: a verések rendszeresek voltak, előfordult, hogy büntetésből az ágyhoz láncolták őket, olyankor a vécére se mehettek ki, ezért kénytelenek voltak helyben elvégezni a dolgukat, és sokszor a saját ürülékükben feküdni. A szülők eleinte kötéllel kötözték a gyerekeket a bútorokhoz, de azt megtanulták eloldozni, ezután jött a lánc és a lakat.

Évente egyszer zuhanyozhattak, és ha úgy mostak kezet, hogy a csuklójukat is érte a víz, megbüntették őket, mert akkor „játszottak a vízzel”, és azt nem volt szabad.

A férfi egy alkalommal fajtalankodott is az egyik gyermekkel.

A hatóságok a házban becsomagolt, vadonatúj játékokat találtak. Ezeknek is büntető szerepük volt: a gyerekek nézhették őket, de nem nyúlhattak hozzájuk. Mindegyik gyerek alultáplált volt, mert a szülők találtak rá okot, hogy megvonják tőlük az élelmet. A farkaséhes gyerekekkel süteményeket, például almás lepényt szagoltattak.

Az életmentő napló

A gyerekeknek nem volt szabad tévét nézniük, játszaniuk, és a házból kimenniük sem. Egy dolgot azonban fura módon megengedtek nekik: írhattak. Több száz ilyen kézzel írott napló került a hatóságok kezére, amik fontos bizonyítékul szolgáltak az átélt borzalmakról. De más szerepük is volt ezeknek az írásoknak.

Elég valószínű, hogy a gyerekek emiatt élték túl a félelmet, az éhezést, a borzalmakat – vélte James Pennebaker pszichológus professzor, akinek szakterülete az írás traumatikus tapasztalatok gyógyításában betöltött szerepe.

Szerinte könnyen elképzelhető, hogy a gyerekek az írásnak köszönhetően őrizték meg a józan eszüket, mert az segített feldolgozni annak a bizarr világnak a történéseit, amiben kénytelenek voltak élni.

Pennebaker maga is csodálkozott azon, hogy a szülők megengedték a gyerekeknek, hogy a fogságuk krónikásai legyenek, és még azt is, hogy a házban felgyűljenek ezek a naplók. Ezzel tulajdonképpen bizonyítékot szolgáltattak az általuk elkövetett bűnökről.

A nyilvánosságra került ügy rettenetesen felkavarta a közvéleményt, olyannyira, hogy négy nap alatt több mint százezer dollár gyűlt össze a Turpin-gyerekek javára.

A Turpin-család korábban Texasban élt, és az ottani szomszédjuk, Rick Vinyard megdöbbent, amikor bekerültek a hírekbe. A People magazinnak elmondta, hogy miután Turpinék kiköltöztek, átment körülnézni a házukba, és megdöbbent azon, amit ott talált.

Derékig értek a koszos pelenkák. Egy döglött kutyát és egy döglött macskát is láttunk odabenn. Mindenütt lakatok voltak: a szekrényeken, a fürdőszobákon, a hűtőszekrényen. Az ágyakhoz kötelek voltak kötözve.

Vinyard már nagyon bánja, hogy a látottakról nem szólt senkinek. Ha tudtam volna, mit csinálnak azokkal a gyerekekkel, naponta tízszer hívtam volna a rendőrséget – mondta.

Szeretem a szüleimet

David és Louisa Turpin a kezdeti tagadás után végül bűnösnek vallotta magát minden vádpontban, így tárgyalás nélkül életfogytiglani börtönbüntetést kaptak. Állítólag nem akarták kitenni a gyerekeiket annak, hogy ellenük kelljen tanúskodniuk. 25 év után fontolható meg az esetleges szabadlábra bocsátásuk.

A bíróságon az egyik nagyfiuk azt mondta:

Nem tudom szavakkal leírni, hogy min mentünk keresztül. Néha még most is rémálmaim vannak, de ez már a múlt. Szeretem a szüleimet, és megbocsátottam nekik mindazért, amit elkövettek ellenünk.

A mérnök David Turpin már fiatalon is visszahúzódó, csendes, magának való ember volt, aki kerülte a társaságot. Louise-t pedig az anyja gyerekkorában pénzért árulta egy pedofilnak – legalábbis ezt állította az ügy kirobbanása után a testvére. Tettüket a bíróság előtt mindketten megbánták.

Az ember azt gondolná, hogy a Turpin-gyerekek tortúrája ezzel véget ért, de nem. A kisebbek közül hatan nevelőszülőkhöz kerültek, akik mintegy két évig fizikailag, érzelmileg és szexuálisan is bántalmazták őket.

Állítólag öngyilkosságra buzdították őket, és azzal fenyegetőztek, hogy visszaadják őket „biológiai szüleiknek".

A gyerekek végül onnan is kiszabadultak, és a segítőik beperelték a nevelőszülőket, valamint a kihelyezésért felelős gyámhatóságot is.

A testvérek még most, évekkel később is küzdenek a szadista szüleik által elkövetett, rémálomszerű testi, lelki és érzelmi bántalmazás következményeivel. A gyerekeknek a nulláról kezdve kellett megtanulniuk a legalapvetőbb dolgokat is, például hogyan kezeljék a pénzt, vagy hogyan érintkezzenek más emberekkel, főként idegenekkel.

A testvéreit kiszabadító, ma 23 éves Jordan Turpin azonban különös átalakuláson ment át. Miután kijutott a külvilágba, egy Taco-bárban kezdett dolgozni. Nem volt könnyű beilleszkednie, mindenkivel igyekezett szuperkedves lenni, és folyton bocsánatot kért. A koronavírus járvánnyal járó karantén őt még másoknál is jobban megviselte. Az Elle magazinnak azt mondta, épp csak megízlelte a szabadságot, és akkor úgy tűnt neki, illúzió volt az egész.

Ebben a helyzetben kezdett TikTok-ozni. Táncvideókat készített, de a testvéreiről is gyakran beszélt. Hamar amolyan feltörekvő sztárrá vált a platformon.

Ma már 1,3 milliónál is többen követik, sok adományt kap a platformon keresztül, amiből testvéreinek is vesz ajándékokat, sőt, még modellszerződést is kötöttek vele.

Jordan, a TikTok sztár

Ugyanakkor ő sem tudja elfelejteni a múltat. Amikor a napi rutinjáról kérdezték, azt felelte, általában sírással indulnak a napjai. Aztán megpróbálja rávenni magát, hogy egyen. Aztán elkezd sminkelni, de ismét rátör a zokogás, és kezdheti előről. Majd amikor megpróbál egy új TikTok videót csinálni, attól fél, mit mondanak majd róla az emberek.

Ennek ellenére folytatja, és azt is eldöntötte, életét annak szenteli, hogy másokon segíthessen valamiképpen. A legnagyobb vágya, hogy motivációs tréner lehessen.

Via All That is Interesting, People, Desert Sun, ABC, Elle, New York Post


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
„Hipós vízzel, szinte négykézláb sikáltuk fel ott a véres, csutakos padlót” – 30 éve történt az ország legsúlyosabb vonatbalesete, amiben 31-en haltak meg
1994. december 2-án 16 óra 46 perckor kisiklott a Szajol állomáson áthaladó Nyíregyháza–Nyugati pályaudvar között közlekedő gyorsvonat több kocsija is. 31-en haltak meg, az áldozatok közül a legidősebb 84, a legfiatalabb alig 8 éves volt.


1994. december 2-án szörnyű tragédia rázta meg az országot. 16 óra 46 perckor kisiklott a Szajol állomáson áthaladó Nyíregyháza–Nyugati pályaudvar között közlekedő gyorsvonat második kocsija, majd a kocsik 110 kilométer/órás sebességgel egymásba, illetve az állomásépületbe rohantak.

A balesetben összesen 31-en vesztették életüket, 27-en a helyszínen, négyen a kórházban haltak meg, 52-en pedig megsérültek. Az áldozatok közül a legidősebb 84, a legfiatalabb alig 8 éves volt.

Később kiderült, a balesetet emberi mulasztás okozta. A vonat érkezése előtt negyed órával az első vágányon tolatást végeztek, csakhogy a váltók ekkor már át voltak állítva a második vágányra, amelyen a gyorsvonatnak át kellett volna haladnia. A tolató szerelvény a kerekeivel átállította a váltót az első vágányra.

A gyorsvonat az egyenes haladásnál engedélyezett sebességgel, azaz körülbelül 110 kilométer/órával érkezett az állomás felé, a kitérő állású váltót ebben az állásban viszont legfeljebb 40 kilométer/órás sebességgel közelíthette volna meg a szerelvény. A mozdony és az első kocsi kitért és haladt tovább az első vágányon, viszont a szerelvény többi kocsija leszakadt, majd kisiklott, és egy része az állomásépületbe rohant.

A mentést a baleset után közvetlenül az állomáson szolgálatot teljesítő vasúti dolgozók és az utasok kezdték meg. Aztán megérkeztek a mentők, tűzoltók, és katonák is. Még ők sem láttak még ehhez fogható katasztrófát, de az első újságírók sem tudták eleinte felfogni, mi történt.

Mészáros János a Szoljon.hu fotóriportere az elsők között ért oda, a szirénák hangját követte.

„Láttam, hogy egymáson vannak a vagonok. Akkor már hallottam zajokat, síró, jajveszékelő embereket a roncsok alól. Néhol mozogtak elemlámpák, a tűzoltók és a mentők ekkor már bemásztak a roncsok közé és próbálták megtalálni a túlélőket, sérült embereket”

– mondta a fotós korábban a XXI. Századnak.

Huszonhét ember a helyszínen meghalt, a holttesteket először a váróba fektették.

„Nem kívánom senkinek azt a látványt, érzést, amit az váróterem látványa nyújtott, ahová korábban a holttesteket fektették. Néhány kolléganőmmel hipós vízzel, szinte négykézláb sikáltuk fel ott a véres, csutakos padlót. Az egyik munkatársnőnk épp babát várt, mondtuk neki, ő ne jöjjön, máshol segítsen, ha tud. Borzasztó emlék”

– emlékezett vissza szörnyű tragédiára a Szoljon.hu-nak egy asszony, aki már akkor is a vasútnál dolgozott. Azt mondta, sokan bementek aznap éjjel dolgozni közülük, olyanok is, akik nem voltak szolgálatban.

Kárándi Béla nyugalmazott alezredest is a helyszínre rendelték. Az ő feladatuk a halottak azonosítása volt.

„Csendben dolgoztunk, senkinek nem volt kedve megszólalni. Szavakkal nem is lehet elmondani, milyen érzés volt látni, amikor az egyik fiatal mellé lefeküdt a földre az édesanyja. Átölelte a fiát, és perceken át zokogott. Az áldozatok között volt az ORFK egyik középvezetőjének az anyósa is. Amikor bejött az asszony férje, összetört egy széket. Rajta így jött ki a mérhetetlen düh és fájdalom, hogy elveszítette a feleségét”

– mesélte a tragikus éjszakáról a keleten.hu-nak.

A balesetben hatan életveszélyes, húszan súlyos, tizenketten könnyű sérüléseket szenvedtek. A sérülteket több kórházba szállították. Tizennégy embert elsősegélynyújtás után haza is engedtek, négy ember életét viszont már nem tudták megmenteni. Az áldozatok száma így később harmincegyre nőtt.

A Legfelsőbb Bíróság 1996 februárjában hozott ítéletet a balesetet okozók ügyében. A vasúti közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlan veszélyeztetéséért Szűcs Ferenc váltókezelőt öt és fél év, Farkas István tolatásvezetőt két év, Illyés Ferenc kocsirendezőt pedig másfél év fogházbüntetésre ítélte a bíróság. Szűcs Ferenc három év letöltése után kegyelemmel szabadult.

A MÁV az elhunytak hozzátartozóinak, a sérülteknek és azoknak, akik anyagi veszteséget szenvedtek kártérítést fizetett. Az esetenkénti összeg 20 ezertől 6 millió forintig terjedt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
A Rovatból
Nem színezi túl a valóságot, de ekkora összegből valamivel jobb történetet is lehetett volna írni – S.E.R.E.G-kritika
Mire képes egy igazán nagy költségvetésű sorozat Magyarországon? Megnéztük, hogyan indul a S.E.R.E.G.


Nem vagyunk elkényeztetve manapság (igaz, sosem voltunk) jó magyar sorozatokkal, főleg az agyontámogatott propagandafilmek korában. Na de mire képes egy hazai viszonylatban igazán nagy költségvetésű sorozat Magyarországon?

Milyen más sorozat lehetne ma Magyarországon 900 millióval megtámogatva, mint egy tisztes katonai sztori, ahol apa-fia konfliktusokról és komoly, felelősségteljes férfiasságról témázgatnak?

Erős fenntartásokkal ültem neki tehát az első résznek. Kicsit vártam is, hogy mennyire lesz ez egy már-már parodisztikus mű, amilyen akár az Elk*rtuk is volt, vagy a Most vagy soha!. Ezzel szemben nem ez történik, hanem valóban megpróbáltak valami egészen korszerű, történetmesélésben is egészen helytálló sorozatot létrehozni.

A sorozat egyből egy rendkívül komoly harcjelenettel indít, ahol a főszereplő, Győrbíró (Csórics Balázs) makacsul, hősiesen felülírja a neki is kiadott parancsokat, majd önálló akciózásba kezd. Nem vagyok teljesen tisztában a katonai missziók törvényeivel, de tudtommal ennek a való életben sokkal szigorúbb következményei vannak, mint az, amilyen gyorsan túlteszi magát a sorozat ezen a felütésen. A harcjelenet egyébként szörnyen izzadságszagú, ahol páremberes lövöldözések mellett egészen komolyan vehetetlen halálok és effektek tűnnek fel. Mintha a kurd statiszták egy alsópolcos videójátékot imitálva hullanának el, az egyik gránát robbanásától való belassított elugrás pedig már-már komikus. Eszembe jut hirtelen a Sharknadónak egy felturbózott verziója, de a történet gyorsan tovább is áll.

Már Győrbíró házában vagyunk, aki a képek alapján a katonaság mellett lottózhatott is, amilyen lehengerlően szép családi házba sikerült berakni a főszereplőket. Megismerkedünk Marcival (Séra Dániel), akit a sorozat egy egészen céltalan figuraként próbál ábrázolni.

Maga a sorozat tehát két szálon fut, egyrészt a fiatal srác, aki az életét rendbe hozni jelentkezik tartalékos katonának, illetve az apáról, aki egy újabb misszióra próbál csapatot verbuválni.

Ez azért sem rossz, mert az izzadságszagú hőstetteket és a nagy, nemes dolgokat szépen ellensúlyozza az esetlen fiatal felnőtt története. Az előbb említett Marci mellett barátja, Jocó (Kövesi Zsombor) is szépen hozza a saját történetét, sok beszélgetés igazán emberi. Simán meg tudjuk kedvelni a karaktereket, és az is szuper, hogy a fiatalok nyelve végre nem megy át egy Amerikai Pite hasonmásversenybe, nem adtak a szereplők szájába „öcsisajtokat” és egyéb korszerűtlen kifejezéseket.

Egyelőre egy rész alapján, gyaníthatóan a missziós csapat összerakása a fő szál, ami viszont sokkal gyengébb, esetlen és logikátlan dialógusokkal. A színészek Kamarás Iván kivételével nem adnak sokat a karakterekhez, ami nem is biztos, hogy az ő hibájuk:

Sokkal inkább maguk a szerepek tűnnek kidolgozatlannak.

Szándékosan igyekeztem elsősorban sorozatként nézni, és csak másodsorban figyelni a szoftpropagandára, amit helyenként azért szépen elhelyeznek. Marci nézegeti a sereg honlapját, anyuka is elmondja, hogy a sereg megoldás lehet az ösztöndíj kifizetésére is, de még a katona apuka is a legkomolyabb motoron vereti, a tökéletesen kinéző családi házból reggel elindulva, ami a katonalét egy szép víziója. De valóban másodsorban van a „mi lehet jobb, mint katonának lenni” felkiáltás, a történetre ezerszer nagyobb hangsúlyt fektetnek. Természetesen a morális kérdések szépen megjelennek olyan hatásvadász vágóképekben, mint amikor a merengő Győrbíró egy boltból kijövő anyát pásztáz gyermekével.

Szerintem az egyik legtisztelhetőbb rész, hogy nem színezi túl a sorozat a valóságot, a katonai laktanyában az irodák, ahol Győrbíró is tengeti mindennapjait, még mindig tele van a kommunizmusból itt ragadt bútorokkal, a kórház folyosója, ahol Marci sebét összevarrják, pontosan olyan hányadékként néz ki, mint a legtöbb kórházi folyosó egyébként itthon.

Rengeteget gondolkodtam azon is, hogy miért kell a címben a sereget S.E.R.E.G.-ként írni. Csak online tudtam meg, hogy Szolgálat-Erény-Rend-Erkölcs-Gondviselés lesz a megfejtés. Gondolom, a pöszékre való tekintettel a „Szereg” kicsit furán adta volna ki, más S-betűs szót meg nem lehet kitalálni a katonasággal kapcsolatban.

Összegezve, a S.E.R.E.G. nem egy pokolian jó sorozat, ugyanakkor azt gondolom, hogy ekkora összegből valamivel jobb történetet is lehetett volna írni. A fiatalok szála üdítő, az átlagos tévénéző szerintem nagyon gyorsan meg tudja szeretni Marci karakterét, és már várja a következő adást, hogy vajon sikerül-e neki Galambost (Gál Réka Ágota) meghódítani. Gyanúsan arra is kíváncsiak leszünk, hogy Kamarás Iván hogyan és mennyire akar kiszúrni Csórics Balázs karakterével. Ezek miatt pedig néha még meg is lehet bocsátani azokat a rém kellemetlen propagandisztikus részeket is, amikbe az egészet becsomagolják. Láttunk ennél rosszabb sorozatot még Netflixen is, bár azt gondolom, hogy a S.E.R.E.G miatt nem fog a hétköznapi ember a tévé előtt toporzékolva várni hétköznap esténként.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Az abortusztilalomról hírhedt Ratkó-korszakot az első női miniszterről nevezték el, aki egyszerű szövőnő volt
Ratkó Annának, a Rákosi-korszak népjóléti, majd egészségügyi miniszterének valójában nem sok köze volt a nevéhez kötött jogszabályokhoz, például a gyermektelenségi adóhoz. A drákói törvények hatása máig érződik.


„Asszonynak szülni kötelesség, lánynak szülni dicsőség!” – szólt a hírhedt Ratkó-korszak jelmondata a kommunizmusban, az '50-es évek elején. Akár éltél benne, akár a felmenőidtől hallottad, sejthető, hogy igencsak pórul járt az, akinek akkoriban becsúszott egy nem kívánt terhesség. Ugyanis az 1953-as kormányhatározattal kezdődött történelmi periódust a teljes abortusztilalom és a gyermektelenségi adó fémjelezte – utóbbit az a 20 és 50 év közötti férfi, illetve 20 és 45 év közötti nő volt köteles fizetni, akinek már volt keresete, de gyereke még nem, és az összeg az adóalap 4%-át tette ki.

A családok azonban jól jártak, ugyanis a rendeletben a szülési szabadság meghosszabbítása, a családi pótlék emelése és ingyenes csecsemőkelengye is szerepelt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ami a terhességmegszakítás törvényi szabályozását illeti, Magyarországon már a II. világháborút megelőzően a Csemegi-kódex rendelkezésein alapult a büntetőjogi szabályozás, amely a magzatelhajtást szintén bűncselekménynek nyilvánította. Egyedül 1945-ben a szovjet katonák által megerőszakolt és teherbeesett nők érdekében függesztették fel ezt a rendeletet – ideiglenesen. Tehát az 1953-as törvénykezés nem volt újszerű: valójában csak helyreállította a régebbi szankcionálást, sőt, még engedmények is voltak benne. Bizonyos feltételek – a nő életkora, méltánylást igénylő személyi és családi körülmények, illetve bizonyos betegségek – megléte esetén engedélyezték a terhességek művi úton történő megszakítását.

Ezt az időszakot azonban a teljes megfélemlítés és átvilágítás jellemezte (pl. 1954-ben emiatt vezették be a személyazonossági igazolványt!), kötelező volt a terhességek bejelentése és nyilvántartása. Hogy érzékeltessük a helyzet akkori komolyságát, már a Ratkó-korszak első évében az elsőfokú bíróság egy többrendbeli magzatelhajtást elkövető orvost hatéves börtönbüntetésre ítélt, és további bő ezerötszáz sorstársát ítélték el jogerősen csak abban az évben. Meg is lett az eredménye a szigornak: ha a II. világháború utáni magyarországi élveszületések havi számait vizsgáljuk, egyértelműen látszik, hogy a rekordhónapok a Ratkó-korszakhoz köthetőek. Tíz év alatt közel hatszázezerrel nőtt a lakosság száma, és ha az '56-ban emigráltakkal is számolunk, ez a szám nyolcszázezerre nő.

szöveg

A születésszámot is jól mutató korfán a Ratkó gyerekek a felső kiugrás, az unokák pedig az alsó.

Ennek a vitatható moralitású időszaknak a megértéséhez hozzájárul az a tény, miszerint Magyarországon a születések száma a háborút követő években nem érte el a háború előtti szintet sem, tehát elmaradt a „baby-boom”. A WHO álláspontja szerint egyébként az abortuszt tiltó országokban nagyjából ugyanannyi terhességmegszakítást végeznek, mint a megengedő jogi szabályozással rendelkező országokban, csak azokban legális körülmények között – Magyarországon is évi 100-120 ezer abortuszt végeztek el a ’40-es és ’50-es évek tiltó időszakában is.

No de ki volt Ratkó Anna, és hogy került egy szövőnő Magyarország első női miniszteri pozíciójába?

1903-ban született egy tizenhárom gyermekes munkáscsalád tizenegyedik gyermekeként, és már 14 éves korától belépett a szakszervezetbe, miközben gépmunkásnőként dolgozott a soroksári Fegyver-és Gépgyárban. 16 évesen őrizetbe vették, miután munkásmegmozdulásokban, sztrájkokban és tüntetéseken vett részt aktivistaként, aztán cérnázó, majd szövőnő lett a soroksári Hazai Fésűfonóban, képzettség nélkül. Nagykorúságát már a Textilipari Munkások Szakszervezetének pesterzsébeti csoportjának elnökeként ünnepelhette, aztán menetelt felfelé a Textilszakszervezetek Központi Vezetőségében, és férjével, Bíró Károllyal 1927-ben lettek a Kommunisták Magyarországi Pártjának tagjai.

Anna egyike volt azon keveseknek, akik nőként a pártvezetésben ülhettek, és megszervezte többek közt a Magyar Nők Demokratikus szövetségét, továbbá megválasztották a Textilmunkások Szakszervezetének főtitkárává is. 1945-ben szerzett mandátumot, elvégzett egy féléves pártiskolát, és az MKP színeiben ő lett a népjóléti miniszter 1948-ban. Két évvel később pedig létrejött szocialista mintára az Egészégügyi Minisztérium, élén Ratkó Annával mint egészségügyi miniszterrel. A korabeli orvosok és egészségügyi dolgozók állítólag őszintén kedvelték őt, hiszen a miniszter asszony mindig meghallgatta az elvárásaikat és megpróbált eleget tenni nekik.

Bár a Ratkó-névvel megbélyegzett abortusztilalom-rendelet koncepcióját az MDP felsővezetése dolgozta ki, neki nem volt beleszólása, a nép mégis az ő nevével mosta össze az intézkedéseket. Ratkó Anna későbbi interjúiban egyébként azt vallotta, hogy egyetértett az abortusztilalommal, hiszen háború után volt az ország, nagyon sok ember pusztult el, szükség volt sok gyermekre. A rossznyelvek azt suttogták, hogy azért került csak ilyen pozícióba, mert Rákosi Mátyásnak megbízható káder kellett az Egészségügyi Minisztérium élére, aki nem moszkovita és nem zsidó.

1953-ban már véget is ért a pályafutása, miután felmentését kérte idegkimerültségre hivatkozva.

A puritánul beszélő és akadémikus nyelvet nem értő, valamint szakmai kérdésekben teljesen tájékozatlan miniszter hibás döntései nyomán iratok sokasága született azok korrigálására – egyszóval köztudomású volt, hogy Ratkó leginkább „bábként” funkcionált. Erre utal a miniszter asszony egyik interjújában elhangzott mondata is, miszerint „Rákosi elvtárs azt mondta, hogy nem válogathatom meg, hogy mit akarok csinálni, azt kell tennem, amit a párt kíván.”

A visszahívására ráerősített Sztálin halála is, miután a szovjet vezetés is egyre inkább a reformokat sürgette.

Ratkó Anna egyedül a Textilipari Dolgozók Szakszervezetének maradt a tiszteletbeli örökös elnöke, miután egy infarktus után idejekorán nyugdíjazták. 1956-ban megpróbálták őt is meggyilkolni az otthonában, a merénylet azonban sikertelen volt és 1981-es haláláig csendesen visszavonulva a családjának élt. Mégis ez a végletekig idealista és köztudottan gyerekimádó asszony maradt minden idők „legsikeresebb” magyar népesség-reformere – miközben neki csupán egy lánya született, Éva, akit a nagyszülők neveltek, és szinte az egész általános iskolát intézetben járta ki. Arról pedig csak találgatni lehet, hogy mi történik majd a nyugdíjrendszerünkkel, amikor a Ratkó-unokákra kerül a sor...

Hősök tere, május 1-i ünnepség. A tribünön elöl középen Rákosi Mátyás, tőle balra Szakasits Árpád, jobbra Veres Péter, Rajk László, Ratkó Anna, Nagy Imre, Kovács István. Fotó: Fortepan / Berkó Pál

Forrás: 1,2,3,4


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
A magyar származású Albrecht Dürer az önmarketing mestere is volt, nemcsak a reneszánszé
Elképzelt orrszarvú, forradalmi sokszorosítási eljárás és botrányos önarckép: a németalföldi festészet zsenije Nürnbergből hódította meg Európát. Bejártuk a házat, ahol élt és dolgozott 20 évig.
Tóth Noémi - szmo.hu
2024. november 18.



Tele a történelemkönyv világhírű magyarokkal: a festő-grafikus-könyvkiadó géniusz Albrecht Dürerről is kevesen tudják, hogy aranyműves apja révén magyar vér csörgedezett az ereiben, bár ő már Németországban született 1471-ben. A festőinasnak szegődött fiúban csak úgy buzogott a tudásvágy és az újítási hajlam, és elképesztően pontosan tudta ábrázolni a természetet vagy az emberi vonásokat. Kortársai megítélése szerint ráadásul Dürer csupa meglepő dologra vetemedett. Például humánus témákat választott – gondoljunk csak ’A nagy nyúl’ című akvarellje és önarcképére –, amelyek akkoriban nem voltak divatosak.

1505-ben elkészítette egyik legismertebb grafikáját egy orrszarvúról, amelynek az a különlegessége, hogy Dürer soha nem látott élőben orrszarvút, és egy leírás alapján készítette el a művet. Ez a grafika rendkívül népszerű lett, és sokan csak ezen keresztül ismerték meg az állatot. Azonban nem minden alkotása lett az ismertségen felül sikeres is: az önarcképeit sok kritika érte, mondván, Dürer túlságosan is egoista – főleg az okozott botrányt, amelyen Krisztusként áldja gyakorlatilag önmagát. Önbizalomban és provokációban nem szűkölködött, az biztos…

Viszont szakmai érdemei elvitathatatlanok:

Dürer egyfajta „művész-influencerként” forradalmasította a művészeti alkotások terjesztését. Fametszeteivel és rézkarcaival felfedezte a sokszorosítás újfajta technikáját, amelynek segítségével képes volt műveit széles körben terjeszteni könyvszerű formában, ezzel növelve a bevételét és a hírnevét szerte Európában.
Munkásságának egyik fontos aspektusa volt a könyvnyomtatás iránti szenvedélye, amelyet nagybátyja, Anton Koberger, Nürnberg egyik vezető nyomdásza segítségével fejlesztett tökélyre. Dürer fametszet-illusztrációi, mint az ’Apokalipszis’, jelentős mértékben hozzájárultak a kor művészetéhez.

A Dürer-ház nem csak múzeum, hanem skanzen is

A művész Nürnbergben található otthona, a Dürer-ház ma múzeumként üzemel a bajor város turisztikai központjában, egy gyönyörű téren a vár aljánál. Dürer már eleve százéves házként vásárolta meg az ingatlant, ahol édesanyjával, illetve feleségével élt és alkotott – utódok nélkül – két évtizedig. A festő 1528-ban bekövetkezett halála után még a felesége lakott benne egy évtizedig, aztán több tulajdonosváltás után visszavásárolta a város, hogy közkinccsé tegye a házat. A Dürer-házon szerencsére a II. világháború sem hagyott akkora nyomot, mindössze a tetőt kellett megjavítani rajta, pedig a város nagy részét lebombázták annak idején. Úgyhogy ma is szinte egykori hangulatában tekinthető meg a jellegzetes stílusú, ötemeletes, és belül kissé puritán berendezésű épület.

A termeket róva az ember úgy érzi, időutazásba csöppent, miközben a korabeli technikákkal is megismerkedhet. A házat korhű bútorokkal rendezték be, és rekonstruálták Dürer műtermét is. Jó érzés úgy barangolni a házban, hogy azon ritka, fennmaradt reneszánsz-kori ház Európában, amely egy művész tulajdonát képezte. Még akkor is, ha sok alkotás a tárlaton csak másolat (élén a botrányos önarcképpel), hiszen az eredeti festményeket a világ nívós múzeumai birtokolják.

Albrecht Dürer élete és művészeti tevékenysége nagyban hozzájárult tehát a nyomtatási technikák és sokszorosított grafikák fejlődéséhez. Polihisztor-voltát az is mutatja, hogy nem csupán mint festő, könyvillusztrátor és grafikus, hanem mint író és irodalmár is tevékenykedett: önéletrajzokat és útinaplókat is írt, valamint elméleti könyveket festészetről, méretezésről és várépítésről, amelyek hosszú ideig szolgáltak alapul a művészeti oktatásban és gyakorlatban egyaránt. Dürer munkássága meghatározó része Európa kulturális örökségének, magyar gyökereiről pedig a városligeti Ajtósi Dürer sor emlékezik meg, amelyet halálának 400. évfordulóján neveztek el róla.

Források: 1, 2, 3


Link másolása
KÖVESS MINKET: