3+1 eltűnt szökőkút nyomában Budapesten

El lehet képzelni, hogy mennyire volt döbbenetes az a gyilkosságsorozat, amelynek a helyszínlelésekor alapvető hibákat követtek el a hatóságok, és a sokktól a legalapvetőbb vizsgálatokról is megfeledkeztek. 1953 októbere és 1954 augusztusa között öt kiskorú leány tűnt el a törökszentmiklósi Vöröshadsereg útja 171. szám alatt található házban. Nem sokkal később le is tartóztattak egy mindössze húsz éves lányt, Jancsó Ladányi Piroskát, akit halálra is ítéltek, mivel bevallotta, hogy ő ölte meg az összeset, a telken található, használaton kívüli kútba lökve – édesanyja, Borbála segítségével – a testeket. A vallomást az előzte meg, hogy egy lány bejelentette a rendőrségen, Piroska ellopta a ruháit és arra eszmélt, hogy fojtogatja őt.

Az alacsony, törékeny termetű lányt a közeli nagyvárosba, Szolnokra szállították kihallgatásra, de az teljes káoszba torkollott, mivel minden szakmaiságot nélkülözve kérdezgette az egész nyomozói állomány, még a gépírónő is. Nem csoda, hogy először a mindössze öt elemit végzett Piroska teljesen zavaros történetet mesélt el, két olyan bűnsegédet is megemlítve, akiknek alibijük volt. Orosz katonákat okolt a tragédiákért, főként Nyikolaj Bogacsovot, aki azzal hitegette Piroskát, hogy magával vinné a Szovjetúnióba második gyermeke apjához, azzal a tinilánnyal együtt, aki tetszik neki, csak segítsen becserkészni őt. De a katona a kiszemeltjét szép szó helyett megerőszakolta, amíg Piroska italért ment, mire az áldozat fenyegetőzni kezdett, ekkor döntött Piroska a gyilkosság mellett – és megfojtotta szegény leányt egy villanydróttal, utána (!) pedig az arcára ült. Állítólag a többi gyilkosságot is katonák erőszakoskodása előzte meg, Piroskát pedig arra használták, hogy odacsalja a házba a gyanútlan, fiatal és szűz áldozatokat – bár a lány a vallomásában hangsúlyozta, hogy az utolsó esetet leszámítva a gyilkosságokat saját elhatározásából, egyedül követte el.

Másnapra már egy teljesen új verzióval állt elő a rendőrségen, abban már nem szerepeltek orosz katonák, hanem csak ő maga és a saját leszbikus vágyai. A jegyzőkönyv szerint ilyen mondatok hagyták el a száját:

A lányt egyáltalán nem zavarta a rezzenéstelenül elmondott, részletes vallomása során, hogy áldozatai szülei is jelen voltak.

Az elsőfokú ítélet után Piroska az utolsó szó jogán ezt mondta: "Szeretném, ha megváltoztatnák az ítéletet, bár tudom, nagy bűnt követtem el. Szeretném a kisfiamat magam nevelni, nem csinálok többet ilyent." Majd az ítélethirdetés előtt hirtelen megváltoztatta az addigi vallomását, és közölte, hogy „anyám is tudott a tetteimről. A második esetnél mondotta nekem azt, hogy lehetőleg olyant hozzak a piacról, akinek jó ruhája és pénze van. … Akármennyit kerestem, anyám mindent eltékozolt. Férfiakba, cukrászdába, italba ölte a pénzemet. Én teljesen meztelen maradtam, így gondoltam ruhát szerezni magamnak. Anyám folyton pénzért hajtott, és üldözött engem."

Már gyerekként is voltak intő jelek

Az anyja-lánya párost prostituáltként tartották számon a környéken – Piroska a szovjet katonákra, Borbála pedig a helyiekre szakosodott aprópénzért –, a házuk pedig olyannyira rendezetlen, koszos, bolhás, egeres és ürülékes volt, hogy az ritkaságszámba ment. Ahogyan sanyarú sorsuk is, amelynek fényében mindez már nem olyan meglepő. Borbála 8 éves volt, amikor meghalt az apja, tizenöt testvéréből tizenkettő ekkor már nem élt. Iskolába sohasem járt, írni-olvasni nem tudott. Terhességei rendszerint csecsemőhalállal végződtek, aki pedig életben maradt, sokszor végignézte anyja alkalmi légyottjait. Borbála mégis neheztelt már a kezdetektől Piroska lányára, aki szerinte a többi gyerekkel kéjörömmel ok nélkül gonoszkodott, és vele is agresszív volt, illetve a nemtetszése ellenére szovjet katonáknak kínálta magát, emiatt született pár törvénytelen gyereke, de azokat sem nevelte.

Borbála vallomásából kiderült, hogy bár eleinte azt hitte, hogy Piroska legalább az állatokat szereti, azért fogadja be őket, végül mindegyik elpusztult – egyértelműen a lánya keze által.

Amikor erre leszidták, majdnem belehalt egy öngyilkossági kísérletbe, annyi gyógyszert vett be. Amikor kihallgatták az ízig-vérig aberrált Piroskát, az állatkínzásokat és öccse megrontását rezzenéstelenül bevallotta („a testvéremmel történt fajtalankodás során igen kellemes érzést éreztem”), azonban nem tartotta magát prostituáltnak, mivel ingyen, kedvtelésből közösült a szovjet katonákkal.

A feltáratlan ügy

Mivel a holttestek megtalálása napján Jancsó Piroska beismerős vallomást tett, őt nyilvánosan kivégezték, anyja – aki azonban tagadta, hogy tudott volna a gyilkosságokról – pedig életfogytiglant kapott. Rubin Szilárd író megpróbálta kibogozni a szálakat, de neki sem sikerült, pedig négy évtizeden át írta a törökszentmiklósi gyilkosságokról szóló, Aprószentek című (tény)regényét, de a végére csak még több kérdés merült fel. Az író Jancsó Piroskával már nem tudott beszélni, mert mire megismerte a históriát, addigra felakasztották, Borbálával viszont a zalaegerszegi börtönkórházban beszélgetett. Megkereste továbbá az érintett ügyészt, bírót, nyomozókat, az áldozatok hozzátartozóit és a szomszédokat is. Az általa összegyűjtött információk csak arra szolgáltattak bizonyítékot, hogy Piroska nem egyedül követte el az öt gyilkosságot, de az igazságra nem sikerült fény derítenie. Ráadásul az aktát államtitokká minősítették, és arra sincsen vonatkozó adat, hogy miféle kommunikációt folytattak a nyomozás során a magyar hatóságok a szovjetekkel, ha egyáltalán történt ilyen. Rubin a rendszerváltás után is próbálkozott, de azt a választ kapta, hogy a kért dokumentumot egyszerűen nem találják. Úgyhogy a rejtély megoldatlan maradt, a történelemben pedig először fordult elő, hogy nő ölt meg nőt szexuális indíttatásból.

Források: 1,2,3,4,5

A Szeretlek Magyarország podcastja, az Emlékszem, amikor... utolsó két adásában mi is igyekeztünk bemutatni, hogy milyen volt az 1990-es évek Magyarországának vérzivataros alvilága.

Ennek egyik szegmense mindenképpen a nemrég kivonuló szovjet katonák után itt maradó vagy éppen akkor Magyarországra jövő orosz maffiózókhoz köthető. Ők először csak itt élő honfitársaiktól szedtek be védelmi pénzeket, de „munkájukat” hamar kiterjesztették.

– mesélte el a Blikk Nyomon vagyunk című sorozatának Orosz István nyugalmazott rendőr alezredes, a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni egységének egykori parancsnoka.

Az oroszok egy gigantikus akciót szerveztek az akkori vezető pénzszállító vállalat bázisa ellen is: be akartak hatolni az értéktárba, majd az oda befutó összes páncélautót ki akarták üríteni. Mindehhez páncéltörő gránátokat és gépfegyvereket használtak, és rendőröknek álcázták magukat.

A rendőrök csak egy véletlen folytán szereztek tudomást a támadásról, és így sikerült még akkor lecsapni a bandára, amikor azok éppen felvették a golyóálló mellényeiket, betárazták a fegyvereiket egy parkolóban, a mai Teve utcai rendőrpalota közelében. Így sikerült megelőzniük egy nagyobb vérontást.

Teplán Tibor egykori nyomozó, az egység oroszul beszélő tagja titkos nyilvántartást is vezetett az oroszajkú maffiózókról, tudását, ismeretanyagát még külföldön is elismerték.

– mesélte elképesztő sztoriját Teplán.

A 20. század eleji lapok csak bűnös utcának hívták a város legrövidebb nevű utcáját, az Ó utcát. Amit először Neu Gasse-nak hívtak, de amikor megépült a mai Zichy Jenő utca 1786-ban, akkor már átnevezték Alt Gasse-nak, és az 1800-as évek névmagyarosítási hulláma alatt lett Ó utca. Az sem mentette meg a hírnevétől, hogy a 3. szám alatt lakott Zwack József likőrmágnás, kicsit odébb pedig három szerkesztőségben is serényen folyt az értelmiségi munka (a 12. szám alatt az Európa Irodalmi és Nyomdai Rt., a 16-ban Barta Mór és Guth Jenő nyomdájában készültek a könyvek, a 17. szám alatt pedig a Magyar Estilap írói és szerkesztői dolgoztak).

A madame-ról Krúdy Gyula több művében is megemlékezett Johanna, Steinné és Jánoska néven is, az Ady Endre éjszakái című dokumentumregényében viszont a valódi nevén említi: ,,A legszenvedélyesebb hitvitázók is csak akkor nyitották ki a házában a szájukat, ha erre Jolántól engedelmet kaptak. Jolán még abban a világban tanulta megbecsülni a sajtót, amikor a hírlapíró urak (különösen azok, akik a rendőrségi hírek után jártak) a policájjal mindenféle intimebb dolgokat is elintéztek. (…) Hősünknek szabad bejárása volt a ház összes szobáiba, mert udvarias, finomkodó szóval kedvében tudott járni Jolán asszonynak, aki semmit sem becsült olyan nagyra egy férfiben, mint a jó modort. (»Pénze, egy hordárnak is lehet – ha nyer a lóversenyen –, de jó nevelése csak az íróembernek van« – mondogatta a különös asszonyság.)”

Igen ám, de honnan ismerte ilyen jól Krúdy ezt a hölgyet, akit beszédesen, utalva a törzsgárdára, a sajtó öreganyjának is neveztek? Természetesen onnan, hogy törzsvendég volt nála, ahogyan sok szakmabeli kollégája is, például Ady Endre és Révész Béla.

Valóban a remek konyhájáról is ismert volt a Kakasos, nem csak az örömlányairól. Éjjel-nappal főttek a finom étkek a tűzön.

Krúdy amúgy a mai Zichy Jenő utcában vette ki első pesti lakását, de egy ideig lakott a Kakasos házban is, és jó barátságot ápolt Jolánnal (a leírások szerint azért némi „extrával”), nem beszélve arról, hogy mennyi ihletet gyűjtött a regényeihez az ott zajló események hatására. Sajnos azonban Jolán többet érzett barátságnál, sőt, őrülten belehabarodott az íróba, és amikor az nem viszonozta szerelmét, kiugrott az emeleti gangról, de szerencsére túlélte. Krúdy ugyanis köztudottan egy másik luxusbordély tulajdonosnőjéhez, a szemtelenül fiatal Pilisy Rózához vonzódott.

Akkortájt, 1867-től egészen 1926-ig egyébként legálisan, intézményesített keretek között működhettek Budapesten a bordélyházak – akadt is belőlük bőséggel. Az 1867-es rendelet olyan szigorú előírásokat tartalmazott a bordélyok működéséről, mint például, hogy a tulajdonosnő nem lehet 30, a kéjnő pedig 17 év alatti, és utóbbiaktól megkövetelték az egészségügyi tanúsítványt, négynaponkénti vizsgálattal. Ez a megengedő törvénykezés azért szűnt meg, mert a prostitúciót nem sikerült bordélyházi keretek közé terelni. A prostitúciót 1926-ban országos hatállyal kezdték szabályozni, amelynek egyik következménye a bordélyházak felszámolása lett. De az Ó utcai falak ma is őrzik a pajzán históriáikat, amelyeket az irodalom sem hagy feledésbe merülni.

Források: 1, 2, 3, 4, 5

A legszeretettebb királynénk volt, akinek kultusza halála után 125 évvel sem csillapul. Legendákat beszélnek szépségéről, műveltségéről, szabad szelleméről, a magyarok iránti tiszteletéről. Wittelsbach Erzsébet bajor hercegnő, I. Ferenc József Habsburg császár és magyar király felesége, akit máig Sissiként emleget világ, írók, filmesek tucatjait ihlette meg szenvedélyes egyéniségével, de boldogtalanságával is, amely egyfelől a bécsi udvar rideg légköréből, másfelől pedig az önmagával való örök elégedetlenségből fakadt. Szomorú életének egy olyan gyilkosság vetett véget, amelynek csak véletlenül lett ő az áldozata.

Romantikus történetek is keringenek körülötte, a leghíresebb talán az Andrássy Gyula gróf magyar miniszterelnökhöz, az Osztrák-Magyar Monarchia későbbi külügyminiszteréhez fűződő, állítólag barátságon is túllépő kapcsolata.

Sissi életét számos, részben lelki eredetű betegség keserítette meg, ezen túl át kell élnie két gyermeke halálát: elsőszülött lánya, Zsófia, alig kétévesen halt meg tífuszban, és soha nem tudta feldolgozni fia, Rudolf öngyilkosságát. A trónörökös halála, az 1889. január 31-i mayerlingi tragédia, amelyben osztozott vele „rangon aluli” szerelme, Vetsera Mária is, máig szintén napirenden van a gyászos szerelmi történetek és nem utolsósorban az összeesküvés-elméletek kedvelői között.

Erre utalt emlékirataiban Zita császárné, az utolsó osztrák-magyar uralkodó, IV. Károly özvegye is. James és Joanna Bogle brit történészek két alternatívát is felvetettek az 1990-ben megjelent A Heart For Europe című kötetükben: vagy osztrák titkos ügynökök tették el őket láb alól, mert nem tetszett nekik Rudolf magyar szimpátiája, vagy pedig a francia titkos szolgálat ölte meg őket, mert a trónörökös nem volt hajlandó részt venni egy Ferenc József ellen szervezett puccsban.

Erzsébet múlhatatlan lelkifurdalást érzett fia halála miatt, mélységes depresszióba esett, szinte teljesen visszavonult a közéleti szereplésektől, utazásaiban próbált nyugtot lelni. Magyarországon utoljára 1896-ban a milleniumi ünnepségek megnyitóján járt. Mikszáth Kálmán Mater Dolorosa címen írt róla egy tárcát.

- ragadta meg az író ezt a szívszorító pillanatot.

1898. szeptember 9-én Erzsébet Genfbe utazott annak ellenére, hogy környezete nem tartotta biztonságosnak e látogatást. Ez lett a veszte. Másnap Luigi Lucheni olasz anarchista egy élesre köszörült reszelővel szíven szúrta a királynét. Valójában nem is őt akarta megölni, az áldozat csupán „jobb híján” került a merénylő látókörébe.

Lucheni egy olasz munkásnő törvénytelen gyermekeként jött a világra 1873. április 22-én Párizsban, ahová anyja várandósan elmenekült hazájából. Árvaházban nőtt fel, tízéves korától már dolgoztatták. Egész életében nyomorgott, kivételt talán csak az a három és fél év jelentett, amikor az olasz hadsereg lovasságánál szolgált. Részt vett 1896-ban az abesszíniai háborúban, ahol ki is tüntették. A merénylet előtt két évvel Svájcban telepedett le, alkalmi munkákból élt. Kilátástalan helyzete az anarchista eszmék, az uralkodó osztályok elleni féktelen gyűlölete felé terelte. A gyilkossághoz vezető legfőbb indítékot az 1898. májusi milánói munkás éhséglázadás leverése adta meg neki.

Történt ugyanis, hogy a kenyér árának sokadik olaszországi megemelésére a dolgozók több nagyvárosban utcára vonultak. Másnap a kormány Lombardia tartományra és székhelyére elrendelte a szükségállapotot, és Milánó hadtestparancsnoka, Bava Beccaris tábornok ágyúval kezdte lövetni a tömeget. A kormányjelentés szerint nyolcvanan vesztették életüket, de I. Umberto olasz király rendőrsége és katonái valóságos mészárlást rendeztek – a történetírás négyszáz-hétszáz halottról tud.

Ezután határozta el Erzsébet királyné megölését, mivel tudta, hogy a császárnét nem kíséri testőrök hada. Egy anatómiai atlaszból tudta meg, hogy hol van az ember szíve, hogy biztosra mehessen.

A korabeli sajtót is terheli némi felelősség, miután, bár Erzsébet inkognitóban utazott, a merénylet napján egy genfi lap beszámolt érkezéséről. Miután Lucheni megbizonyosodott arról, hogy a tó partján sétáló két napernyős hölgy egyike az osztrák császárné, fellökte őt, majd szíven szúrta. Ki tudja, meg lehetett-e volna menteni Sissi életét, ha nem ragaszkodott volna élete utolsó pillanatáig karcsúságának látszatához. Olyan erősen befűzték a derekát, hogy nem is vette észre, hogy megsebezték. Azt hitte, hogy a támadó csak ki akarta rabolni. Még saját lábán szállt fel a sétahajóra, hogy kirándulni induljanak, és ott esett össze. Sztáray grófnő kénytelen volt felfedni útitársnője kilétét a kapitánynak, azonnal visszafordultak és a királynét szállodájába, a Beau Rivage-ba vitték, de mire az orvos megérkezett hozzá, már halott volt, gyakorlatilag elvérzett. Talán, ha azonnal kórházba szállítják, még meg lehetett volna menteni. Sztáray grófnő szerint Sissi utolsó mondata magyarul hagyta el a száját: „Mi történik velem?”.

És idézzük ismét Mikszáthot, aki így búcsúzott tőle 1898. szeptember 11-én a Magyar Hírlapban:

Luchenit percekkel a merénylet után járókelők fogták el és adták át a rendőrségnek. A terrorista egy pillanatig sem tagadta tettét, sőt, büszke volt rá. 1898. november 10-én életfogytiglani börtönre ítélték, bár ő maga szerette volna, ha kivégzik, de a genfi kantonban nem volt halálbüntetés. Tizenkét évi raboskodás után akasztotta fel magát a genfi cellájában.

A gyilkosság azonban nem csupán Sissi mítoszát emelte még magasabbra, hanem a nemzetközi bűnüldözés történetében is mérföldkőnek számított. A merénylet után két hónappal, 1898 novemberében nemzetközi anarchistaellenes kongresszust rendeztek Rómában, amelyen az anarchizmust úgy határozták meg, mint „minden olyan cselekedetet, amely erőszakos eszközökkel akarja lerombolni a társadalom rendjét”. A résztvevő államok küldöttjei megegyeztek abban, hogy a jövőben megfigyelés alatt tartják az anarchista szervezeteket, megakadályozzák a propagandájuk terjesztését, és korlátozzák a cselekedeteikről szóló hírek megjelenítését a sajtóban. Egyezség született arról is, hogy az államfők elleni merényleteket ezentúl halálbüntetéssel szankcionálják. A konferencián részt vevő huszonegy európai állam között volt Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, a Német Birodalom és az Osztrák-Magyar Monarchia is. Ekkor vette kezdetét az a nemzetközi együttműködés az egyes államok rendőrségei között, amely két évtizeddel később, 1923-ban az Interpol, a világ elsőszámú nemzetközi rendőrségi szervezetének bécsi létrehozásához vezetett.

Sissi legendájához nem kis mértékben járult hozzá Ernst Marischka 1950-es években készült trilógiája Romy Schneiderrel a címszerepben, 1972-ben a nem kevésbé tragikus sorsú színésznő eljátszotta Erzsébetet Luchino Viscontinak Bajor Lajos királyról szóló filmjében, a Ludwigban is, nem utolsósorban azért, hogy némileg árnyaltabb képet mutasson Erzsébetről. A későbbi alkotások már nagyobb hangsúlyt fektettek Sissi félelmeire, frusztrációira, a legkegyetlenebbül a Fűző című, 2022-es osztrák-német alkotás, amely Vicky Krieps megrázó alakításával még az Oscar-jelöltek közé is bekerült.