„Jó éjt, Malaysia 3-7-0” – 10 éve semmit nem tudunk az eltűnt maláj utasszállítóról
Hiába telt el már tíz év a Malaysia Airlines MH370-es járatának eltűnése óta, valójában egy fikarcnyival sem tudunk többet arról, hogy mi történt az utasszállítóval, mint a tragédia első óráiban. A Boeing 777-200ER helyi idő szerint 2014. március 8-án 0 óra 40 perckor indult Kuala Lumpurból Pekingbe. Utoljára 1 óra 19 perckor adott életjelet magáról, amikor a Kuala Lumpur-i központ utasította a pilótákat, hogy vegyék fel a kapcsolatot a vietnami légi irányítással. Ekkor hangzott el az utolsó, azóta is sokat idézett mondat a pilótafülkéből:
Arra, ami ezután történt az MH370-essel és a rajta utazó 227 utassal és 12 fős személyzettel, egyelőre semmilyen magyarázat sincs. A gép nem sokkal az utolsó mondat után hirtelen nyugatra fordult és örökre eltűnt a radarok elől. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy végül az Indiai-óceán déli részén csapódott a vízbe, de mivel a repülőgép törzse és a fekete doboza soha nem került elő, ez sem több puszta spekulációnál.
A repülőgéppel történteket részletesen összefoglalták a Hihetetlen Történelem Podcast csütörtökön megjelent epizódjában:
Ez egy repülőgép-szerencsétlenség, csak repülőgép nélkül, egy katasztrófa, melynek semmit nem tudunk az áldozatairól, írja a CNN.
Egy új kutatás?
Az évforduló alkalmából a héten több eltűnt utas hozzátartozója érkezett Malajziába azért, hogy a kutatás újraindítását sürgesse a hatóságoknál. Az amerikai hírtelevíziónak nyilatkozó repülési szakértők szerint a keresési technológiák fejlődésének köszönhetően minden eddiginél nagyobb esély lenne az utasszállító megtalálásra, azonban ez nem lenne olcsó. Akad azonban olyan kutatócég is, az amerikai Ocean Infinity, mely csak akkor kérne sikerdíjat, ha megtalálná a repülőgépet. Ugyanígy kereste ez a cég a gépet egyébként már az eltűnése után is.
Úgy tűnik, hogy a maláj kormány elkötelezett, legalábbis erre utalnak Anthony Loke közlekedési miniszter vasárnapi szavai, aki szerint országa „mindent megtesz annak érdekében, hogy egyszer és mindenkorra megoldja ezt a rejtélyt”.
A hatóságok 2018-ig bezárólag már így is több száz millió dollárt költöttek az Indiai-óceán 710 000 négyzetkilométeres területének átkutatására, ahol a legnagyobb valószínűséggel véget érhetett az MH370-es járat útja.
Mi történhetett az MH370-essel?
Mivel nincs meg a repülőgép és a fekete doboz sem, legfeljebb csak találgatni lehet, hogy mi történt a maláj utasszállítóval. Az évek során számos elmélet felmerült a mechanikai hibától, a véletlen vagy szándékos emberi beavatkozásig bezárólag. Annál többet azonban nem tudunk, hogy nagyjából 40 perccel a felszállás után a repülőgép transzpondere nem adott több jelet, majd röviddel ezután meredeken letért az eredetileg kijelölt útvonaltól.
Az elemzők szerint ahelyett, hogy északkelet felé haladt volna a Dél-Kínai-tenger felett, a repülőgép észak felé fordult, majd valamilyen érthetetlen okból dél felé vette az irányt az Indiai-óceán felett, ami a világ egyik legelhagyatottabb területe a repülésmonitorozás szempontjából a képalkotó műholdak alacsonyabb száma miatt.
Az eredeti keresést, amelyben Malajzia, Kína és Ausztrália vett részt, még 2017 januárjában leállították, mivel nem sikerült semmilyen nyomra bukkanni. Az Ocean Infinity-t ezután a malajziai kormány bízta meg sikerdíjas alapon, de ez a 2018-as, 90 napig tartó kutatás sem hozott eredményt.
Az MH370 történetét a Netflix tavaly háromrészes minisorozatban dolgozta fel, melyben részletesen végigvették a szóba jöhető valamennyi forgatókönyvet: