hirdetés
orvos_1.jpg

Megszólalt a miskolci kórház orvosigazgatója: szerinte az állítások hamisak, le akarják járatni a kórházat

Magyar Nemzet, MTI, 168 óra, Címkép: Pixabay - szmo.hu
2020. január 19.


hirdetés

Nagy Gábor azt is elmondta, hogy az operációt végző főorvos fotót is készített a műtét előtt és után, ezek is bizonyítják, hogy nem távolították el a nő mindkét petevezetékét.

"Egy ilyen visszaélést azért sem lehetne elsumákolni, mert egy műtétnél átlagosan hatan jelen vannak, vagyis bármi történik, van elég tanú "

- magyarázta az orvosigazgató, aki szerint az is nonszensz, hogyha indoklás nélkül ilyet kért volna, akkor kollégái szó nélkül cselekedtek volna.

A kórház ellen azt is felhozták, hogy nem tájékoztatták a nőt semmiről, pedig ő a műtét óta többször is járt már az intézményben.

"Természetesen, ha a nőnek valóban nem lenne többé lehetősége természetes úton teherbe esni, ezt is beleírtuk volna, de ahogy egy vesével is tovább tud élni egy ember, úgy egy petevezetővel is képes gyermeket kihordani és világra hozni"

- mondja Nagy Gábor, aki azt is hozzátette: műtéti leírás, fénykép, szövettan, patológiai jelentés és a nő zárójelentése is bizonyítja, hogy valójában mi történt 2016-ban. Ezek mellett pedig a főigazgató belső vizsgálatot is elrendelt azóta, így külső igazságügyi orvosszakértő is megállapította, hogy a szakmai szabályok szerint történt a beteg gyógykezelése.

Nagy Gábor szerint több kérdés is felmerül a megjelent cikkek kapcsán, ugyanakkor

az orvosigazgató álláspontja szerint "sok ponton arra mutat az ügy, hogy valakinek szándékában állt tervezett lejárató kampányt indítani ellene és a kórház ellen, akár személyes sérelmek, akár gazdasági vagy politikai érdekek miatt".

Nagy Gábor azt is elmondta, látványosan fel volt építve a történet, ugyanis az egész névtelen levelekkel kezdődött, amelyeket a miniszterelnökig is eljuttattak. A kórház ekkor rendőrségi feljelentést tett "az érintett beteg adatainak kórházi informatikai rendszerből történő ellopása, az egészségügyi adatokkal való visszaélés alapos gyanúja miatt". A levelek után pedig a roma érdekképviseleti csoportok által szervezett tüntetésekkel folytatódott a sor, majd jött az orvosigazgató megvádolása a sajtóban.

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője vasárnap egy budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: az ügyben Orbán Viktor kormányfőhöz fordul.

A szocialista képviselő arról beszélt, hiába fordult eddig a tárcát vezető Kásler Miklós miniszterhez, "csak maszatolást, tagadást, mély hallgatást" tapasztalt. Ezért most a kormányfőtől azonnali beavatkozást követel az ügyben.

"Mivel Kásler miniszter hónapok óta hallgat, így joggal feltételezhető, hogy Magyarország legnagyobb egészségügyi botrányával állunk szemben"

- fogalmazott az ellenzéki politikus, aki hozzátette: már nem beszélhetünk betegjogokról, de az emberi jogok is veszélyben vannak a NER-ben.

Bangóné Borbély Ildikó szerint, hatóságnak átadott bizonyítékok vannak arra, hogy korábban a 23 éves gyermektelen nőt a műtőasztalon rasszista indítékból meddővé tettek. Az áldozat három év múlva, egy orvosi per nyomozati szakaszában szembesült először állapotával - idézte fel. Mint mondta, találkozott a nővel, aki elmondta, hogy nőiességétől és az anyasághoz való jogától fosztották meg. Ezen kívül a politikusnak ő is elmondta, hogy ő nem roma származású.

Bangóné Borbély Ildikó azt is elmondta, hogy a kórházzal kapcsolatban több esetet is fel fognak tárni: műhibáról, tiltott mesterséges megtermékenyítésről, gazdasági bűncselekményekről és európai uniós források nem megfelelő felhasználásáról.

Arra a felvetésre, hogy az ügyben a kórház jogi lépéseket tesz rágalmazás miatt, Bangóné Borbély Ildikó azt válaszolta, így legalább "több oldalról" ki fog derülni az igazság.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
palinka.jpg

A pálinkafőzés is bekerült az új tantervbe - Dr. Zacher Gábor szerint ezzel az erővel a kábítószerek előállítását is megtaníthatnák

A toxikológus szerint azért is veszélyes ez a tananyag, mert a magyar fiatalok Európában élen járnak az alkoholfogyasztásban.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 22.


hirdetés

Orbán Viktor 2010-ben jelentette be, hogy ismét lehet szabadon pálinkát főzni otthon. Aki pedig szakemberré szeretne válni, annak gyümölcspárlat készítő tanfolyamon oktatják a szakma alapjait.

A pálinka készítése a korábbi tananyagban is szerepelt, de akkor mint egy kémiai folyamatot vizsgálták az iskolában.

Az új NAT viszont a hetedikes és nyolcadikos diákoknak oktatófilmet mutat majd be.

Egy diák szerint a kísérletezés helyettesítése egy videóval "nagyon olcsó megoldás".

A Független Diákparlament szerint az ötlet rossz, és ettől még nem lesz korszerűbb és interaktívabb az oktatás, a téma káros, a filmes megoldás pedig már elavult.

hirdetés

Dr. Zacher Gábor toxikológus pedig azt mondta az RTL Híradónak, hogy ennyi erővel akár a kábítószerek előállítását is megtaníthatnák a diákoknak, hiszen az is bemutatja a kémiai folyamatokat. Szerinte ez a tananyag azért veszélyes, mert a 16 éves fiatalok között a magyar fiúk elsők, a lányok pedig harmadikok Európában az alkoholfogyasztásban.

Az alkohol miatt évente 30 ezren halnak meg Magyarországon.

A Híradónak az Emberi Erőforrások Minisztériuma annyit írt, hogy a pedagógusok a mindennapi életből vett példákon keresztül mutatják be a kémiai folyamatokat. Egyetlen iskolában sem fognak pálinkát főzni, vagy fogyasztani - írták. Szerintük ez arra is jó lesz, hogy a tanárok az alkohol káros hatásáról is beszéljenek.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
szirtes-agi.jpg

Szirtes Ági: Gothár egy érzelmi terrorista volt

A színésznő nemrég arról is beszélt Kadarkai Endre műsorában, hogy a Katona József Színházba is szörnyű bemenni, mivel a Gothár-ügy miatt most nem olyan jó ott a hangulat. Sőt, a felmondás is megfordult a fejében.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 22.


hirdetés

Klein Dávid hegymászó mellett a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Szirtes Ági volt Kadarkai Endre Klubrádión futó, Világtalálkozó című műsorának vendége. A színésznő a Katona József Színház alapító tagjaként hosszú időn át dolgozott együtt Gothár Péterrel, aki az elmúlt hónapokban zaklatási ügyei miatt került a figyelem központjába.

Szirtes Ági a rendezővel való munkakapcsolatáról, illetve Gothár a színészekkel való viszonyáról is beszélt Kadarkai műsorában. Elmesélte többek között, hogy volt olyan eset, amikor a rendezővel töltött idő alatt szívritmuszavara lett.

"Egy érzelmi terrorista volt. (...) Engem nagyon kikészített a módszereivel. (...) Azt gondolta, hogy ha egy embert megaláz esetleg, meg piszkál, meg kiabál vele, akkor annyira kifordul az ember emberi mivoltából, hogy az arra készteti, hogy túllépjen a saját határain, és jól játsszon"

- fogalmazott Gothár Péterről a színésznő, akitől Kadarkai Endre ekkor megkérdezte, hogy nem szólt-e ilyenkor, amire Szirtes Ági azt válaszolta, hogy "nem, mert az ember jól akar játszani". De azt is hozzátette, hogy voltak, akik visszaszóltak.

Amikor a műsorvezető megkérdezte, hogy a színésznő érzett-e elégtételt a Gothár-ügy nyilvánosságra kerülése után, csak bólogatott.

hirdetés

Szirtes Ági arra a kérdésre, hogy milyen számára most bemenni a Katona József Színházba, azt válaszolta, hogy szörnyű. A színésznő szerint most nem olyan jó a hangulat, ez pedig a Gothár-üggyel függ össze. Szerinte hiányoznak az egymás közötti őszinte beszélgetések is, ugyanis rengeteg kibeszéletlen dolog van. Ugyanakkor azt gondolja, hogy ezek meg fognak majd oldódni.

Amikor Kadarkai Endre arra tért ki, hogy otthagyná-e a Katona József Színházat, Szirtes Ági azt felelte, hogy a műsor előtti este épp fel akart mondani. Már szólt az intézmény ügyvezető igazgatójának, Máté Gábornak is a döntéséről.

Szirtes Ági azt mondta, hogy Máté Gábor nagyon mérges lett, ő pedig gondolkodott és elszégyellte magát.

"Most helyt kell állni, most ez nagyobb cselekedet, mint elkígyózni. Nem lenne szép"

- mondta végül Szirtes Ági.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
tv-adasszunet-pxhere.jpg

Több helyen nem lesz tévéadás a technológiaváltás miatt márciustól

Az előfizetőknek be kell majd üzemelniük a postán kapott új dekódert és kézzel újra is kell hangolni azt, hogy visszajöjjön az adás.
Címkép: PxHere - szmo.hu
2020. február 22.


hirdetés

Március 3-tól megújul az Antenna Hungária fizetős MinDig TV Extra szolgáltatása - számolt be közleményében a műsorszóró vállalat. A technológiaváltás március és augusztus között, tíz ütemben zajlik majd. A munkálatok során teljes vagy részleges üzemszünet várható, ami azt jelenti, hogy bizonyos csatornák nem lesznek elérhetők a megadott időszakban. Az egyes körzetekben a DVB-T2 technológiára történő átállásra, valamint további frekvenciacserékre kerül sor. A MinDig TV Extra előfizetőknek be kell üzemelniük a postán megkapott új dekódert, valamint az üzemszünetet követően újrahangolást kell elvégezniük.

A Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság által előírt frekvencia sávkiürítési folyamathoz kapcsolódóan, a február 4-ei előkészületi munkálatokat követően, az Antenna Hungária megkezdi a műszaki átállás következő fázisát.

Az ingyenes MinDig TV felhasználók további frekvenciacserékre számíthatnak, míg a fizetős MinDig TV Extra szolgáltatás kapcsán megkezdődik az átállás egy korszerűbb (DVB-T2 HEVC) technológiára. Utóbbi miatt a MinDig TV Extra ügyfeleknek új dekóderre lesz szükségük.

Az első érintett régióban február 10-én már megkezdődött a korszerűbb technológiával kompatibilis dekóderek postai kiküldése az érintett MinDig TV Extra előfizetők felé. A teljes átállási folyamat végére a MinDig TV Extra adások már csak az új eszközökkel foghatók.

A technológiaváltásra régiónként kerül sor, tíz szakaszban, március 3-tól egészen augusztus közepéig.

hirdetés

Az első hullámban Északkelet - és Kelet-Magyarország érintettek, így ezekben a régiókban március 3-án 7:00 és 19:00 óra között teljes vagy részleges leállás várható az Antenna Hungária szolgáltatásában. A megadott időszakban bizonyos csatornák nem lesznek elérhetők.

A március 3-ai üzemszünet és frekvenciacsere az ingyenes MinDig TV felhasználókat  Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben érintik. A MinDig TV Extra előfizetők közül ugyanezen megyéket, illetve még Hajdú-Bihar megyét is érinti.

Az üzemszüneten kívül egyes körzetekben az új DVB-T2 technológiára történő átállásra, valamint további frekvenciacserékre kerül sor. A későbbi zavartalan szolgáltatás érdekében– amennyiben ezt még nem tették meg – a megadott adókörzetekben élő MinDig TV Extra előfizetőknek március 3-án, a kiküldött tájékoztató alapján, be kell üzemelniük a postán megkapott új (DVB-T2 szabványú) dekódert. Majd az üzemszünetet követően egy újrahangolást kell csinálniuk a készüléken.

Az üzemszünet után az érintett körzetek felhasználóinak újra kell hangolniuk a dekódereiket a háztartásokban, hogy változatlan formában érjék el a szolgáltatásokat.

Az újrahangolást a digitális adók visszakapcsolása (előreláthatólag este 19:00 óra) után érdemes elvégezni, és a készülékek többségénél manuálisan kell elindítani a folyamatot. Amennyiben az újrahangolást követően nem láthatók egyes csatornák, akkor érdemes a vevőantenna elhelyezésén változtatni, megkeresni a zavarmentes vételhez az optimális antennapozíciót.

A közlemény szerint a munkálatok ideje alatt csak a szükséges ideig szünetel a műsorsugárzás. A munkák végzésénél kiemelt prioritás, hogy az érintett régiókban, azon belül is a nagy lakosságszámú területeken történjen meg leghamarabb a szolgáltatás visszaindítása. A frekvenciacserék nem érintik az adók kisugárzott teljesítményét, ezáltal a MinDig TV és MinDig TV Extra programjai változatlan lefedettségi területről érhetők el.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
iram30meter_teleszkop_granada.jpg

Belélegezhető oxigént találtak egy galaxisban - a gond csak az, hogy 581 millió fényévre van a Földtől

Százszor annyi oxigén lehet a Markarian 231 nevű galaxisban, mint amennyi a sajátunkban van.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 22.


hirdetés

A csillagászok először azonosítottak a Tejúton kívüli galaxisban molekuláris oxigént, írja a Daily Mail. A Sanghaji Csillagászati ​​Obszervatórium tudósai a tőlünk 581 millió fényévre elhelyezkedő Markarian 231 nevű rendszerből a Földet elérő fényhullámok elemzésével jutottak arra a következtetésre, hogy a távoli galaxisban nagy mennyiségű oxigén található.

Ironikus módon a fényhullámok elemzését eddig éppen a saját légkörünkben megtalálható oxigén és más gázok akadályozták meg. A Markarian 231 fényhullámai azonban egy QSO-ból, vagyis csillagszerű objektumból érkeztek, így szignifikánsan alacsonyabb hullámfrekvenciájuk volt, és torzítások nélkül jutottak át a Föld légkörén.

A mérésekhez egy francia és egy spanyolországi teleszkópot is használtak. Utóbbinak IRAM-30 a neve és Granada mellett található.

Az elmúlt 20 évben a Tejút két pontján is találtak már oxigént: a Rho Ophiuchi-felhőben és az Orin-ködben is azonosították a gáz jelenlétét.

Az emberek rövid ideig képesek csak a tiszta oxigént belélegezni, amit leginkább egészségügyi kezelések során használnak. Légzőrendszerünk normális működése azonban a levegő más alkotóelemeitől, például a nitrogéntől és a szén-dioxidtól is függ.

hirdetés

A sanghaji csoport úgy véli, hogy a további kutatások segíthetnek nekik megérteni, hogy az oxigéneloszlás hogyan befolyásolja a galaxisok fejlődését, és ez miként hozhatja létre az élet kialakulásához szükséges feltételeket.

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!