hirdetés
posteleki-kastely-hellogyula-romok-urbex-elhagyott-szellemvaros-szellemkastely.jpg

Megrázó látvány fogad a gyönyörű őszi erdőben sétálva - egy elhagyott kastély romjai

SzÉ - szmo.hu
2019. november 09.


hirdetés


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
Freddie_Dekker-Oversteegen_en_Truus_Menger-Oversteegen-1000x667.jpg

A két kamaszlány, akik az erdőbe csábították, majd agyonlőtték a nácikat

Piros rúzzsal, szemfestékkel és fegyverrel vette fel a harcot a nácik ellen a holland testvérpár.
The Independent, Wikipedia - szmo.hu
2019. november 16.


hirdetés

Freddie és Truus Oversteegentől a háború elvette a gyerekkorukat, ennek megfelelően már egészen fiatalon elképesztő dolgokat kellett megtapasztalniuk. Az Amszterdamtól nem messze található Haarlemben születtek, az őket egyedül nevelő kommunista anyjuk mellett a második világháborúban hamar megtanulták, hogy ne üljenek ölbe tett kézzel, hanem a lehető legtöbbet tegyék a közösség érdekében. Babákat varrtak a spanyol polgárháború áldozatainak, zsidó családot bújtattak, náciellenes röplapokat osztogattak, majd beszervezték őket az ellenállásba -

ki gyanakodna ugyanis két fiatal lányra?

hirdetés

A testvérpár ezek után egyre komolyabb feladatokat kapott: biciklijük kosarában fegyvert csempésztek az ellenállók számára. Egy hétfős ellenállósejt tagjai lettek, ahol valódi katonai kiképzést is kaptak, megtanultak fegyverrel bánni és embert ölni. Hamarosan azonban sajátos módszert fejlesztettek ki, amelyet csak ők tudtak végrehajtani: náci tiszteket csábítottak el bárokban, majd incselkedően az erdőbe csalták őket, ahová a férfiak rendszerint követték is a lányokat. Ott azonban egy egész kivégzőosztag várta őket, akik a gyilkosság után egyből el is temették az előre megásott sírokba az áldozatokat.

Eleinte ketten voltak erre a feladatra, 1943-ban csatlakozott hozzájuk Hannie Schaft, aki a második világháború egyik ismert mártírjává vált, miután három héttel a háború vége előtt a nácik elfogták, megkínozták és kivégezték.

Sophie Poldermans, a női háborús ügyekre szakosodott ügyvéd idén júliusban adta ki a róluk szóló könyvét, amely a Seducing and Killing Nazis – Hannie, Truus, and Freddie: Dutch Resistance Heroines of WWII. címet kapta.

Hihetetlenül bátor nők voltak

- nyilatkozta a The Independentnek. Az ügyvédnő évtizedeken keresztül kapcsolatban állt a testvérekkel, ám könyve kiadását már egyikük sem élte meg: Truust 2016 májusában, Freddie tavaly szeptemberben hunyt el. A hozzájuk közel álló emberek szerint sosem sikerült teljesen feldolgozniuk a traumát, különösen Freddie-nek. Fia szerint édesanyja fejében egészen a haláláig zajlott a háború.

A könyvből részletesen kiderül az a sokrétű ellenállói munka, amelyet a fiatal lányok végeztek: zsidó gyerekeket csempésztek biztonságos helyre, iratokat loptak, sőt, a vasútvonalak felrobbantásának tervezésében is részt vettek. 1943-ban jöttek rá arra, hogy milyen könnyen az ujjuk köré tudják csavarni a náci katonákat, és egészen a háború végéig folytatták ezt a tevékenységet.

Azt az életük végéig nem voltak hajlandóak elárulni, hány nácit gyilkoltak meg - Freddie szavaival élve, egy katonától nem szabad ilyet kérdezni -,

azt azonban kijelentették, hogy egy nácival sem feküdtek le - nekik csupán a csábítás volt a feladatuk.


KÖVESS MINKET:





hirdetés

Édeni sziget volt, amelyet saját ásványkincse tett tönkre

Nauru a múlt században a világ egyik leggazdagabb országa volt. Mára kopár hellyé vált, ahová menekülteket toloncolnak.
SzÉ, VFotó: Wikipédia - szmo.hu
2019. november 20.


hirdetés

Akkor hallottam először Naururól, amikor a világsajtót bejárta, hogy

ez a világ legkövérebb embereinek szigete.

Ez nem szenzációhajhász megnevezés, annak idején a Forbes is írt arról, hogy a WHO adatai szerint

hirdetés

itt a legmagasabb a felnőtt populációban az elhízottak aránya: a 15 évnél idősebbek között több mint 90 százalék.

És ez a sziget vezeti a világ diabétesz listáját is: a felnőtt lakosság több mint egyharmada cukorbeteg.

Ennek az egyik oka az, hogy ez egy kis sziget a Csendes-óceánban. Óceánia szigetvilága mára erősen urbanizálódott, és a helyi lakosság gyakran már nem friss halakkal, zöldségekkel, gyümölcsökkel, gyökerekkel táplálkozik, mint régen, hanem nagy zsírtartalmú importált húskészítményeket fogyasztanak.

Nauru esetében pedig tovább súlyosbította a helyzetet az, hogy a múlt században felfedezett ásványkincsének, majd az intenzív bányászatnak "köszönhetően" a foszfátbányászatból származó, tengerbe ömlő iszap súlyosan károsította a környező tengerek élővilágát is, megritkultak a környéken a halak. Nauru élelmiszerekből importra szorul. Mára az is szinte hihetetlen, hogy egykor a világ egyik leggazdagabb helye volt.

Hogyan vált az édeni sziget pokoli hellyé?

Nauru szigetállam, területe mindössze 21 négyzetkilométer. Az Egyenlítőtől 0,5 fokra délre található Mikronéziában, a Csendes-óceán nyugati medencéjében. A hozzá legközelebbi szárazföld a Kiribatihoz tartozó Banaba sziget 300 km-re keletre.

Az akkor még esőerdőkkel borított paradicsomi helyet 1798-ban angol hajósok fedezték fel, majd 1888-ban a németek foglalták el és gyarmatosították. Ebben az időben fedezték fel a szigeten a foszfát-lelőhelyet. A termelést 1906-ban kezdték. Az első világháború alatt az ausztrál hadsereg foglalta el Naurut, és a következő évtizedekben Nagy-Britanniával és Új-Zélanddal közösen felügyelte. A második világháborúban japánok szállták meg, és a lakosság kétharmadát kényszermunkára hurcolták. A háború után az ENSZ Ausztrália felügyeletére bízta a szigetet, végül 1968-ban Nauru függetlenné vált.

A foszfát bányászata óriási üzlet volt, hatalmas jövedelmet biztosított, először természetesen a sziget aktuális "gazdáinak". Ám miután függetlenné vált Nauru, a bevétel teljes egészében a szigetet gazdagította. A magánszemélyek számára eltörölték az adókat. Bankot bárki alapíthatott, aki letette a 25 ezer dolláros díjat.

Az 1970-es, 80-as években, amikor már önálló köztársaság volt, az egy főre eső jövedelem átlaga alapján Nauru volt a világ egyik leggazdagabb országa, "milliomosok szigetének" is emlegették. A bányák jutalékából ugyanis osztalékot fizettek a szigetlakóknak.

A sziget lakói bármit megvásárolhattak (állítólag hatalmas rongyrázás folyt a szigeten), és sokan a munkát is abbahagyták. A kormány a foszfátból származó régi vagyont egyrészt ausztráliai ingatlanokba fektette, melyek később elértéktelenedtek (illetve korrupt vagy üzlethez nem értő emberekre bízták). Másrészt nemzeti légitársaságot alapított Nauru, saját Boeing-gépeik voltak.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






hirdetés
dollarbolt2.jpg

Csak a menők vásárolhattak a dollárboltokban

A „rothadó nyugat kapitalista árucikkeit” kínálták a dollárboltok, ahová egy mezei halandó be sem tehette a lábát.
Forrás: Tó-retró blog, Címkép: Keleti pu. Utastourist. 1984. Fortepan/Bauer Sándor - szmo.hu
2019. november 28.


hirdetés

A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.

Mi volt az a dollárbolt?

A mai gyerekek el sem tudják képzelni, hogy milyen lehetett a 70-es évek végén a Budapest Kígyó utcai „dollárbolt” kirakata előtt állva a színes, gyönyörű babákat és soha nem kóstolt csokoládékat csodálni és tudni, hogy azokat soha nem kaphatom meg.

A Konsumex úgynevezett diplomata és turista boltjaiban ugyanis kizárólag csak nyugati valutáért lehetett vásárolni,

nekünk pedig sem külföldi rokonunk, sem pedig nyugaton dolgozó családtagunk nem volt, aki ellátott volna legálisan egy kis német márkával vagy amerikai dollárral.

Így maradt a Centrum és a Skála gyerekjáték-osztályának kínálata, meg a Tibi csoki. Ezek a különleges boltok egy csipetnyi „rothadó kapitalizmust” csempésztek be legálisan a Kádár-kori Magyarországra, s mindezért a Konsumex Külkereskedelmi Vállalat volt a felelős. De vajon miért vállalta az akkori politikai vezetés azt, hogy elégedetlen családok csorgassák a nyálukat a kirakatok előtt olyan termékeket bámulva, amiről ők legfeljebb csak álmodozhatnak? Hát természetesen a pénzért, mi másért.

1968. Fortepan/Erdei Katalin

A dollárboltok története

A sztori valamikor a II. Világháborút követő években kezdődött, amikor a vezetés rájött, hogy bármennyire is sikeresen építjük a kommunista élországot, bizony néhány termékből nyugati importra szorulunk. Eleinte a szükséges árukat megpróbálták cserealapon beszerezni, de 1959. április 1-én megalakult a Konsumex Külkereskedelmi Vállalat a korábbi Árucsereforgalmi Gazdasági Iroda utódaként.

Ez a cég egyébként már eléggé kapitalista módon működött: például propaganda irodát tartott fent, kimerészkedett a KGST piacon túlra, és konvertibilis valutaforgalmat bonyolított. De persze bármennyire is szuperek voltak az 5 éves tervek, és bármennyire is csodás szocialista termékeket gyártottunk, az ország importigényét fedező valutamennyiséget nem sikerült a Konsumexnek áruértékesítésből előteremteni.

Ekkor jött a csodás ötlet, miszerint meg kell szerezni a magánemberek valutavagyonát is.

Budapest. Kígyó utca 5. 1984. Fortepan/Magyar Rendőr

Na persze az 1960-as évek elején nem sok mindenkinek volt nyugati pénze az országban: talán csak az itt élő nyugat-európai diplomatáknak és az onnan idelátogató turistáknak, a kiküldetésben lévő hazai politikusoknak és azoknak a szerencséseknek, akiknek az 1956-ban nyugatra szökött rokonaik némi segítséget szerettek volna nyújtani külföldről. Szóval nekik hozták létre az első diplomataboltokat 1965-ben, ahol jól ismert párizsi parfümöket, menő amerikai cigarettát, márkás italokat, édességeket, csodás játékokat és ruhákat, extra műszaki cikkeket lehetett vásárolni, természetesen nem forintért.

A cél az volt, hogy a magánemberek a náluk lévő valutát a határon belül költsék el, ezzel is enyhítve a hazai valutaéhséget.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






hirdetés
szipu2.jpg

A szocializmusban még drogozni is könnyebb volt?

Szipuzás, Parkán és máktea, avagy így csapta szét magát fillérekért a Kádár-kor fiatalja.
Forrás: Tó-retró blog, Címkép: Fortepan/Urbán Tamás - szmo.hu
2019. november 16.


hirdetés

A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.

A szocialista erkölcsbe nem fért bele a drogozás

A szocializmus idején drogozás nem létezett, vagyis hivatalosan nem. A Kádár-kor erkölcsi rendszere szerint ugyanis egy hithű, boldog kommunista ifjúnak nem volt szüksége drogra és bódulatra, hiszen minden rendben volt.

A drogokat és az ezzel kapcsolatos társadalmi folyamatokat kifejezetten a rothadó kapitalizmus csökevényének tartották, így az akkori újságok kárörvendezve cikkeztek az amerikai Nixon elnök drog elleni akcióiról, és arról, hogy például Marseille-ben éppen mekkora heroinszállítmányt fogtak a francia rendőrök.

Maga a drogozás – mint tevékenység - a rendőrség hatáskörébe tartozott, akik viszont sokkal inkább tartottak a hippik és galerik szocializmus ellenes politikai hőzöngéseitől, mint attól, hogy a fiatalok bebódulnak. Pedig a valóság teljesen más lehetett.

Már 1969-ben regisztrálták az első drogtúladagolás következtében elhunyt fiatalt,

és ezek után a 70-es évek elején egyre-másra jöttek a ragasztózacskós esetek, amelyek bizony olykor-olykor végzetesnek bizonyultak.

Az első kutatások

Az első hivatalos kutatást egyébként nem is kriminalisztikai szakemberek, hanem orvosok bonyolították le a hazai drogfogyasztásról 1975-ben, ugyanis ők voltak azok, akik a legtöbbször találkoztak a különböző szerhasználókkal, és kevésbé hitték el az állami propagandát, miszerint nálunk senki nem drogozik. Érdekes, hogy

a kutatásban a megkérdezett középiskolások majd 5%-a nyilatkozott úgy, hogy már használt valamikor valamilyen kábító hatású szert.

Interjú egy rendőr főhadnaggyal egy agárdi koncert után. Fejér Megyei Hírlap. 1978.06.25. Forrás: Arcanum

Nem csoda hát, hogy a 70-es évek közepére már maga Aczél György (kultúráért és ifjúságpolitikáért felelős miniszter akkoriban) is tájékoztatást kért párttársaitól drogügyben. Pedig ebben az időben még nem léteztek dílerekkel teli diszkók és a hozzáférhető szerek is igen különböztek a manapság ismert anyagoktól. De vegyük is sorra a 70-es évek kábítószeres világának fő jellemzőit.

Nem voltak dílerek, csak menőség létezett

Az egyik fő jellegzetessége ennek a világnak az volt, hogy nem szerepeltek benne bűnözők és dílerek.

Pár forintból egy kis leleményességgel jól beszívhattak a fiatalok, csak jól értesültnek, bátornak és menőnek kellett lenni. Azok, akik a hallucinációkat kedvelték, betértek egy ÁPISZ boltba és felvásárolták a Palmatex és egyéb ragasztókészleteket, vagy megcsapolták a festő unokatesó hígítós ládáját.

Ezután pedig irány a park, ahol zacskóba töltötték a „kincseket”, és azt a szájukra/orrukra húzva elindultak a nagy utazásra.

Fotó: Fortepan/Urbán Tamás

Persze már akkoriban is léteztek olyanok, akik inkább lazulni szerettek volna, és akiknek nem tűnt túl vonzónak a zacskós sztori.

Ők inkább lenyúlták anyuci gyógyszeres szekrényét: altatókat, fogyasztószereket vettek be némi kis alkohol kíséretében.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!