hirdetés
ulkan.png

Legalább öten meghaltak az új-zélandi vulkánkitörésben

Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 09.


hirdetés

Judy Turner, Whakatane terület polgármestere szerint többen megsérültek a kitörésben. „Nem tudom biztosan, hogy ezek az emberek a szigeten, vagy annak közelében tartózkodtak-e de egy csoport minden bizonnyal orvosi segítségre szorult” – mondta.

A dpa német hírügynökség a vulkánról élőben közvetített felvételekre hivatkozva úgy értesült, hogy egy kisebb csoport a kitörés idején a kráterben tartózkodott.

címszöveg

A Fehér-sziget egy kis, vulkán által formált lakatlan sziget, amelyet gyakran látogatnak turisták kisebb csoportokban. Az egyetlen olyan új-zélandi sziget, amelyen aktív vulkán van, az ottani tűzhányók hetven százaléka ugyanis tengerfenéki. Legutóbb 2012 végén, 2013 elején tört ki, de 2016-ban is volt egy rövidebb kitörés. Több mint száz éve, 1914-ben történt olyan kitörés, amelynek halálos áldozatai is voltak.



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
szel-riasztas.jpg

Viharos széllel és esővel jön a hidegfront, de vasárnap már ismét jó idő lesz

Több megyére figyelmeztetést adtak ki az erős szél miatt. Északon havas eső, hó is hullhat pénteken.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 21.


hirdetés

Hidegfronttal indul a hétvége, de már szombaton melegszik az idő, a hét végére pedig ismét enyhe időnk lesz - derül ki az Időkép előrejelzéséből.

Pénteken hidegfront érkezik, mely főleg az ország középső és keleti harmadában okozhat többfelé csapadékot:

kezdetben eső, északon havas eső, kevés hó hullhat, délután főleg záporokra készülhetünk. A Dunántúlon túlnyomóan napos, de szeles idő várható. Az északnyugati szelet több helyen erős, viharos lökések kísérhetik.

Délután 2, 11 fok között alakul a hőmérséklet, északkeleten lesz hidegebb.

Erős szél miatt több megyére is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

hirdetés

Szombaton gyengén felhős, derült lesz a reggel, később nyugat felől egyre jobban megnövekszik a felhőzet. Délután már erősen felhős, borult lesz ég, de csapadék nem valószínű. A délnyugatira forduló szél élénk, északon, helyenként erős lökésekkel járhat. Hajnalban -5, 0, délután 6, 12 fok várható.

Vasárnap sok felhő lesz felettünk, napközben az ország északi felén készülhetünk esőre, záporokra. A délnyugati szelet északkeleten erős, néhol viharos lökések kísérhetik.

Az enyhe hajnal után délután 10-16 fokig melegszik a levegő.

Hétfőre virradó éjszaka országszerte viharossá fokozódhat az északnyugati szél, és napközben is többfelé lehetnek erős lökések. Emellett változóan felhős-napos idő ígérkezik, futó záporok elvétve alakulhatnak ki. Délután 6-13 fok valószínű.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
hadhazy.jpg

Egy nap alatt összegyűlt a pénz Hadházy Ákos 2 milliós bírságára

Kövér László azért büntette meg a képviselőt, mert egy Stop propaganda feliratú táblát lógatott le a házelnök mögé.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 20.


hirdetés

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a parlament hétfői ülésén Hadházy Ákos független képviselő "Stop propaganda" feliratú táblát lógatott le Kövér László házelnök mögé az elnöki pulpituson a karzatról. A házelnök felszólította a képviselőt, hogy hagyja abba, majd kitiltotta az ülésnapról. Az Országgyűlés elnöke kétmillió forintra büntette Hadházy Ákost a hétfői molinós akciója miatt.

Hadházy nem élt a fellebbezési lehetőségével, hanem

az emberekhez fordult, hogy segítsenek összegyűjteni a pénzt. Úgy vélte, ezzel üzenni tudnak a házelnöknek, hogy nem szabhatja meg, hogy mit szabad mondani a Parlamentben.

A kétmillió forintot egy nap alatt adták össze, sőt egy picivel több is lett a vége. (A pluszpénz egy alapítványhoz kerül majd.) Az utalások mellé üzeneteket is kapott, ami sok erőt adott neki - mondta Hadházy az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

hirdetés

VIDEÓ: Hadházy Ákos az ATV-ben beszélt a büntetésről

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
gyurcsany-youtube.jpg

Vagyonnyilatkozat-tételi eljárás indulhat Gyurcsány Ferenc ellen

Hollik István azt mondta, hiába kérték a DK elnökét, hogy tisztázza „zavaros” anyagi helyzetét, ezért kezdeményezte az eljárást.
MTI - szmo.hu
2020. február 21.


hirdetés

Még a héten kezdeményezi a vagyonnyilatkozat-tételi eljárást Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnökkel, a DK elnökével szemben Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója az Országgyűlés mentelmi bizottságánál - értesült a Magyar Nemzet.

A pénteki lapszámban felidézték: miután Gyurcsány Ferenc leadta a vagyonnyilatkozatát, annak elemzése alapján a Világgazdaság azt írta, hogy 1,1 milliárd forint útja homályban marad az egykori kormányfő vagyonában.

"Hacsak azt nem feltételezzük, hogy a pártelnök havi átlagban valamivel több mint 23 millió forintot költött az elmúlt négy évben" - fogalmazott a Világgazdaság.

Hollik István múlt héten azt mondta, hiába kérték Gyurcsány Ferencet, hogy tisztázza "zavaros" anyagi helyzetét.

Gyurcsány Ferencet egyébként kedden választották meg újra a DK elnökének.

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
persanyi-miklos.jpg

Persányi Miklós 26 év után távozik az Állatkert éléről

Hamarosan 70 éves lesz, egészségügyi okokkal magyarázza döntését.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 21.


hirdetés

Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója egészségi okokból március 1-jével lemondott magasabb vezetői megbízásáról. Megbízott főigazgatóként a jelenlegi operatív igazgató válthatja - közölte az állatkert pénteken az MTI-vel.

„Életem hetvenedik évébe léptem, és az utóbbi hónapokban munkámban jelentkező rendkívüli terhelés egészségemet is próbára tette. A következő időszakban még tovább növekvő feladatokat felmérve, és tapasztalva a szervezetemet érő negatív hatásokat, magasabb vezetői feladatomtól visszavonulok”

- írta az egykor környezetvédelmi miniszterként is dolgozó szakember Karácsony Gergely főpolgármesternek címzett levelében.

A leköszönő főigazgató hozzátette, hogy továbbra is elkötelezett az állatkert iránt, szívesen támogatja kollégáit a továbbiakban is, utódját bármely igényelt módon segíti, erejéhez mérten kész közreműködni az állatkert fejlesztéseinek sikeres befejezésében, működtetésének előkészítésében.

Az állatkert közleménye szerint Karácsony Gergely elfogadta a lemondást, és azt javasolja a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatói teendőivel március 1-jével Szabó Roland agrármérnököt, az intézmény operatív igazgatóját, a főigazgató általános helyettesét bízza meg. Persányi Miklós utódját nyílt pályázaton választják majd ki.

hirdetés
A biodóm látványterve

Az 1994. március 1-jén a Fővárosi Állat- és Növénykert élére kinevezett Persányi sikeres pályafutásának egyetlen komolyabb kudarca a volt Vidámpark területére tervezett Pannon Park főépülete, a biodóm építése körüli probléma.

A gigaberuházást a Liget Projekt elleni tiltakozók hevesen bírálták, ugyanakkor jelentős kormányzati támogatást kapott. Az elmúlt év végén azonban kiderült, hogy elfogyott a pénz a félkész projektre.

Az eredetileg 15,7 milliárd forintra tervezett program jelenleg 62,8 milliárd forintnál tart, és kiderült, a fenntartási költségei is óriási terhet rónak a fővárosi költségvetésre.

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!