KULT
A Rovatból

Két órából egy érdekes, egy kínzás. Megéri? Az elátkozott Queen Mary kritika

Az elátkozott Queen Mary nem más, mint egy ügyesen összerakott zagyvaság. Hangulatos, gyönyörű, de értelmetlenül túlbonyolított horror próbálkozás.


A Queen Mary olyan, mintha egy erőltetett, izzadságszagú Netflix horrort néznénk. Egy szerencséje van: az alkotók komolyan gondolták és kemény munkát fektettek bele. Nem tudom, hogyan lehetne leírni Az elátkozott Queen Mary-t úgy, hogy átadjam a tapasztalataimat.

Kerek egész képet, ugyanis nem tudok írni, akkora összevisszaság az egész.

Kár érte, se a színészek, se a filmes szakemberek nem tehetnek róla, egészen máshol csúszhatott el ez a történet.

A kezdés meglepően impozáns. 1938-ban járunk egy halloween-i estélyen egy hajó fedélzetén, amely épp az új világba tart Angliából. Egy furcsa családot követünk az első osztálynak fenntartott étteremben, akikkel valami nem stimmel.

Apuka erőszakosnak tűnik, anyuka babonásnak, a gyermek pedig nem bír magával.

A párbeszédekből hamar össze lehet tenni, hogy ők bizony nem az első osztályra valók, de Halloween-re hivatkozva, álruhában sikerül elvegyülniük a gazdagok között. Természetesen lebuknak és baj-bajt követ, majd az egész egy vérengzésbe fullad.

Aztán gyors váltás és egy másik családot kezdünk el követni a jelenben, Anne (Alice Eve), Patrick (Joel Fry) és gyermekük Lukas (Lenny Rush) személyében. Szépen lassan, nem túl szájbarágósan kiderül, hogy ők mit keresnek a már szórakoztató központként működő, Los Angelesben végleg kikötött Queen Mary-n.

Valami nem stimmel az egész hajóval, egyszerre túl steril és zavaróan mocskos.

A kapitány, Bittner (Dorian Lough) is gyanúsan viselkedik, mintha titkolna valamit. Mondani sem kell, hogy a két történetszál egyszerre folyik egymás mellett, felváltva váltakozik, majd egyszer csak összefonódnak.

Nem fogok spoilerezni, mert nem is igazán tudnék. Hangulatos indításból viszonylag gyorsan elérkezünk az unalmas tucathorrorok világába. Maga a helyszín már megért volna egy értelmesebb filmet. Az atmoszféra tapintható, mind a jelen mocska és felületes sterilsége, mind a ’30-as évek elegáns nyomora. A képi világ zseniális, a vágások néha ámulatba ejtőek, a gyönyörű képekkel társulva.

Isaac Bauman operatőr képei magukért beszélnek. A kivégzések brutalitása ritkán látott moziban X karika nélkül. Nem ezen fog múlni a siker.

A kosztümök, a maszkok, a díszletek és még a CGI is rendben van, az alacsony költségvetés ellenére. Alice Eve, Joel Fry és a többi színész is jó. Ami biztos, hogy nem ezen a brigádon csúszott el a dolog. A forgatókönyvíró és a rendező azonban egyest érdemelnek - köszönjük leülhetnek.

Sokat segíthetett, hogy tényleg mindent próbáltak helyszínen felvenni, a Queen Mary hajón forgathatott a stáb, sőt még egy 3D-s szkennelést is végeztek az egész hajón, így szabadon mozoghatott az operatőr a szűk térben, digitálisan. Érdekes technológia ügyes felhasználása. Akkor mi a gond az egésszel, hogy nem úgy hivatkozom rá, hogy az év egyik legjobb horrorja? Egyszerű: ősbutaság az egész film. Nem csak unalmas, nem ijesztő, de még értelmetlen, logikátlan és zavaróan buta karakterekkel van tele.

Ennyire gyenge forgatókönyvet régen láttam. Mintha mesterséges intelligenciával írták volna,

azzal a leírással, hogy „robot csinálj nekem egy látványos, brutális horrorfilmet, naaaaagy csavarral a végén.” Hát nem jött össze, se izgalmas, se érdekes nem lett a végeredmény. Azon kívül, hogy szép és mozog a kép, sok köze nincs egy koherens történethez.

Itt senki se úgy viselkedik, mint egy élő ember. A gyilkos áldozatai megköszörülik a torkukat, miközben a kegyetlen tettes véres fejszéje még egy fejbúbban van. Aztán elkezdenek elfutni egy zsákutcába négyen! Tényleg mélységesen felháborító, hogy ezzel valaki pénzt szeretett volna szerezni. A forgatókönyvírók között nem meglepő, hogy az első filmes Stephen Oliverrel és a nem túl nagy tapasztalattal rendelkező Gary Shorreal találkozunk. Egyébként Shore rendezte is a filmet elég, ha ehhez annyit teszek hozzá, hogy előző nagyjátékfilmje Az ismeretlen Drakula mérföldekkel jobb volt ennél. Pedig az nagy szó! Aki látta, az tudja.

Ami a legrosszabb az egészben, hogy a mozi annyira szép, amennyire egy horrorfilm képes rá.

Még a felúszó feliratok, a stáblista elrendezése és a főcím is művészire sikerült. Valószínűleg itt ment félre: volt egy remek ötlet, de nem volt elég tartalom egy egész estés filmhez, ezért tóldották-fóltozták és addig csavarták művészieskedéssel, hogy a Frankenstein szörnyetege effektus történt. Lehet jobb lett volna, ha elégetik a Queen Mary-t, ahogy ezt a szörnnyel is tették. Spoiler az 1931-es Boris Karloff filmből, elnézést.

Nem ragozom tovább, rossz film a Queen Mary. Lehetett volna remek horror is, ha a forgatókönyv hozzáértő kezekben landol, vagy ha csak egy rövidfilmet készítenek az alkotók. De egy több mint kétórás misztikus kalandnál nem adott többet.

Olyan mintha megnéztük volna a Lost első és utolsó részét egymás után. Egy figyelemfelkeltő, gyönyörű, rejtélyes felvetés, ami egy kiábrándító, túlcsavart, értelmetlen badarságba csap át.

Nem ajánlom senkinek, inkább nézzetek meg mást a mozi kínálatból.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Nem látok jönni egy szebbik világot, itt ti loptátok el tőlünk a jövőt” – újabb rendszerkritikus dalt írt Mehringer Marci, Puzsér Róbert is szerepel a klipben
A kritikus egy közmédiás szerkesztőt alakít a klipben. A dalhoz Petőfi klasszikusa adta az ihletet a fiatal zenésznek.


Új dallal jelentkezett Mehringer Marci. A fiatal zenész néhány hónapja adta ki a Szar az élet című, rendszerkritikus dalát, ami hatalmas visszhangot váltott ki.

Mehringer ezúttal is hasonló szerzeménnyel állt elő. A Szeptember végén (stressz) című dal szintén a mai fiatalok gondolatairól szól, és a zenész azt szerette volna, hogy a magyar valóságot tükrözze egy olyan szemszögből, ami minden korosztálynak ismerős lehet.

„Petőfi Sándor Szeptember végén című költeménye volt a kiindulópont, mert vannak érzések és gondolatok, amik évszázadokon át is relevánsak maradnak. Ezek azok, amik összekötnek minket, akár fiatalok vagyunk, akár idősebbek, egyszerűen generációkon keresztül összeköt mindenkit”

– mondja Mehringer a dalról, melynek klipjében Puzsér Róbert, Dietz Gusztáv és Füsti Molnár Éva is közreműködött.

Puzsérék a klipben a propaganda hatására egymástól egyre jobban eltávolodó családot alakítanak. Az énekes szerint a szám allegorikus látomás a mai Magyarországról: „a közmédia egyik szerkesztőjének történetén keresztül, aki a saját lelkiismeretével küzd, majd végül angyallá válik, hogy a magasból tekinthessen le az országra, amelyet addig a képernyő mögül formált.”

A dalban például ilyen sorok hallhatóak:

„itt összeomlik minden,

piros-fehér-zöld az ingem

forog a világ, elfolyik minden,

nekem tényleg senkim sincsen”

A refrén pedig így szól:

„nem nyílnak a völgyben a kerti virágok

nem zöldell a nyárfa az ablak előtt

nem látok jönni egy szebbik világot

itt ti loptátok el tőlünk a jövőt”

Mehringer Marcival a Szar az élet című száma után interjúztunk is. Akkor azt mondta, a pozitív fogadtatáson túl, sok negatív kommentet, sőt még fenyegető üzenetet is kapott a dal miatt.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Megszólalt Krasznahorkai László: Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni
A Nobel-díjas író pár mondatban reagált ma a díjra, az azt követő jókívánságokra, és meg is köszönte az olvasóinak őket. Záporoznak is a kommentek a poszt alá.


Néhány napja jelentették be, hogy Krasznahorkai László kapta a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat, akkor volt egy rövid nyilatkozata, de azóta nemigen szólalt meg az író. Most a közösségi média oldalán írt pár sort a követőinek a maga fanyar humorával:

„Krasznahorkai László hálás az Elkerülhetetlen Véletlennek, hogy ennyi embernek okozott örömöt. Köszöni a jókívánságokat. Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni”
– írta a Facebookon.

A kommentek túlnyomó része pozitív reakciókat tartalmaz, köszönik a könyveket, az olvasás élményét, és gratulálnak a frissen díjazott írónak:

"Pont a mester kötetét olvasva kaptam a híreket. Hát persze hogy boldogság."

"Itt Erdélyben is nagy volt az öröm. Egy könyves kávézóban dolgozom, jó volt elsőnek két német egyetemi hallgatónak elújságolni a hírt, hallottak a szerzőről!"

"Mikor évekkel ezelőtt egy brit könyvtárban dolgoztam karbantartóként, mindig megpróbáltam becsempészni a Wenckheim báró hazatér angol nyelvű, keménykötésű kiadását az ajánlott irodalom polcra, de valaki mindig észrevette és visszatették. Végig nekem volt igazam. Gratulálok a díjhoz!"

"Igen, végre önfeledten lehetett örülni, egy időre ki lehetett lépni a nyomasztó, nehezen elviselhető mindennapjainkból. Köszönjük!"

"Hatalmas öröm és boldogság,hogy egy magyar ember ismét feltette hazámat a kultúra felső polcára.Szívből gratulálok,jó egészséget és kreatív energiákat kívánok az elkövetkezendő időkre is!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Aktnaptárt készít Tóth Enikő új főszerepében - egy pikáns darab a Játékszín színpadán
A darab a bátorságról és egy női közösség erejéről szól, és a világ számos helyén színpadra állították már. De Tóth Enikő egy másik tabudöntögető színdarabban is játszik, ami a menopauzáról szól.


Tóth Enikő nagy dobásra készül: a Játékszín Naptárlányok című előadásának egyik főszerepét viszi, amelyben egy kisvárosi női közösség aktnaptárt készít egy nemes ügyért. „Van egy női közösség, amelynek tagjai egy nemes ügy mellett elindítanak valamit, és rendkívül bátor döntést hoznak a kissé színtelen kis életükben.” – mondta erről a Blikknek.

A Naptárlányok Tim Firth műve, amelyet egy valós történet ihletett: Angliában, Yorkshire-ben egy női klub tagjai jótékonysági aktnaptárt készítettek, hogy pénzt gyűjtsenek egy barátnőjük férje emlékére és a leukémiakutatás támogatására.

A darab a barátságról, a közösség erejéről, az önelfogadásról és a veszteség feldolgozásáról mesél, sok humorral és megható pillanattal.

A színpadi jelenetek a pikáns szituációkat játékosan, ízléssel oldják meg: a szereplők a „kényes” pillanatokban hétköznapi tárgyakkal – teáskannákkal, süteményekkel, virágokkal – takarják el magukat, miközben egyre nagyobb önbizalommal állnak ki az ügyük mellett. A történet a 2000-es évek elején bemutatott, nagy sikerű film után került színpadra a 2000-es évek végén, és azóta világszerte számos színház műsorán szerepelt.

A mi kis falunk című sorozatban Zömbiknét alakít Tóth Enikő a Menopauza című darabban is brillírozik, és erős visszajelzéseket kap a nézőktől.

„Nagyon sok nőnek hozott megkönnyebbülést, hogy például a menopauzáról beszélünk a színpadon, ráadásul humorral, öniróniával, de közben úgy, hogy belefacsarodhat az emberek szíve.

Sok hölgy mondta, hogy az előadás után a férje már jobban érti, miért volt olyan a változókorban, amilyen. A nők szemében meg azt a boldogságot látom, hogy megértve érzik magukat, van bennük egy felszabadult érzés” - fogalmazott Tóth Enikő a Blikknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Színészlegendák és legendás szerepek kísérték Diane Keaton életét – galéria
A 79 éves korában elhunyt színésznő a szakma krémjével dolgozott együtt. Néhány munkakapcsolata párkapcsolattá is alakult, bár sosem ment férjhez. Egy élet és karrier képekben.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, szombaton Los Angelesben elhunyt Diane Keaton amerikai színész, rendező és producer.

Az Oscar- és Golden Globe-díjas művész pályafutása során olyan nagy sztárokkal dolgozott számos filmben, mint Woody Allen, Al Pacino, Richard Gere, Warren Beatty, Jack Nicholson, Mia Farrow vagy Jane Fonda.

Megannyi filmes szerepéből olykor romantikus kapcsolat is szövődött kollégáival, bár férjhez soha nem ment. Két örökbe fogadott gyereke Dexter (1996) és Duke (2000).

Filmes szerepeiből, pár- és munkakapcsolataiból készítettünk válogatást (a képekre kattintva galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk