KULT
A Rovatból

Szenzáció a Sztárban sztár leszekben: Rúzsa Magdi önmagát utánozta

Nagyon élethűen utánozta önmagát. Tóth Gabi és Köllő Babett megint vezetőhírnek öltözött.

Link másolása

Hú, gyerekek, ez sűrű volt. A TV2 eddig is szemérmetlenül kihasználta a tehetségkutató műsort az egyéb projektjei promotálására, de az elődöntőben szintet lépett.

Kezdték rögtön a közös produkcióval. A négy versenyző Rúzsa Magdi Hazatalálsz című dalát énekelte, amiben egyszer csak megjelent Magdi is. Egy darabig néztem, ki alakítja, amíg rá nem jöttem, hogy ez bizony ő maga. El kell ismernem, nagyon élethűen utánozta önmagát.

Mindez azért, mert 2023 tavaszán indul a csatorna Hazatalálsz című napi sorozata, aminek ez lesz a főcímdala. Na és ha már ott volt persze megemlítették Magdi jövő évi Aréna-koncertjét, amire hogy-hogy nem, jegyet is lehetett nyerni a műsor során.

A zsűri hölgytagjai ismét vezetőhírnek öltöztek. Köllő Babett leginkább egy Transformers-szereplőt idézett nekem, de öltözete állítólag a Dűnére utalt – most lebuktam, a Dűne eddig kimaradt nekem, tudom, tudom, szégyellem is magamat.

Tóth Gabi pedig matyóhímzéses feketeözvegyre vette a figurát, ami voltaképp illik hozzá. Ő maga szerényen a Kárpátok Madonnájának nevezte magát.

Én a Kárpátok Ostora titulust sem sajnálnám tőle (a Moldávia bánata talán túlzás lenne).

Volt köszöntés is, Tilla ugyanis december 3-án töltötte be az 51-et, sőt mint megtudtuk, ez Gabi kislányának a születésnapja is. Őt nem, a veterán műsorvezetőt viszont felköszöntötték. Kapott egy tortalufit (hiánypótló) és karácsonyi rondapulcsit. A mesterek előtt a pultra fekete plüssmacskák kerültek, és Tilla komolyan eljátszotta, nem tudja miért. (Spoiler: később ebből is promóció lesz.)

De a lényeg, hogy sikerült körülbelül 20 percig elhúzni, hogy az első versenyző színpadra lépjen. Mindenki kétszer énekelhetett, a szóló produkció mellett korábbi Sztárban sztár leszek-versenyzőkkel énekeltek duettet.

Kökény Dani a Beautiful Monstert énekelte mint Ne-Yo. A hangutánzás elég jól sikerült, legalábbis ami a hangszínt illeti, de Dani éneklésében azért hallottam hibákat. A mesterek sem voltak maradéktalanul elégedettek, úgy látták, Dani a produkció elején megijedt, és a második részre jött csak bele. Összesen 25 pontra értékelték.

Bari Laci Kendrick Lamarként rappelt, és ahogy megszokhattuk, ezúttal is maximálisat nyújtott. Vagyis majdnem, Gabi csak 9 pontra értékelte, ezért a maximális pontszám helyett csak 29 jutott Lacinak. Pedig Gabi külön hangsúlyozta az értékelésében, mennyire jól rappelt a srác.

Kaly Roland Presser Gábor után az LGT másik legendáját, Somló Tamást is elénk varázsolta, és ezúttal is fantasztikus munkát végzett. Igaz, nem mindennapi segítséget kapott, hisz a próbán a dal szerzője Závodi Gábor is meglátogatta.

Tóth Gabi jól mondta: Rolandem csak Somló hangját adta vissza, hanem a lelkiségét is. Köllő Babett nem is bírta ki könnyek nélkül. Gabi azt is bevallotta, hogy Roland a kedvence a versenyben maradt négy versenyzőből. 30 pontot ért a teljesítménye.

Yulaysi Mirandának is jutalomjáték jutott, Gloria Gaynorként tökéletesen énekelte az I Will Survive-ot. Nem is lehet nagyon mit hozzáfűzni, Yuli jön lát és győz. Neki is járt a 30 pont.

Végre fény derült a macskákra. Természetesen ez is egy promóció része volt. Hamarosan visszatér ugyanis a képernyőre a megújult Zsákbamacska, Majka és Pápai Joci műsorvezetésével. Hát, hurrá.

A duetteket Bari Laci kezdte a tavalyi évadban versenyző Gábor Márkó oldalán. Kikit és Zoltán Erikát alakították – a koncepció az, hogy a régi versenyző olyan karaktert alakít, akit korábban már játszott a műsorban –, amint a Summer Nights magyar verzióját éneklik a Grease-ből.

Gábor Márkó amúgy is őrült, várható volt, hogy nőnek öltözve ez csak fokozódik, és nem is csalódtunk. Kicsit ellopta a showt Bari Lacitól, aki

olyan volt, mintha a lábát tört Danny Zuko szánalomszexet remélne Sandytől.

Inkább volt vicces, mint jó hangutánzás, de végül is szórakozni ültünk a képernyő elé. Laci 30 pontot kapott.

A második párosban Yulaysi Rihannájához Havas Alfréd Eminemje társult. Yuli tökéletesen hozta Rihannát.

A duett kör legnagyobb meglepetését Kökény Dani okozta. Miután Venczli Zóra tavaly Ágai Irénné változott, Danival ezúttal egy Jávor Pál-duettet kellett előadniuk.

Ezen a ponton két megjegyzést kell tennem. Egyrészt Lovasi Andrásnak üzenem, bármennyire is szeretem a Kiscsillagot, Jávor Pálnak sosem kellett ronda nőket megcsókolnia. Egyrészt tudjuk, hogy a ronda nőket csak az ügyetlen férfiak találták ki, másrészt ha lennének is ronda nők, Jávor Pálhoz alighanem sorban álltak a csajok csókért, nyugodtan castingolhatott.

A másik fontos: örülök, amikor a sok nézőt vonzó műsorok néha elő-elő hoznak régi neveket. Kökény Daninak fogalma sem volt például, ki az a Jávor Pál. Nem hibáztatom. Míg az én generációmnak még megadatott a feketefehér tévék csodája, a régi filmek nem tűntek olyan idegennek. De egy mai 20 évesnek, aki már interneten és videómegosztón szocializálódott, nem sokat mondanak ezek a régi filmalkotások. Ezért nem értek egyet azokkal, akik azon bosszankondnak, hogy a „mai fiatalok” már nem ismerik a Jávorokat, Csortosokat, Ágai Iréneket vagy épp Turay Idákat. Ez ilyen. Tenni kell érte, hogy megismerjék őket.

Bár pár évtized múlva valószínűleg Tillára vagy Tóth Gabira sem fog emlékezni senki, néhány retróimádón kívül.

Az évad egyik legjobb hangutánzását hallhattuk mindkét énekestől. Bevallom, nem néztem ki Daniból. Tényleg le a kalappal.

Az elődöntő utolsó versenyprodukcióját Kaly Roland mutatta be Szakács Szilvi oldalán, a Beyonce Jay-Z házaspár duettjét adták elő. A mindössze 17 éves énekesnő dekoltázsa gondoskodott róla, hogy minden szem rájuk szegeződjön, és nyilván hozott jó sok szavazatot is. Akinek mégis sikerült a produkcióra figyelnie, az azt is megállapíthatta, hogy mindketten nagyon jól énekeltek/rappeltek.

Ha azt hittétek, vége a promóknak, hát tévedtetek. Tóth Gabi is színpadra lépett, hogy új dalát és klipjét népszerűsítse. A produkció elején Gabi láncokba verve énekelt. Erős kép, szerintem az elmúlt hónapokban sokan álmodoztak erről. De aztán kiszabadult, és a Fricska táncegyüttes társaságában táncra is perdült.

Maradt az eredményhirdetés. Ismét Yuli lett az adásgyőztes, mellette Kökény Dani jutott tovább csont nélkül. Kaly Roland és Bari Laci került a veszélyzónába. Miután Laci nem először került oda, Roland viszont eddig mindig tovább jutott, nem okozott meglepetést, hogy Laci ment haza.

Jövő héten döntő, alább láthatjátok, ki milyen feladatot kapott, emellett lesznek sztárduettek is. Mindjárt vége, aztán jöhet karácsony. Tippem szerint Yulaysi Miranda nyeri az évadot, Kökény Dani lesz a második, Kaly Roland a harmadik. Vagy nem.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Két órából egy érdekes, egy kínzás. Megéri? Az elátkozott Queen Mary kritika
Az elátkozott Queen Mary nem más, mint egy ügyesen összerakott zagyvaság. Hangulatos, gyönyörű, de értelmetlenül túlbonyolított horror próbálkozás.

Link másolása

A Queen Mary olyan, mintha egy erőltetett, izzadságszagú Netflix horrort néznénk. Egy szerencséje van: az alkotók komolyan gondolták és kemény munkát fektettek bele. Nem tudom, hogyan lehetne leírni Az elátkozott Queen Mary-t úgy, hogy átadjam a tapasztalataimat.

Kerek egész képet, ugyanis nem tudok írni, akkora összevisszaság az egész.

Kár érte, se a színészek, se a filmes szakemberek nem tehetnek róla, egészen máshol csúszhatott el ez a történet.

A kezdés meglepően impozáns. 1938-ban járunk egy halloween-i estélyen egy hajó fedélzetén, amely épp az új világba tart Angliából. Egy furcsa családot követünk az első osztálynak fenntartott étteremben, akikkel valami nem stimmel.

Apuka erőszakosnak tűnik, anyuka babonásnak, a gyermek pedig nem bír magával.

A párbeszédekből hamar össze lehet tenni, hogy ők bizony nem az első osztályra valók, de Halloween-re hivatkozva, álruhában sikerül elvegyülniük a gazdagok között. Természetesen lebuknak és baj-bajt követ, majd az egész egy vérengzésbe fullad.

Aztán gyors váltás és egy másik családot kezdünk el követni a jelenben, Anne (Alice Eve), Patrick (Joel Fry) és gyermekük Lukas (Lenny Rush) személyében. Szépen lassan, nem túl szájbarágósan kiderül, hogy ők mit keresnek a már szórakoztató központként működő, Los Angelesben végleg kikötött Queen Mary-n.

Valami nem stimmel az egész hajóval, egyszerre túl steril és zavaróan mocskos.

A kapitány, Bittner (Dorian Lough) is gyanúsan viselkedik, mintha titkolna valamit. Mondani sem kell, hogy a két történetszál egyszerre folyik egymás mellett, felváltva váltakozik, majd egyszer csak összefonódnak.

Nem fogok spoilerezni, mert nem is igazán tudnék. Hangulatos indításból viszonylag gyorsan elérkezünk az unalmas tucathorrorok világába. Maga a helyszín már megért volna egy értelmesebb filmet. Az atmoszféra tapintható, mind a jelen mocska és felületes sterilsége, mind a ’30-as évek elegáns nyomora. A képi világ zseniális, a vágások néha ámulatba ejtőek, a gyönyörű képekkel társulva.

Isaac Bauman operatőr képei magukért beszélnek. A kivégzések brutalitása ritkán látott moziban X karika nélkül. Nem ezen fog múlni a siker.

A kosztümök, a maszkok, a díszletek és még a CGI is rendben van, az alacsony költségvetés ellenére. Alice Eve, Joel Fry és a többi színész is jó. Ami biztos, hogy nem ezen a brigádon csúszott el a dolog. A forgatókönyvíró és a rendező azonban egyest érdemelnek - köszönjük leülhetnek.

Sokat segíthetett, hogy tényleg mindent próbáltak helyszínen felvenni, a Queen Mary hajón forgathatott a stáb, sőt még egy 3D-s szkennelést is végeztek az egész hajón, így szabadon mozoghatott az operatőr a szűk térben, digitálisan. Érdekes technológia ügyes felhasználása. Akkor mi a gond az egésszel, hogy nem úgy hivatkozom rá, hogy az év egyik legjobb horrorja? Egyszerű: ősbutaság az egész film. Nem csak unalmas, nem ijesztő, de még értelmetlen, logikátlan és zavaróan buta karakterekkel van tele.

Ennyire gyenge forgatókönyvet régen láttam. Mintha mesterséges intelligenciával írták volna,

azzal a leírással, hogy „robot csinálj nekem egy látványos, brutális horrorfilmet, naaaaagy csavarral a végén.” Hát nem jött össze, se izgalmas, se érdekes nem lett a végeredmény. Azon kívül, hogy szép és mozog a kép, sok köze nincs egy koherens történethez.

Itt senki se úgy viselkedik, mint egy élő ember. A gyilkos áldozatai megköszörülik a torkukat, miközben a kegyetlen tettes véres fejszéje még egy fejbúbban van. Aztán elkezdenek elfutni egy zsákutcába négyen! Tényleg mélységesen felháborító, hogy ezzel valaki pénzt szeretett volna szerezni. A forgatókönyvírók között nem meglepő, hogy az első filmes Stephen Oliverrel és a nem túl nagy tapasztalattal rendelkező Gary Shorreal találkozunk. Egyébként Shore rendezte is a filmet elég, ha ehhez annyit teszek hozzá, hogy előző nagyjátékfilmje Az ismeretlen Drakula mérföldekkel jobb volt ennél. Pedig az nagy szó! Aki látta, az tudja.

Ami a legrosszabb az egészben, hogy a mozi annyira szép, amennyire egy horrorfilm képes rá.

Még a felúszó feliratok, a stáblista elrendezése és a főcím is művészire sikerült. Valószínűleg itt ment félre: volt egy remek ötlet, de nem volt elég tartalom egy egész estés filmhez, ezért tóldották-fóltozták és addig csavarták művészieskedéssel, hogy a Frankenstein szörnyetege effektus történt. Lehet jobb lett volna, ha elégetik a Queen Mary-t, ahogy ezt a szörnnyel is tették. Spoiler az 1931-es Boris Karloff filmből, elnézést.

Nem ragozom tovább, rossz film a Queen Mary. Lehetett volna remek horror is, ha a forgatókönyv hozzáértő kezekben landol, vagy ha csak egy rövidfilmet készítenek az alkotók. De egy több mint kétórás misztikus kalandnál nem adott többet.

Olyan mintha megnéztük volna a Lost első és utolsó részét egymás után. Egy figyelemfelkeltő, gyönyörű, rejtélyes felvetés, ami egy kiábrándító, túlcsavart, értelmetlen badarságba csap át.

Nem ajánlom senkinek, inkább nézzetek meg mást a mozi kínálatból.


Link másolása
KÖVESS MINKET: