SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Molnár Áron: Ott ült velem szemben Hajdú Péter, a Varga Judit-interjú után nekem semmi dolgom ezzel az emberrel

A színész számára nagy meglepetés volt, amikor a nemzetközi verseny első tárgyalásán szemben ült velem Hajdú Péter. Mint később megtudta, ő is a Hell igazgatótanácsának tagja, ő is masszívan részt vesz ennek a szervezésében.

Link másolása

A Sztárbox tavalyi győztese egy részletes Instagram-posztban magyarázta el, hogy miért nem indul a Hell nemzetközi versenyén.

Korábban írtunk róla, hogy az ökölvívóversenyen idén 10 ország boxolói négy súlycsoportban és celeb-kategóriában indulhatnak. A győztesek 100 ezer dollárt (35,5 millió forint) kapnak súlycsoportonként.

A HELL BOXING KINGS nemzetközi bokszversenyen idén Molnár Áronnal nem tudtak megállapodni a szervezők, így végül Istenes Bence képviseli Magyarországot középsúlyban.

A színész kedd este a közösségi oldalán magyarázta el, hogy miért nem akart indulni.

"Hogy miért nem indulok a Hell nemzetközi versenyén?Először is, mert nem tudtunk megegyezni a Hell-lel. Soknak tűnhet ez az összeg, amit ajánlottak, de sajnos arról nem szól a fáma, hogy ebből kellet volna fizetnem a január óta a boxedzőimet, az erőnléti edzőmet, a futóedzőmet, az étrendet, a táplálék kiegészítőket, a regenerálódást elősegítő masszázst, gyógytornát, hidegterápiát, mentálhigiénés felkészülést. Nem kaptam volna meccspénzt így 3 meccset ingyen bunyóztam volna, illetve az volt a mondás, hogy a meccspénzt is a felkészülési pénzből kell megoldani.

Másrészt nagy meglepetés volt, amikor az első tárgyaláson szemben ült velem Hajdú Péter. Mint később megtudtam, ő is a Hell igazgatótanácsának tagja, ő is masszívan részt vesz ennek a szervezésében. Nekem semmi dolgom Hajdú Péterrel, ráadásul a Varga Juditos interjú után extrán összetettem a kezem, hogy nem kell részt vennem egy olyan programban, amihez ennek az embernek köze lesz."

- írta a posztjában Molnár Áron.

A színész ugyanakkor azt is leírta, hogy a Hell részéről egy hihetetlenül izgalmas kezdeményezésnek tartja, hogy ekkora nyilvánosságot és lehetőséget kapnak a profi ökölvívók is.

"Tiszta szívemből szorítok nekik."

- áll a bejegyzésben, amiben még Istenes Bencének is üzent.

"Ahhoz, hogy hitelt tudjon magának szerezni, hogy miért ő méretteti meg magát nemzetközi szinten, hiszen a Sztárboxban a harmadik helyen végzett, először lehet, hogy el kellene vennie az övemet. Legalábbis én biztos, hogy ezt tenném a helyében, hogy tiszta lelkiismerettel tudjak nekivágni a nemzetközi megmérettetésnek. De lelke rajta..."

- írta a Sztárbox tavalyi győztese.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Orbán Ráhel: a budapesti tömegközlekedés nagyszerű, de hiányzik a luxusvásárlás
A miniszterelnök lánya az Adam & Eve (a&e) nevű közel-keleti luxusmagazinnak adott interjút. Többek között beszélt a budapesti tömegközlekedésről, de a luxusvásárlásról is. Ráhel egyébként a múlt heti Gourmet Fesztiválon egy nagyjából húszmillió forintba kerülő órát viselt.

Link másolása

A miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel az Adam & Eve (a&e) nevű közel-keleti luxusmagazinnak adott interjút, amiben arról is beszélt, hogy Budapest miért egyike azoknak a helyeknek, amiket 2024-ben kötelező meglátogatni. Orbán Ráhel mint a BDPST Group kreatív igazgatója, és a BDPST Koncept ügyvezető igazgatója nyilatkozott a lapnak.

Az rtl.hu szemléje szerint Orbán Ráhel elmondta a lapnak, hogy „Magyarország nagyon biztonságos”, hozzátéve, hogy „az adórendszerünk nagyszerű, szóval ez egy jó hely üzletelni”, és „már vannak nagyszerű hoteljeink, de sokkal több jön”.

Orbán Viktor lánya azt is hozzátette, hogy „van az Opera, van a Művészetek Palotája”, de „van alternatív kultúra is”, valamint „az építészetünk gyönyörű”, és „Budapest sokszínű”.

Orbán Ráhel kijelentette azt is, hogy „a tömegközlekedés nagyszerű, az emberek imádják használni, és biztonságos”. Az egyetlen dolog, ami szerinte igazán hiányzik, az a luxusvásárlás.

Orbán Ráhel egyébként a múlt heti Gourmet Fesztiválon egy nagyjából húszmillió forintba kerülő Patek Philippe Aquanautra hasonlító órát viselt Gourmet Fesztiválon.

Az ilyen típusú luxusóra alapmodelljeinek ára 16 és 22 millió forint között mozog - szúrta ki a Csukló Szpotting Instagram-oldala.

(via rtl.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szűcs Nelli kíméletlenül bírálta Udvaros Dorottyát: Jobb, ha a titkok nem kerülnek ki!
Férjével, a szintén nemzetis Trill Zsolttal úgy gondolják, hogy azzal csak „a Nemzeti Színházat tapossák még lejjebb”. Udvaros bejelentése szerinte rossz fényt vetett a színházra.

Link másolása

Szűcs Nelli kemény kritikával illette Udvaros Dorottya távozását a Nemzeti Színházból. Szűcs és férje, Trill Zsolt, a Bóta Café vendégeként beszéltek az esetről, amit nem tartanak korrektnek Udvaros részéről.

Udvaros Dorottya szerint Vidnyánszky Attila 22 év után nem hosszabbította meg a szerződését, viszont az igazgató szerint csak szerződésmódosítást ajánlott neki.

Szűcs Nelli úgy véli, hogy az ilyen ügyek nem tartoznak a nyilvánosságra, és Udvaros bejelentése rossz fényt vetett a színházra​.

„Hozott egy döntést és nem beszélte meg a társulattal, hogy ő most ki fog állni és erről fog beszélni a nagyvilágnak. Nekem ez egy kicsit fáj, mert itt nemcsak Attiláról van szó, hogy mit gondol róla, vagy az egész dologról, hanem kicsit a Nemzeti Színházat tapossuk még lejjebb. Tehát ez nem fair dolog, míg ők ketten ezt tényleg nem meccselték le, hogy akkor mi van, hogy van, pedig szerintem Attila nagy becsben tartotta őt” – mondta Szűcs.

Bóta Gábor a műsorban rákérdezett, miért nem kapott több szerepet Udvaros az évadban, ha Vidnyánszky annyira megbecsülte őt.

Trill Zsolt szerint a Nemzeti Színház repertoárja és a szerepek kiosztása bonyolultabb kérdés, és a színház körül rengeteg probléma van, Vidnyánszkytól függetlenül is.

A színházi balesetekről is szó esett, amik Szűcs Nelli szerint sajnálatosak, de a színész szakma részei. Trill Zsolt hozzátette, hogy a sérült színészek fel fognak épülni, és az ő döntésük, hogy visszatérnek-e a színpadra​.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Meghalt Lajsz András felesége – gyászol a mixerkirály
A mesterszakács, cukrász és mixer öt infarktuson van túl, de a csapások nem szűnnek az életében.

Link másolása

Lajsz András élete eddig sem volt könnyű, de most még nagyobb tragédiával kell szembenéznie: elveszítette élete párját, Barta Zsuzsát – vette észre a Bors.

A híres mixer, akit gyakran láthattunk különféle tévéműsorokban és rendezvényeken, az utóbbi években több egészségügyi katasztrófán is átesett. Öt szívroham és egy agyvérzés után éppen hogy sikerült talpon maradnia, ráadásul három vállalkozását is el kellett engednie három év alatt. Február elején még úgy tűnt, hogy végre minden rendbe jött az életében: visszatért a munkába, és tanári állást is kapott.

De a sors ismét közbeszólt.

A 66 éves András nem sokáig örülhetett az új lehetőségeknek, újabb csapás érte: elhunyt a felesége, Barta Zsuzsa.

A pár 2007-ben házasodott össze, két gyermekük született, András és Dominik. A gyászhírt a kisebbik fiuk osztotta meg a Facebookon. Zsuzsától júniusban vesznek végső búcsút – írja a Bors.

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyám május 21-én elhunyt. Az érdi ercsi úti temetőben veszünk tőle végső búcsút június 20-án, 13 órakor. Kérünk mindenkit, hogy egy szál virággal emlékezzen rá” – olvasható a szomorú posztban, amit kisebbik fia tett ki a Facebookon. Zsuzsa mindössze 64 éves volt.

A mixermester nem ma kezdte a szakmát: 1973 és 1981 között több nagy szállodában és a Parlamentben is dolgozott protokollpincérként. Később visszatért az újra nyíló Gundelbe, ahol másfél évtized alatt a legendás étterem egyik vendégcsalogató arca lett. „Világsztárokat, királyokat, diktátorokat, államfőket, miniszterelnököket itattam-etettem a Gundelben” – emlékezett vissza. Számos hírességet vendégül látott, köztük Indira Gandhit, Fidel Castrót, Erich Honeckert, George W. Busht, Leonyid Brezsnyevet, Hillary Clintont, II. Erzsébet királynőt és Moamer el-Kadhafit. Koktéljaiból Sylvester Stallone, David Hasselhoff, Donald Sutherland, Richard Burton és Liz Taylor is ivott.

Az 1990-es évek közepétől kezdve Lajsz számos televíziós műsorban szerepelt, jellegzetes figurája, sajátos humora és közvetlen egyénisége országosan ismertté és közkedveltté tette. 1994-ben megalapította a Rózsalugas Étterem és Catering céget, 2003-ban nyitotta a Bamboo Snack és Koktélbárját, jelenlegi étterme pedig a 2010-ben nyílt L.A. Bodegíta, amely négyszer nyerte el a Best of Budapest díjat.

1981-ben végezte el a mixertanfolyamot, és a 90-es években számos hazai és nemzetközi mixerversenyen indult, ahol számos helyezést és különdíjat nyert. A legnagyobb sikert a Szingapúri Mixer Világbajnokságon érte el, ahol 3. helyezett lett. 2000-ben megkapta a Schnitta Sámuel díjat, 2004-ben pedig Guinness-rekordot állított fel a Bánki-tónál, ahol 45 perc és 58 másodperc alatt 204-féle long drinket készített el. 2001 óta tanít, és tanítványai közül többen is jelentős nemzetközi sikereket értek el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Falusi Mariann 22 kilót fogyott a gyász alatt: „A halála óta hordom Györgyi nyakláncát”
Az énekesnő pokoli időszakon van túl. Tavaly nemcsak az édesanyját veszítette el, hanem a társát, Lang Györgyit is, akivel harminc éven át elválaszthatatlanok voltak.

Link másolása

Lang Györgyi, a Pa-Dö-Dő énekese tavaly májusban hunyt el, az énekesnő pedig annyira elfoglalt volt, hogy egészen év végéig mindössze három szabad estéje volt.

"Ez iszonyatos mennyiségű munka, ami összeszedettséget követel, egyszerűen nem engedhettem meg magamnak, hogy szétessek"

– mondta a Hot! magazinnak az énekesnő.

"Rengeteg hullámvölgyem volt az elmúlt egy évben, de az az elképesztő szeretetcunami, ami áradt felénk, sokat segített. A búcsúztató az állatkertben egy hihetetlenül jól sikerült, méltóságteljes, ugyanakkor játékos és abszolút Györgyihez illő dolog volt. Ráadásul megmutatta, mennyien szerették őt, a humorát, a jókedvét, és hogy ennek a betegségnek a tudatában csinálta végig azt a közel negyven évet, amíg együtt dolgoztunk. Egy pillanatig nem rendült meg, szó szerint kinevette a halált, ez pedig mindig tartja bennem a lelket"

– emlékezett vissza Falusi Mariann.

Az énekesnő azt is elmondta, hogy a mai napig nem tudja megnézni a közös felvételeiket, viszont van egy tárgy, ami a mai napig rá emlékezteti őt.

"A halála óta hordom Györgyi nyakláncát. Annak idején kapta Kulka Jánostól, egy ezüstfigura fafejjel. Hatalmas érzelmi értéke van számomra, és azt érzem, így Györgyi mindig velem van, bárhol is vagyok a világban"

– mesélte az énekesnő, akinek az édesanyja és a társa halála után teljesen átalakult az élete. Huszonkét kilót fogyott, és teljes életmódváltáson ment keresztül.

Mariann az interjúban azt is elmondta, hogy eddig nem volt képes arra, hogy Pa-Dö-Dő-dalokat énekeljen, nemrég azonban Weisz Viktorral közösen az Igali Gyógyfürdőben három szerzeményt is előadtak.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET: