KULT
A Rovatból

Érzelmileg sérülékeny, máskor meg egy barom – A Sárkányok háza sztárja jó dublőrben reménykedett

Az HBO Max sorozatának egyik főszereplője, Matt Smith elmesélte, mit kellett tennie azért, hogy hitelesen harcoljon, és hogy milyen bekerülni a kultikus univerzumba.

Link másolása

Matt Smith karakteres arca nem ismeretlen a sorozatnézők számára, különösen azoknak, akik a Doctor Who-ból vagy A koronából ismerik. Most a Sárkányok háza című, az HBO Maxon látható sorozat kapcsán árult el kulisszatitkokat.

– Ki a Daemon, a sorozatban játszott karaktere?

– Hol is kezdjem... Nagyon összetett ember. Viserys király testvére (Paddy Considine) és a Targaryen-család tagja. Igazi önfejű herceg, egyébként pedig egy sárkánylovas.

– Milyen a kapcsolata testvérével, Viserys királlyal?

– Nos, ez is bonyolult. Először is nagyon áldottnak éreztem magam, hogy Paddy Considine játssza Viseryst, mert csodálatos színész és ember. Ez tette számomra azt a kapcsolatot és a folyamatot egyrészt igazán érdekessé, másrészt szakmai kihívássá és fejlődési lehetőséggé. Izgalmas figurák ők: mindketten a másik feléjük fordulását, elfogadását próbálják keresni, és meg akarnak felelni egymásnak. Szeretik egymást, mélyen összekapcsolódtak, ugyanakkor van köztük egy feszültség és ellenérzés is. Ilyen értelemben a sztorijuk egy gyönyörű történet két testvérről.

A Viserys felé való behódoláson kívül mindig ott jelen van ez a mögöttes érzés is: Daemon folyton megpróbál bizonyítani a bátyjának, de bosszantani is akarja, és egyszerre megszerezni a testvére figyelmét. Igazándiból Viserys a referenciapontja.

– Mit mesélhet el nekünk a Rhaenyra hercegnővel való kapcsolatáról (Milly Alcock, majd később Emma D’Arcy alakítja)?

– Elég nehéz összefoglalni, mert mintha millió dolog történne egyszerre ezekkel a karakterekkel. Rhaenyra családtag, az unokahúga. Mintha egy pattanásig feszülő buborék lenne minden közös jelenetükben.

– Miért akart játszani a sorozatban?

– Részben azért, mert mindig csodáltam Paddyt. Aztán elolvastam a pilot forgatókönyvét, és nem tudtam letenni, olyan nagyszerű olvasmány volt. Nagyon letisztult volt a világa.

A karakter pedig igazi kihívás: sok a szürke zóna a személyiségében, így az alakításodban több irányba is elindulhatsz.

Színészként ez érdekes, mert ilyenformán kicsit te irányítod ezt a narratívát, már amennyire a forgatókönyv megengedi, és ez a szerep így igazán nagy kihívásnak tűnt.

– Vajon Daemon több, mint egy egyszerű gazember vagy rosszfiú?

– Épp ez az egyszerűsítés, amit nagyon szerettem volna elkerülni, mert papíron elég könnyű ennyit mondani róla: ő mondjuk a legjobb harcos és egy vadbarom. Engem ennél sokkal több minden érdekelt a karakterében.

Klisének hangzik, de valójában nagyon sérülékeny érzelmileg, sőt, egyfajta gyermekiesség is van a tetteiben. Úgy hiszi, hogy helyesen cselekszik. Néha. Aztán máskor csak egy igazi barom. És ezt a sokszínűséget szuper dolog eljátszani is.

– Daemon páratlan harcos. Hogyan készült fel a szerepre?

– Rengeteg munka volt benne. Sok ugyanis a harcjelenet a sorozatban, karddal küzdünk stb. Szóval hatalmas fizikai kihívás volt számomra, mert ez nem igazán – vagy biztosan nem az, a mai napig – a komfortzónám.

Próbáltam igazán szorgalmasan megtanulni a küzdési módokat... és reménykedni, hogy lesz egy remek dublőröm, akinek köszönhetően jól is nézek majd ki közben...

– Meg kellett tanulnia valyrul beszélni?

– Nem mondhatnám, hogy elmerültem volna a Targaryen-tanokban, de sok mindent megtanultam a nyelvről a munkafolyamat során, mert ő, Rhaenyra és Viserys az egyedüliek, akik tényleg beszélik a nyelvet.

Több jelenetben is kellett valyrul beszélnem, és valójában ezek a kedvenceim közé tartoznak. Jó érzés más dialektusban játszani.

És tulajdonképpen ezen keresztül sokat tanultam Daemonról, mert egyszer csak leesik: ja, hogy ő ilyen is tud lenni. Meg egy kicsit ilyen is... Ez lehetővé teszi, hogy a személyisége más oldalát is megmutassam.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Az év legjobb sorozata, csak a legerősebb idegzetűeknek – A Szarvasbébi való életbeli szereplői is megszenvedték a történetüket
Ha van kedved egy kis önsanyargatásra, és bírod a lelki zsarolást, a Szarvasbébi a te sorozatod lesz! Miután megnéztem a Netflix legújabb dobását, kellett egy kis idő, mire össze tudtam foglalni a gondolataimat.

Link másolása

Ez meg mi volt? Gondolhatná mindenki, miután végig nézi a Szarvasbébit. Sokan már a címét se tudják hova tenni, egy nagy kérdőjel a sorozat.

Amikor utánaolvastam az interneten, mindenhol azt írták, hogy ez a sorozat fájni fog.

De nem úgy, ahogy egy rossz sorozat tud fájni. Hanem egy erős gyomros, amit csak egy igazán kiemelkedő alkotás tud adni.

Nagyon kellemetlen nézni a Szarvasbébit, de hajtja a nézőt a katasztrófaturizmus. Tipikus „ennél rosszabb már nem jöhet”, aztán kapjuk a gyomrosokat sorban, mígnem a földön heverünk, de mégis megnézzük a következő részt. Nagyon fura, de nem tudom autentikusan leírni, milyen érzés a sorozatot végig ülni, bárhogy is próbálom, ezt bizony látni kell.

Miről is szól a Szarvasbébi? Egyáltalán mi ez a cím?

Richard Gadd skót humorista a 2019-es edinburgh-i Festival Fringe-en adta elő a Szarvasbébi című műsorát, ami saját életéről szólt. Arról, hogy hogyan próbált betörni a showbizniszbe, majd végül hogyan lett szinte emberi roncs. Ezt a műsort a Netflix megvette, és sorozat formájában feldolgozta. Richard Gadd maradt az író, az alkotó és a főszereplő. Megváltoztatták a neveket, de csak azért, hogy a valódi szereplők identitását védjék. A Szarvasbébi nem finomkodik, Gadd minden rossz döntése szinte szűrő nélkül bekerült a forgatókönyvbe úgy, hogy közben narrálja a cselekményt, tehát még mögé is látunk, mit miért csinál szerencsétlen főszereplőnk.

Donny Dunn (Richard Gadd) kitartó, de sikertelen humorista. Csaposként dolgozik egy bárban, ahova betéved Martha Scott (Jessica Gunning). A túlsúlyos, nem túl ápolt, alacsony brit nő pityeregve lép oda a csaposhoz, ám amikor Donny megkérdezi mit szeretne, azt válaszolja Martha, hogy nincs pénze. Donny meghívja egy csésze teára. Ez az apró gesztus nem várt következményekkel fog járni Donny életében. Martha innentől fogva rátapad, mint egy kullancs, minden nap bejár a kocsmába, főszereplőnk pedig meghívja egy diétás kólára, mert bár Martha azt hazudja, hogy gazdag, sosincs pénze.

A csaposnak jó érzés, hogy végre valakinek fontos, mert éppen a padlón van az élete.

Amit még nem tud Donny ekkor, hogy mindig van lejjebb. Martha megszerzi Donny e-mail címét a humorista weboldaláról, és innentől kegyetlenül elkezdi zaklatni. De ő nem csinál semmit, nem jelenti a rendőrségen, csak hagyja, hogy a nő a bőre alá másszon, hiszen addig sem üres az élete. Nem írok sokat, de elég annyi, hogy egy folyamatos lejtmenetnek leszünk tanúi, aminek a végeredménye a Szarvasbébi. Ami nem más, mint a becenév, amit Martha ad Donnynak, a nagy, szomorú szemei miatt.

A legszörnyűbb a Szarvasbébiben, hogy mennyire reális, hihető és megdöbbentő. Ez akárkivel megtörténhet, és meg is történik nap-mint-nap. Minden, amin Donny keresztülmegy, érthető, logikus és teljesen megbabonázó. Tényleg jönnek azok az információk, amiket nem ad ki magáról az ember, főszereplőnk mégis elmondja a nézőknek, sőt belső monológokkal meg is magyarázza őket.

Közelről, szinte barátként tekintünk szegény Donnyra, látjuk azt az elképesztő utat, amit a hét rész alatt bejár.

A legmorbidabb az egészben, hogy ennek a zaklatásról szóló szörnyű történetnek az lett a vége, hogy a sorozat rajongói felkutatták az igazi embereket, akiket álnéven játszottak a színészek, és kegyetlenül elkezdték zaklatni őket... Ilyen volt például az „igazi Martha” esete, a beteg nőt elkezdték kegyetlenül online inzultálni a nézők. Richard Gaddnek kellett rászólnia a saját rajongóira, hogy mennyire képmutató a viselkedésük. Ezzel be is zárunk egy teljes kört.

Ahogy haladnak előre az epizódok, egyre rosszabb dolgok történnek Donnyval, és mégsem lehet leállni a sorozattal. Bámulatosan rossz döntések szemtanúi lehetünk, amiket ennyire rosszul kezelni ámulatba ejtő. Ilyet tényleg nem lehet kitalálni.

A súlyosan beteg elme és erősen labilis lelki problémákkal küzdő humortalan komikus párbaja eddig az év legjobb olyan sorozata, aminek a közelébe se szeretnék menni többet.

Nézni, ahogy a két sérült lélek függ egymástól, igazi katasztrófaturizmus. Engem a negyedik rész teljesen kiütött. Nagyon fontos, erősen 18+-os a sorozat, és nem azért, mert annyira grafikus a megjelenítés, hanem mert ez egy érett, kegyetlenül lélekromboló sorozat.

A színészek 100%-ot beleadnak, ami nem csoda, Gadd gyakorlatilag Donny, csak más néven. Jessica Gunning néha szánalomra méltó, máskor irritáló, de van, amikor egyenesen ijesztő az alacsony, pufi, középkorú hölgy. Nava Mau alakítja főszereplőnk transznemű barátnőjét pár rész erejéig, Terit, aki az egyetlen fény az életében. A többi színész pedig tökéletesen játszik Donny és Martha párbaja alá.

Kiemelendő még Mark Lewis Jones, mint Donny apja. A skót karakterszínész minden pillanata aranyat ér.

Eljutottunk a lezárásig. Nem tudom, mi a helyes ajánlás a Szarvasbébi esetében. Mert ezt mindenkinek látnia kéne, de pontosan tudom, hogy az emberek többsége ki fog borulni tőle. Aki nyitott egy kis önsanyargatásra, annak tudom ajánlani a sorozatot. Tényleg az év egyik legjobb szériája, amit azért kevés embernek ajánlok tiszta szívből. A Szarvasbébi megtekinthető a Netflix kínálatában.

Link másolása
KÖVESS MINKET: