Legszívesebben jól pofán vágnánk, aztán rögtön utána magunkhoz ölelnénk – végre a mozikban a Toxikoma!
Míg vörös az ég, szól Amerika hangja, üvöltenék, hogy húzzatok a francba! Nem én leszek, nem én leszek, ki a végén feladja! Nem én megyek, nem én megyek, ti húzzatok a francba! – üvölti teli torokból a mikrofonba egy harminc körüli, dühös srác (Molnár Áron) egy füstös pinceklubban.
A kilencvenes évek legvégén járunk, néhány évvel az első romkocsmák megjelenése előtt, akkor, amikor Budapesten virágzott a klubélet. Amikor a könnyűzene még nem youtuberek hobbija volt, hanem alternatív rock- és punk-bandák arénája, a valóságból pedig heroinnal lehetett a leghatékonyabban kilépni. Ebbe a világba repít vissza minket Herendi Gábor, aki legújabb játékfilmjét Szabó Győző 2012-ben megjelent Toxikoma című drogvallomásából készítette.
Azért végre, mert a Toxikoma apró hibáival együtt is remek film lett. Nem a Trainspotting vagy a Ponyvaregény olcsó, magyar verziója, nem Szabó Győző önmentegető egotripje, és még csak nem is a „Tigrisszelídítő” Csernus doki vállon veregetése. Hanem egy tapasztalt rendező magabiztos kézzel összerakott, feszült drámája, ami egyszerre szól egy ember útkereséséről, bűnről és bűnhődésről, barátságról, párkapcsolatokról, jó és rossz döntésekről, orvos és páciens viszonyáról, a döglődő magyar egészségügyről, a benne dolgozókról és érintőlegesen, de nagyon is valóságosan az ezredforduló társadalmi problémáiról.
A Toxikoma legnagyobb érdeme, hogy miközben két országosan ismert, a bulvárlapokban gyakran feltűnő embert tesz meg főszereplőjének, úgy ábrázolja őket, hogy az első pillanatban le is fejti róluk celebségüket. A Molnár Áron által alakított Szabó Győzőről tudjuk, hogy ő Szabó Győző, de mégis csak egy srác a sok közül.
Bányai Kelemen Barna pedig úgy játssza mellette Csernus Imrét, hogy egyből elfeledteti velünk a tévéből ismert „Csernus Imreséget”, és csak az Országos Pszichiátriai Intézet aszociális, láncdohányos addiktológusát látjuk benne. Valakit, akinek az első találkozástól fogva isszuk a szavait, és drukkolunk neki, hogy a Győző démonaival és egójával vívott harcból végül ő kerüljön ki győztesen. Mert ez az ára annak, hogy ez a nagypofájú srác túlélje ezt az egészet.
Drukkolunk neki, pedig tudjuk, hogy túlélte, pláne, hogy a rehabon olvassa először a Valami Amerika forgatókönyvét. Azét a filmét, ami a felépülése után Szabó Győzőnek és a rendező Herendi Gábornak is meghozta az ismertséget.
Innen nézve tehát Toxikoma önreflexív filmként is értelmezhető, de semmi egyéb nem emlékeztet benne az Amerika-trilógiára.
A Toxikomával kapcsolatban egyedül amiatt lehet hiányérzetünk, hogy nem ismerjük meg jobban Győző korábbi életét. Vagyis nem kapunk választ arra, miért indult el annak idején azon az úton, aminek a végén Csernus nélkül valószínűleg a temető várta volna. Ugyanígy elvarratlan marad a csodálatos Török-Illyés Orsolya által játszott főnővér szála, de mindezt hajlandóak vagyunk megbocsátani a filmnek a fent leírtak miatt. Mert a Toxikoma egy újabb ok, hogy beüljünk egy magyar filmre, ebből pedig mindannyian csak jól jöhetünk ki.
Magyar dráma, 124 perc, 2021
Rendező: Herendi Gábor
Szereplők: Molnár Áron, Bányai Kelemen Barna, Török-Illyés Orsolya, Sodró Eliza, Csuja Fanni, Gáspár Tibor
