KULT
A Rovatból

A tel-avivi Rambó nagy balhét csinál New Yorkban – Cserben hagyva kritika

Az izraeliek nem tágítanak a Netflix toplistájáról, a Fauda alkotói ezúttal New Yorkba küldik kedvenc kopasz verőlegényüket.

Link másolása

Az izraeli sorozatipar már néhány évtizede szorgosan bizonyítja, hogy az alig kilencmilliós ország kifejezetten tehetséges forgatókönyvírókat rejt, hisz rendszeresen sorban állnak náluk különböző nemzetek a jobbnál jobb sztorik adaptálásáért. Elég csak például a Terápiára gondolni, amelynek még magyar változata is készült, de ott az Eufória vagy a Homeland eredetije is. 2015-ben aztán Izrael újabb, ezúttal hazai készítésű sorozattal ért fel mindenféle sorozatos toplistára: a palesztin-izraeli konfliktus kaotikus sűrűjébe vezető, egyelőre háromévados Fauda egy újabb alkotópárosra irányította a figyelmet. Avi Issacharoff és Lior Raz ezúttal ismét a Netflixnek dolgoztak, a magyarul Cserben hagyvára keresztelt Hit and Runban sem spóroltak az erőszakkal és a feszültséggel.

Segev idegenvezetőként tengeti nem túl izgalmas életét gyönyörű amerikai felesége és lánya oldalán. A táncművészként dolgozó Daniela New Yorkból kap elég zsíros ajánlatot, a család életében pedig okoz is némi súrlódást az, hogy elindul a világ másik végében zajló meghallgatásra. Daniela azonban sosem érkezik meg New Yorkba, sőt, Tel-Avivot sem hagyja el, egy ártatlan kávészünetben ugyanis úgy csapja el őt egy továbbhajtó autós, hogy a mentőben kileheli a lelkét. Férje érthető módon omlik össze, ám a letargiát hamar felváltja a kíváncsiság, amikor kapisgálni kezdi: nem egy benézett stoptábla miatt tarolták le nagy sebességgel a feleségét, sőt, a szálak jó messzire és még annál is magasabbra vezetnek. Segev New Yorkba repül, hogy ott göngyölítse fel az ügyet, míg unokatestvére Tel-Avivban nyomoz.

A Cserben hagyva kőkemény krimi, mégpedig a sötétebb és a meglepően brutális fajtából: kilenc részen át bogozzák hőseink az egyre lehetetlenebb problémagombolyagot. Szinte minden második részben bedobnak egy újabb fordulatot, egy még nagyobb lapot, ám a spoilerveszély elkerülése végett legyen elég annyi, hogy az összeesküvéshívők lelkét egész biztosan meg fogja bizseregtetni a Cserben hagyva. Segev pillanatok alatt alakul át a jópofa idegenvezetőből tel-avivi Rambóvá, aki aztán New Yorkban jellemzően addig veri az embereket, amíg azok néhány fontosabb információt elköhögve jó pépes állapotban meg nem halnak. A készítők ráadásul már-már skandináv krimiket idéző komor, szürkés hangulatában mutatják New Yorkot, ami nagyon jól áll a sorozatnak, ahogy a sok kézikamerás arcközeli és az alkotás képi világára nagyon jellemző nagytotálok: gyakran látjuk a szereplőket olyan szemszögből, mintha távolról figyelné őket valaki - ami nyilván sokszor tényleg így is van - ezzel egész jól csavarják feljebb a feszültségmérőt a nézőben.

A sorozat feléig nagyjából szinte tűpontosan adagolják a rejtélyt és a feszültséget: a remek kezdés beránt, a folytatás megtart.

Aztán elfárad a sorozat, és Segevvel együtt a sztori is egyre több sebből vérzik: az újabb és újabb csavarok érdekében egyre gyakrabban áldozzák fel a logikát, egyre látványosabb hülyeségek buknak ki a forgatókönyvből, Segev egyre véresebb és egyre komorabb ábrázata pedig, ahogy a huszadik alkalommal sétál ki már-már játszi könnyedséggel a legnehezebb balhékból egy idő után több, mint önismétlő. Egy sor rendkívül érdekes mellékszereplő mellett - jól eltalált pillanatokat kap Segev PTSD-ben szenvedő barátja, Ron, vagy épp terhes unokatestvére, Tali - egyre több felesleges, időhúzó karakter is felbukkan, ami szintén nem tesz jót a tempónak. A kelleténél nagyjából háromszor többször lövik el azt is, hogy senki, de tényleg senki nem az, akinek gondoljuk - a végén már csak legyintéseket idéznek elő a nagy leleplezések.

A sorozat fináléjában így már csak unottan várja a néző a katarzist, ami persze sosem jön el, sőt, még a csavar sem üt semekkorát, de legalább egy teljesen szájbarágós és felesleges cliffhangerrel jelzik: folytatjuk mi még ezt.

A végeredmény felemás, azonban a Cserben hagyva azért mégis más kicsit, mint az egy kaptafára készülő krimisorozatok, és ezt nagyrészt a Faudával óriásit dobbantó izraeli szerzőpárosnak, Avi Issacharoffnak and Lior Raznak köszönhetjük, akik a többek közt a The Killinget jegyző Dawn Prestwich-csel and Nicole Yorkinnal egyesítették erejüket, hogy egy vérbeli amerikai-izraeli koprodukciót tegyenek le a Netflix asztalára. Issacharoffék a Faudával elég hangosan rúgták be a nemzetközi sorozatporond ajtaját: úgy meséltek a palesztin-izraeli konfliktusról, hogy közben kézenfogva vezették be a nézőt a káosz közepébe.

Volt is miről mesélniük, hisz ha valakik, ők tényleg értik, mégis hogy néz ki belülről ez a nyugati ember számára sokszor átláthatatlan viszonyrendszer: mind Assacharoff, mind Raz korábban az Izraeli Védelmi Erőknél szolgáltak. A Faudát nagyon sokszor hasonlították akár a 24-hez, akár a Homelandhez - az utóbbi eredetije ráadásul pont izraeli -, ám ezeknél is magasabbra emelte az a különlegessége, hogy izraeliek csinálták, és mindennemű amerikanizmus hiányzott belőle.

A Cserben hagyvában ugyan nyomokban megvan még ez az egyediség, ám aztán végül inkább a hollywoodias történetvezetés dominál, amely persze nem feltétlenül baj egy krimirajongó számára, ám aki a Fauda folytatását várja, az csalódni fog.

Ebben az sem segít, hogy Lior Raz ismét magára osztotta a főszerepet, ráadásul Segev karaktere egy az egyben ugyanolyan, mint a Faudában játszott Doron, talán egy kicsit borostásabb. Még a pályafutásuk közt is felfedezhetünk átfedéseket, hisz nyilván róla is kiderül majd, hogy nem éppen földgömb volt a jele az oviban, és nem az idegenvezetői karrierről álmodozott egész életében.

Nem véletlenül lehet tehát a nézőnek az az érzése, hogy Doron eltévedt, és két gázai küldetés között elvállalt egy kis amerikai haknit is.

A Cserben hagyva ennek ellenére azért bőven nézhető, sőt, egy ideig tényleg beránt rendkívül erős atmoszférájával, misztikusságával és naturalizmusával. Azt viszont sajnos egyelőre nehéz belőle kinézni, hogy Segev bosszúhadjárata a megfáradt finálé után újult erőre kapjon, és tovább ne csak pusztán az öklével leckéztessen meg mindenkit, aki a családja életére tör, hanem ismét legyen egy kis spiritusz, egy kis eredetiség a sorozatban.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Két órából egy érdekes, egy kínzás. Megéri? Az elátkozott Queen Mary kritika
Az elátkozott Queen Mary nem más, mint egy ügyesen összerakott zagyvaság. Hangulatos, gyönyörű, de értelmetlenül túlbonyolított horror próbálkozás.

Link másolása

A Queen Mary olyan, mintha egy erőltetett, izzadságszagú Netflix horrort néznénk. Egy szerencséje van: az alkotók komolyan gondolták és kemény munkát fektettek bele. Nem tudom, hogyan lehetne leírni Az elátkozott Queen Mary-t úgy, hogy átadjam a tapasztalataimat.

Kerek egész képet, ugyanis nem tudok írni, akkora összevisszaság az egész.

Kár érte, se a színészek, se a filmes szakemberek nem tehetnek róla, egészen máshol csúszhatott el ez a történet.

A kezdés meglepően impozáns. 1938-ban járunk egy halloween-i estélyen egy hajó fedélzetén, amely épp az új világba tart Angliából. Egy furcsa családot követünk az első osztálynak fenntartott étteremben, akikkel valami nem stimmel.

Apuka erőszakosnak tűnik, anyuka babonásnak, a gyermek pedig nem bír magával.

A párbeszédekből hamar össze lehet tenni, hogy ők bizony nem az első osztályra valók, de Halloween-re hivatkozva, álruhában sikerül elvegyülniük a gazdagok között. Természetesen lebuknak és baj-bajt követ, majd az egész egy vérengzésbe fullad.

Aztán gyors váltás és egy másik családot kezdünk el követni a jelenben, Anne (Alice Eve), Patrick (Joel Fry) és gyermekük Lukas (Lenny Rush) személyében. Szépen lassan, nem túl szájbarágósan kiderül, hogy ők mit keresnek a már szórakoztató központként működő, Los Angelesben végleg kikötött Queen Mary-n.

Valami nem stimmel az egész hajóval, egyszerre túl steril és zavaróan mocskos.

A kapitány, Bittner (Dorian Lough) is gyanúsan viselkedik, mintha titkolna valamit. Mondani sem kell, hogy a két történetszál egyszerre folyik egymás mellett, felváltva váltakozik, majd egyszer csak összefonódnak.

Nem fogok spoilerezni, mert nem is igazán tudnék. Hangulatos indításból viszonylag gyorsan elérkezünk az unalmas tucathorrorok világába. Maga a helyszín már megért volna egy értelmesebb filmet. Az atmoszféra tapintható, mind a jelen mocska és felületes sterilsége, mind a ’30-as évek elegáns nyomora. A képi világ zseniális, a vágások néha ámulatba ejtőek, a gyönyörű képekkel társulva.

Isaac Bauman operatőr képei magukért beszélnek. A kivégzések brutalitása ritkán látott moziban X karika nélkül. Nem ezen fog múlni a siker.

A kosztümök, a maszkok, a díszletek és még a CGI is rendben van, az alacsony költségvetés ellenére. Alice Eve, Joel Fry és a többi színész is jó. Ami biztos, hogy nem ezen a brigádon csúszott el a dolog. A forgatókönyvíró és a rendező azonban egyest érdemelnek - köszönjük leülhetnek.

Sokat segíthetett, hogy tényleg mindent próbáltak helyszínen felvenni, a Queen Mary hajón forgathatott a stáb, sőt még egy 3D-s szkennelést is végeztek az egész hajón, így szabadon mozoghatott az operatőr a szűk térben, digitálisan. Érdekes technológia ügyes felhasználása. Akkor mi a gond az egésszel, hogy nem úgy hivatkozom rá, hogy az év egyik legjobb horrorja? Egyszerű: ősbutaság az egész film. Nem csak unalmas, nem ijesztő, de még értelmetlen, logikátlan és zavaróan buta karakterekkel van tele.

Ennyire gyenge forgatókönyvet régen láttam. Mintha mesterséges intelligenciával írták volna,

azzal a leírással, hogy „robot csinálj nekem egy látványos, brutális horrorfilmet, naaaaagy csavarral a végén.” Hát nem jött össze, se izgalmas, se érdekes nem lett a végeredmény. Azon kívül, hogy szép és mozog a kép, sok köze nincs egy koherens történethez.

Itt senki se úgy viselkedik, mint egy élő ember. A gyilkos áldozatai megköszörülik a torkukat, miközben a kegyetlen tettes véres fejszéje még egy fejbúbban van. Aztán elkezdenek elfutni egy zsákutcába négyen! Tényleg mélységesen felháborító, hogy ezzel valaki pénzt szeretett volna szerezni. A forgatókönyvírók között nem meglepő, hogy az első filmes Stephen Oliverrel és a nem túl nagy tapasztalattal rendelkező Gary Shorreal találkozunk. Egyébként Shore rendezte is a filmet elég, ha ehhez annyit teszek hozzá, hogy előző nagyjátékfilmje Az ismeretlen Drakula mérföldekkel jobb volt ennél. Pedig az nagy szó! Aki látta, az tudja.

Ami a legrosszabb az egészben, hogy a mozi annyira szép, amennyire egy horrorfilm képes rá.

Még a felúszó feliratok, a stáblista elrendezése és a főcím is művészire sikerült. Valószínűleg itt ment félre: volt egy remek ötlet, de nem volt elég tartalom egy egész estés filmhez, ezért tóldották-fóltozták és addig csavarták művészieskedéssel, hogy a Frankenstein szörnyetege effektus történt. Lehet jobb lett volna, ha elégetik a Queen Mary-t, ahogy ezt a szörnnyel is tették. Spoiler az 1931-es Boris Karloff filmből, elnézést.

Nem ragozom tovább, rossz film a Queen Mary. Lehetett volna remek horror is, ha a forgatókönyv hozzáértő kezekben landol, vagy ha csak egy rövidfilmet készítenek az alkotók. De egy több mint kétórás misztikus kalandnál nem adott többet.

Olyan mintha megnéztük volna a Lost első és utolsó részét egymás után. Egy figyelemfelkeltő, gyönyörű, rejtélyes felvetés, ami egy kiábrándító, túlcsavart, értelmetlen badarságba csap át.

Nem ajánlom senkinek, inkább nézzetek meg mást a mozi kínálatból.


Link másolása
KÖVESS MINKET: